Oktatónk is részt vett az International Ergonomics Association közgyűlésén Pekingben

Dr. habil. Szabó Gyula, a Bánki Kar egyetemi docense a Tsinghua Egyetem meghívására vett részt az International Ergonomics Association (IEA) közgyűlésén, valamint az azt követő, az ember–gép interakció és a mesterséges intelligencia kapcsolatára fókuszáló nemzetközi konferencián Pekingben. Az eseményt a Chinese Ergonomics Society és a Tsinghua Egyetem szervezte, és a program idei kiemelt témái között szerepelt a digitalizáció, az automatizálás és az emberközpontú technológiák jövője.

A szakmai programot ipari és egyetemi látogatások egészítették ki, amelyek betekintést adtak a kínai technológiai és mérnöki ökoszisztéma gyors fejlődésébe. A Xiaomi domotikai bemutatólaborjában a legújabb intelligens otthonmegoldásokat és a felhasználói élményhez kapcsolódó fejlesztési irányokat mutatták be. A Li Auto több mint 280 000 négyzetméteren működő, teljesen automatizált gyártóüzemében az autonóm járműgyártás korszerű robotikai és minőségbiztosítási folyamatait ismerhette meg. A Tsinghua University iCenter látogatásakor pedig a hallgatói innovációs projektek, az ipar 4.0 laborok és a gyakorlatorientált mérnökképzés módszerei kerültek fókuszba.

A látogatás hozzájárult a nemzetközi kapcsolatok erősítéséhez, és értékes tapasztalatokat nyújtott a hazai oktatás és kutatás fejlesztéséhez. A vendéglátók kiemelkedő szervezettségéért és figyelmességéért ezúton is köszönet illeti a Tsinghua Egyetemet és a Chinese Ergonomics Society-t.


A kritikus infrastruktúrák védelmének jövője került fókuszba az ICCECIP 2025 konferencián

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara újra nemzetközi tudományos központtá vált 2025. november 13–14. között, amikor hetedik alkalommal került megrendezésre az International Conference on Central European Critical Infrastructure Protection (ICCECIP 2025) konferencia. A rendezvény idén is magas szintű hazai és külföldi érdeklődést vonzott, és megerősítette az egyetem meghatározó szerepét a kritikus infrastruktúra-védelem területén. A konferencia mottója „Advanced Technologies for the Critical Infrastructure Protection” volt, ami jól tükrözte az esemény idei fókuszát: a feltörekvő technológiák, a mesterséges intelligencia, a kvantumtechnológiák és az interdiszciplináris biztonsági megközelítések voltak a leghangsúlyosabbak az idei programon.

A konferenciát Dr. Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium haderőfejlesztésért és védelempolitikáért felelős államtitkára fővédnökségével rendezték meg. A konferencia elnöke Prof. Dr. Kovács Tünde Anna nyitotta meg az eseményt. A rendezvény megnyitóján köszöntő beszédet mondott a Kar dékánja, Dr. habil. Farkas Tibor, aki hangsúlyozta, hogy az ICCECIP immár az Óbudai Egyetem Bánki Karának egyik legfontosabb nemzetközi tudományos eseménye, amely a régió biztonságtechnikai kutatásait összefogja és előmozdítja. A konferencia támogatója az MVM volt, melynek képviselői tartották az első plenáris előadást.

A plenáris előadások fő gondolatai közé tartozott az energiahálózatok kibervédelmének új kihívásai, az ember-központú kiberveszélyek felismerése (például digitális manipuláció és grooming), valamint a kvantumbiztos kommunikációs és hitelesítési protokollok alkalmazása a kritikus infrastruktúrákban. A regionális sokszínűség és az új szemléletek megjelenése is kiemelt jelentőségű volt.

