Counter-Terrorism Technology and Development in Africa konferencia 2022

2022. szeptember 22-én, immár második alkalommal került megrendezésre az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Biztonságtudományi Doktori Iskola keretein belül működő Afrika Kutatóintézet, valamint a világ legjobb egyetemei között számontartott dél-afrikai Stellenbosch Egyetem Katonai Tanulmányok Központja által jegyzett ’Counter-Terrorism, Technology and Development in Africa’ nevet viselő nemzetközi konferencia. Az idei esemény annyiban tért el a tavalyihoz képest, hogy immár nemcsak az online térben, hanem a dél-afrikai légierő Pretoria melletti Waterkloof Légibázisán, jelenléti formában is részt lehetett venni az tudományos eszmecserén, melynek szervezőihez csatlakozott a neves African Aerospace and Defence Expo, ami a kontinens egyetlen védelmi kiállítást és légiparádét ötvöző rendezvénye.

A helyszíni panelek mellett a szimpózium három szekciójában az előadók a humán biztonság, a szocioökonómia, valamint a technológia fejlődés és a kíberbiztonság területének aktuális kérdéseit vizsgálták meg több mint negyven előadás keretében. 

Az esemény tavalyi pozitív visszhangjának és a szervezők tevékenységének köszönhetően idén három kontinens 13 országának több mint félszáz szakembere mutatta be kutatásainak eredményeit. A rendezvényt – az első alkalomhoz hasonlóan – megtisztelte megnyitó előadásának megtartásával Prof. Dr. Toyin Falola, aki az afrikanisztika élő legendájaként számos egyetemen szerzett tudományos címeket (jelenleg a Texasi Egyetem vezető professzora). A különböző civil, illetve katonai területekről érkező előadók tudományos beszámolóira idén mintegy 300 fő volt kíváncsi személyesen vagy az online térben. Azoknak pedig akik lemaradtak volna a tudományos seregszemléről, az elhangzott előadások egy része a lektorálást követően az Afrika Kutatóintézet tudományos folyóiratában, a Journal of Central and Eastern European African Studiesban kerülnek közlésre.

Festménykiállítás a Bánkin

2022. szeptember 22-én a Széchenyi Megemlékezést követően Lomen Henrietta festménykiállításának megnyitójára került sor a Bánki Karon.

Prof. Dr. Rajnai Zoltán nyitóbeszédét követően Wimmer Ágnes rajztanár és színdinamikai szakértő ismertette az alkotó munkásságát és vezette körbe a látogatókat a kiállított festmények között, külön-külön is bemutatva azokat.

A művek 1 hónapig lesznek megtalálhatók a Kar épületében, a Dékáni Hivatal folyosóján, így a Kutatók Éjszakájára látogató érdeklődők is megtekinthetik majd a kiállítást. A Kutatók Éjszakája programok keretében Henriettával is találkozhatunk még a kézműves műhelyben 2022. szeptember 30-án, 16:00 és 21:30 között a második emeleti 255-ös teremben.

Széchenyire emlékeztünk

2022. szeptember 22-én Széchenyi István születésének évfordulójára emlékeztünk a Bánki Karon. Prof. Dr. Rajnai Zoltán nyitóbeszédét követően, Dr. habil Horváth Sándor pro-dékán tartott előadást a Tanácsteremben A legnagyobb magyar munkásságáról “Széchenyitől Bánki Donátig” címmel.

Az előadást követően a Széchenyi udvaron került sor az emlékezés koszorúinak elhelyezésére, elsőként a Bánki Kar nevében Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán és Dr. habil Horváth Sándor pro-dékán rótták le tiszteletüket, majd a Hallgatói Önkormányzat elnöke Horváth Gergő. Ezt követően Tisza Attila, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány titkára is koszorút helyezett el.

Bosch Semester Opening Tour II.

2022. szeptember 22-én délután 6 órától a Kandó Kálmán Kollégiumban került sor a Bosch Semester Opening Tour második felvonására, amelyen legnagyobb örömünkre nagyon sok hallgatónk vett részt és kísérte figyelemmel a meghívottak eszmecseréjét az önvezető autózás jövőjéről.

A kerekasztal-beszélgetés résztvevői voltak: Dr. Galambos Péter – Egyetemi Kutató és Innovációs Központ (EKIK) igazgatóhelyettese, a Bejzcy Antal iRobottechnikai Központ igazgatója, Dr. Kecskés Gábor egyetemi docens, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar oktatója, valamint az MTA Fiatal Kutatók Akadémiájának társelnöke, Prof. Dr. Rajnai Zoltán az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar dékánja, Magyarország nemzeti kiberkoordinátora, Serrano Viktor a Robert Bosch Kft. Vezetőt Támogató Rendszerek osztály vezetője, valamint a hallgatók körében is sokak által ismert Bazsó Gábor „Karotta” – A Totalcar újságírója, műsorvezető, online szakember. Az eseményt Bakosné Diószegi Mónika egyetemi docens, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar munkatársa moderálta.

