Gyakorlatorientált foglalkozások a robbantástechnikai szakmérnök képzésen

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Robbantástechnikai Szakmérnök és Szakember Szakirányú Továbbképzési Szak hallgatói részt vettek a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Szakértői Intézet Robbanóanyag Analitikai Laboratóriumát bemutató látogatáson a Robbantásos merényletek rekonstrukciója és felderítésének eljárása megnevezésű tantárgy keretében.
A laboratórium bemutatására az Intézet Vezetőjének köszöntését követő rövid elméleti áttekintés után került sor, ahol a hallgatók az elméletben elhangzott robbanóanyagok, illetve robbanóanyag-maradványok analitikai vizsgálataihoz használt metodikákhoz és berendezésekhez kerülhettek közelebb. Elsőként a mintaelőkészítés egyes műveleteibe kaptak betekintést, majd a klasszikus módszerek közül láthattak egy elpuffanás próbát, illetve a feketelőporból való kén kimutatásának a legegyszerűbb kihajtásos módját szemlélhették meg. Ezek után a laboratórium vezetője végigvezette a hallgatókat a műszeres laboratóriumi területeken, ahol a szervetlen komponensek (ionok) kimutatására használt ionkromatográfiás és kapilláris-elektroforézis készülékek, illetve a szerves alkotók kimutatására használt folyadék- és gázkromatográfiás eszközök és a hozzájuk kapcsolt különböző detektálási technikák (tömegspektrometriás, kemilumineszcenciás) kerültek bemutatásra.

Pirotechnika a Bánkin

A végzős hallgatók 2023. március 18-án a Tűz- és katasztrófavédelem szakirányú kérdései tantárgy keretein belül hallgathatták meg a tűzijáték-szolgáltatási piacon nemzetközileg is elismert Nuvu Kft. közel 30 éves szakmai tapasztalattal rendelkező műszaki vezetőjének Tőtős Ferencnek az előadásait. Az előadások abból a szempontból is kuriózumnak számítottak, hogy az előadó, aki az augusztus 20-i nemzeti ünnep tűzijátékainak is vezető pirotechnikusa volt több alkalommal, a pirotechnika területén, valamint a filmes és színpadi pirotechnikai tevékenységek biztonságáért felelős, egyúttal a veszélyhelyzetek szakértője is.

Az előadó számos szemléltetőeszközzel lepte meg a leendő Robbantástechnikai szakmérnököket. A hallgatók komoly ismeretanyagot kaptak a Világító és jelzőrakéták, a Nyomjelzős lövedékek, a Jelzőtöltények és a Színes füstök, ködök, ingerlő gránátok vonatkozásában. A tanulmányaik végéhez közeledő hallgatók betekintést nyerhettek a légzsákok működéséhez alkalmazott pirotechnikai termékek felépítésébe és működésük sajátosságaiba. Ami azért is fontos lehet a számukra, mert a diploma megszerzését követően lehetőségük nyílik hasonló szakterületen történő elhelyezkedésre. A legnagyobb érdeklődés, természetesen a szórakoztató termékek témaköréhez fűződik, itt ugyanis a gyakorlati feladatvégrehajtások részleteire, szépségeire és természetesen nehézségeire tért ki az előadó.

A tantárgy fontos részét képezte a színpadi effektek (durranó-, villanó-, lángeffektek és becsapódás jelzők) alkalmazásának veszélyei, a veszélyek azonosításának és a szükséges védőintézkedéseknek a kérdésköre. A mérnöki szemlélet fókuszában a tűzijátékok tervezése, kivitelezése és a biztonság teljeskörű koordinálása állt. Így sajátították el a Szikraszökőkutak, a Rakéták, a Bengálégők, a Tűzmozsár és a Bombettatelepek alkalmazásával kapcsolatos ismereteket. Az évtizedek alatt megszerzett tapasztalatok egy részének átadása volt a legfontosabb szempont a leendő szakmérnökeink felkészítésének és a szakmában történő érvényesülésük szem előtt tartása mellett.

Képek forrása: Dudás József és Nuvu Kft.

