Előadás a logisztikai robotok világáról

2023. március 30-án az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karának Mechatronikai és Járműtechnikai Intézetében működő Fuzzy Rendszerek Tudományos Műhely szervezésében került megrendezésre a „Logisztikai robotok világa” című vendégelőadás. A nagysikerű előadást Németh Attila az Advanced Robotics vezérigazgatója, egyetemünk díszpolgára tartotta a rendkívül dinamikusan fejlődő logisztikai robotizáció kérdéseiről, lehetőségeiről.

Napjaink egyik új, ugyanakkor dinamikusan fejlődő ágazata a logisztikai robotizáció. A tématerületet létjogosultságát a pandémia alatt bekövetkezett fogyasztási szokások megváltozása tette megkérdőjelezhetetlenné. Az e-kereskedelem robbanásszerű növekedése és részben ennek következményeként kialakuló megfelelő raktárak hiánya, valamint az egyre növekvő munkaerőhiány új nagy megbízhatóságú technológiát igényelt. A technológiai rohamos fejlődésének köszönhetően a logisztikai feladatok, mint a komissiózás, szortírozás, anyagmozgatás, takarítás, nagymértékben automatizálhatók, ezáltal a folyamatok gyorsíthatók. Növelhető a produktivitás, tárolási sűrűség, kiszállíthatóság, valamint a rendszer nagy előnye a skálázhatóság. Az előadáson különböző lehetséges robotizációs megoldásokba nyerhettek betekintést az érdeklődők, valamint szó esett arról is, hogy milyen szempontokat kell figyelembe venni a rendszer tervezése során és milyen jellegű megtérüléssel lehet számolni.

A céggel hosszútávú együttműködést tervezünk, ennek első lépéseként hallgatóinknak már a tanulmányaik során lehetőségük nyílik logisztikai robotizációs tantárgy felvételére.

Dr. habil. Laufer Edit
intézetigazgató, MEI

Májusban ismét TDK!

Az Óbudai Egyetem az 57. Tudományos Diákköri Konferenciát 2023. május 10-én (szerdán) tartja.

A konferenciára 2023. április 13-án délig (12:00 óra) lehet jelentkezni a honlapon.

A dolgozat elkészítésénél javasolt figyelembe venni az Országos Tudományos Diákköri Konferencia megcélzott szekciójának formai előírásait. A dolgozatot május 4. (csütörtök) délig (12:00 óra) kell feltölteni a rendszerbe.

Az ünnepélyes eredményhirdetés várhatóan 2023. május 24-én (szerdán) 17:00-tól lesz, a Tavaszmező utcai G. épület F.17. termében. Eredményes munkát és sikeres konferenciát kíván az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács!

Visszatért az Indiri-Lap!

Kedves Hallgatók!

Nagy örömünkre szolgál, hogy újra elhozhatjuk nektek az Indiri-lapot.
Ez a hallgatói újság az egyik legrégebbi Bánkis hagyományok egyike, ezért is éreztük fontosságát visszahozni a hallgatók életébe.
Az első számot még mi hoztuk el nektek, de a jövőben szeretnénk a Ti cikkeitekkel és kreativitásotokkal megtölteni az újságot. Ezért ha érzitek magatokban az ambíciót, akkor jelentkezzetek nálunk a bgkhok@uni-obuda.hu címen.


A mostani lapot megtaláljátok elszórva a Bánki épületében, de akár digitálisan is megtekinthetitek a következő linkre kattintva: https://issuu.com/bgkhok/docs/indiri_lap_nyomtat_s
Reméljük Ti is akkora örömmel fogjátok lapozgatni, ahogy Mi!

Üdvözlettel:
Bánki HÖK

Az ÓE Bánki veterángépjármű-restaurátor képzése az AMTS 2023 kiállításon

Az Óbudai Egyetem Bánki Kar veterángépjármű-restaurátor szakmérnök képzése a hagyományoknak megfelelően idén is részt vett az Autó Motor Tuning Show 2023 rendezvényen a Hungexpo D pavilonjában 2023. március 17-19 között. A pavilon szervezőjének, a Magyar Veteránjárművesek Szövetségének köszönhetően, idén 150 m2 kiállító területet foglalhatott el a képzés térítésmentesen. Mivel a veterán járműves expo általában statikus kiállítás szokott lenni, idén a szervezők egy mozgalmasabb, közönséget vonzó standot képzeltek el.

