Arany Díszoklevelek ünnepélyes átadása 2023.

2023. november 16-án került megrendezésre a Magyar Tudomány Ünnepe programsorozat keretében az Arany Díszoklevelek átadása Karunk jogelőd intézményében, a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskolán 50 éve főiskolai diplomát szerzett hallgatóink számára. A Díszoklevelet olyan volt diákjainknak adományozzuk, akik közmegbecsülésre méltó magatartásukkal, valamint szakmai munkájukkal és egész életútjukkal Intézményünk hírnevét öregbítették.

72 egykori hallgatónk nyújtotta be szakmai életrajzát és kérelmezte az oklevél adományozását, amely alapján örömmel tapasztaltuk, hogy volt diákjaink mind a mai napig nagy örömmel emlékeznek Bánkis éveikre, évfolyamtársaikra és oktatóikra.

Az eseményt Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán úr nyitotta meg; beszédében összefoglalta Karunk múltját és jelenét: a kezdeti Budapesti Állami Közép-Ipartanodától majd Állami Felsőipariskolától az 1954-es évig, amikor az iskola alapításának 75. évfordulójára felvette Bánki Donát nevét, majd a technikumi évektől a főiskolává válásig, s végül a jelenkorig, az Óbudai Egyetem 2010-es megalakulásáig, megemlékezve a főbb eseményekről. Bemutatta karunk oktatási és tudományos portfólióját, eredményeit, a mostani Bánki Kar hallgatói életét.

Köszöntő beszéde után Dr. Palásti-Kovács Béla, Karunk prodékánja emlékezett vissza erre az időszakra, és a saját 50 éves pályafutása hogyan telt a Bánki Karon fiatal oktató korától dékáni tevékenykedéséig. Számos érdekes emléket idézett fel közösen a hallgatósággal.

Ezt követően Filó Edit, Czakó Kata, Kókai Balázs és Héjja László klarinét kvartettjének zenei előadása következett, az ismert dallamok nagy sikert arattak.

A zenés műsor után az Arany Díszoklevelek ünnepélyes átadása következett.
Az okleveleket Dr. Horváth Richárd, a Bánki Kar kutatási dékánhelyettese adta át.

A Bánki Kar dékánja Arany Díszoklevelet adományozott a következő általános gépész üzemmérnököknek:

  • Csépány József
  • Diós Pál
  • Darabos Antal
  • Domsits Gabriella
  • Jászfalvi István
  • Kovács Mihály
  • Köves Péter
  • Mayer Nándor
  • Mezei Pál János
  • Mindák Pál
  • Páldy Ferenc
  • Pánger László
  • Rangits Zoltán
  • Sándor Ferenc Miklós
  • Szilvási József Gábor
  • Telek László
  • Urbán Lajos
  • Vadász Gábor
  • Zentai Zoltán
  • Zilahi István
  • Zima László

A Bánki Kar dékánja Arany Díszoklevelet adományozott a következő gyártástechnológus üzemmérnököknek:

  • Abszenger Ferenc
  • Balog Miklós
  • Békefi Miklós
  • Czabula István
  • Czeglédy Béla Ottó
  • Prof. c. Dr. Czitán Gábor
  • Császár József
  • Egervári Miklós
  • Ember Sándor
  • Eperjessy Géza
  • Fárbás Istvánné
  • Füller János
  • Fürst György
  • Gayer Béla
  • Gyimesi Attila
  • Gyulovics István
  • Homok Miklós
  • Huszár Gábor
  • Kamarás Miklós
  • Kozmonovics Endre
  • Kurucz Ildikó
  • Lányfalvi Ádám
  • Lengyel Péter
  • Madar László
  • Malachowsky Imre
  • Márkus Bálint
  • Márton István János
  • Moór Gyula
  • Nagy András
  • Nagy Attila
  • Dr. Nagyné Ruzsa Márta
  • Regos Péter
  • Reiter Tibor László
  • Réti Pál
  • Pallosné Boros Zsuzsanna
  • Schaller László
  • Szeli Györgyné
  • Takács István
  • Tokár István
  • Tóth Károly

A Bánki Kar dékánja Arany Díszoklevelet adományozott a következő műszaki tanároknak:

  • Cserhalmi Sándor
  • Dévényi János
  • Fodorné Kovács Edit
  • Gombos Károly
  • Juhász Zsigmond
  • Perepatics Péter
  • Simén Gábor
  • Zavaczky Antalné
  • Zsombok Tibor

A Bánki Kar dékánja Arany Díszoklevelet adományozott a következő üzemszervező üzemmérnököknek:

  • Dajka Sándorné
  • Dobos László

(Az ünnepélyes átadáson megjelenni nem tudó aranydiplomások postai úton kapják meg oklevelüket)

Az ünnepeltek nevében Rangits Zoltán általános gépész üzemmérnök tartott rövid beszédet, valamint a tancsoportjuk által készített relikviát adományozott a Kar vezetésének, melyet ezúton ismételten nagyon szépen köszönünk!