A kiváló hangulatot garantálták előadóink, akik rengeteg különféle nézőpontból vizsgálták meg az önvezető járművek témakörét, az azok kapcsán felmerülő kérdéseket, akár biztonságtechnikai, akár jogi szempontról legyen szó. A beszélgetést Kahoot játék zárta, köszönjük szépen a résztvevőknek, hogy ennyien velünk játszottak, és gratulálunk az első három helyezést elért hallgatónak, ők az eredményhirdetés során ajándékcsomagot vehettek át a szervezőktől.

Október 6-án várjuk szeretettel hallgatóinkat az eseménysorozat harmadik állomásán, amely a Bosch Innovációs Kampuszára vezet. Erre a látogatásra előzetes online regisztráció szükséges, amelyhez a regisztrációs felületet – valamint az egyéb tudnivalókat (regisztrációs határidő, érkezési idő!) ezen az oldalon találjátok meg: https://bgk.uni-obuda.hu/hu/bosch-tesla-tour-2022

Meghívó a 2022. szeptember 22-i programjainkra

14:00 órától a Széchenyi megemlékezés keretében Dr. habil Horváth Sándor tart előadást “Széchenyitől Bánki Donátig” címmel a Fszt. 45-ös Tanácsteremben. Az előadást követően kerül sor a koszorúzásra a Széchenyi Udvaron.

15:00 órától Lomen Henrietta festménykiállítását tekinthetik meg az érdeklődők. Helyszín a Fszt. 45-ös Tanácsterem. A kiállítást megnyitja Wimmer Ágnes rajztanár és színdinamikai szakértő.

Várjuk szeretettel hallgatóinkat, kollégáinkat!

Ünnepélyes diplomaátadó Szabadkán

2022. szeptember 17-én került sor a Bánki Kar Információbiztonsági szakmérnök/szakember szakirányú továbbképzési szakán végzett hallgatók okleveleinek ünnepélyes átadására Szabadkán. Az eseményen Prof. Dr. Kovács Levente rektor, Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke adták át a diplomákat.

“Esélyt és lehetőséget adni a határon túli magyar fiataloknak -az Óbudai Egyetem fontos vállalása, hogy egyre magasabb szinten működtesse a Kárpát-medencét átszövő oktatási hálózatát. Erdély, Partium, Felvidék mellett Vajdaságban is jelen vagyunk. Az elmúlt öt évben 180 szakember szerzett diplomát a Bánki Kar és a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató – és Kulturális Központ együttműködésében.” – összegezte rektor úr.

Ezúton is gratulálunk az oklevelet szerzett hallgatóknak, valamint köszönjük szépen a szervezőknek és közreműködőknek a színvonalas eseményt.

Dr. habil. Kiss Gábor is részt vett a 7. Logisztika-Informatika-Menedzsment Nemzetközi Konferencián

Az Óbudai Egyetem Bánki Karának docensét, Dr. habil. Kiss Gábort kérték fel plenáris előadóak a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Kar Gazdaságinformatika Tanszéke által 2022. szeptember 8-9. között Galántán (Szlovákia) megrendezett 7. Logisztika-Informatika-Menedzsment Nemzetközi Konferencián (LIM 2022).

Dr. habil. Csillag Sára egyetemi docens, BGE PSZK dékánja mellett Ing. Ondrej Takáč, PhD. komáromi Selye János Egyetem, Gazdaságtudományi és Informatikai Karának, Informatikai Tanszékének adjunktusa, tanszékvezetője tartott még plenáris előadást. A rendezvény célja az volt, hogy a logisztika, az informatika, valamint a menedzsment tudományterületen elért új tudományos eredmények számára nyújtson publicitási lehetőséget.

A szekcióelőadók között a szervezők Magyarországi kollégák mellett Szlovákiai, Romániai, Vietnámi kollégákat is üdvözölhettek. A konferencia második napján lehetőség nyílt a gányi logisztikai parkban egy 146 500 négyzetméter alapterületű áruelosztó központot megtekinteni, mely a Tesco legnagyobb és legmodernebb közép-európai és a hálózat legfontosabb regionális központja.

EDGE Vándorkupa 2022

Az Enterprise Group – PLM üzletága idén is meghirdeti az EDGE Vándorkupa 2022 szakmai versenyét ipari és oktatási ügyfelei részére.

