Nagy sikert aratott a Bánki Kar harmadik Nyári Egyeteme

A múlt héten került megrendezésre az Óbudai Egyetem Bánki Kar harmadik Nyári Egyeteme 2023. augusztus 1-4. között. A korábbi évekhez képest jelentősen nőtt a résztvevő középiskolások száma, immáron 23 regisztrált érdeklődő fiatal vehetett részt a Bánki programjain.

Az első két nap online zajlott a Big Blue Button rendszerében; izgalmas előadásokkal valamint szakjainkhoz kapcsolódó céges bemutatókkal készültünk. Az első nap szó esett többek között a számítógéppel támogatott gépészeti modellezésről, az ember-robot interakció aspektusairól, a kötéstechnológiákról, a gyártsátechnológiáról és a tűzvédelemről is. Céges partnereink közül ketten mutatkoztak be, Huszár Imre az Anteus Kft-től, Misinszky Gábor pedig a Robotaid Kft. képviseletében tartott előadást.

A második napon is erős előadói mezőnyünk volt, Dr. habil Kiss Gábor az információbiztonság-tudatosságról tartott prezentációt, Dr. Pető Richárd a biztonságtechnika építőiparban betöltött szerepét vizsgálta, míg Dr. Lukács Judit a közelekedésbiztonság területét mutatta be. Dr. Frigyik Béla András a dinamikus rendszerekről tartott elődást, céges partnereink pedig ezt a napot sem hagyták ki: Pusztay Gábor tartott előadást a Walter Kft-től, míg Váczi Dániel a kiberbiztonság kapcsán beszélgetett a résztvevőkkel. Délután Horváth Gergő HÖK-elnök mesélt a Bánki hallgatói életéről, majd egy telefonos kvízjátékra invitáltuk a fiatalokat.

A harmadik napon végre személyesen is találkozhattunk a lelkes diákokkal, akikkel a Népszínház utcából indultunk el együtt a Hungaroringre, hogy kilátogassunk a Formula Student East versenyre, amelyen egyetemi csapatunk az OUR Team is elindult újonnan elkészült OUR FSV-1 versenyautójukkal. Jó időt fogtunk ki, a szikrázó napsütésben volt lehetőségünk körbejárni a boxutcát, valamint a csapat tagjai készséggel álltak rendelkezésünkre és válaszoltak a fiatalok számtalan kérdésére. Ezúton is köszönjük, hogy vendégül láttak minket az istállóban. Mindezek mellett nagy élmény volt az is, hogy a többi egyetemi csapatot is láthattuk felkészülés közben, és hogy bepillanthattunk a kulisszák mögé: hogyan is zajlik egy-egy alkatrész tesztelése, ellenőrzése. A Bánki Karra visszaérve az udvaron gyűltünk össze, ahol a HÖK tagjai finomabbnál-finomabb grillhúsokat és kolbászokat sütöttek, miközben a résztvevő diákokkal beszélgettek az egyetemről, a szakokról, és kötetlenül bármiről. Nagyon örülünk, hogy sikerült igazi bulihangulatot teremteni és mindenki jól érezte magát.

A negyedik napon ismét személyes programra került sor, a kar munkatársai ekkor mutatták be a laborokat és műhelyeket, a diákok megtekintették a hegesztő labort (Dunavölgyi Dávid és Kuti János), a biztonságtechnika labort (Őszi Arnold és Hell Péter), a nagyműhelyt (Ráczi Viktor), a pneumobil műhelyt (Pintér Péter és a pneumobil csapat tagjai), a lean labort (Tóth Georgina), a robotika labort, ahol nem csak a robotokról (Varga Bence), hanem a PLC-kről (Csillik Luca demonstrátor) is sok érdekességet hallhattak. Bakosné Diószegi Mónika a biogáz laborban tartott foglalkozást. A műhelyek bejárását az ebéd követte, a HÖK séfjei ezúttal spagettit készítettek; ebéd után pedig sor került az eredményhirdetésre és a díjak átadására, melyre Dr. Ancza Erzsébet oktatási dékánhelyettes asszonyt  kértük fel.