Vasbeton transzformátorház robbantása Diósgyőrben

Az egykori Diósgyőri Acél Művek területén egy 17 méter magas, használaton kívüli, vasbeton transzformátorház robbantással történő döntésének végrehajtásán vettek részt a Robbantástechnikai szakmérnök képzés hallagatói 2023. március 21-én. A robbantás előkészítését a Detonet Kft. munkatársai hajtották végre a szakmérnök képzés hallgatóinak jelenlétében. Dr. Földesi János (ny. egyetemi docens, a műszaki tudomány kandidátusa) a szakmérnök képzés oktatója, a helyszínen mutatta be az előkészítés fázisait, a biztonsági intézkedések gyakorlati megvalósítását, illetve tájékoztatót adott a robbantástechnikai paraméterekről. Végzős hallgatóink figyelemmel kísérhették a töltetelőkészítés és töltetelhelyezés lépéseit, illetve személyesen vizsgálhatták meg a robbantóhálózat végleges összeállításának minden lépését. A robbantás fő célja nem a transzformátorház megsemmisítése, hanem a gépi bontás megkönnyítése érdekében történő eldöntése volt. A cél elérése érdekében 314 db robbantólyuk került előkészítésre, amelybe összesen 24,75 kg Semtex 1A ipari robbanóanyag került betöltésre. A töltetek elindítása 500 ms-os INdetshock NONEL gyutaccsal történt meg. A Robbantástechnikai szakmérnök képzés során számos alkalommal látogathattak el a hallgatóink a Detonet Kft. által kivitelezett robbantásokra. Ezt a lehetőséget, illetve a hallgatók szakmai felkészültségének minél szélesebb körű kitekintését ezúton is nagyon köszönjük! A DAM területén végrehajtott transzformátorház döntéséről videó is készült, melyet ezen az oldalon megtekinthetnek az érdeklődők.

Képek forrása: Bunyitai Ákos és Detonet Kft.

Szerző: Dr. Daruka Norbert
képzésvezető

Kéményrobbantáson jártak szakmérnök hallgatóink

2021. október 28-án, egy 60 méter magas, 4,0 m külső átmérőjű, nagyszilárdságú tégla kémény robbantásán vettek részt Hatvanban a Bánki Robbantástechnikai szakmérnök szakirányú továbbképzési szak 1. éves levelező hallgatói.

A hallgatók képzésében is résztvevő, dr. Földesi János (ny. egyetemi docens, a műszaki tudomány kandidátusa) által tervezett robbantás során, a 75 cm falvastagságú kéményt 48 db, fúrt lyukban elhelyezett, egyenként 0.21 kg tömegű robbanóanyag töltettel döntötték le.

Az összesen 10 kg robbanóanyagot, pillanathatású villamos gyutacsok alkalmazásával indították. A repeszhatás csökkentése érdekében a roncsolási sávot geotextíliából és dróthálóból kialakított, többrétegű védőtakarással látták el.

Az érdekes eseményen részt vevők csapatfotója, valamint a robbantásról készült felvétel alább látható. A felvételeket: Dudás József és Grünvald Balázs készítette.

A 4 féléves Robbantástechnikai szakmérnök szakirányú továbbképzési szak 2021. szeptember elején indult, levelező munkarendben, szombatonként. Megfelelő létszám esetén a képzés a következő tanévben is elindításra kerül.

A szakirányú továbbképzés célja az, hogy magas szintű, korszerű elméleti és gyakorlati ismereteket nyújtson azoknak a robbantástechnika, továbbá a rend-, a katasztrófa- és a honvédelem különböző területein dolgozó szakembereknek, akik a korábban megszerzett szakképzettségük és felsőfokú szakismeretük birtokában képesek a szakterületükön belül felmerülő problémák megoldására, és adekvát válaszokat tudnak adni a kor követelményei által támasztott új kihívásokra.

A szakképzettség alkalmazása konkrét környezetben, tevékenységek során:

• A szakember a szakképzettség birtokában alkalmassá válik a robbantástechnika piacán történő megfelelő színvonalú, szakszerű munkavégzésre;

• Speciális ismereteket igénylő robbantástechnikai üzletágban, munkakörben való jártasság, a robbantástechnika, továbbá a rend-, a katasztrófa- és a honvédelem különböző területein;

• A képzés során szerzett ismeretek birtokában (az egyéb, jogszabályilag előírt feltételek teljesülése esetén) polgári robbantásvezetői vizsga tehető.

Dr. Daruka Norbert
szakfelelős

Robbantástechnikai szakmérnök képzés végzős hallgatói Nyírbátori silórobbantáson

A Robbantástechnikai szakmérnök/szakember szakirányú továbbképzési szak végzős hallgatói, az Építmények robbantásos bontása tantárgyat oktató, dr. Földesi János (ny. egyetemi docens, a műszaki tudomány kandidátusa) meghívására május 25-én megtekintették a nyírbátori Unilever telephelyén egy vasbeton gabonasiló robbantásos bontását.

Hallgatóink tanulmányaik során számos hasonló nagyszabású, komoly előkészületekkel járó robbantáson vettek részt, amelyek mind hozzájárultak tanulmányaik sikeres elvégzéséhez.

A robbantáson készült vidofelvételt alább láthatják:

Robbantástechnikai szakmérnökök terménytároló siló és kéményrobbantáson

Az Építmények robbantásos bontása tantárgyat oktató, dr. Földesi János (ny. egyetemi docens, a műszaki tudomány kandidátusa) meghívására két, az általa tervezett építményrobbantáson vettek részt a Robbantástechnikai szakmérnök szakirányú továbbképzési szak végzős hallgatói március elején.

