A korábbi évekhez hasonlóan, idén is rengeteg érdekes programmal készül az Óbudai Egyetem Bánki Kara a 2023. szeptember 29-én 16 órától 22 óráig tartó eseményre.
Több, mint 50 eladőadás és bemutató közül választhatnak az érdeklődők az este folyamán, szó lesz a mesterséges intelligenciáról, a hadiiparról és a különféle haditechnikai eszközökről, az udvaron megtekinthetők lesznek a versenyautóink, valamint a Tesla-tekercs; látogatást tehetnek az érdeklődők a nagyműhelyünkbe, ahol CNC géppel készül majd a Bánkis kulcstartó, de a hegesztés vagy a csapágyszerelés rejtelmeibe is bepillantást nyerhetnek az intézményünkbe látogatók.
A szakmai előadások mellett kézműves programokkal és asztalitenisszel várunk mindenki szeretettel a Bánkin, a 1081 Budapest, Népszínház utca 8. alatt délután 4 órától egészen este 10-ig.
Az Alverad Technology Focus Kft. és az Óbudai Egyetem Bánki Karának közös szervezésben 2023. október 25-én első alkalommal rendezi meg hibrid formában nemzetközi tudományos konferenciáját. A konferencia nyelve magyar és angol.
A konferencia célja, hogy a legújabb hazai és nemzetközi kutatási eredményeket a szakértő közönség számára elérhetővé tegyük, továbbá lehetőséget biztosítsunk a fiatal kutatók, a PhD hallgatók számára a publikációs gyakorlat megszerzésére. Célunk továbbá, hogy a társ egyetemek oktatói és hallgatói, valamint kollégáink tudományos kapcsolatai elmélyüljenek.
Az 1. Alverad-Bánki Nemzetközi Kiberbiztonsági konferencia lehetőséget biztosít elsősorban a kiberbiztonság, a mesterséges intelligencia, továbbá a biztonságtechnikai, villamosmérnöki és informatikai tudományok területéről kutatási eredmények bemutatására fiatal kutatók, doktoranduszok számára.
A nagy érdeklődésre való tekintettel, ősszel induló szakirányú továbbképzéseinkre meghosszabbítottuk a jelentkezési határidőt egészen 2023. augusztus 25-ig. Aki még nem regisztrált, a fenti napon éjfélig még meg tudja ezt tenni: https://bgk.uni-obuda.hu/felnottkepzesi-kozpont/
Képezd tovább magad diploma után, válassz az Óbudai Egyetem Bánki Karának szakirányú továbbképzései közül! Nálunk piacképes, magas szintű elméleti és gyakorlati tudást szerezhetsz.
Agilis műszaki projektmenedzsment szakmérnök/szakember
Domotika szakmérnök/szaktanácsadó
EHS szakmérnök/szakember
Ergonómia és emberi tényezők szakember
Foglalkoztatási rehabilitációs humán és műszaki szaktanácsadó
Az Óbudai Egyetem és az AirWin Kft. közös „Légijármű üzemeltető szakmérnök/szakember” képzésének első évfolyamos hallgatói augusztus 1-jén vették át diplomájukat a tököli repülőtéren.
A vendégeket Bánki Róbert ügyvezető igazgató köszöntötte. Prof. Dr. Szabolcsi Róbert, a képzés vezetője értékelte a hallgatók és az oktatók három féléves munkáját, ezt követően Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán adta át a diplomákat.
Dr. Számadó Róza, a ÓE Bánki Kar Felnőttképzési Központjának vezetője pohárköszöntőjében kiemelte a hallgatók záróvizsgán tanúsított magas szintű felkészültségét.
Az ősszel új csoporttal induló képzésre augusztus 15-ig még lehet jelentkezni a Felnőttképzési Központ aloldalán elérhető online regisztrációs felületen: https://bgk.uni-obuda.hu/jelentkezesi-lap/
Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépészeti és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán évtizedes múltra tekint vissza a felsőfokú szakirányú munkavédelmi továbbképzés. Nemzetgazdasági cél a munkabalesetek és a foglalkozási megbetegedések megelőzése, ennek megvalósulását szolgálja, ha magasan képzett, felsőfokú munkavédelmi szakmai képesítéssel rendelkező személyek támogatják a munkáltatók tevékenységét. Egyetemünk elkötelezett abban, hogy ezen célok megvalósulása érdekében minőségi tudással vértezze fel a felsőfokú munkavédelmi továbbképzés keretében nálunk diplomát szerzőket.
A felsőfokú munkavédelmi továbbképzés keretében végzett évtizedes munkánk elismerése számunkra, hogy az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar „Munkavédelmi szakmérnök/szakember szakirányú továbbképzés” 2022/2023-as tanévét záró júniusi záróvizsgáinak keretében a 2023. július 4-i záróvizsga elnöki feladatait, Dr. Czomba Sándor PhD, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium Foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára töltötte be. A hazai munkavédelmi szakirányú továbbképzés történetében kiemelkedő mérföldkő, és Egyetemünk számára nagy megtiszteltetés, hogy államtitkári részvétel mellett kerültek megrendezésre az államvizsgák. Az, hogy Államtitkár Úr elfogadta felkérésünket a záróvizsga elnöki feladatok ellátására, egyértelmű pozitív visszajelzése az általunk évek óta folytatott sikeres szakmai munkának.