Az online kvízjátékon harmadik helyezést ért el Fehér Dénes, második helyezést ért el Varnyú Bálint, és az első helyet Mórocz Hanna szerezte meg. A helyezést elérők emléklapot és értékes tárgynyereményt, bánkis relikviákat kaptak. A pénteki nap élő kvízjátékán harmadik helyet szereztek: Májer Martin, Kovács Merse és Mórocz Hanna. Második helyet szereztek: Mudrák Balázs, Hegedűs Bálint, Oroszi Konrád és Varnyú Bálint. Az első helyet pedig Fehér Dénes szerezte meg. Ezúton is gratulálunk!

A Nyári Egyetemen való részvételért minden diák tanúsítványt kapott.

Nagyon köszönjük mindannyiuknak, hogy minket választottak, és a nyár közepén nálunk töltötték az időt. Reméljük, legalább olyan jól érezték magukat, mint a szervezők – és legalább annyi élménnyel gazdagodtak, mint mi magunk is.


Idén is Nyári egyetem a Bánki Karon!

Érdekel a műszaki terület? Szívesen megnéznéd, milyen az Óbudai Egyetem Bánki Kara? Jó lenne valami különleges programban részt venni a nyáron? Ismerd meg az egyetemi életet, gyere, és tarts velünk augusztusban!

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara nyári egyetemet szervez középiskolások részére 2023. augusztus 1-4. között hibrid, azaz online és személyes formában.

A program időpontja: 2023. augusztus 1-4.

Jelentkezz online űrlapunkon 2023. július 1-ig!

Sikeresen lezajlott a Bánki Kar első Nyári egyetemi programja

Augusztus első hetében került megrendezésre a Nyári egyetem a Bánki Karon, amelyen főként a műszaki területek iránt érdeklődő középiskolás diákok vettek részt. A program augusztus 3-tól 5-ig az online térben zajlott, míg 6-án, pénteken személyesen a Kar Népszínház utcai campusán.

Az első online napon 10 órakor vette kezdetét a program a BigBlueButton rendszerében, ahol Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán úr és Trunk Dániel külkapcsolati munkatárs köszöntötte a diákokat. Az általános bemutatkozás után Horváth Gergő tarott bemutatót a HÖK tevékenységéről, majd Dr. Pinke Péter egyetemi docens, az Anyag- és Gyártástudományi Intézet intézetigazgatója, valamint Dr. Czifra György mestertanár ismertette a gépészmérnöki szak lehetőségeit, érdekességeit. Az ebédszünetet követően Felvári Bálint, az egyetem Formula Student csapatának vezetője mesélt bővebben magáról a versenysorozatról, valamint a csapatunk terveiről, jövőbeli fejlesztéseiről. A járműves hallgatói projekteknél maradva a Kar Pneumobil csapatainak előadása következett, akik a hallgatói műhelyből jelentkeztek be, és bemutatták a jelenleg működő két pneumobillal foglalkozó csapatunkat. A nap zárásaként egy nagyon érdekes előadásra került sor az anyagtudomány világából, melyet Varga Péter egyetemi adjunktus tartott meg.

A második nap sem volt kevésbé tartalmas, ezúttal a Mechatronikai mérnöki szak került szóba, Dr. Nagy István egyetemi docens, a Mechatronikai és Járműtechnikai Intézet, Mechatronikai Intézeti Tanszék vezetője előadásában. A Kar egyik különlegessége, a hegesztő szakműhely volt a másik téma, amely szerda délelőtt porondra került Kuti János tolmácsolásában.