A Detonet Kft. az UNILEVER Kft. Nyírbátori telephelyén bont le több, használaton kívüli építményt robbantással. Ezen belül március 4-én, egy vasbeton oszlopokon álló acélsiló robbantását tekinthették meg hallgatóink. A 108 db robbantólyukban összesen 4,5 kg robbanóanyag került elhelyezésre. Az építmény a tervezett irányban dőlt el, semmilyen kárt nem okozva a gyártelep egyéb létesítményeiben.

Március 6-án Sajókeresztúron, a volt Borsodi Ércelőkészítő üzemterületén lévő 106 m magas vasbeton kémény robbantásán is jelen voltak a hallgatóink. A 8 méter átmérőjű, 1 m falvastagságú kémény döntéséhez fúrt 206 db lyukba, összesen 97,25 kg robbanóanyagot töltöttek be.

A környéken megjelent nagyszámú nézősereg szeme előtt, mértani pontossággal dőlt le a tervezett helyre az építmény. Az esemény drón kamerás felvételen is megörökítésre került.

A sikeres robbantást követően Földesi tanár úr megbeszélte a szakmai tapasztalatokat a hallgatókkal.

Az eseményről sok felvétel jelent meg az Interneten is, pl.:

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/dronvideon-a-bem-kemeny-robbantasa-4111380/

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/penteken-robbantanak-bucsu-a-bem-ikonikus-kemenyetol-4102416/

https://www.hellovidek.hu/gazdasag/2020/03/06/dobbenetes-ahogy-ledolt-az-orszag-6-legnagyobb-epitmenye-videon-a-mai-robbantas

Az Óbudai Egyetem, Bánki Donát Gépész- és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar, szeptembertől tervezi egy új tancsoport indítását a Robbantástechnikai szakmérnök/szakember szakirányú továbbképzési szakon. Az oktatók elfoglaltsága miatt ezt követően keresztféléves új képzést nem hirdet. Egyéb információk a képzésről és elő-regisztrációs lehetőség az alábbi linken található.

Személyesen érdeklődni prof. dr Lukács László szakfelelősnél lehet az alábbi elérhetőségeken:

Telefon: 30-738-6427

E-mail: llukacsv@gmail.com vagy lukacs.laszlo@bgk.uni-obuda.hu

Dr. Lukács László

Kéményrobbantáson a robbantástechnikai szakmérnök-hallgatók

2019. november 9-én, egy 35 méter magas, 3.2 m külső átmérőjű, nagyszilárdságú tégla kémény robbantásán vettek részt Gyöngyösön a Bánki Robbantástechnikai szakmérnök szakirányú továbbképzési szak 2. éves levelező hallgatói.

Az Építmények robbantásos bontása tantárgyat oktató, dr. Földesi János (ny. egyetemi docens, a műszaki tudomány kandidátusa) által tervezett robbantás során, a 60 cm falvastagságú kéményt 28 db, fúrt lyukban elhelyezett, egyenként 0.11 kg tömegű robbanóanyag töltettel döntötték le.

Az összesen 3 kg robbanóanyagot, pillanathatású villamos gyutacsok alkalmazásával indították. A kémény a tervezett irányban dőlt el, a háromsoros – geo-textília és drótháló felhasználásával elkészített – repeszvédelem következtében, az építmény közelében található ipari létesítmény üvegezése is sértetlen maradt.

Az érdekes eseményen részt vevők csapatfotója, valamint a robbantásról készült felvétel alább látható.

► A 4 féléves Robbantástechnikai szakmérnök szakirányú továbbképzési szak új évfolyama szeptember elején indul, levelező munkarendben, szombatonként.

A szakirányú továbbképzés célja az, hogy magas szintű, korszerű elméleti és gyakorlati ismereteket nyújtson azoknak a robbantástechnika, továbbá a rend-, a katasztrófa- és a honvédelem különböző területein dolgozó szakembereknek, akik a korábban megszerzett szakképzettségük és felsőfokú szakismeretük birtokában képesek a szakterületükön belül felmerülő problémák megoldására, és adekvát válaszokat tudnak adni a kor követelményei által támasztott új kihívásokra.

A szakképzettség alkalmazása konkrét környezetben, tevékenységek során:

• A szakember a szakképzettség birtokában alkalmassá válik a robbantástechnika piacán történő megfelelő színvonalú, szakszerű munkavégzésre;

• Speciális ismereteket igénylő robbantástechnikai üzletágban, munkakörben való jártasság, a robbantástechnika, továbbá a rend-, a katasztrófa- és a honvédelem különböző területein;

• A képzés során szerzett ismeretek birtokában (az egyéb, jogszabályilag előírt feltételek teljesülése esetén) polgári robbantásvezetői vizsga tehető.

Dr. Lukács László