Államtitkár Urat a Kar dékánja Prof. Dr. Rajnai Zoltán fogadta, akivel röviden áttekintették a munkavédelmi felsőfokú továbbképzés helyzetét és eredményeit egyetemükön.
A záróvizsga bizottság munkájában Dr. Czomba Sándor PhD, államtitkár úr mellett részt vett Dr. habil. Szabó Gyula az Óbudai Egyetem egyetemi docense a munkavédelmi képzés szakfelelőse, dr. Nagy Imre a Nemzeti Népegészségügyi Központ Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Főosztály főosztályvezetője, az Óbudai Egyetem címzetes egyetemi docens, Gódor Balázs és Dr. Lesfalvi Tibor PhD.
A Hallgatók a szakdolgozati védésük, majd a szaktárgyi feleleteik során sikeresen adtak számot tudásukról a záróvizsgán.
Dr. Czomba Sándor PhD, államtitkár úr a záróvizsga után kiemelte, hogy a frissen végzett Hallgatók nagyon felelősségteljes „hivatást” választottak maguknak, jelezte, hogy a munkavédelem nemzetgazdaságilag is kiemelt terület, hiszen az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételeinek megvalósulása, megvalósítása minden munkahelyen, minden munkavállaló tekintetében alapvető jelentőségű.
Az Óbudai Egyetem „Munkavédelmi szakmérnök/szakember szakirányú továbbképzés” szakmai színvonalának elismerését, elismertségét mutatja, hogy a 2023. július 3-i államvizsga elnöki feladatait, dr. Zöld-Nagy Viktória a Gazdaságfejlesztési Minisztérium Munkaerőpiacért, Munkavédelemért és Foglalkoztatás-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, illetve dr. Bakos József a Gazdaságfejlesztési Minisztérium Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztályának főosztályvezetője töltötte be.
A vizsgáikat ebben a félévben sikeresen teljesítő harminc hallgató számára az Óbudai Egyetem 2023. július 21-én ünnepélyes diplomaosztó ünnepség keretében adta át a diplomákat a Kar J200-as dísztermében. A diplomaosztó ünnepség keretében Gábor Edina, Dr. habil. Szabó Gyula, dr. Nagy Imre, Dr. Lesfalvi Tibor PhD osztotta meg gondolatait a munkavédelem jelentőségéről a résztvevő Hallgatókkal. Az ünnepség keretében a frissen végzett Hallgatók is megfogalmazták személyes véleményüket, „hitvallásukat” a munkavédelmi tevékenység kapcsán. Sok sikert kívánunk nekik immár a munkavédelem „nagybetűs” világában!
2023. július 19-én került megrendezésre a Humanitárius műveletek menedzser szakirányú továbbképzés diplomáinak átadására a Bánki Karon azon hallgatók részére, akik tanulmányaikat itthon végezték el és személyesen el tudtak jönni. Ezúton szeretnénk gratulálni nem csak nekik, de mindazoknak, akik sikeresen elvégezték a képzést és oklevelet szereztek!
a dinamikusan változó gazdasági környezethez való gyors alkalmazkodás?
az agilis működés menetének elsajátítása?
a hatékony folyamatszervezés elemeinek megismerése?
mindezek műszaki területen való alkalmazása?
✅ Ajánlatunk: AGILIS MŰSZAKI PROJEKTMENEDZSMENT szakmérnök/szakember szakirányú továbbképzési szak az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán.
A szakirányú továbbképzés célja, hogy műszaki területen az agilis működés elméleti, módszertani, tervezéséhez, működtetéséhez magasan képzett, specifikus elméleti és gyakorlati tudással rendelkező szakembereket képezzen, akik a korábbi szakterületükön belül szerzett tudásukat kiegészítve ismerjék az agilis működést, annak módszereit, alkalmazhatóságát. Képesek legyenek aktív szereplőként részesei lenni az adott szervezet rugalmasabb és gyorsabb működének megtervezésében és elérésében. A végzettek képesek lesznek az utóbbi évek megváltozott piaci környezetében rugalmasan alkalmazni a megismert módszereket, eszközöket, egyedi és hibrid megoldásokat.
Agilis módszerek alkalmazásával mely területeken érhető el pozitív változás?
Versenyképesség növelése.
Innováció elősegítése.
Rugalmasabb projektkezelés.
Jobb ügyfélkapcsolatok.
Hatékonyabb csapatmunka.
Alkalmazkodás a változó munkakörnyezethez.
Motivált, önálló és kreatív munkakörnyezet, munkavégzés.