Ezt követően Tóth Béláné köszöntötte a jelenlévőket, különösen a műszaki tanár végzettségű volt diákjainkat, akik az első oktatott diákjai voltak.

Az ünnepség zárásaként pezsgőt bontottunk az ünnepeltek tiszteletére, majd kötetlen beszélgetés zajlott, régmúltról, közös ismerősökről, a rég nem látott hallgatótársakról. Nagyon jólesően hallgattuk a visszaemlékezéseket, az Alma Materhez kapcsolódó pozitív szavakat. Jó volt személyesen is találkoznunk az érintettekkel, és annak is örülünk, hogy ők maguk is ismét egymásra találtak Intézményünk falai között, ott, ahol annak idején szakmai útjukat megkezdték. Arany Díszoklevelük megszerzéséhez ezúton is szívből gratulálunk, további jó egészséget kívánunk!


Együttműködési keretmegállapodás a CROWN International Kft-vel

A Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részeként 2009 óta kerül megrendezésre a „Mérnöki Szimpózium a Bánkiban” konferenciasorozat. Az idei, ESB 2023 Szimpózium plenáris megnyitóján írt alá együttműködési keretmegállapodást Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán és Makk Piroska, a CROWN International Kft. tulajdonos-ügyvezetője a korábban kialakított hegesztő állomás eszközfejlesztésére.

A megállapodás 2009. április 29-én az Óbudai Egyetem jogelődjével, a Budapesti Műszaki Főiskolával kötött szerződés megújítására, és az annak keretében kialakított ÓE BGK-CLOOS Robotállomás új, korszerű eszközökkel való fejlesztésére irányul.



A 2009-es laboralapítás alkalmával CLOOS Romat 350 típusú robothegesztő cella került beüzemelésre, melyet 2012-ben egy továbbfejlesztett CLOOS Qirox 350 rendszer váltott fel. Közel négy évvel ezelőtt pedig egy legújabb fejlesztésű, belső kábelezésű CLOOS QRC 290 robotrendszer telepítésére került sor.

Az elmúlt több mint 13 év során hallgatóiknak lehetősége nyílt tudásuk elmélyítésére az automatizált hegesztés témakörében, arra, hogy a jövő szakmai generációjaként megismerjék a Carl Cloos Schweisstechnik GmbH-t, mint nemzetközi piacvezető robotgyártó, hegesztéstechnológiát és hegesztési eljárásváltozatokat fejlesztő céget, és az együttműködés eredményeként tudományos diákköri-, szakdolgozati és diplomaterv feladatok valósuljanak meg. A hosszútávú, és sikeres együttműködésért az Egyetem Szenátusa 2018-ban az Óbudai Egyetem Mecénása kitüntető címet adományozta Makk Piroskának.

A most aláírásra került keretmegállapodás célját a partnerek a következőképp fogalmazták meg: „az Óbudai Egyetem képzési és kutatási potenciáljának erősítése korszerű ipari hegesztő berendezések telepítésével, szakmai háttér biztosításával annak érdekében, hogy a Kar meg tudjon felelni a gazdaság elvárásainak, az Ipar 4.0, a digitalizáció kihívásainak.

A keretszerződés aláírását követően a következő hetekben indul meg a laboratóriumi feltételek át-, és kialakítása annak érdekében, hogy egyedülálló, nagy energiasűrűségű hegesztő laboratórium telepítését követően folytatódjanak a közös kutás-fejlesztések, az alkalmazási lehetőségek feltárása, a célkitűzésben megfogalmazottak végrehajtása.

Dr. Gáti József

A biztonságtudomány ünnepe a Bánki Karon

2023. november 7-én került megrendezésre az Óbudai Egyetem Bánki Karán a Magyar Tudomány Ünnepe és a Biztonságtudományi Szemle ötéves születésnapja alkalmából szervezett tudományos konferencia „A biztonságtudomány aktuális kérdései 2023” címmel.

A résztvevőket először Prof. Dr. Rajnai Zoltán a Bánki Kar dékánja, illetve a Biztonságtudományi Szemle lektorált, szakmai-tudományos folyóirat szerkesztőbizottságának elnöke köszöntötte, s elmondta, hogy Folyóiratunk nem „csak” egy folyóirat, hanem egy olyan platform, amelyik egyfajta tudományos műhelyként időről-időre lehetőséget biztosít arra, hogy a tudósjelöltek, illetve a fokozattal rendelkező tudósok megosszák a szakmai közösséggel értékes gondolataikat tanulmányok formájában. Dékán úr után a Biztonságtudományi Doktori Iskola titkára, Farkasné Hronyecz Erika beszélt arról, hogy Folyóiratunk milyen fontos szerepet játszik a Doktori Iskola hallgatóinak életében, hogyan tud hozzájárulni doktoranduszaink tudományos kutatási eredményeinek megjelentetéséhez, s hogyan tudja elindítani őket a tudományos karrier útján. Titkár asszony kiemelte, hogy a Doktori Iskola és a Folyóirat között már a megalakulásakor egy kiváló szakmai-baráti kapcsolat alapozódott meg, s ez a kapcsolat jellemezte és jellemzi azt a légkört, ahogy közösen segítjük a publikációs tapasztalattal nem rendelkező saját, illetve más doktori iskolák doktoranduszait az első tanulmányaik megjelentetésében.