Így született meg az az elgondolás, hogy a hallgatók egy működő motorkerékpárt szerelnek össze a látogatók előtt a rendezvény három napja alatt. A Linda tv sorozatból ismert, egyszerű, régen olcsó Babetta 207-es mopedre esett a választás, így ezen tematika alapján került felépítésre a stand ezen része: rendőrautó, a vőlegény taxija, a sorozathoz kapcsolódó érdekességek, úgy mint plakát, DVD lemez, tranzisztoros rádió a Babetta kormányán, klumpa, a háttérben a kivetítőn pedig néhány jelenet a sorozatból. Nagyon nagy sikert aratott az elképzelés, ráadásul vasárnap 13 órakor Görbe Nóra színésznő vendégeskedett a standon egy fél órás beszélgetés erejéig. A látogatókat is megfogta a művésznő kedvessége, közvetlen stílusa, humorban és iróniában is bővelkedő elbeszélése. A beszélgetés végén Görbe Nóra speciális tollal aláírta az elkészült Babettát és a közönség örömére üléspróbát is tartott a kész járművön.

Már az előkészületek során felmerült, hogy mi legyen az elkészült moped sorsa? A Bánkis hallgatók megegyeztek, hogy nyilvános licitre bocsájtják a Babettát, a befolyó összeget pedig  karitatív céllal a Vérlovagok – Motoros Vérszállítók közhasznú alapítványának adományozzák.

Továbbá, hogy az árverésre kerülő moped minél többet érjen, Hervay Péter képzésvezető, mint a MAVAMSZ elnökségének a tagja, megkereste a muzeális minősítés résztvevőit, hogy vasárnap 16 órakor, egy még soha nem látott módon, kihelyezett helyszínen folytassák le a Babetta muzeális minősítését. Berezvai Gábor úr a Magyar Autóklub részéről rövid előadásban ismertette hogyan kell eljárni a muzeális minősítés előtt, mi történik a folyamat közben, és egyúttal biztosította a jogi hátterét a kihelyezett eljárásnak.

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum részéről Hidvégi János muzeológus, A Magyar Autóklub részéről Szabó Gábor műszaki vezető, a Magyar Veteránjárművesek szövetségétől Tabányi Sándor veterángépjármű-restaurátor, mint hatósági névjegyzékbe bejegyzett muzeális járműszakértők  végezték el a Babetta minősítését, aminek az eredményeként rögzítették annak 100%-os állapotá, és ellátták a járművet a minősítést igazoló réz plakettel. Ezúton köszönjük a szervezeteknek, hogy költségmentesen elvégezték a munkát, ezzel is hozzájárulva a karitatív felajánlás sikeréhez.

Természetesen a Bánki standja nem csupán a Babettáról szólt, bemutatásra kerültek jelenlegi és végzett hallgatóink munkái, továbbá a képzésen oktató kollégák is ismertették szakmájukkal összefüggő tevékenységeiket. Ilyen volt például Ízbéki Gábor Mercedes 180 pontonja, Varga Károly gyönyörű Mercedes kupéja, Varga Áron BMW CS2800-asa és az általa felújított iker karburátoros hengerfeje. Kiállításra került egy Puch 50 cm3-es moped, melyet Bencsik Béla restaurált, valamint megtkeinthető volt két Simson és kettő darab Vjatka robogó (szovjet Vespa másolat), melyek Mokánszki Péter munkái.

Az oktatók közül Soós Károly megbontott Porsche gépkocsin a lemezmunkák fogásait és egy felújított hátsóhidat mutatott be, Mihály László autókárpitos munkáit és eszközeit tárta az érdeklődők elé,  míg Kisvárday-Papp Miklós pedig a szemcseszórást mutatott be. Miklós Máté a felületvédelem fogásait a készülő Babetta fényezett és króm alkatrészei kezelése közben magyarázta az érdeklődőknek.

Hallgatóink folyamatos ügyeletet tartottak a standon Czigány Gabriella standfelelős, a Felnőttképzési Központ munkatársa vezetésével. Ezúton is nagyon szépen köszönjük minden szervezésben részt vevő kollégának és hallgatónak a sikeres lebonyolítást!

Hervay Péter
képzésfelelős

Az árverés az alábbi facebook oldalon érhető el: https://www.facebook.com/groups/1583143552096599

Fulbright ösztöndíjak az Egyesült Államokba 2024-2025

A Fulbright Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram Bizottság örömmel hirdeti meg posztgraduális hallgatók, oktatók és kutatók számára a 2024-2025-ös tanévre szóló ösztöndíjait.
Fulbright ösztöndíjra azok a magyar állampolgárok pályázhatnak, akik legkésőbb 2023.07.31-ig megszerzett felsőfokú végzettséggel (hallgatói kategória) illetve 2023.12.01-ig megszerzett doktori diplomával (oktatói/kutatói kategória), valamint megfelelő szintű angol nyelvtudással rendelkeznek és az Egyesült Államokban szeretnének tanulni, kutatni vagy oktatni. Pályázni bármely tudományterületen és művészeti ágban lehet.

