Gépészeti és Technológiai Intézet a a XXIX. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakán

2024. március 21-22. között Kolozsváron került megrendezésre a XXIX. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka, melyen a Gépészeti és Technológiai Intézet kiemelkedő jelenléttel, 12 fővel képviseltette magát. A konferencia rangos eseménye volt az egyetemi életnek, lehetőséget adott a fiatal tudományos tehetségeknek arra, hogy bemutathassák tudományos kutatásaikat és eredményeiket.

Az Intézetünk részvételét több oktató és hallgató erősítette, akik aktívan vettek részt előadóként és szekció elnökként az eseményen. Büszkeséggel töltött el bennünket, hogy karunk Dékánja Prof. Dr. Rajnai Zoltán plenáris előadóként szerepelt a konferencia programjában és az Erdélyi Múzeum Egyesület kitüntetését,  Fides et Vocatio díjat vehetett át.

A résztvevőket illetően fontos kiemelni, hogy minden szinten – BSc, MSc és PhD képzésben résztvevők egyaránt – képviseltették magukat. Ez a sokszínűség és a különböző szinteken való részvétel lehetőséget teremtett a tapasztalatcserére és a tudományos párbeszéd elmélyítésére.

A konferencia során lehetőség nyílt új kapcsolatok kialakítására, az aktuális kutatási eredmények megosztására és az együttműködés lehetőségeinek feltárására. Reméljük, hogy ez az esemény inspirációval szolgált mind az oktatók, mind pedig a hallgatók számára, és hozzájárul a tudományos közösség fejlődéséhez és összetartásához.

Az Intézetünk által bemutatott kutatási eredmények a fiatal tehetségek támogatásának és fejlesztésének fontosságát hangsúlyozzák, és remélhetőleg büszkeséggel töltik el a Kar és az Intézet minden munkatárását.

Stadler Róbert Gábor
egyetemi tanársegéd, GTI-ATT


IWE – Nemzetközi Hegesztőmérnök tanfolyami képzés sikeres záróvizsgái

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara Gépészeti és Technológiai Intézetének Anyagtechnológiai Intézeti Tanszéke – 5 saját oktatója és 7 külső szakember (meghívott előadó) bevonásával – 2023. október 05-én indította az IWE (International Welding Engineering, azaz Nemzetközi Hegesztőmérnök) különbözeti tanfolyamát. A képzés november 24-ig (csütörtöki és pénteki napokon) tartott és kontakt tanórás (jelenléti) formában zajlott.

Az IWE kiegészítő képzésre azok jelentkezhettek, akik a 309 elméleti + 60 gyakorlati tanórából álló IWT (International Welding Technologist, azaz Nemzetközi Hegesztőtechnológus) tanfolyamon korábban már részt vettek és annak záróvizsgáján IWT oklevelet szereztek. Az IIW által jóváhagyott IAB-252r5-19 dokumentum tematikája szerint szervezett tanfolyam 112 elméleti tanórából állt, ami magában foglalta az IWE és az IWT képzésekre előírt 448, ill. 369 tanóra 79 tanórányi témakülönbözetét + 33 tanórányi rendszerező összefoglalást. Az elméleti tanórák, valamint a vizsgák négy tantárgyi modul köré rendeződtek, melyek a következők: 1. Hegesztési eljárások és berendezések; 2. Anyagok és viselkedésük a hegesztés során; 3. Méretezés és tervezés; 4. Gyártás, mérnöki (ipari) alkalmazások.

