Sikerrel szerepeltek hallgatóink a XXVIII. Országos Ajtonyi István Irányítástechnikai Programozó Versenyen

Immár 28. alkalommal került megrendezésre a nagymúltú versenysorozat idei fordulója, a FIOM (http://www.fiom.hu/) és a győri Széchenyi István Egyetem szervezésében, a SZE, Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karán, 2023. április 12-14. között a közismert nevén csak „PLC versenynek” emlegetett programozói verseny. A verseny jó lehetőséget ad a hazai, és határon túli (Szabadkai Műszaki Szakfőiskola, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Marosvásárhely) felsőoktatásban tanuló diákoknak, összemérni tudásukat az ipari irányítási rendszerek területén.

A verseny 3 fordulós volt és 3 napig tartott. Az első nap a PLC irányítással kapcsolatos elméleti feladatokban mérték össze tudásukat a diákok. A második fordulóban egy SCADA rendszer alapján működő szimulációs rendszert kellett a diákoknak felprogramozni, míg az utolsó, harmadik napon egy valós technológiát kellet felprogramozni, adott feltételek alapján.

A programozási feladatok reggel 8 órakor kezdődtek és déli 12 óráig tartottak, miközben a csapatoknak 2 tesztelési lehetőségük volt. Figyelembe véve a szűkös időt és a rövid tesztelési lehetőségeket, ez valóban egy embert próbáló feladat volt.

Az Óbudai Egyetem Bánki Karának csapata 1 éves kihagyás után (Covid) ismét részt vett a versenyen.

A Tamási Péter, Orlik Richárd, Besenyei Dániel összetételű csapatunk Csillik Luca tanszéki demonstrátor vezetésével a 15. helyezést érte el a 24 induló csapat közül. Felkészítő tanáruk Jányoki Ákos Sándor volt. A karunkon lévő PLC oktatás heti óraszámainak figyelembevételével, ez egy kiváló eredménynek számít diákjainktól és felkészítő tanárainktól.

A szponzoroknak és a FIOM-nak köszönhetően, szinte nem maradt csapat nyeremény, illetve tárgyjutalom nélkül.

A csapat a tapasztalatszerzés és a tanulás mellett kézzelfogható nyereményt, egy Siemens Simatic IPC847C típusú ipari számítógépet is „begyűjtött”, tárgyjutalom formájában. Gratulálunk a sikeres szerepléshez, és biztosak vagyunk benne, hogy az idei tapasztalatok hozzájárulnak a jövő évi szabadkai versenyen való még eredményesebb részvételhez.