„Videó-hidat” képeztünk a Montenegrói UDG Egyetem és a Bánki között

Nemzetközi Mechatronikai Diák mikro-konferencia (IMSµC 2022) a Bánkin

2022. december 13-án sikeresen megrendezésre került, immár 10. alkalommal, a Nemzetközi Mechatronikai Diák mikro-Konferencia az Óbudai Egyetem, Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar, Mechatronikai és Járműtechnikai Intézetének, és a Montenegrói Donja Gorica Egyetem (UDG), közös szervezésében.  

Ez már a második alkalom, hogy a konferencia egy „videó-hidat” alakított ki egy külföldi egyetem, jelen esteben a Montenegrói UDG Egyetem, és a Bánki Kar között. Ez lehetővé tette, hogy a Monetegrói Egyetem diákjai, tanárai is bekapcsolódjanak ebbe a konferenciasorozatba. Ezúton is szeretném kifejezni köszönetemet a Montenegrói Egyetemen, dolgozó munkatársaknak, kollégáknak a szervezésben való részvételért, és a szerzőknek pedig a színvonalas előadásokért.  

A konferencia célja, hogy a mechatronikai és a hozzá közel álló tudományok területén lehetőséget adjon a diákoknak, úgy a hazaiaknak, mint külföldieknek, megismerni egymást, elmélyíteni szakmai tudásukat, növelni prezentációs készségüket és nem utolsó sorban mélyíteni angol nyelvű kommunikációs jártasságukat.

A diákokra való tekintettel a konferencia ingyenes volt, viszont a gördülékenyebb szervezés miatt, az előadóknak, és az esetleges érdeklődőknek is (tanárok, diákok, látogatók) előre regisztrálniuk kellett a konferencia honlapján.  A nemzetközi jellegre való tekintettel a konferencia hivatalos nyelve az angol volt. Ez már az ötödik alkalom, hogy a konferenciára 4-6 oldalas konferencia cikkel lehetett jelentkezni. A cikkek előzetes elbíráláson mentek keresztül, majd ennek alapján került sor az elfogadásukra. Minden elfogadott cikket elő kellett adni a konferencián. A beadott legjobb konferenciacikkekből, jelenleg az utolsó öt év válogatott cikkeiből, a szervezők elkészítik a konferencia-sorozat konferencia-kiadványát, ami elektronikus formában a konferencia honlapján lesz elérhető.  A kiadvány egy ISBN számmal ellátott hivatalos publikáció, ami külön kérésre, díjazás ellenében, nyomtatva is megjeleníthető.      

A konferencia szinte teljes egészében „lemásolta” a nagy nemzetközi konferenciák folyamatát. Reggel az előadók regisztrációjával kezdődött, ahol az előadók átvehették a konferenciacsomagjukat, majd a hivatalos program szerint folytatódott. 

A konferencia a Montenegrói egyetem online nyitóbeszédével kezdődött, Dr. Kruna Ratkovic, adjunktus részéről, majd a helyi nyitóbeszéd dr. habil Laufer Edit  után akonferenciasorozat alapítója, dr. Nagy István, tartott egy plenáris előadást „A mechatronika múltjáról jelenéről és jövőjéről”. A hivatalos megnyitót kávészünet, majd a hivatalos program követte. A program megtalálható a konferencia honlapján.

A program szerint az előadások két párhuzamos „off-line”, és egy „on-line” szekcióba rendeződtek, ahol szekciónként 10-8-7 előadás hangzott el. Minden szekciónak megvolt a szekcióvezetője, akik értékelték a szekcióban elhangzott előadásokat, majd az értékelések alapján megállapításra került a szekció legjobb előadása. A szekciók végeztével, a konferencia büféjében szendvicsek, kávék és üdítők csillapították az előadók, látogatók és szervezők éhségét, szomjúságát.

A konferencia végén a szekciók vezetői, szekciónként díjazták a legjobb előadásokat. Ezek alapján 3 díjat osztottak ki a rendezők:

•           B. Kertész; B. Wunderlich: Mechatronics in Aeronautics – The use of Mechatronics in Commercial Airlines (1. párhuzamos szekció,  szekció, elnök:  Dr. Nagy István)

•           T. Muratovic: Time Series Analysis of Air Pollution in Podgorica Using ARMA Model (2. párhuzamos, “on-line” szekció, elnök: Dr. Frigyik András)

•           A. Stijepovic; U. Sredovic: Fuzzy Logic in Drone Controls (3. párhuzamos szekció, elnök: Dr. Lukács Judit)

A konferencia nem jöhetett volna létre, anyagi támogatás nélkül. Ebben a legnagyobb köszönet illeti a Magyar Fuzzy Társaságot, akik már harmadik éve támogatják a konferenciát, majd a Bánki Kart és Dékáni Hivatalát, akik a termeket biztosították, majd az egyetem Nemzetközi Mobilitási Osztályát, akik a szendvicseket, kávékat adták. Természetesen további köszönet illeti a bánki Mechatronikai és Járműtechnikai Intézetét, mint szervezőket is, akik szinte egy családként segítették a konferencia létrejöttét.

Remélem ez a konferenciasorozat tovább folytatódik, és jövőre még nagyobb létszámmal, több nemzetközi egyetem bevonásával és gazdagabb programmal várhatjuk majd a résztvevőket.

Találkozzunk jövőre is!

A konferenciával kapcsolatos részletesebb információk (fotók, előadások), továbbra is megtalálhatók a konferencia honlapján, lásd: http://old.bgk.uni-obuda.hu/mei/IMSmC/2022/index.php

Dr. Nagy István, alapító elnök  

Nemzetközi Mechatronikai Diák mikro-konferencia (IMSµC 2021) a Bánkin – Beszámoló

„Videó-hidat” képeztünk a Montenegrói Egyetem és a Bánki között
Nemzetközi Mechatronikai Diák mikro-konferencia (IMSµC 2021) a Bánkin

2021. december 14-én sikeresen megrendezésre került – immár 9. alkalommal – a Nemzetközi Mechatronikai Diák mikro-Konferencia az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Mechatronikai és Járműtechnikai Intézeténekés a Montenegrói Egyetem Kotori Tengerészeti Karának közös szervezésében.

Ez volt az első alkalom, hogy a konferencia egy „videó-hidat” alakított ki a Montenegrói Egyetem és a Bánki Kar között. Ez lehetővé tette, hogy a Monetegrói Egyetem diákjai, tanárai is bekapcsolódjanak ebbe a konferenciasorozatba. Ezúton is szeretném kifejezni köszönetemet a Montenegrói Egyetem, Kotori Tengerészeti Karán dolgozó munkatársaknak, kollégáknak a szervezésben való részvételért, és a szerzőknek pedig a színvonalas előadásokért.

Nemzetközi Diákkonferencia a Bánkin

Nemzetközi Mechatronikai Diák mikro-konferencia (IMSµC 2019) a Bánkin

2019. december 17-én sikeresen megrendezésre került, immár 8. alkalommal, a Nemzetközi Mechatronikai Diák mikro-konferencia az Óbudai Egyetem, Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán Mechatronikai és Járműtechnikai Intézet és a Mechatronika Tanszék szervezésében.

A konferencia célja, hogy a mechatronikai és a hozzá közel álló tudományok területén lehetőséget adjon a Magyarországon tanuló diákoknak, úgy a hazaiaknak, mint külföldieknek, megismerni egymást, elmélyíteni szakmai tudásukat, növelni prezentációs készségüket és nem utolsó sorban mélyíteni angol nyelvű kommunikációs jártasságukat.