A konferencia szekciói idén négy fő területet öleltek fel: a Physical Protection of Critical Infrastructure a fizikai védelem új anyagtudományi és mérnöki megoldásait mutatta be, például robusztus szerkezeti kialakításokat, ballisztikai anyagokat, robbanásálló megoldásokat, drónfelderítést, kritikus ipari létesítmények megerősítését és új generációs védelmi struktúrákat. A Cyber Security of Critical Infrastructure a mesterséges intelligencia, IoT és az ipari vezérlőrendszerek biztonsági kérdéseire koncentrált. A Political Security of Critical Infrastructure a társadalmi és geopolitikai összefüggéseket vizsgálta – beleértve a migrációt, terrorelhárítást és regionális biztonsági kihívásokat –, míg az Individual Security of Critical Infrastructure a környezeti, humán, egészségügyi és gazdasági infrastruktúrák védelmének problémáira világított rá. A sokféle előadás jó példája volt annak, hogy a kritikus infrastruktúrák védelme nem választható szét külön szektorokra: a fizikai, kiber, politikai és humán biztonság ma már szorosan összefonódik.

Az előadások és viták egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy a biztonsági rendszerek jövője nagyrészt a mesterséges intelligencia, gépi tanulás, kvantumbiztonsági megoldások és fejlett anyagtudományi fejlesztések integrációján múlik. A résztvevők egyetértettek abban is, hogy Közép-Európában különösen nagy jelentősége van a regionális együttműködésnek: 14 partner egyetem vett részt a szervezésben, a konferencia összesen 7 plenáris előadást és 72 szekció-előadást foglalt magában. Magyarország mellett Szerbia, Románia, Lengyelország, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Albánia, Franciaország, Törökország és Marokkó képviseletében adtak elő a résztvevők. A visszajelzések alapján az ICCECIP 2025 nem csupán konferencia volt, hanem egy tudományos és szakmai találkozási pont, amely elősegítette a közös gondolkodást a régió kritikus infrastruktúráinak védelméről. „Az esemény sikeresen ötvözte a tudományos igényességet a gyakorlati megközelítéssel, és megerősítette Budapest szerepét a terület kiemelt kutatási központjaként” – fogalmazott a konferencia záró rendezvényén Dr. Nyikes Zoltán, a konferencia társelnöke. A következő évi program előkészületei már megkezdődtek, és a szakmai közösség várakozással tekint a folytatás elé.

Prof. Dr. Kovács Tünde Anna


Sikeresen lezajlott az idei ESB | Mérnöki Szimpózium a Bánkiban 2025

2025. november 11-én került megrendezésre a Mérnöki Szimpózium a Bánkiban (ESB 2025). Az esemény célja a legújabb technológiai és tudományos kutatási eredmények bemutatása volt, egyúttal az akadémiai és szakmai kapcsolatok erősítése.

A konferenciát Dr. habil Farkas Tibor, karunk dékánja nyitotta meg. A délelőtt folyamán plenáris előadások zajlottak (Dr. Kaiser Ferenc: „Dávid harca Góliáttal” – az orosz-ukrán háború haditengerészeti műveletei, valamint Dr. Kaló József: Sárkunyhók és adatközpontok – Afrika dinamikusan növekvő súlya a globális térben).

A színvonalas plenáris előadások után a résztvevők egy közös, finom ebédet fogyaszthattak el, amely lehetőséget teremtett személyes és szakmai eszmecserére is. Az ebéd után a délutáni programban négy párhuzamos szekcióban folytatódtak az előadások: Hadtudomány, Biztonságtechnika, Anyagtechnológia, valamint vegyes témájú angol szekcióban, melyeken hibrid formában; mind személyesen mind pedig online formában részt lehetett venni.

Az idei konferencia kiadványa is tartalmazza majd az elhangzott előadások szöveges változatát. További információ, valamint az előző évek konferencia kiadványai megtalálhatóak a konferencia hivatalos honlapján.

https://esb.bgk.uni-obuda.hu/


Bánkis oktatók a HTEC 2025-ön

Az Óbudai Egyetem Bánki Kar oktatói július 21-24 között részt vesznek a 2025. évi 18. HTEC (Haas Technical Educators Conference) koferencián Belleville-ben, Illinois államban az Amerikai Egyesült Államokban.

A CNC-oktatásra és ahhoz kapcsolódó technológiákra fókuszáló egy hetes rendezvény során kollégáink képzéseken, workshopokon, bemutatókon vehetnek részt, és lehetőségük nyílik megismerkedni a legfrissebb trendekkel.