Az első tudományos témájú előadást – melynek címe: A biztonságtudomány helye a tudományok térképén, avagy: tévedett-e Maslow – a Biztonságtudományi Szemle szerkesztőbizottságának tudományos titkára, Dr. habil. Kollár Csaba PhD. tudományos főmunkatárs tartotta. Csaba bemutatta a biztonságtudomány diszciplináris keretét, majd ismertette helyét a tudományok térképén, illetve elmondta, hogy miért vagyunk hálásak Maslow-nak akkor is, ha egyébként tévedett. Ezt követően áttekintette a biztonságtudomány fontosabb területeit, elmondta a biztonságtudomány lehetséges jövőjét, végül kiemelte a szervezeti (felső)vezetők elköteleződésének fontosságát a biztonság irányába. A tudományos titkár után Berek László az Óbudai Egyetem könyvtárigazgatója, s Folyóiratunk szerkesztőbizottságának a tagja „A publikációk fontossága a tudományos eredmények közlésében” címmel beszélt arról, hogy milyen komoly jelentősége van annak, ha egy folyóiratot a hazai és a nemzetközi tudományos adatbázisokban számon tartanak. A Biztonságtudományi Szemle – ahogy igazgató úr hangsúlyozta – azzal, hogy elnyerte az MTA IX. Osztálya Hadtudományi Bizottságának a minősítését, a hazai életben minden szempontból megfelel a tudományos folyóiratokkal szemben támasztott követelményeknek. Azt is elmondta, hogy Folyóiratunk a hazai elismerés mellett bekerült az EBSCO, illetve az ULRICHSWEB adatbázisokba, s célunk, hogy a következő években a nemzetközi elismertségünket tovább erősítsük. A következő előadónk – Dr. Hanka László PhD. az Óbudai Egyetem Bánki Kar egyetemi docense – az alkalmazott matematika és a biztonságtudomány kapcsolatát mutatta be, előadása fókuszába a fuzzy-alapú predikció jelentőségét állítva. A délelőtti plenáris ülést Prof. Dr. Haig Zsolt ezredes, az NKE HHK egyetemi tanára, a Biztonságtudományi Szemle Szakmai-Tudományos Tanácsadó Testületének tagja tartotta „Kibertéri információs műveletek” címmel. A tudományos előadást professzor úr az orosz-ukrán konfliktusban mindkét fél által használt módszerek bemutatásával is gazdagította.

Az ebédszünet után két szekció, majd ezeket követően másik két szekció előadói tartottak párhuzamosan előadásokat.

Az Ipar-, üzem- és munkabiztonság című szekciót Dr. habil. Nagy Rudolf PhD., az Óbudai Egyetem Bánki Kar egyetemi adjunktusa, a Folyóirat szerkesztőbizottságának a tagja vezette, s többek között az aszinkron motorok életciklusmodelljét, a kritikus infrastruktúrák drónok elleni védelmét, valamint a lítium-ion akkumulátorokkal működő elektromos hajók kiberbiztonságát ismerhette meg a hallgatóság. Emellett a munkakör és munkakörnyezet fejlesztésének, elektromos buszok működésfolytonosságának és biztonságának, valamint az ipari vezérlőrendszerek kiberbiztonságának is szenteltek időt a rendezvény során. A szekció előadói: Bendiák István, Bodor Károly, Nagy Sarolta, Farkas Zoltán, Sándor Tamás, Stölczer Kristóf és Simon Mátyás.

A Biztonságtechnika című szekciót Dr. Szűcs Endre PhD., az Óbudai Egyetem Bánki Kar egyetemi adjunktusa vezette. A szekció előadói – Domján András, Kóródi Petra, Morvay László, Turós Tímea, Lőrincz László, Rákóczi Barbara – számos témát érintettek: az objektumvédelemben fontos szerepet játszó spektrum monitor rendszerek jelentőségét, a hőkamerák alkalmazását, a gáz- és riasztófegyverek szabályozásának vizsgálatát, a kiemelt sportesemények biztosításához szükséges technikai eszközöket és az ezek alkalmazásának feltételeit, az intézményi műtárgyvédelmet, valamint az autizmussal élő hallgatók biztonságos integrálását a felsőoktatásba.

