Megnyílt a BánKitchen!

2024. május 6-tól fogadja vendégeit a BánKitchen – végre megnyílt a Bánki Kar József körúti épületszárnyában a szépen felújított új büfé és közösségi tér.

A büfé Prof. Dr. habil Kovács Levente rektor, Fehér Botond gazdasági főigazgató, az ÓE Nonprofit Kft. valamint az YTI munkatársainak támogatásával készült el.

A Bánki Kar Hallgatói Önkormányzat által kiírt névválasztási szavazás eredményeképpen viseli a büfé az új nevét. A büfében szendvicset, péksüteményeket, üdítőt és kávét lehet kapni, van lehetőség a hozott ebéd megmelegítésére is. Szeptembertől pedig a 80 fő befogadására alkalmas térben meleg étel fogyasztására is lesz mód.

Az egyetem vezetésének szándéka az volt, hogy a hallgatók számára az étkezés mellett kulturált közösségi teret is kialakítsanak, amely nemcsak a tanulásnak, hanem kisebb programok, összejövetelek lebonyolítására is kiváló helyszín.

Az ünnepélyes megnyitó keretében Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán úr köszöntése után Prof. Dr. habil Kovács Levente rektor úr, Fehér Botond gazdasági főigazgató úr és Mezei Miklós az ÓE Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója mondott rövid beszédet. A program közös reggelizéssel zárult.