II. Bánki-HAAS Országos CNC Programozási Verseny

A verseny célja

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara a GENE HAAS FOUNDATION alapítványtól nagy értékű támogatást nyert a számítógépes gyártás népszerűsítésére. A támogatás felhasználásával 2023-ban is meghirdetjük szakmai versenyünk második évfolyamát, II. Bánki-HAAS országos CNC programozási verseny címmel.

A meghirdetett verseny célja a magyarországi felsőoktatásban tanuló, a számítógéppel támogatott gyártás iránt érdeklődő hallgatók munkájának elismerése, valamint egy szakmai közösség építése és nem utolsósorban a szakmabeli cégek, vállalkozások figyelmének felkeltése.

A résztvevők köre

Szeretettel várunk olyan nappali és levelező egyetemista hallgatókat, 3 fős csapatokat és felkészítő tanáraikat, akik komolyan érdeklődnek a számítógépes tervezés, és különösen a számítógéppel támogatott gyártás iránt.

A verseny lebonyolítása

A versenyt több fordulóban szervezzük, egy online selejtező, egy házi feladat és egy személyes részvétellel megtartott, 3 körből álló küzdelem formájában.

  1. Az első forduló – a selejtező – egy 50 szakmai kérdésből álló feleletválasztós online teszt formájában bonyolódik le, az értékelés azonnali és automatikus lesz. A 6 legjobb eredményt, legnagyobb pontszámot elérő csapat jut a következő fordulóba.
  2. A második forduló feladataként egy alkatrész gyártását kell kézi programozással megoldani.
  3. A harmadik forduló feladatát, amely egy 3D modell CNC programjának elkészítése lesz, otthon oldják meg a versenyzők. Különösen fontos feltétel a szerszámpálya optimális kialakítása és a megmunkálási idő minimalizálása. A kész feladatot a csapatok egy 10 perces prezentáció formájában ismertetik a személyes találkozó alkalmával, 5 perces csapatbemutatóval kiegészítve.
  4. A negyedik forduló feladata egy alkatrész rajzának vizsgálata lesz, a versenyzőknek egy CNC megmunkálásra szánt alkatrész rajzát kell elemezniük kizárólag gyárthatósági – gyártástechnológiai szempontok szerint.
  5. Az ötödik fordulóban egy már kész megmunkáló program hibáit kell feltárni és kijavítani.

További információk a BGK weboldalán találhatók.

PELMOB – Elektromobilitás tananyag fejlesztés

Tovább folytatódik az ERASMUS+ által támogatott PELMOB projekt (https://bgk.uni-obuda.hu/pelmob/) az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar részvételével, melynek célja az elektromobilitás népszerűsítése. A jelen munkafázisban, melynek egyetemünk a koordinátora, elektromobilitással kapcsolatos tananyag és tantárgy fejlesztés történik.

2023. szeptember 12-14. között a lengyelországi Lublini Műszaki Egyetem adott otthont a munka-megbeszélésnek, melyen a 16 partner egyetem képviselői beszámoltak az eddig végzett fejlesztésekről és egyeztették az aktuális tananyag- és laborfejlesztés területeit és irányait. Egyetemünket Dr. Mikó Balázs és Dr. Czifra György, a Gyártástechnológiai Intézeti Tanszék két oktatója képviselte.

A Lublini Műszaki Egyetem munkatársai bemutatták a témával kapcsolatos laborfejlesztéseiket, új laborépületüket. A partnerek szakmai látogatást tettek a helyi közlekedési vállalat telephelyén, ahol folyamatos fejlesztések történnek az elektromos járművekre való átállásra, ami mind a járművek, mind pedig az infrastruktúra szempontjából jelentős fejlesztéseket igényelnek.

Dr. Mikó Balázs


Veszélyes anyagok szállítása témakörében sikeres tréninget tartott az ÓE BGK a nyugat-balkáni országok egyetemi oktatói részére

Az Óbudai Egyetem részvételével zajló Erasmus+ felsőoktatási kapacitásbővítési témában elnyert pályázat (https://bgk.uni-obuda.hu/dgtrans/) keretén belül háromnapos tréning és találkozó zajlott 2023. szeptember 26-28. között a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karon. A tréning célja elsősorban az oktatási módszerek és legjobb gyakorlatok megosztása volt a résztvevő partnerintézmények oktatóival.

A rendezvényt Prof. Dr. Gulácsi László az Óbudai Egyetem tudományos rektorhelyettese nyitotta meg, aki hangsúlyozta az Óbudai Egyetem nemzetköziesítési törekvéseit, egyben köszöntötte a résztvevő felsőoktatási intézmények képviselőit Koszovó, Montenegró, Albánia, Bosznia-Hercegovina, Szlovénia, Görögország és Lengyelország területéről. Prof. Dr. Nebojsa Arsic, a koszovói University of Pristina in Kosovska Mitrovica rektora, a DGTRANS projekt szakmai vezetője nagy örömét fejezte ki, hogy az Óbudai Egyetemmel közösen több sikeres nemzetközi pályázat keretében valósul meg a szoros együttműködés. Az Óbudai Egyetem részéről a projekt szakmai vezetője Dr. Drégelyi-Kiss Ágota, az ÓE BGK Gépészeti és Technológiai Intézet Gyártástechológiai Intézeti Tanszék egyetemi docense.  

