1st Ybl Conference on the Built Environment – Épített környezet – Egyenlő esélyű hozzáférés és használat szekció

2023. május 12-én az Óbudai Egyetem Építéstudományi Karának szervezésében megtartott 1st Ybl Conference on the Built Environment konferencián a REKORE (Rehabilitációs Környezettervező szakemberek és szakmérnökök ORszágos Egyesülete) saját szekcióval léphetett fel: “Épített környezet – Egyenlő esélyű hozzáférés és használat” címmel.

Szekciónk előadói voltak a Felnőttképzési Központ által gondozott Rehabilitációs környezettervező szakmérnök szak oktatói, a REKORE egyesület tagjai: Dr. Laki Tamás, Szabó Henriett, Parti Mónika, Dr. Szaszák Gabriella, Dr. Jókai Erika, de az előadások szerkesztésében Nagy Lehel, az Egyesület elnöke is aktívan részt vett.

Szekciónkban kicsi, de annál lelkesebb hallgatóság volt jelen, akik az elejétől a végéig megtiszteltek bennünket figyelmükkel. Az előadásokban bemutatásra került az Accessible EU szervezet (Európai Akadálymentességi Tudásközpont), amelynek hazai szakértője Dr. Laki Tamás; majd a rehabilitációs környezettervező szakember és szakmérnök szakma történetéről és a szakemberek, szakmérnökök tevékenységi köréről, kompetenciáiról beszélt Szabó Henriett; ezt követően Parti Mónika a lakóépületek biztonsági és akadálymentességi kérdéseit mutatta be. Dr. Szaszák Gabriella az akadálymentes és egyetemes szabadtértervezésről tartott előadást, ezt követően Szabó Henriettel közösen a közlekedési infrastruktúrák mindenki számára hozzáférhető tervezéséről tájékoztattak. A szekció utolsó előadása Dr. Jókai Erikától az infokommunikációs akadálymentesítésről, az épített környezetbe illesztendő segítő techológiák tervezési alapelveiről szólt.

Az előadásokhoz kapcsolódott a SINOSZ képviseletében Laczka Zsanett, aki a siket és nagyothalló emberek számára fontos épített környezeti megoldásokra hívta fel a figyelmet és előadása alatt demonstrálta az írótolmácsolást is. Dr. Babinszki Vera a Siketvakok Országos Egyesületének képviseletében pedig mobil indukciós hurokerősítőjét mutatta be a résztvevőknek. A szekciótermünkben az InductTrade Kft. támogatásával indukciós hurokerősítő rendszer került telepítésre, amelyet a résztvevők ki is próbálhattak.

Dr. Jókai Erika

Előadás a logisztikai robotok világáról

2023. március 30-án az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karának Mechatronikai és Járműtechnikai Intézetében működő Fuzzy Rendszerek Tudományos Műhely szervezésében került megrendezésre a „Logisztikai robotok világa” című vendégelőadás. A nagysikerű előadást Németh Attila az Advanced Robotics vezérigazgatója, egyetemünk díszpolgára tartotta a rendkívül dinamikusan fejlődő logisztikai robotizáció kérdéseiről, lehetőségeiről.

Napjaink egyik új, ugyanakkor dinamikusan fejlődő ágazata a logisztikai robotizáció. A tématerületet létjogosultságát a pandémia alatt bekövetkezett fogyasztási szokások megváltozása tette megkérdőjelezhetetlenné. Az e-kereskedelem robbanásszerű növekedése és részben ennek következményeként kialakuló megfelelő raktárak hiánya, valamint az egyre növekvő munkaerőhiány új nagy megbízhatóságú technológiát igényelt. A technológiai rohamos fejlődésének köszönhetően a logisztikai feladatok, mint a komissiózás, szortírozás, anyagmozgatás, takarítás, nagymértékben automatizálhatók, ezáltal a folyamatok gyorsíthatók. Növelhető a produktivitás, tárolási sűrűség, kiszállíthatóság, valamint a rendszer nagy előnye a skálázhatóság. Az előadáson különböző lehetséges robotizációs megoldásokba nyerhettek betekintést az érdeklődők, valamint szó esett arról is, hogy milyen szempontokat kell figyelembe venni a rendszer tervezése során és milyen jellegű megtérüléssel lehet számolni.

A céggel hosszútávú együttműködést tervezünk, ennek első lépéseként hallgatóinknak már a tanulmányaik során lehetőségük nyílik logisztikai robotizációs tantárgy felvételére.

Dr. habil. Laufer Edit
intézetigazgató, MEI

“A rendvédelem láthatatlan légiója” előadás március 29-én

Kedves hallgatóink!

2023. március 29-én 16:00 órától várunk benneteket szeretettel a Biztonságtudományi Szakkollégium szervezésében megrendezésre kerülő “A rendvédelem láthatatlan légiója” elnevezésű előadásunkon. Az esemény nem csak a biztonságtechnikai mérnöki szakon hallgatók számára lehet érdekes, más szakjaink érdeklődő diákjait is várjuk a Fszt. 45-ös Tanácsteremben.

Folytatódik a Bosch + Óbudai Egyetem rendezvénysorozata

Az Óbudai Egyetemmel való együttműködés keretében tovább folytatódik a Bosch rendezvénysorozata!

