Bosch BEST ösztöndíj

Kedves Hallgatók!

Egy egyedülálló lehetőségre szeretnénk felhívni figyelmeteket.

A Bosch elkötelezett a magyar műszaki felsőoktatás, illetve az abban részt vevő, kimagaslóan tehetséges fiatal hallgatók támogatása iránt.

Ennek jegyében indította el az úgynevezett BEST – Bosch Engineering Scholarship Team – Ösztöndíjprogramot, mely lehetőséget biztosít ambiciózus, kiemelkedő szakmai és tanulmányi háttérrel rendelkező mesterképzés előtt álló/mesterképzésük első félévét végző diákoknak, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki tanulmányaikból.

A program két éves intervalluma alatt a cég mind pénzügyi, mind pedig szakmai támogatást biztosít a hallgatók számára, így a BEST Ösztöndíjprogram során az alábbi juttatásokban/lehetőségekben részesülhetsz:

  • Fix bruttó 350 000 HUF/hónap ösztöndíj támogatás a program ideje alatt (maximum 24 hónapig, de legfeljebb a képzés ideje alatti időszakra)
  • Dedikált/Választott szakmai mentor aki

 (1) támogatja egyetemi tanulmányaidat

 (2) segít neked a TDK, illetve a diplomamunka írására való felkészülésben

 (3) ipari (Bosch-os) témákkal, projektekkel ismertet meg Téged, biztosítva szakmai tudásod bővítését

  • Céges laptopot biztosítunk, ezzel is segítve Téged Bosch-os témád kidolgozásában
  • Elméleti tudás elmélyítése mellett, lehetőséget kínálunk különböző képzéseken, tréningeken és konferenciákon való részvételre
  • Szakmai és személyes fejlődés biztosítása
  • Értékes kapcsolati tőke kialakításának lehetősége

Ha felkeltettük érdeklődésedet add be jelentkezésedet az alábbi dokumentumok beadásával:

  • Önéletrajz (dokumentum nyelve: angol)
  • Motivációs levél (dokumentum nyelve: angol)
  • Egyetemi ajánlás (dokumentum nyelve: magyar)

Figyelem: Arra szeretnénk kérni, hogy egy dokumentumba fűzdd össze az önéletrajzodat, motivációs leveledet, egyetemi ajánlásodat/ajánlásaidat, melyet tölts fel a „Resume” fül alá.

A motivációs levélben tüntesd fel – csak megnevezés szintjén – , hogy az alábbi témakörök közül melyik áll/melyek állnak közel hozzád: mechatronika, beágyazott rendszerek, informatika, mesterséges intelligencia, anyagtudomány, mechanikai design, méréstechnika, adatmanagement, SW tervezés, SW tesztelés, jelfeldolgozás, gépi látás, szenzorika, szenzor fúzió, controlling, egyéb.


Jelentkezés és további információk: https://www.bosch.hu/karrier/tanulok-