Délután a biztonságtechnikai mérnöki szak kapcsán Prof. Dr. Kovács Tibor tanszékvezetővel és Dr. Őszi Arnold adjunktussal találkozhattak és beszélgethettek az érdeklődő diákok olyan témákban, mint például a biometrikus azonosítás vagy a csomagröntgen. Ezt követően az előző napon megismert Masztis Máté pneumobil csapatvezető hallgatónk mesélt érdekességeket a járműtechnikai szakirányról. A nap befejezéseképpen Kahoot-játékra került sor, amelyben a hallgatók telefonjaik segítségével tippjátékban vettek részt – természetesen a kérdések a két nap során elhangzott, illetve a Bánkiról fellelhető információkból álltak. Minden diák nagyon ügyesen válaszolt, a három első helyezettet pedig külön meg is jutalmaztuk a pénteki eredményhirdetés során.

A csütörtöki nap ipari partnereinkről szólt, és az ezen cégeknél dolgozó volt hallgatóinkról, akik szívesen meséltek a Bánkiban töltött éveikről, valamint az útjaikról, ahogyan az adott területen és pozícióban elhelyezkedtek. Azt szerettük volna, ha a középiskolások bepillantást nyerhetnek olyan cégekhez, amelyeknek akár ők is lehetnek majd a munkavállalóik a Bánkis diplomával a kezükben.

Előadást tartott Albert Viktor, a Festo Kft. műszaki szaktanácsadó mérnöke “Mit csinál egy mechatronikai mérnök? – Az elektromos automatizálás világa” címmel, majd Péntek György, a Haas Factory Outlet – Hungary operatív & értékesítési vezetője “Háztól Haas-ig” című előadását mutatta be. Őt követte Váczi Dániel, a cyex OU társalapítója & CFO-ja, ő a “Kitekintés az iskolapadból a nemzetközi tech startupok világába” című előadással készült. Az ebédszünetet követően Gyenese Péter, az AGS Cégcsoport projektmenedzsere tartott előadást a projektmenedzseri tevékenységről.

Kétségkívül az utolsó napot vártuk a legjobban, hiszen ekkor a diákokkal végre személyesen is tudtunk találkozni itt a Bánkiban. A welcome csomagok átadása után Dékán úr köszöntötte őket a Tanácsteremben, ahol rögtön be is mutatta a gépészmérnöki szakunk legújabb specializációit, a Fegyver- és lőszertechikai specializációt, a Harcjármű-technikai specializációt és a Repülőműszaki specializációt. Hallgatóink kíséretében aztán a diákoknak lehetőségük volt bejárni az épületet és megtekinteni laborjainkat, ahol oktatóink tartottak nekik érdekesebbnél érdekesebb bemutatókat, valamint megismerhettek hallgatói köreinkből is néhányat.

  • Biogáz laboratórium – Bakosné Dr. Diószegi Mónika
  • 3D nyomtató hallgatói kör – Deák-Sala András és és Kása Rebeka
  • A Gépműhely bemutatása – Stadler Róbert, Mészáros Béla, Ráczi Viktor
  • CT labor – Dr. Fábián Enikő Réka
  • Robotika labor – Varga Bence
  • Pneumobil hallgatói körök – Masztis Máté, Labutyin Máté
  • A Bánki Donát Hagyományőrző Kör bemutatkozása – Vörös Krisztián
    A laborbejárások végeztével az élményektől kifáradt érdeklődőket a hallgatók által készített ebéddel vendégeltük meg, ennek elfogyasztása után pedig Dékán úr átadta a tippjáték nyerteseinek a díjaikat, céges ajándékokat, valamint minden résztvevő oklevéllel gazdagodott. A napot a megjelent diákok, hallgatóink és oktatóink kötetlen beszélgetése, eszmecseréje zárta.

Ezúton szeretnénk megköszönni minden oktatónknak és munkatársunknak, hogy segítettek a program szervezésében és lebonyolításában, valamint köszönjük a résztvevő diákoknak, hogy teljesítették a Nyári egyetemet, reméljük, hamarosan találkozunk velük.