Ezúton is köszönjük szépen a Gene Haas Alapítvány támogatását, melynek segítségével idén is megrendezzük szakmai versenyünk negyedik évfolyamát,
IV. Bánki-HAAS országos CNC programozási verseny címmel.

Szeretettel várjuk olyan nappalis és levelezős egyetemista hallgatók 3 fős csapatait és felkészítő tanáraikat, akik komolyan érdeklődnek a számítógépes tervezés, és különösen a számítógéppel támogatott gyártás iránt.

https://bgk.uni-obuda.hu/banki-haas-cnc-verseny


Beszámoló a 7. SzaFARi szimpóziumról

2025. május 27-én immár hetedik alkalommal került megrendezésre a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság szakosztályaként működő Magyar Fuzzy Társaság és a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Mechatronikai és Járműtechnikai Intézetének közös szervezésében a Szimpózium a Fuzzy Alapú Mérnöki Rendszerekről (SzaFARi) nevet viselő rendezvény. A konferencia elsődleges célja a BSc, MSc, PhD képzésben résztvevő hallgatók tudományos életbe történő bekapcsolódásának támogatása. A Magyar Tudományos Akadémia Műszaki Tudományok Osztálya Gépszerkezettani Tudományos Bizottságán belül működő Mechatronikai Albizottság a szimpózium akadémiai támogatója.

Az idei rendezvényen Dr. Kertész Gábor, a Neumann János Számítógéptudományi Társaság alelnöke, az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karának kutatási dékánhelyettese tartott előadást Mély metrikus tanulás címmel. Az ismeretterjesztő előadás közérthetően mutatta be a képfeldolgozás lehetőségeit, kihívásait, a mély metrikus tanulás módszerét helyezve a középpontba.

Összesen 12 előadás hangzott el magyar, illetve angol nyelven. A résztvevő hallgatók fuzzy következtetési rendszerekhez, illetve annak rokonterületeihez kapcsolódó kutatásaikat mutatták be. A témák sokszínűsége is jól mutatja a számítási intelligencia alapú megoldások széleskörű alkalmazhatóságát.

A szekciók legjobb előadói a záró ceremónián oklevelet vehettek át az alábbi munkáikért:

Váradi Zoltán: Kompetencia alapú munkahelyi alkalmasság vizsgálata

Ráczi Viktor Gergely: A hiányzó adatok nyomában: Fuzzy logika a mérnöki optimalizálásban

Az eseményt a Bánki Kar pneumobil csapatának bemutatója zárta, ahol az érdeklődők a járművek működéséről, a csapat tevékenységéről hallhattak előadást, majd működés közben is megtekinthették az egyik a Bánki Kar emblematikus autóját, a Ford T-modellt mintázó R-modellt.

Bízunk abban, hogy a külföldi egyetemekkel az együttműködést a továbbiakban is folytatni tudjuk a SzaFARi konferencia szervezésében és azon túl is.

A kapcsolódó publikációk a Bánki Kar folyóiratában, a Bánki Közleményekben jelennek majd meg.

A konferencia magyar weblapja: https://siva.bgk.uni-obuda.hu/SzaFARi/2025/

A konferencia angol weblapja: https://siva.bgk.uni-obuda.hu/SzaFARi/2025/en/

Prof. Dr. Ludányi-Laufer Edit


Agilis kitekintő – kerekasztal beszélgetés

Izgalmas beszélgetésre invitálunk az Óbudai Egyetem Bánki karára, 2025. május 10-én, ahol az agilis projektmenedzsment világába nyerhetünk betekintést!

Célunk, hogy a kar dékánja,

Prof. Dr. Rajnai Zoltán

vezetésével, hazai és nemzetközi terepen dolgozó szakemberek segítségével bemutassuk az agilis működés előnyeit, a szakmai fejlődés lehetőségeit, megvitassuk a jövő tendenciáit.

A beszélgetés során a meghívott szakértőkkel és érdeklődőkkel közösen vitatjuk meg, hogy hogyan formálja az agilis szemlélet a  projektmenedzsmentet, hogyan járulhat hozzá az egyéni karrierek fejlődéséhez és mivel járul hozzá a szervezetek sikerességéhez!

