Az Óbudai Egyetem szakkollégiumai is részt vettek az első CampUs táborban
2026. július 10–12. között első alkalommal rendezték meg a CampUs tábort a romániai Székelyjón, amelyen közel hetven egyetemista és végzés előtt álló gimnazista vett részt a Kárpát-medence különböző intézményeiből. A háromnapos rendezvény célja az volt, hogy szakmai programokon, interaktív workshopokon és csapatépítő feladatokon keresztül erősítse a résztvevők közötti kapcsolatokat, miközben lehetőséget biztosított új ismeretek és tapasztalatok megszerzésére. A tábort a Collegium Varadinum Szakkollégium és a Bolyai János Szakkollégium szervezte, az Óbudai Egyetem pedig főszponzorként támogatta a kezdeményezést. Az Óbudai Egyetemet több szakkollégium is képviselte, köztük az Bánki Donát Szakkollégium, amely három fővel vett részt a rendezvényen. Ketten résztvevőként, míg az egyikük szervezői feladatok ellátásával járult hozzá a tábor sikeres lebonyolításához.

A program már az első napon közösségépítéssel indult: a résztvevőket véletlenszerűen alakított csapatokba osztották színek szerint, majd kreatív kihívások sorát kellett teljesíteniük. A feladatok között ismert képek reprodukálása, filmes jelenetek eljátszása és egyéb ötletes kihívások is szerepeltek, amelyeket fotókkal és videókkal dokumentáltak a csapatok. A második napot játékos vetélkedők színesítették. A vízibombás kvíz és a „vizes zászlószerzés” verseny nemcsak a csapatszellemet erősítette, hanem kiváló alkalmat teremtett arra is, hogy a résztvevők kötetlen formában ismerkedjenek meg egymással. A zárónapon egy élőzenés kvíz várta a hallgatókat, amely méltó lezárása volt a háromnapos eseménynek. A szabadidős programok mellett a tábor szakmai workshopokat és előadásokat is kínált, amelyek lehetőséget biztosítottak a résztvevők számára új ismeretek megszerzésére, valamint különböző szakterületek megismerésére. A nappali szakmai programok után esténként a kikapcsolódásé volt a főszerep: minden nap élőzenés koncertekkel indult az esti program, amelyet DJ-szett zárt. A kiváló hangulatnak köszönhetően a tánctér estéről estére megtelt, a közös bulizás pedig tovább erősítette a résztvevők között kialakuló barátságokat.

A szakmai és közösségi programok együttesen olyan élményt nyújtottak, amely hozzájárult a résztvevők személyes fejlődéséhez és a tanintézmények közötti kapcsolatok erősítéséhez. A CampUs első alkalommal került megrendezésre, azonban a résztvevők pozitív visszajelzései alapján jó eséllyel hagyományteremtő rendezvénnyé válhat. Az esemény kiváló lehetőséget biztosított arra, hogy a különböző tanintézmények hallgatói új barátságokat kössenek, szakmai kapcsolatokat építsenek, és közös élményekkel gazdagodjanak.
Nagy Balázs Ákos
Egyetemi gyakornok
GTI – ATT