A biztonság társadalomtudományi dimenziói című szekció – melynek szekcióvezetője Dr. Molnár Máté CSc. az Óbudai Egyetem Keleti Kar egyetemi adjunktusa volt – előadói többek között a dezinformációs műveletekkel szembeni ellenállásban tanúsított önkéntesség szerepéről, a tengeralattjáró balesetek és okainak feltárásáról, a hazai palettán megjelenő kiberbiztonsági képzésekről, az orosz-ukrán háború okairól, a fizetési forgalom biztonságának történetéről, valamint az Iszlám Állam Khoraszan Tartomány csoport tevékenységéről értekeztek. A szekció előadói: Dr. Gémesi Géza, Molnár Krisztián, Sebán Zoltán, Dr. Molnár Máté, Szabó Richard, dr. Kemény János PhD.

Folyóiratunk szerkesztőbizottságának tudományos titkára, Dr. habil. Kollár Csaba PhD., vezette a Mesterséges intelligencia és hatásai című szekciót, melyben Beke Éva, Kiss Csaba, Pál Anita, Krasnyánszki Brúnó, dr. Antal Tímea, Paulik László az okos gyárakban szükséges kompetenciákra fókuszáltak a digitalizáció korában, a mesterséges intelligencia megjelenésének hatását vizsgálták a katonai és polgári biztonságra, mély tanulás alapú email biztonsági megoldások hatékonyságát elemezték social engineering támadásokkal szemben, illetve bemutatták, hogyan érvényesül az audit-központú logika a mesterséges intelligencia vonatkozásában, valamint a mesterséges intelligencia kutatásának fejlődését is.

Záró beszédében Dr. habil. Kollár Csaba PhD. megköszönte az előadók és a szekcióvezetők munkáját, s elmondta, hogy az idén, első alkalommal, a Magyar Tudomány Ünnepe és a Biztonságtudományi Szemle ötéves születésnapja alkalmából szervezett tudományos konferenciával hagyományt szeretnének teremteni, s így évente tudományos-szakmai konferencián kívánják megvitatni a biztonságtudomány aktuális kérdéseit.

Elérhető a II. Bánki-HAAS országos CNC programozási versenyről készült kisfilm

2023. november 10-e jelentős nap volt az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Kar életében. Ezen az esős pénteki napon vette kezdetét a személyes részvétellel – a Magyar Tudomány Ünnepe keretében – rendezett II. Bánki – HAAS országos CNC programozói verseny. A verseny szervezésére, a díjak vásárlására a Gene HAAS Alapítványnál megpályázott és elnyert 15 000 Eurós támogatásból került sor. A küzdelembe 12 csapat nevezett be, akik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pannon Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar, a Széchenyi István Egyetem, a Debreceni Egyetem Műszaki Kar és a házigazda, egyben rendező Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar hallgatói közül kerültek ki.

Az eseményről készült after movie a Kar hivatalos YouTube csatornájára került feltöltésre, alább megtekinthető:


Beszámoló a II. Bánki-HAAS országos CNC programozási versenyről

2023. november 10-e jelentős nap volt az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Kar életében. Ezen az esős pénteki napon 08:30-kor a regisztrációval vette kezdetét a személyes részvétellel – a Magyar Tudomány Ünnepe keretében – rendezett II. Bánki – HAAS országos CNC programozói verseny. A verseny szervezésére, a díjak vásárlására a Gene HAAS Alapítványnál megpályázott és elnyert 15 000 Eurós támogatásból került sor. A küzdelembe 12 csapat nevezett be, akik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pannon Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar, a Széchenyi István Egyetem, a Debreceni Egyetem Műszaki Kar és a házigazda, egyben rendező Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar hallgatói közül kerültek ki.

Az első selejtező forduló október 27-én zajlott, ahol egy online elődöntő során mérték össze elméleti tudásukat a versenyzők. Az online teszt 50 automatikusan és véletlenszerűen kiválasztott kérdésből állt, a forgácsolástechnológia témaköréből. A tesztet a háromfős csapat minden tagjának külön-külön kellett megoldania, és az így összegyűjtött pontok jelentették a csapat összpontszámát. A személyes részvétellel megtartott versenyre a hat legtöbb pontot elért csapat kvalifikálta magát. A továbbjutó csapatok egy otthon megoldandó feladatot kaptak. A feladat Bánki Donát, a Kar névadója portréjának CNC programozással készített térbeli modelljéből, és a kész program próbafuttatásából állt. A munka menetéről és az eredményről egy videót kellett készíteni, amelyet adott határidőre egy meghatározott tárhelyre kellett feltölteni. A feladat letöltése és a megoldás feltöltése között eltelt időt dokumentáltuk és az értékelés során figyelembe vettük.