A kerekasztal meghívott szakértői:

Darabos Andrea zürichi és londoni székhelyű cégén keresztül dolgozó (Lean Advantage) innovációs tanácsadó https://www.linkedin.com/in/andreadarabos/

Kemény Nándor, CSP-SM, PMP Agile Coach at evosoft Hungary, az Agilis műszaki projektmenedzsment képzés vezető oktatója https://www.linkedin.com/in/nandorkemeny/

Dósa Zoltán, agilis coach, és a Magyar Agilis Szakmai Közösség alapítója, elnöke https://www.linkedin.com/in/zoltan-dosa/

Szlifka Rita, agilis coach https://www.linkedin.com/in/szlifka-rita-763429208/

Éles Levente, Program Excellence Engineer, az Agilis műszaki projektmenedzsment képzés volt hallgatója https://www.linkedin.com/in/leventeeles/

Ha érdekel a téma, vagy ha a környezetedben, ismeretségi körödben vannak olyanok, akiket a érdekelhet a téma, kérlek, tájékoztasd őket is!

Időpont: 2025. május 10. 14:00 Helyszín: 1081 Budapest, József krt. 6. J.200-as terem

A rendezvény ingyenes, de risztrációhoz kötött. Regisztrálni az alábbi linken lehetséges: https://bgk.uni-obuda.hu/agilis-kitekinto/ A regisztráció határideje: 2025. május 8.

További információ kérhető: Kovácsné Füredi Enikő, ÓE BGK Felnőttképzési Központ kovacsne.eniko@bgk.uni.obuda.hu, +36 30/119-6671

Várunk szeretettel!

Dr. Számadó Róza

Az ESB 2024 Konferencia Összefoglalója

A 2024. november 14-én megrendezett 16. Mérnöki Szimpózium a Bánkin (ESB 2024) sokszínű és tartalmas programot kínált a résztvevőknek, hibrid formában. Az esemény célja a legújabb technológiai és tudományos kutatási eredmények bemutatása volt, egyúttal az akadémiai és szakmai kapcsolatok erősítése.

A plenáris előadások nagy érdeklődésre tartottak számot, melyen Dr. Nógrádi György “az arab-izraeli konfliktusról közérthetően” című előadását, majd Dr. Resperger István “az orosz-ukrán konfliktus – mi történt az elmúlt két és fél évben?” című előadását hallgathatták meg a konferenciára regisztrált vendégek és előadók.

A plenáris előadások után a résztvevők egy közös, finom ebédet fogyaszthattak el, amely lehetőséget teremtett személyes és szakmai eszmecserére is. Az ebéd után a délutáni programban négy párhuzamos szekcióban folytatódtak az előadások: Anyag- és gyártástudomány, Géptervezés, Biztonságtechnika és IT és Hadtudomány és hadtörténet témakörökben. A szekciókon belül a résztvevők számos érdekes előadást hallhattak, például a gépészeti innovációkról, az IT-biztonsági kihívásokról és a modern haditechnológiákról.

Az idei konferencia kiadványa is tartalmazza majd az elhangzott előadások szöveges változatát. További információk valamint az előző évek konferencia kiadványai megtalálhatóak a konferencia ESB hivatalos honlapján.


Tudomány a tűzvédelmi gyakorlatban – Kutatások Szilvay Kornél nyomdokain

A Magyar Tűzoltó Szövetséggel karöltve idén 2024. november 21-én került sor a Szilvay Kornél Tűzvédelmi Konferenciára. A Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatba illeszkedő esemény ez évi állomásának nem titkolt célja volt, hogy e fórum segítségével megmutassa miként hozható szintézisbe adja a tűzoltás gyakorlata a tűzvédelem alkalmazott tudományos mérnöki vonatkozásaival.

A rendezvénynek, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara adott otthont. A konferencián a szakma képviselői mellett jelentős számban vettek részt a leendő biztonságtechnikai mérnökök, élen a tűzvédelmi specializációt választó hallgatókkal. A tűzvédelmi specializáció felelőse Dr. habil. Nagy Rudolf adjunktus köszöntőjét követően Dobson Tibor tűzoltó vezérőrnagy a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke tartotta meg nyitó előadását. Tábornok Úr előadásában bemutatta a Szövetség égisze alatt hazánk biztonsága érdekében a hivatásos szervezetekkel együttműködésben elvégzett jelentős munkát. Az elhangzottak a mindennapok kihívásai mellett a jövő stratégiai lépéseit is felvázolták a jelenlévők számára.