Pályázati határidők:

Tanulmányi ösztöndíjak: 2023. május 15.
Oktatói, kutatói ösztöndíjak: 2023. október 16.

Tájékoztató füzet megtekintése
A teljes pályázati anyag és az online jelentkezés elérhető:
https://www.fulbright.hu/posztgradualis-hallgatoi-osztondijak/

Két Erasmus+ fejlesztési projektet nyert el a Bánki Kar

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara a nyugat-balkáni országokkal közösen két Erasmus+ Felsőoktatási Fejlesztési Projektet (CBHE) nyert el, melynek konzorciumvezetője a University of Pristina in Kosovska Mitrovica. A 2023. február 28. és március 2. között Kosovska Mitrovicában megrendezett projektindító eseményen a Bánki Kar oktatói képviselték az Óbudai Egyetemet. A Gépészeti és Technológiai Intézet Gyártástechnológiai Intézeti Tanszékének oktatói – Dr. Drégelyi-Kiss Ágota, Dr. Farkas Gabriella, Horváth András és Dr. habil. Mikó Balázs – a projektben részt vevő Európai Uniós és nyugat-balkáni egyetemek képviselői részére tartottak előadásokat.

A két pályázat közül az egyik elnyert pályázat témája a veszélyes anyagok szállítása (Transport of Dangerous Goods – Modernization of Curricula and Development of Trainings for Professionals in the Western Balkans HEIs, https://dgtrans.pr.ac.rs/ ). Ebben a projektben 16 felsőoktatási intézmény vesz részt, és a fő célja, hogy a nyugat-balkáni országokban új tantárgyak és tantervek kerüljenek bevezetésre a veszélyes anyagok szállításával kapcsolatban. A projekt 2022. december 1-jén indult, és tervezetten 2025. november 30-ig tart.

A másik CBHE projekt az elektromos mobilitás népszerűsítését tűzte ki célul a Nyugat-Balkán államokban (Partnership for Promotion and Popularization of Electrical Mobility through Transformation and Modernization of WB HEIs Study Programs (PELMOB), https://pelmob.pr.ac.rs/ ). A projekt fő célja elektromobilitással kapcsolatos tananyagok fejlesztése angol és az adott ország nyelvén. Ez a projekt is 2022. december 1-jén indult, és tervezetten 2025. november 30-ig tart.

Dr. Drégelyi-Kiss Ágota

Oktatóink részvétele a nemzetközi tudományos és oktatási együttműködésben

2023. március 6-án a Boszniai Szerb Köztársaság Banja Lukai Egyetemének Biztonságtudományi Kara fennállásának évfordulója alkalmából megrendezett ünnepi tudományos konferencián vettek rész a Bánki Kar oktatói.

Az ez alkalomból a Biztonságtudományi Kar által szervezett konferencián az Óbudai Egyetem, Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karának Biztonságtudományi és Kibervédelmi Intézetéből Dr. habil. Nagy Rudolf adjunktus, míg a Természettudományi és Alapozó Tantárgyi Intézet részéről Dr. habil. Szabó Gyula docens vettek részt. Továbbá Egyetemünk Biztonságtudományi Doktori Iskolájának doktorandusza Milica Sikimić is, aki mint szekció vezető működött közre az esemény megtartásában.

A nemzetközi konferencia tudományos bizottságába meghívást kapott oktatónk, Dr. habil. Nagy Rudolf adjunktus szerb nyelven tartott előadást a kritikus infrastruktúrák védelmének Európai Uniós és magyar nemzeti módszertanáról. Az elhangzott előadások nyomán összeállított konferencia kötetben helyet kapott kollégánk és a doktorjelölt közös közleménye is. Az együttműködés további folyományaként a konferenciaelőadáson túl a rendészeti képzést folytató kar negyed éves hallgatói számára Dr. habil. Nagy Rudolf adjunktus úr felkérést kapott a Kritikus Infrastruktúravédelem tárgy nyitóelőadásának szerb nyelven történő megtartására is. A rendhagyó módszertani elemekkel tarkított előadás a hallgatók aktív közreműködésének is köszönhetően igen inspiratív légkörben zajlott le.

Dr. habil. Nagy Rudolf

“A rendvédelem láthatatlan légiója” előadás március 29-én

Kedves hallgatóink!

2023. március 29-én 16:00 órától várunk benneteket szeretettel a Biztonságtudományi Szakkollégium szervezésében megrendezésre kerülő “A rendvédelem láthatatlan légiója” elnevezésű előadásunkon. Az esemény nem csak a biztonságtechnikai mérnöki szakon hallgatók számára lehet érdekes, más szakjaink érdeklődő diákjait is várjuk a Fszt. 45-ös Tanácsteremben.