November 10-én, a Bánki Karon 09:30-kor kezdődött az igazi megmérettetés. A versenyt Balogh József a BGK oktatója és a Szervezőbizottság operatív vezetője vezette fel, melyben köszöntötte a résztvevőket és bemutatta a házigazda Kar dékánját, a támogató cégek képviselőit ésa szakmai testület, illetve a zsűri tagjait. A versengő csapatokat és felkészítő tanáraikat Prof. Dr. Rajnai Zoltán a Kar dékánja köszöntötte és kívánt egy nagyon jó, szakmailag hasznos és hangulatos versenyt a résztvevőknek. Ezt követően Dr. Czifra György, a BGK oktatója és a Szervezőbizottság szakmai vezetője köszöntötte a versenyzőket és vette kezébe az irányítást, ismertetve a nap forgatókönyvét.

Az első feladatban egy kézi programozási feladatot kellett megoldani. A versenyzők a BGK laborjában kezdték a munkát, előre előkészített környezetben, majd a kész programot – már akinek sikerült megoldani maradéktalanul – lefuttatták a gépműhelyben és a programozott alkatrészt le is gyártották, bizonyítva ezzel a program használhatóságát. A következő forduló a Kar nagyelőadójában zajlott. Ekkor minden csapat 5 perces prezentációban mutatta be az intézményt, ahonnan érkezett, majd 10 percben ismertette az otthon megoldott feladat eredményét. Az előadást a zsűri értékelte a végeredmény kialakításánál. A bemutatók után következett a jól megérdemelt ebéd. A kora délutáni feladat során, egy rajzbírálat került sorra, amelynek keretében egy alkatrész műhelyrajzán kellet megkeresni azokat a hibákat, amelyek lehetetlenné tették a munkadarab legyártását. Az utolsó fordulóban egy kész CNC program hibáinak megkeresése és felismerése szerepelt.

Az eredmények kiértékelését szakmai zsűri végezte, amelynek tagjait az esemény fő szponzora Péntek György a HAAS, valamint a további támogató cégek, Gyönyörű Attila az ENTERPRISE és Takács József a WALTER cég képviselői, illetve a feladatokat elkészítő BGK–s kollégák, Burai István György, Ráczi Viktor Gergely és Dr. Varga Bálint alkották.

A küzdelem befejezését követően a versenyt támogató cégek, az EVOSOFT, az ENETRPRISE, a WALTER és a főtámogató HAAS képviselőinek bemutatkozó előadásai következtek.

Az előadások alatt és a kávészünetben a zsűri értékelte az elért eredményeket és meghozta döntését, amelyet Dr. Czifra György, a BGK oktatója és a Szervezőbizottság szakmai vezetője ismertetett, átadva a minden résztvevőnek kijáró elismerő oklevelet. A versenyben az első három helyen végzett csapatnak Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán úr adta át a helyezésnek megfelelő oklevelet, valamint a szponzorok által felajánlott díjakat és az otthoni feladat során létrehozott portré gravírozott modelljét. A legjobb csapatnév birtokosa különdíjat vehetett át, amelyről a szervezőbizottság menet közben titkos szavazással döntött, látva az ötletesebbnél ötletesebb csapatneveket. A különdíjat az elHAASalók csapata kapta.

Az első helyezett elHAASalók csapata, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatóiból állt. A fődíj a csapat minden tagjának kijáró 3D nyomtató, valamint a csapatnak és a felkészítő tanárnak is a HAAS cég által felajánlott Forma 1-es belépő a 2024-es versenyszezon Magyar Nagydíjára. A második helyezett csapat, a Marás Mágusai, akik az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar hallgatóiból verbuválódtak. A harmadik helyet, a CAMpions csapata foglalta el, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar képviseletében. A díjakat a Gene HAAS Alapítványnál pályázott és elnyert támogatásból vásárolt, valamint az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara, a HAAS, az ENTERPRISE, az EVOSOFT és a WALTER cégek által felajánlott ajándékok alkották. A csapatok sorrendje és az egyes fordulók eredményei az alábbi összefoglaló táblázatban találhatók:


Csapat1. forduló2. forduló3. forduló4. forduló5. fordulóÖSSZESENHelyezés
elHAASalók11480251001004191.
Marás mágusai118778570644142.
CAMpions118713590723863.
NeCAM8120746560403594.
CAManiacs1077010100603475.
Forgács Pandúrok119751090443386.