A szakmai előadások sorát Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán úr kezdte meg Katasztrófavédelmi adatközpontről szóló prezentációjával. Két veszélyes anyagok szállításával és arra való felkészítésekkel kapcsolatos előadást hallgattunk meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztrófavédelmi Intézetéből: Dr. habil. Kátai-Urbán Lajos és Almási Csaba jóvoltából.

A tréning második napján az ÓE Bánki Kar oktatói közül Dr. Őszi Arnold bemutatta, hogy hogyan lehet a veszélyes anyagokkal történő balesetek esetén drónokat segítségül hívni a felderítéshez. Tóth Georgina Nóra előadásában rámutatott a kockázatelemzés – értékelés fontosságára a veszélyes anyagok szállításának területén, valamint Dr. Farkas Gabriella, a Gyártástechnológiai Intézeti Tanszék vezetője veszélyes anyagok csomagolásának minőségi követelményeiről tartott egy hosszabb ismertetőt.

A DGTRANS projekt budapesti találkozójának utolsó napján látogatást tettünk a Gyártástechnológiai Intézeti Tanszékhez tartozó LEAN laboratóriumban, ahol bemutatásra kerültek a gyakorlati oktatásaink módszerei. Zárásképpen egy rövid bemutatót tartottak a Óbuda University Racing Team (http://ourteam.hu/) képviselői a Formula Student együléses autóépítő versenyről, valamint az eddig elért eredményeikről.

A tréning során közel negyven főt láttunk vendégül a Bánki Karon, akik nagy érdeklődéssel figyelték a kollégáink által készített szakmai anyagokat. A DGTRANS projekt első évét ezzel a tréninggel zártuk le, a továbbiakban a fókusz a tantervek, valamint a hozzá kapcsolódó tantárgyak kifejlesztésén lesz a nyugat-balkáni országok felsőoktatási intézményei közreműködésével.

                                                                                                                      Dr. Drégelyi-Kiss Ágota
a DGTRANS projekt vezetője, ÓE


DWEL – Digital Wellbeing for Higher Education Lecturers – Digitális jólét felsőoktatási oktatók számára

2023. szeptember 7-én Dr. Czifra György és Dr. Mikó Balázs kollégák részt vettek a Pozsonyi Műszaki Egyetem Anyagtechnológiai Karán Nagyszombatban (Materiálovotechnologická Fakulta v Trnave,  Slovenská Technická Univerzita Bratislava, SK) megrendezett DWEL – Digital Wellbeing for Higher Education Lecturers – Digitális jólét felsőoktatási oktatók számára elnevezésű nemzetközi konferencián.
A konferencia témája a COVID 19 világjárvány oktatókra és kollégákra gyakorolt ​​hatása volt. Az oktatás területén ugyanis megjelent egy új probléma, az úgynevezett digitális túlterheltség, amelyet súlyosbított a sok esetben gyenge szervezeti HR-támogatás.

A COVID-19 világjárvány felgyorsította a digitális átállást a felsőoktatási intézményeken belül, ami az online/távoktatás széleskörű és gyors elterjedéséhez vezetett. Az online oktatásra való áttérés rugalmasabbá teheti úgy a tanítás, mind a tanulás folyamatát. A konferencián elhangzott előadások a távoktatási formák megértését és formáinak ismertetését tűzték ki célul. Több előadás foglalkozott a járvány elején inkább vészhelyzeti oktatásnak nevezhető jelenséggel, annak következményivel, illetve sikeres megoldások és oktatási formák is bemutatásra kerültek. Elemzések hangzottak el azzal kapcsolatban, hogy miként lehet úrrá lenni a távmunka terhein anélkül, hogy ez negatív következményekkel járna a tanítási folyamat mindkét résztvevőjének komfortérzetére, digitális jólétére, hiszen az oktatók minden korábbinál nagyobb kockázattal szembesülnek a digitális túlterhelés vagy a kiégés következtében. Dr. Czifra György “A Gyártóberendezések és rendszerek tantárgy projekt alapú távoktatásának tapasztalatai” címmel nagy érdeklődéssel kísért előadásában bemutatta, hogyan sikerült megoldani a digitális oktatásra való átállást és milyen hallgatói tapasztalatokkal találkozott a megvalósítás során. Az előadás nagyon pozitív fogadtatásban részesült, rengeteg kérdés és hozzászólás igazolta a téma jelentőségét és aktualitását.

A Visegrádi Alap Grant+ pályázatán nyert támogatást a Bánki Kar

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar sikeresen pályázott a koszovói Mitrovicai Egyetem Mérnöki Kara (Faculty of Technical Sciences, University of Mitrovica) koordinálásával az International Visegrad Fund „Visegrad Grant+” pályázaton, és 8790 EUR támogatást nyert „Improving STEM Teaching Process using Digital Transformation – (DigSTEM)” című projektjével.

A projekt célja, hogy a koszovói és a visegrádi régió felsőoktatási intézményei közötti tapasztalatcserén keresztül javítsa a digitális technológiák alkalmazását a koszovói felsőoktatási intézmények oktatási folyamatában. A projekt a STEM (tudomány, technológia, mérnöki tudomány és matematika) tantárgyak oktatási folyamataira vonatkozik.

Az Óbudai Egyetemen a projekt vezetője Dr. Drégelyi-Kiss Ágota. A projekt megvalósításában a Gépészeti és Technológiai Intézet oktatói vesznek részt a projektvezető mellett: Dr. Gonda Viktor, Horváth András és Mészáros Béla.

A projekt megvalósítási időszaka: 2023.09.01-2025.02.28