Hallgatóink bejárták az NBSZ Robbanóanyag Analitikai Laborját

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Robbantástechnikai szakmérnök/szakember szakirányú továbbképzés hallgatói részt vettek a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Szakértői Intézet Robbanóanyag Analitikai Laboratóriumát bemutató látogatáson a Robbantásos merényletek rekonstrukciója és felderítésének eljárásai című tantárgy keretében.

A laboratórium bemutatására az Intézet Vezetőjének köszöntését követő rövid elméleti áttekintés után került sor, ahol a hallgatók az elméletben elhangzott robbanóanyagok, illetve robbanóanyag-maradványok analitikai vizsgálataihoz használt metodikákhoz és berendezésekhez kerülhettek közelebb. Elsőként a mintaelőkészítés egyes műveleteiről hallhattak a vendégek, majd a klasszikus módszerek közül láthattak egy elpuffanás próbát, illetve a feketelőporból való kén kimutatásának a legegyszerűbb kihajtásos módját szemlélhették meg. Ezek után a laboratórium vezetője végig vezette a hallgatókat a műszeres laboratóriumi területeken, ahol a szervetlen komponensek (ionok) kimutatására használt ionkromatográfiás és kapilláris-elektroforézis készülékek, illetve a szerves alkotók kimutatására használt folyadék- és gázkromatográfiás eszközök és a hozzájuk kapcsolt különböző detektálási technikák (tömegspektrometriás, kemilumineszcenciás) kerültek bemutatásra.

Búcsúzunk Galla Jánosné Tanárnőtől

Mély fájdalommal búcsúzik a Bánki Kar közössége Galla Jánosné nyugalmazott docenstől. Galla tanárnő minőségügyért való elkötelezettsége, a kollégákra és a hallgatókra fordított gondoskodása hiányozni fog számunkra.

Életének 78. évében, 2023. február 22-én elhunyt Galla Jánosné, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész- és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar nyugalmazott docense.

Galla Jánosné 1945-ben született Budapesten, 1970-ben végzett a gödöllői Agrártudományi Egyetemen okleveles mezőgazdasági gépészmérnökként. 1966-tól az Óbudai Egyetem Bánki Karának és jogelőd Intézményeinek oktatójaként dolgozott közel 50 éven keresztül.

Munkája során két fő oktatási területen tevékenykedett, a hosszméréstechnika és a minőségbiztosítás. A gépész alapképzésen a hosszméréstechnika előadásokat és gyakorlatokat tartotta, számos jegyzet, segédlet szerzője, 21 éven át a Műszaki Könyvkiadó számára könyvábrákat készített.

A minőségbiztosítás oktatási igénye csak 1995-től jelent meg a mérnök képzés kötelező tárgyaként. Részt vett ezeknek a tantárgyaknak a kidolgozásában, és 1996-tól a Minőségbiztosítási Szakmérnök/Szakember képzés társ-alapítója lett.

A Minőségbiztosítási Szakmérnök/Szakember képzés vezetőjeként 2015-ig tevékenykedett, és ezt követően is aktívan dolgozott előbb előadások megtartásával, majd lektorálási feladatok elvégzésével.

2000-től a Bánki Kari Minőségellenőrzési Bizottság tagja, 2007-től pedig vezetője volt. A minőségügyi auditok, illetve a 2011-es MAB akkreditáció nélküle nem lettek volna olyan eredményesek. Az Intézmény Felsőoktatási Minőségi Díj pályázatainak munkálataiban is kiemelkedő szerepet vállalt.

Munkája során szoros kapcsolatot ápolt a szakmai szervezetekkel (EOQ MNB, ISO9000 Fórum). Az EOQ Magyar Nemzeti Bizottságának tisztviselője volt, a szervezet Örökös Tagjává választotta.

Galla Tanárnő sokat jelentett diákjainak, számtalan hallgatót patronált az egyetemi tanulmányai alatt. A diákjai szemében „mindenki nagymamája” volt, munkabírása és következetessége példaértékű volt kollégái számára is.

A tanítást hivatásnak tekintette, Antoine de Saint-Exupéry gondolata szerint:

„Ha hajót akarsz építeni, ne azzal kezd, hogy a munkásokkal fát gyűjtetsz, és szó nélkül kiosztod közöttük a szerszámokat, és rámutatsz a tervrajzra. Ehelyett először keltsd fel bennük az olthatatlan vágyat a végtelen tenger iránt.” Emlékét szívükben örökké őrizni fogják kollégái és tanítványai!