És akkor álljon itt az első három helyezett csapat névsora, megörökítve az utókornak az elért eredményüket:

1. helyezett:    

„elHAASalók”
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Bányász Kristóf
Hegedüs András
Kupcsok Péter
Felkészítő tanár: Dr. Jacsó Ádám

2. helyezett

„Marás mágusai” 
ÓE Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar

Kerényi Gábor
Varga Zsolt
Várkonyi Péter Pál
Felkészítő tanár: Stadler Róbert Gábor

3. helyezett

„CAMpions
Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar

Pakodi Ferenc
Rumbach Roland Bálint
Siska Dávid Attila
Felkészítő tanár: Fenyvesi Sándor

A verseny zárásakor Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán úr kihangsúlyozta, hogy a lehető legjobb helyre került a Gene HAAS Alapítvány támogatása, mivel a Bánki Kar nagy hangsúlyt fektet a gyakorlatorientált mérnökképzésre, és folyamatosan törekszik a hallgatók CNC technológiával kapcsolatos tantárgyainak fejlesztésére, az oktatás minőségének emelésére. A Kar élni tudott a lehetőséggel és reményei szerint folytatódni fog a versenysorozat, mivel a hagyományteremtésnek az alapjait sikerült lerakni. Dékán úr egyben köszönetét fejezte ki a főtámogató HAAS Automation Inc., illetve személyesen Péntek Györgynek a Karnak nyújtott támogatásért, és reményét fejezte ki, hogy hosszútávon fenntartható lesz az együttműködés, hiszen ez mindkét fél számára egy gyümölcsöző szakmai kapcsolatot jelent.

Péntek György, a főtámogató HAAS Automation Inc. képviseletében, zárszavait a következő felvezetéssel kezdte: ’A képzésnek és az iparnak kéz a kézben kell járnia.”

Beszédében kiemelte, hogy a Haas által kínált támogatási rendszer összességében egy olyan ipari és oktatási kezdeményezés, ami a legmodernebb szerszámgépeket és a hozzá kapcsolódó CNC-segédeszközöket teszi mindenki számára elérhetővé. A cél az, hogy a tanulók és hallgatók releváns szakmai képzést kapjanak, megismerjék az iparági trendeket és az új technológiákat.

„Hogy mit nyerünk mi? Egy Forma–1-es csapattal is rendelkező, vezető szerszámgépgyártó cég termékeit és filozófiáját ismerhetik meg a jövő szakemberei, technikusai, mérnökei és döntéshozói. Ez mind a fémipar, mind a Haas számára hosszú távú értéket teremt.”

Dr. Czifra György a Szervezőbizottság nevében is köszönetet mondott az eseményt támogató partnereknek, a HAAS, az ENTERPRISE, a WALTER és az EVOSOFT cégeknek, valamint a Bánki Kar vezetésének erkölcsi és anyagi támogatásáért, illetve minden kollégánknak a szakmai és a technikai feltételek biztosításáért, a verseny színvonalas lebonyolításában való közreműködésért. Búcsúzásként mindenkinek sok sikert kívánt további szakmai fejlődéséhez.

A sikeres verseny további erőt ad a szervezőknek a folytatáshoz, ezért már most elkezdtük a következő, III. évfolyam szervezésének előkészületeit.

A Szervezőbizottság részéről:

Dr. Czifra György
szakmai vezető

Balogh József
operatív vezető


A Gene Haas Alapítvány támogatásában részesült a Bánki Kar

A BGK Kari Tanács ülése keretében 2023. november 8-án került sor a Gene Haas Alapítvány által kiírt pályázaton elnyert 15 000 € támogatás Ünnepélyes átadására. A támogatásról szóló jelképes csekket Péntek György a Haas Factory Outlet A Division of Bartec magyarországi operatív és értékesítési igazgatója adta át, Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán részére.

A HAAS Automation Inc. a világ egyik legnagyobb, 100% amerikai magántulajdonban lévő szerszámgépgyártó vállalata. A globális ipari jelenléten felül évek óta aktívan részt vesz a technikai sportok világában (Formula-1, Nascar), illetve világszerte partner a CNC oktatásban. Teszi mindezt azért, hogy a hallgatók modern, a mai kornak megfelelő gépeken, megfizethető technológiával kaphassanak képet a CNC technológia térhódításáról. Gene Haas úr, a Haas Automation Inc. alapítója és tulajdonosa által korábban létrehozott Gene Haas Alapítvány minden évben pályázati keretek között anyagilag támogatja azokat az európai oktatási intézményeket és hallgatóikat, akik a CNC oktatás minőségi fejlesztésében és népszerűsítésében részt vesznek és élenjárnak. Az elmúlt időszakban szoros szakmai kapcsolat alakult ki a Cég magyarországi képviselete és az Óbudai Egyetem Bánki Kara között, mely alapvetően annak volt köszönhető, hogy Péntek György a Bánki Kar hallgatója volt, és ezer szállal kötődik az alma materhez.