“Jövőnk autója, autónk jövője” – virtuális autózás a közlekedés fejlődésében. 

Előadó: Serrano Viktor, Bosch Magyarország
Időpont: 2021. December 7. (kedd) 18:00 
Helyszín: MS Teams felület 

A beszélgetés témaköre az önvezető járművek jelenlegi műszaki megoldásai és jövőbeli fejlesztései. Hol vannak a határai a vezetést segítő rendszereknek és hol kezdődnek az ember általi vezetést kiváltó technológiák? Milyen nagyobb műszaki területei vannak a fejlesztésnek? Vannak-e műszaki határai a fejlesztésnek? Vagy határt a jogi, a morális értékek és mérnöki etika adja?

Csatlakozz, tapasztalj, kérdezz, mi válaszolunk!

Regisztráció: https://kando-szakkoli.uni-obuda.hu/

Előadások kiberbiztonsági témákban

2021. október 28-án, a Kiberbiztonsági Hónap keretében Karunk dékánja és Magyarország nemzeti kiberkoordinátora, Prof. Dr. Rajnai Zoltán tartott előadást a Széchenyi Szabad Akadémia által rendezett eseményen.

Előadásának témája a kiberbiztonság dimenziói voltak a kormányzati és az üzleti életben, amely prezentáció során érdekes és naprakész információkat nyújtott a kiberbiztonság hazai és nemzetközi helyzetéről.

E hónapban újabb témába vágó programra kerül sor, folytatódik ugyanis A jövő nagy kihívása: kiberbiztonság és kiberhadviselés c. konferencia-sorozat, amelynek 3. részében a “Bitcoin és Blockchain” témája kerül előtérbe.

2021. november 30-án, a korábbi alkalomhoz hasonlóan ismét online formában kerül megrendezésre a Magyar Természettudományi Társulat és az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar konferencia-sorozatának 3. felvonása.
A 2009-ben hódító útjára indult blockchain és bitcoin témakörét körbejárva izgalmas előadásokra kerül sor a délután 14:00 órától kezdődő programon, szó lesz a crypto valuta történetéről, felhasználási lehetőségeiről, vagy akár a technológia alkalmazhatóságáról a SMART települések rendszerének kialakításában.

Sikeres volt a Bosch + Óbudai Egyetem rendezvénysorozatának első előadása

2021. november 9-én útjára indult a Bosch közreműködésével egy Hallgatóknak szóló új rendezvénysorozat az egyetemen. Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán kollégium Bosch multifunkcionális termét avattuk fel a nyitórendezvénnyel.

Az érdeklődés várakozáson felüli volt, közel 70 fő vett részt az eseményen.

Az est fő meghívottja Serrano Viktor volt, aki a Neumann kar iskolapadjaiból meg sem állt egészen a Bosch osztályvezetői posztjáig. Értékes emberi, szakmai és életút tanácsokon túl rengeteg hallgatói kérdést válaszolt meg az önvezető járművek témakörben. A hallgatók nyitottak és aktívak voltak az este folyamán, köszönet nekik a jó hangulatért!

A következő interaktív előadást november 23-ra tervezzük, melynek következő meghívott előadója már célirányosan az ÖNVEZETŐ JÁRMŰVEK témakörre fókuszál. Várunk minden kedves Hallgatót, figyeljétek a pontos felhívást az esemény előtt!

Keynote prezentációt tartott Dr. Kiss Gábor, a GBI igazgatója

Dr. Kiss Gábor, egyetemi docens, a Bánki Kar Gépészeti és Biztonságtudományi Intézet igazgatója, Egyetemünket képviselve Keynote előadást tartott a 2021. szeptember 17-18. között megrendezett “World Summit on Automotive and Autonomous Systems” konferencián, melynek témája idén az Evolution on Automotive, Automobile and Autonomous Vehicle Systems volt. Sikeres előadásához ezúton is gratulálunk!

Nézd vissza az online információbiztonsági előadásokat

Itt nézheted vissza a Biztonságtudományi Szakkollégium, a Sicontact Kft. és a Bánki Kar közös szervezésében megrendezett online információbiztonsági témájú előadásokat:

  1. Kiberfenyegetések világjárvány idején
    Előadó: Szincsák Tamás
  2. Ransomwarek háborúja – “A sötét oldal nem erősebb, csak simább, könnyebben járható.”
    Előadó: Csizmazia-Darab István
  3. Kérdések és válaszok

Online előadások az információbiztonságról – A kibertámadás 0tv3n árnyalata

A következő esemény 2021. május 4-én 15:20 perctől kerül megrendezésre a Palo Alto Networks és a Bánki Kar szervezésében. A Palo Alto Networks világszinten (legalábbis a Földön) a legnagyobb, csak kiberbiztonsággal foglalkozó cég.
Az előadás során Schulcz Norbert, a vállalat magyar rendszermérnöke nyújt betekintést abba, hogy miként is épül fel, illetve milyen sokféle is lehet egy-egy kibertámadás.
Az előadásban olyan gyakorlati példákat is hallhattok tényleges támadásokra (vagy azok kísérletére), amelyet a Palo Alto Networks magyar helyszíneken saját tapasztalat alapján tud megosztani.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!