Ha rendelkezik felsőoktatásban megszerzett diplomával, akkor itt a lehetőség, hogy egyetemi képzésben, akár diákhitelből hatékony és eredményes agilis szakemberré válhasson.
Az Óbudai Egyetem Biztonságtudományi Doktori Iskola gondozásában megjelenő lektorált, szakmai-tudományos folyóiratot, a Biztonságtudományi Szemlét a Magyar Tudományos Akadémia IX. Osztályának Hadtudományi Bizottsága idén június 1-jétől „C” kategóriájú folyóiratnak minősítette. Kollégáinknak érdemes élni a térítésmentes publikáció lehetőségével.
A minősítés azt jelenti, hogy a folyóirat a hazai tudományos metrikában minden követelménynek megfelel, a kiadványban megjelenő lektorált és formázott tanulmányok (melyek eddig is értékesek voltak) ettől az időponttól tudománymetrikai értelemben is értékesek, a tudományos előremenetel és minősítés szempontjából jelentős eredménytermékeknek számítanak. A Biztonságtudományi Szemle borítóját a kezdetektől Kollár Csaba tervezte, majd Ézsiás István szobrászművész alkotásairól készült képek kerültek a címoldalra, 2022-től pedig Bors Györgyi festőművész alkotásai díszítik. A tervezők munkáját dicséri, hogy a kiadványt gyakran tartják a legesztétikusabb borítójú szakmai-tudományos folyóiratnak.
Dr. habil. Kollár Csaba PhD., szerkesztő, egyben a szerkesztőbizottság tudományos titkára arra bíztatja a kollégákat, hogy akár önállóan, akár más kollégákkal, doktoranduszokkal közösen éljenek a térítésmentes publikáció lehetőségével.
(A negyedévente online formában megjelenő folyóirat lapzártájának időpontjai: március 1., június 1., szeptember 1., november 15.)
Szeretettel várunk minden érdeklődőt az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar és az Airwin Repülőiskola közös nyílt napján 2023. június 22-én csütörtökön 17:00 órától.
A nyílt napon találkozhatsz oktatóinkkal és hallgatóinkkal, választ kaphatsz minden felmerülő kérdésedre.
Mindig is egy utasszállító repülőgép pilótafülkéjében szerettél volna dolgozni, de még nem volt bátorságod belevágni? Vagy a képzés díja eddig nem állt rendelkezésedre? Vagy egyszerűen csak nem találtad még meg a számodra legjobb repülőiskolát?
A tradicionális értékeket és a modern szemléletet ötvözve az Óbudai Egyetem és az Airwin Repülőiskola a piacon kiemelkedő feltételekkel hozza el számodra ezt a képzést. Gyere el nyílt napunkra és tudj meg minden releváns információt!
Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karon indul az országban elsőként 2023. szeptemberétől domotika szakmérnök, illetve domotika szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak. 2023. május 19-én a “A mesterséges intelligencia és a domotika társadalmi és technológiai kérdései a felsőoktatásban” című konferencia témához kapcsolódó szekcióján, valamint az azt követő nyílt nap keretében az érdeklődők betekintést kaphatnak a domotika (okosotthonok) fontosabb területeibe, illetve megismerkedhetnek a szakon oktató kollégák egy részével is.
A domotika szakon végzett hallgatók képesek a megrendelői igények alapján akár rész-, akár komplex domotika rendszerek tervezésére, telepíttetésére, működtetésére, felügyeletére, karbantartására, igény szerinti továbbfejlesztésére azzal a céllal, hogy a megrendelő számára a legmagasabb minőségi követelményeknek is megfelelő biztonságos, kényelmes és modern, akár mesterséges intelligenciával is támogatott lakókörnyezetet teremtsenek.
Az elkövetkező években – többek között a közelmúltban megjelent szabványnak is köszönhetően – az eddiginél is dinamikusabban fog fejlődni az okosotthonok (lakó- és középületek) aránya, s ezzel párhuzamosan a domotika rendszerek tervezéséhez, kivitelezéséhez, üzemeltetéséhez, fejlesztéséhez professzionálisan értő szakemberek iránti kereslet. A Bánki Karon induló domotika képzés erre a piaci igényre kíván szakmérnökök és szaktanácsadók képzésével reagálni.
Amennyiben szükséges, oldalunk cookie beállításait az alábbiakban tudja módosítani.
Feltétlenül szükséges sütik
Ezen sütik a weboldal rendeltetésszerű használatát biztosítják, a weboldal megfelelő működéséhez szükségesek, éppen ezért ezek használatát nem lehet megtiltani.
Funkcionális sütik
Az oldal statisztikai, elemzési célra sütiket használ (pl Google Analytics), azonban a weboldal ezek elfogadása nélkül is használható.
Ezeknek a sütiknek a használata segíti a munkánkat az oldal működésének javításában.
Please enable Strictly Necessary Cookies first so that we can save your preferences!