Gépészeti és Technológiai Intézet a a XXIX. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakán

2024. március 21-22. között Kolozsváron került megrendezésre a XXIX. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka, melyen a Gépészeti és Technológiai Intézet kiemelkedő jelenléttel, 12 fővel képviseltette magát. A konferencia rangos eseménye volt az egyetemi életnek, lehetőséget adott a fiatal tudományos tehetségeknek arra, hogy bemutathassák tudományos kutatásaikat és eredményeiket.

Az Intézetünk részvételét több oktató és hallgató erősítette, akik aktívan vettek részt előadóként és szekció elnökként az eseményen. Büszkeséggel töltött el bennünket, hogy karunk Dékánja Prof. Dr. Rajnai Zoltán plenáris előadóként szerepelt a konferencia programjában és az Erdélyi Múzeum Egyesület kitüntetését,  Fides et Vocatio díjat vehetett át.

A résztvevőket illetően fontos kiemelni, hogy minden szinten – BSc, MSc és PhD képzésben résztvevők egyaránt – képviseltették magukat. Ez a sokszínűség és a különböző szinteken való részvétel lehetőséget teremtett a tapasztalatcserére és a tudományos párbeszéd elmélyítésére.

A konferencia során lehetőség nyílt új kapcsolatok kialakítására, az aktuális kutatási eredmények megosztására és az együttműködés lehetőségeinek feltárására. Reméljük, hogy ez az esemény inspirációval szolgált mind az oktatók, mind pedig a hallgatók számára, és hozzájárul a tudományos közösség fejlődéséhez és összetartásához.

Az Intézetünk által bemutatott kutatási eredmények a fiatal tehetségek támogatásának és fejlesztésének fontosságát hangsúlyozzák, és remélhetőleg büszkeséggel töltik el a Kar és az Intézet minden munkatárását.

Stadler Róbert Gábor
egyetemi tanársegéd, GTI-ATT


Elektromobilitáshoz kapcsolódó tananyag fejlesztése a Bánki Kar részvételével

Tovább folytatódik az elektromobilitást népszerűsítő projekt, amelynek keretében egy felsőoktatási tananyag kifejlesztését célul kitűző nemzetközi egyetemi együttműködés is folyik PELMOB projekt néven (https://bgk.uni-obuda.hu/pelmob/). A 14 felsőoktatási intézményt magában foglaló konzorcium tagjaként karunk is részt vesz a kitűzött feladatok megvalósításában.

A harmadik munkafázis (WP3) koordinátoraként működő BGK, Gépgyártástechnológiai Intézeti Tanszék két oktatója, Dr. Mikó Balázs és Dr. Czifra György 2024. április 2-4. között részt vett az aktuális projekt – koordinátori találkozón, amely Bécsben a Bécsi Műszaki Egyetemen (TUW) került megrendezésre. A partnerintézmények beszámoltak az elektromobilitáshoz kapcsolódó tanterv és tananyag fejlesztéséről, valamint az oktatási kompetencia-felmérés eredményeiről. Bemutatásra került az oktatást támogató könyv is, melynek szerkesztői és lektori feladatait Dr. Mikó Balázs és Dr. Czifra György végezték.

A könyv, melynek címe „Electro mobility – Manual for students”, tíz elektromobilitással kapcsolatos témát mutat be, mint például a villamos motorok felépítése, jellemzői; az akkumulátor-technológia; a hajtásrendszerek; az elektromos járművek biztonsága, a vezetést támogató rendszerek; vezérlőrendszerek; az IoT-technológia szerepe az elektromobilitásban; a fenntartható városi mobilitás tervezése; az elektromobilitás környezeti hatásai és az uniós szabályozás.

A PELMOB projekt további részében a hallgatók számára angol nyelven és anyanyelvükön is elérhető lesz a tananyag a tanulmányaik során.

                                                                                                                                               Dr. Mikó Balázs