A szakmai együttműködésnek köszönhetően 2018 februárjában ingyenesen helyeztek ki egy MiniMill-EDU típusú marógépet, valamint 4 db HAAS vezérlés szimulátort a Kar Gépműhelyébe. 2018 májusában nagy sikerrel került megrendezésre az első közös, ”HAAS & ÓE-BGK CNC Konferencia – Az ipar és az oktatás kapcsolatának fontossága napjainkban” címmel. 2019 végére érdemelte ki és kapta meg a Kar azt a lehetőséget, hogy Magyarországról elsőként pályázhasson az Alapítványnál. A megfelelő szakmai munka és kapcsolatrendszer eredményeként, akkor az alapítvány 10 000 $ támogatásban részesítette a Kart. 2022. tavaszán nagy érdeklődéssel került megrendezésre 11 felsőoktatási intézmény csapatának a részvételével az Ez igazi CAMu országos CNC verseny

Az idei évben ez utóbbi verseny folytatására, és a CNC oktatás népszerűsítésére fókuszálva nyújtottuk be a pályázatunkat. Az alapítvány pozitív döntése alapján, a Kar 15 000 € támogatásban részesült. A díjazásból hosszas szervező és előkészítő munkát követően került meghirdetésre, a II. Bánki-HAAS Országos CNC Programozási Verseny”. A versenyre 12 felsőoktatási intézmény csapata jelentkezett és a selejtezőt követően 6 csapat vesz részt a Magyar Tudomány Ünnepe Egyetemi Rendezvénysorozata keretében, november 10-én megrendezésre kerülő döntőben.

A jelképes csekk Ünnepélyes átadásán Péntek György kihangsúlyozta, hogy a lehető legjobb helyre került a pénz, mivel a Bánki Kar nagy hangsúlyt fektet a gyakorlatorientált mérnökképzésre, és folyamatosan törekszik a hallgatók CNC technológiával kapcsolatos tantárgyainak fejlesztésére, az oktatás minőségének emelésére. Rajnai Zoltán dékán köszönetét fejezte ki a Cégnek, illetve személyesen Péntek Györgynek a Karnak nyújtott támogatásért, és reményét fejezte ki, hogy hosszútávon fenntartható lesz az együttműködés, hiszen ez mindkét fél számára egy gyümölcsöző szakmai kapcsolatot jelent.

Balogh József
mestertanár
ipari kapcsolatok kari koordinátor
dékáni titkárságvezető


Számítógépes hajótervezés a komárnói hajógyárban – beszámoló Dr. Czifra György előadásáról

2023. október 18-án, 14:00 órakor az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Tanácstermében a Közlekedéstudományi Egyesület meghívására Számítógépes hajótervezés a komárnói hajógyárban címmel tartott nagy sikerű előadást Dr. Czifra György gépészmérnök, hajóépítő mérnök, Óbudai Egyetem mestertanár. A rendezvényen részt vettek a Közlekedéstudományi Társaság Hajózási Tagozatának tagjai, Csobay Balázs tagozati elnök és Tauszik Viktor tagozati titkár urak vezetésével.

Az előadás témája a 1992-2000 évek közötti Szlovák Hajógyárban akkor zajló fejlesztések eredményeit, a legmodernebb számítógépes hajótervezési technikákat bemutató rövid időutazás volt. Dr. Czifra György gépészmérnök, hajótervező mérnök színes előadásában bemutatta azokat az eredményeket, amit a vezetése alatt a mérnökök csapata elért, illetve elkalauzolta a vendégeket azon rögös úton, amely a kiváló, a világpiacon méltó helyet elfoglaló teherhajók tervezéséhez és gyártásához vezetett. A nagy múltú hajógyár jelenleg kisebb úszóművek gyártásával foglalkozik, erősen csökkentett kapacitással. Hagyományaihoz híven azonban még ma is képes olyan hajókat vízrebocsátani, mint a Balatonon üzembe helyezett új komp és katamarán.


Találkozz a Samsung SDI csapatával a Bánkin és vegyél részt a Tech Forumon november 16-án

Kedves Hallgatóink!

Két eseményre szeretnénk felhívni a figyelmeteket, a világ egyik vezető akkumulátorgyára, a Samsung SDI Hungary csapata látogat holnap a Bánki Karra. Ha érdekel az elektromos autózás, vagy szeretnéd megismerni a céget, látogass el a standjukhoz 2023. november 8-án szerdán 10:00 és 15:00 óra között.

A másik program 2023. november 16-án kerül megtartásra Gödön, ahová gépész-, villamos-, és vegyészmérnököket várnak sok szeretettel. Ragadd meg ezt az egyedi lehetőséget, hogy közvetlen betekintést nyerhess a Samsung SDI piacvezető gyárának segítségével a jövő technológiáiba, a lítium-ionos akkumulátorgyártás és az elektromos autózás új dimenzióiba egy rendkívül színes szakmai programsorozattal. A Technology Forumra olyan Bánkis hallgatók jelentkezését várják, akik tanulmányaik végéhez közelítenek és már közel állnak a diplomaszerzéshez.

Regisztráció az eseményre itt.