A konferencián a mentő-tűzvédelem területén felmutatott szakmai eredményeiért, illetve az oktatás terén végzett munkájáért méltán elismert szakértő, Dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, a Belügyminisztérium szakmai főtanácsadója, egyben a biztonságtechnikai mérnök képzés tűzvédelmi specializációjának oktatója előadásában a lítiumcellák tűzvédelmi kihívásait ecsetelve vázolta az azokra a tűzoltói beavatkozások alkalmával a nemzetközi kutatások nyomán adandó lehetséges válaszokat.

A Szövetség képviseletében a konferencián Dr. habil. Cziva Oszkár, nyugállományú tűzoltó ezredes, a Képzési és Nemzetközi Bizottságának vezetője vont párhuzamot a tűzoltói beavatkozások és a természettudományok között.

Az ezt követő előadást Dr. Zoltán Ferenc nyugállományú tűzoltó ezredes, a Szövetség Megelőzési Bizottságának vezetője tartotta. Tapasztalt szakértőként részletekbe menően foglalta össze a tűzbiztonság terén különösen jelentős csarnoképületek aktív tűzvédelmi rendszereinek és az épületfizikai jellemzők kölcsönhatását tudományos szempontból valós kiterjesztésű tűzkísérletek példáin keresztül.

A szünetet követően a tűzvédelmi kutatásokat folytató doktoranduszok villantották fel kutatásaik irányait. Köztük elsőként Oláh Krisztián, a BME, Csonka Pál Doktori Iskolájának doktorandusza avatta be a nézőközönséget a Dr. Takács Lajos a BME Építészmérnöki Kar docensének témavezetésével végzett, a homlokzati tűzterjedés adekvát modellezését szolgáló kutatásainak eddigi eredményeibe.

A Biztonságtudományi Doktori Iskola doktorandusza, Krepuska András a Dr. habil. Nagy Rudolf témavezetésével folytatott kutatásainak részeredményeként a tűzvédelmi ráfordítások közgazdasági aspektusaiba engedett bepillantást. Az ugyancsak Dr. habil. Nagy Rudolf témavezetettje, Kurmay Sándor a fukusimai atomerőművi baleset létrejöttéről, valamint annak tűzvédelmi vonatkozásainak tudományos vizsgálatáról számolt be.

A levezető elnök Dr. habil. Nagy Rudolf eseményt lezáró szavai után a résztvevők kötetlen szakmai diszkussziók keretében vitatták meg az elhangzottak tartalmát illető gondolataikat, valamint a konferenciaelőadások szélesebb szakmai, tudományos közösséggel való megosztásának lehetőségeit.

Dr. habil. Nagy Rudolf


Jubileumi konferencia a Bánkiban

Az Óbudai Egyetem ez évben ünnepli első jogelődje, a budapesti Állami Közép Ipartanoda alapításának 145. évfordulóját, mely egyben a mai Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar három évszázadon átívelő történelmének is kiinduló eseménye. A Magyar Tudomány Ünnepe eseménysorozat keretében megrendezésre került 2024. november 12-én a „145 év az iparoktatás szolgálatában. Ipartanodától az egyetemi karig” című konferencia, amely az alapítás mellett az intézménytörténet több kerek évfordulós eseményének is emléket állított.



Dr. Réger Mihály professzor, megnyitójában idézte Hegedűs Károly igazgató az Ipartanoda ünnepélyes megnyitása alkalmával mondott beszédét: „Az a czél, hogy ne mindenhez, vagy a sokhoz valamennyire értő, tudákos, hanem egy gondolkozni szerető és tudó elem képeztessék…” Dr. Rajnai Zoltán professzor, a Kar dékánja, köszöntőjében a folyamatosan bővülő, – az alapítást követő évtizedek dinamikájával összemérhető, – napjainkra jellemző fejlődésére hívta fel a jelenlévők figyelmét.