Ez egy olyan megmérettetés, amelyre nem kell külön készülni csupán az elmúlt évben megtervezett berendezést vagy leprogramozott megmunkálást megfelelő formátumban be kell küldeni, mint pályamunka.

Az értékes nyereményekért és az EDGE Vándorkupa egy éves birtoklásáért érdemes versenybe szállni, mert mindenki tud értékeset alkotni.

Kiírt kategóriák:

  • SOLID EDGE
  • EDGECAM
  • Oktatási különdíj

Nevezés feltételei:

SOLID EDGE vagy EDGECAM használata, függetlenül attól, hogy a pályázó jelenleg szoftverkövetéssel rendelkező cégnél dolgozik-e.

Az oktatási különdíjra olyan diák jelentkezhet, aki a 2021/2022-es tanévben hallgatója volt magyar anyanyelvű közép- vagy felsőfokú intézménynek, és használja a SOLID EDGE vagy az EDGECAM oktatási verzióját.

Nevezési határidő: 2022.10.03. (hétfő) 23:59

Részletek és nevezés az alábbi linken!

Hallgatóink figyelem! Indul a Bosch Semester Opening Tour!

Vegyél részt a Bosch 3 állomásos szakmai rendezvénysorozatán és az izgalmas programok mellett látogasd meg az új Bosch kampuszt!

Részletek és regisztráció itt: https://bgk.uni-obuda.hu/bosch-tesla-tour-2022

Az első rendezvény alkalmával egy gépjármű-bemutatón vehetsz részt kellemes piknik hangulatban az egyetemi főépület udvarán. Ezt követően egy szakmai kerekasztal-beszélgetésre invitálunk a Kandó Kálmán Kollégiumban kialakított Bosch-különterembe, ahol hazai szaktekintélyektől kérdezhetsz az önvezető járművek jövőjéről. Végül szeretettel meghívunk a Bosch újonnan átadott épületébe, ahol beleshettek a kulisszák mögé, és izgalmas bemutatón vehettek részt.

HSUP: az ösztöndíjas startup tantárgy!

Van egy jó startup üzleti ötleted, amit régóta szeretnél valóra váltani? Itt a lehetőség! A nagy érdeklődésre való tekintettel ugyanis a 2022/2023-as tanévben ismét indul a Hungarian Startup University Program kreditpontos képzés az Óbudai Egyetemen! Keressétek az E-tanterv „egyéb szabadon választható tárgyak” között, az EKEHSU1TTE tárgykód alatt. Magyarország első felsőoktatási szintű startup kurzusánakcélja a hazai egyetemisták megismertetése az innováció világával, a modern vállalkozói ismeretekkel és különösen a startupok működésével egy új, közös oktatási platformon keresztül. Az I. félévében az innovatív gondolkodásmód és a startup világ megismerése a fókuszban, míg a II. félévben egy vállalkozás felépítésével kapcsolatos gyakorlati tudás sajátítható el. Aki sikeresen teljesíti az első félévet, és a második félévben is folytatja a tárgyat, havi nettó 150ezer forintnyi HSUP-ösztöndíjban részesül, mentorok segítségével dolgozhat üzleti ötletén, álmai megvalósításán.

Az Óbudai Egyetem az elsők között csatlakozott a programhoz, és az ÓE HSUP-csapatai hatalmas sikert arattak a tantárgy záró vizsgáján, a Demo Day-en, ahol a magyar üzleti élet vezető befektetői, vállalkozói előtt kellett pitchelni. FilaMass, MotivApp és Agilis Prés – csak három a sikertörténetek közül. A 3D-nyomtatási technológiákat tovább fejlesztő FilaMass csapatnak az Óbudai Egyetem is bizalmat szavazott, a közelmúltban együttműködési és technológia transzfer megállapodást írtak alá. Az egyetemünk ezzel országos összehasonlításban is minőségi szintet lépett a hallgatói innovációk megvalósításának támogatásában.

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) kezdeményezésére, az akkor még Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakmai támogatásával két évvel ezelőtt, 2020-ban indította el HSUP programját. Magyarország első felsőoktatási startup képzéséhez 21 egyetem – köztük az Óbudai Egyetem is – csatlakozott. A 2021/2022 tanév első HSUP félévét már 27 egyetem 4000 hallgatója kezdte el. A második félévben összesen 189 piacilag validált, inkubációra alkalmas projektet választottak ki.

Az Óbudai Egyetemen az Egyetemi Kutató és Innovációs Központ Innovációs Irodája koordinálja a programot. Szeptember 1. éjfélig van lehetőség felvenni a tantárgyat. Vágjatok bele – emelkedjetek ki a tömegből!

Részletek itt:

https://innovacio.uni-obuda.hu/hsup-program-az-obudai-egyetemen/

innovacio@uni-obuda.hu