A résztvevők a képzés során kitöltötték az – első 3 modul meghatározott témaköreiből, 19 + 19 + 8 kérdésből álló, az EWF vizsgaportálján elérhető – IWE Part 1 tesztet is on-line (elektronikus) formában, hogy eleget tegyenek az előírásoknak, ugyanis az IWE képzésben is kell lennie egy szakaszlezáró tesztnek, amely szakasz (az összes óraszámot tekintve) még az IWT képzés időszakára esett. A különbözeti képzést lezáró, de a teljes (IWT + IWE különbözeti) képzés anyagát felölelő záróvizsga részei az alábbiak voltak:

  • a 2023. december 15-én (pénteken) lebonyolított – 4 modulból és modulonként 23 kérdésből álló – EWF tesztvizsga;
  • a 2023. december 18-án (hétfőn) lezajlott – 4 modulból és modulonként 67 kérdésből álló – MHtE tesztvizsga;
  • a 2023 december 19-én (kedden) teljesített – 4 modulból és modulonként 2 húzott tétel ismertetéséből álló – szóbeli vizsga.

A tesztvizsgákon és a szóbeli vizsgán elért eredmények alapján 23 fő (Bekes Csaba, Csécs Norbert, Diószegi Balázs Ferenc, Dobos Csaba, Fodor István, Fojdl Ervin, Gräff Roland, Guba Ádám, Gullner Bálint Ákos, Kalcsó Tamás Gábor, Keszegh Zoltán András, Kiss Bálint, Knódel András, Kondor Máté, Kölcsi Tamás, Miklós Norbert, Sági István, Szabó András, Szabó Lajos, Szerecz Dávid Ákos, Szuhi Krisztián, Tomor László, Varga Annabella) szerzett IWE, ill. EWE oklevelet. Az alábbi – a szóbeli vizsganap végén készült – fotón az újdonsült Nemzetközi Hegesztőmérnökök mellett a vizsgabizottság tagjai is láthatók.

Dr. Bagyinszki Gyula
egyetemi docens
Gépészeti és Technológiai Intézet
Anyagtechnológiai Intézeti Tanszék

Beszámoló olaszországi tananyagfejlesztési projektről

Az Anyagtechnológiai Intézeti Tanszék oktatói ellátogattak Olaszországba az IIS (Italian Institute of Welding) Olasz Hegesztési Intézethez, ahol egyhetes (2023. október 16-19.) tananyagfejlesztési projektben vettek részt  olasz, portugál és román partnerekkel. A projekt az Európai Hegesztési Szövetség (EWF) koordinálása és ellenőrzése mellett zajlik, célja egy speciális kurzus kidolgozása, hegesztett kötések minőségének ellenőrzésére, makro-, és mikroszkópi csiszolatok készítésével és mikroszkópi képeinek kiértékelésével.

A projekt célja Erasmus+ project: „Harmonized Personnel Training for Macro And Microscopic Metallographic Examination of Structural Materials and their Joints” tananyag megvalósítása, melynek magyarországi résztvevője a Magyar Hegesztési és Anyagvizsgálati Egyesülés (MHtE). A projektben való részvétel lehetőséget adott a tanszék munkatársainak nemzetközi kapcsolatok építésére és egy nemzetközi képzési program kidolgozására. Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar oktatási programjában is fontos a gyakorlatorientált képzés, amely harmóniában áll a célkitűzésként kidolgozott tananyaggal.

Az Anyagtechnológiai Intézeti Tanszék már hosszú évek óta jó kapcsolatot ápol ipari partnerekkel és olyan az ipar számára fontos képzéseket szervez, mint a nemzetközi hegesztő mérnök (IWE), nemzetközi hegesztő technológus (IWT), valamint a nemzetközi hegesztő specialista (IWS) képzés.


Az Anyagtechnológiai Tanszék 60 éves jubileuma (ATT60)

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Anyagtechnológiai Intézeti Tanszéke (alapításkor: Mechanikai Technológia Tanszék) idén ünnepli alapításának 60. évfordulóját.

Ez alkalomból a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részeként az „ESB 2023 Mérnöki Szimpózium a Bánkiban” konferencia keretében az „ATT60 JUBILEUMI SZEKCIÓ”-ban mutatjuk be múltunkat, jelenünket és jövőbeli terveinket, társtanszékeinkkel a kapcsolatainkat; majd visszaemlékezéssel, kötetlen beszélgetéssel zárjuk a jubileumi találkozót.