Dr. Gáti József145 év az iparoktatás szolgálatában. Az Ipartanoda és a Felsőipariskola korszaka” címmel az építészeti, a gépészeti és a vegyészeti szakosztállyal induló Közép Ipartanoda 1879. december 7-es megnyitásától, Hauszmann Alajos műegyetemi tanár tervezte „iparoktatás palotájának” birtokbavétele, az intézményrendszer folyamatos fejlesztésén át, a Magyar Királyi Állami Felső Ipariskola gazdag történelmi eseményeibe nyújtott betekintést egészen 1947-ig. Az előadás számos eredeti illusztrációval és korabeli sajtó és levéltári dokumentum bemutatásával adott hű történelmi áttekintést.

Kuti János145 év az iparoktatás szolgálatában. Áttekintés a technikumoktól a Felsőfokú Technikum korszakáig” című prezentációja az 13970/1947. számú kormányrendelettel létesített új típusú műszaki középiskolák kialakulásába kalauzolta a résztvevőket, feldolgozva azt épületegyüttesben működött Technikumok gyorsan változó korát a Felsőfokú Gépipari Technikum rendszerével bezárólag.

Dr. Horváth SándorBánki Donát élete és munkássága” címmel mutatta be az egyik legnagyobb magyar gépészmérnök, Bánki Donát életét és sokoldalú munkásságának legfontosabb eredményeit. Kitért Bánki a gépészeti szakterület fejlődésére nagy hatást gyakorló tudományos eredményeire, a gépészmérnök-képzésben bevezetett, követendő például szolgáló módszereire, és hangsúlyosan foglalkozott az intézményi/kari névadó emberi nagyságával.

A Bánki útja a felsőfokú technikusképzéstől az egyetemi mérnökképzésig” témakört feldolgozó előadásában Dr. Palásti Kovács Béla az 1969-ben induló Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola üzemmérnök-képzéseinek kialakításától követte nyomon az oktatási kínálatában folyamatosan megújuló felsőfokú képzés állomásait. Utalt a budapesti műszaki főiskolák társulása, a Budapesti Politechnikum közös képzéseire, kitért az intézmény a teljes integrációjával 2000-től létrejött Budapesti Műszaki Főiskola tevékenységére, a Bánki, karként való további működésére, melynek eredményeként 2010. január 1-én öt karral megalakult az Óbudai Egyetem.

Prof. Dr. Rajnai ZoltánA BGK megújult oktatási, kutatási és innovációs portfóliója (2015-2024)” című előadásában a finanszírozási, és az oktatási és kutatási feltételeiben jelentős mértékben fejlődött, képzési, kutatási portfóliójában megújult elmúlt évtizedet tekintette át. Új elemként bemutatta felnőttképzési képesség kialakítását, megvalósításának üzleti modelljét, a humán feltételek fejlesztését, az épület infrastruktúra jelentős bővülését, mellyel több évtizedes álmok váltak valósággá. A Tudományos és Innovációs Park koncepció szemléltetése során utalt arra, hogy annak megvalósításával Budapest és környéke mellett, a somogyi régió is részese lett a fejlesztésnek.

Végezetül Bátori Máté, a Bánki Donát Hagyományőrző Kör vezetője „145 év az iparoktatás szolgálatában. Hagyományok ápolása napjainkban” témakört feldolgozó prezentációja zárta a jó hangulatú konferencia előadásainak sorát. Ismertette a 2005 tavaszán négy lelkes Bánkis hallgató által létrehozott, más diákszervezettől független Hagyományőrző Kör céljait. Képekkel illusztrálta a Szakestélyek lebonyolítását, a Ballagásokat, a „Bánki Donát” emlékkirándulások szervezését, Bánki Donát sírjának évenkénti megkoszorúzását, neves „Bánkisok”-ról való megemlékezéseket, a hagyományok továbbadását.

A konferencia tematikájához kapcsolódva a József körúti szárny belépőjében kamara emlékkiállítás várja az érdeklődőket, illetve a konferenciaterem folyósólyán elhelyezett tablókkal kaphatnak további betekintést a jogelőd intézmény történelmi emlékeibe.

Dr. Gáti József


ICCECIP 2024 – „A víz, mint az élet és a kritikus infrastruktúra védelem kiemelt eleme”

Az ICCECIP 2024, a 6. Közép-Európai Kritikus Infrastruktúra Védelmi nemzetközi tudományos konferencia 2024. november 7-8-án került megrendezésre az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán. A konferencia a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részeként került lebonyolításra.