Lezajlott a szemeszter első nyílt napja

Az eső és az őszi szünet sem gátolta meg a pályaválasztó fiatalatokat abban, hogy ellátogassanak a Bánki Kar nyílt napjára, melynek keretében bemutattuk induló és tervezett szakjainkat, oktatóink és hallgatóink beszéltek a leendő egyetemisták lehetőségeiről, a Bánki gyakorlatorientált képzési módszereiről és családias hagulatáról.

Az előadások, majd pedig a felmerülő kérdések megválaszolását követően a diákok körbejárták épületünket, megtekintették műhelyeinket és laborjainkat, megismerkedtek oktatóinkkal, munkatársainkkal és hallgatóinkkal. Köszönjük szépen a színvonalas előadásokat és a szervezést, a hozzánk látogató diákoknak pedig köszönjük szépen, hogy megtiszteltek bennünket jelenlétükkel – reméljük, ők is hasonlóan jól érezték magukat, és hasznosnak találták a programot.

Nyílt napjaink folytatódnak, legközelebb 2023. december 6-án mikuláskor találkozhattok velünk.


Új könyvtár és előadóterem az Afrika Kutatóintézetben

2023. október 26-án az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karon ünnepélyesen átadásra került az Afrika Kutatóintézetben működő Dr. Füssi Nagy Géza Könyvtár, valamint a Prof. Toyin Falola Előadóterem. A könyvtár jelenleg 6000 afrikanisztikai kötetet és folyóiratot tartalmaz, valamint az itt kutatást folytatók szabadon hozzáférhetnek az Óbudai Egyetem által előfizetett adatbázisokhoz.

A könyvtárat nemcsak az Óbudai Egyetem oktatói és hallgatói, hanem más egyetemek oktatói és hallgatói is térítésmentesen használhatják. Az új előadóteremben egyidejűleg 70 hallgató képzése hajtható végre és itt zajlik a kar és a Kutatóintézet által működtetett Humanitárius műveletek menedzser (Humanitarian Response Manager) angol nyelvű posztgraduális képzés is.

Az átadó ünnepségen több hazai oktatási és kulturális intézmény, valamint az afrikai kontinenssel foglalkozó szervezetek, a tiszteletbeli konzuli testület tagjai, kutatók vettek részt, valamint megjelent Őexcellenciája Abdelhafid Alahoum, algériai nagykövet, Őexcellenciája Abdelkarim Hermi, tunéziai nagykövet, Salma Ait Belhadj első titkár, a marokkói nagykövetségről, valamint Ernesto Pedro Ganga ügyvivő, az angolai nagykövetségről.

A rendezvényen Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán mellett az Afrika Kutatóintézet vezetője, Prof. Dr. Besenyő János, valamint a névadó gyermekei, Füssi Nagy Szabolcs és Füssi Nagy Anna Orsolya köszöntötték a megjelenteket, bemutatták az Afrika Kutatóintézet tevékenységét, a Könyvtárat és létrejöttének körülményeit, valamint végül, de nem utolsó sorban a névadó életútját és munkásságát.

A most átadásra került könyvtár és kutatóterem, valamint a modern oktatási eszközökkel felszerelt előadóterem jelentősen segíti nem csak az Afrika Kutatóintézet, de a Bánki Kar munkáját is. A 2019-ben alapított tudományos műhely Prof. Dr. Besenyő János egyetemi tanár vezetésével, több mint 60 szenior és junior kutató, illetve civil és katonai szakértő munkájának köszönhetően már e rövid idő alatt is számtalan sikert könyvelhetett el. Kutatási területét tekintve a rendkívül sokrétű, interdiszciplináris megközelítés jellemzi, ahol kiemelt szerepet kapnak sok más mellett a biztonságtudomány, a hadtudomány, a történettudományok, a nemzetközi és fejlődés-tanulmányok vagy éppen a politikatudomány és a regionális tanulmányok. A szerteágazó kutatási témák mellett 4 állandó kutatócsoport tevékenykedik: a Konfliktusok és a terrorizmus, a Globális Dél, a Migráció és a Fenntartható Afrika kérdéseit vizsgálva. A kutatások során feltárt eredmények beépülnek a Bánki Kar, valamint Biztonságtudományi Doktori Iskola programjaiba, tantárgyaiba, illetve nyomtatásban több lehetséges módon is megjelennek. Az egyik ilyen megjelenési forma az immár harmadik évfolyamában járó, negyedévente, angol nyelven megjelenő, lektorált periodika, a Journal of Central and Eastern European African Studies oldalain, vagy a társadalomtudományok területén legjegyzettebb nagy nemzetközi kiadók, mint a Routledge, a Palgrave, a Rowman and Littlefield, vagy a Springer köteteiként. Emellett természetesen számos rangos külföldi tudományos folyóiratban is megjelennek a Kutatóintézet égisze alatt jegyzett publikációk.

Prof. Dr. Besenyő János