Idei mottója a „A víz, mint az élet és a kritikus infrastruktúra védelem kiemelt eleme” volt. Az esemény fővédnöke Dr. Kutnyánszky Zsolt volt, a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára. A nemzetközi konferencia személyes részvétellel, angol nyelven került megrendezésre, melyet Államtitkár úr nyitott meg. Nyitóbeszédében kiemelte, hogy „A víz a legfontosabb élelmiszerünk, így mindenféleképpen kötelességünk megvédeni hazánk erőforrásait. Magyarország a vizek országa. Ez a nemzetközi konferencia nagyon jó alkalom megosztani egymással a jó gyakorlatokat a víz védelmében”

Köszöntőt mondott az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar dékánja Prof. Dr. Rajnai Zoltán, a konferencia tiszteletbeli elnöke. Beszédében kihangsúlyozta, a Honvédelmi Minisztérium és az Óbudai Egyetem szoros együttműködését az oktatás és a kutatás területén:

“Az Egyetemen működő Biztonságtudományi Doktori Iskolának egyik fő kutatási területe a kritikus infrastruktúrák védelme. A doktoranduszok a védelmet biztosító műszaki megoldásokat, lehetőségeket kutatják. Emellett a Honvédelmi Minisztériummal számos más területen is dolgozunk együtt, például a tartalékos toborzásban, a hadiipari mérnöki mesterszak képzésben, illetve egyéb hadiipari specializációkban is”.

A nyitó ceremóniát követően a konferencia a plenáris előadásokkal folytatódott.

Az első plenáris vitaindító előadó Prof. Alexis Rusinek volt, a francia Lorraine Egyetem professzora és a LEM3-UMR CNRS kutatóközpont kutatója. Ezt követően Ondrej Ciz csehországból az amerikai F5cég kiemelt vezető mérnöke és Prof. Dr. Dimén Levente, a romániai Gyulafehérvári Egyetem professzora előadását hallgathatta a közönség, majd Prof. Dr. Lazányi Kornélia az Óbudai Egyetem professzorának előadása zárta a sort.

A második napon a plenáris előadásokat Prof. Dr. Dražan Kozak a horvátországi Slavonski Brod Egyetem professzora nyitotta, őt Dr. Magyar Sándor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezető docense követte előadásával. Plenáris előadást tartott továbbá Téchy Zoltán vezető mérnök és Kovács Zoltán kiberbiztonsági szakértő, az ALEF Corporation Hu munkatársai. A plenáris előadások levezető elnökei Prof. Dr. Dimén Levente, valamint Prof. Dr. Berek Tamás a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánhelyettes professzora, Dr. habil. Kovács Tünde Anna az Óbudai Egyetem docense és Dr. Magyar Sándor voltak.

A kétnapos konferencián a plenáris előadásokat követően a kritikus infrastruktúrák individuális-, kiber-, fizikai- politikai tudományos szekciókban 28 előadást mutattak be az előadók. A konferencia sikerét több külföldi résztvevő is erősítette. A rendezvényen francia, osztrák, lengyel, szerb, román, ukrán, cseh, szlovák, horvát, tunéziai, kazah, török, bangladesi és jordániai, valamint a hazai előadókkal és résztvevőkkel együtt 13 egyetem és 3 szervezet képviseltette magát.

A rendezvény első napját záró gálavacsorán megjelentek a konferenciát támogató F5 és az ALEF képviselői.

Az esemény végén Dr. habil. Kovács Tünde Anna, az ICCECIP konferencia elnöke megköszönte az előadóknak és a résztvevőknek a eseményen való részvételt, továbbá köszönetet mondott a szervezők mellett a konferenciát támogató a F5 és az ALEF képviselőinek. Az Elnök asszony egyúttal meghívta az előadókat a konferenciasorozat hetedik rendezvényére, amely 2025 novemberében került majd megrendezésre ICCECIP 2025 „Az innovatív technológiák a kritikus infrastruktúra védelemben” címmel.

Dr. habil. Kovács Tünde Anna
docens, az ICCECIP 2024 elnöke