
A verseny célja
Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara a GENE HAAS FOUNDATION alapítványtól nagy értékű támogatást nyert a számítógépes gyártás népszerűsítésére. A támogatás felhasználásával 2023-ban is meghirdetjük szakmai versenyünk második évfolyamát, II. Bánki-HAAS országos CNC programozási verseny címmel.
A meghirdetett verseny célja a magyarországi felsőoktatásban tanuló, a számítógéppel támogatott gyártás iránt érdeklődő hallgatók munkájának elismerése, valamint egy szakmai közösség építése és nem utolsósorban a szakmabeli cégek, vállalkozások figyelmének felkeltése.
A résztvevők köre
Szeretettel várunk olyan nappali és levelező egyetemista hallgatókat, 3 fős csapatokat és felkészítő tanáraikat, akik komolyan érdeklődnek a számítógépes tervezés, és különösen a számítógéppel támogatott gyártás iránt.
A verseny lebonyolítása
A versenyt több fordulóban szervezzük, egy online selejtező, egy házi feladat és egy személyes részvétellel megtartott, 3 körből álló küzdelem formájában.
- Az első forduló – a selejtező – egy 50 szakmai kérdésből álló feleletválasztós online teszt formájában bonyolódik le, az értékelés azonnali és automatikus lesz. A 6 legjobb eredményt, legnagyobb pontszámot elérő csapat jut a következő fordulóba.
- A második forduló feladataként egy alkatrész gyártását kell kézi programozással megoldani.
- A harmadik forduló feladatát, amely egy 3D modell CNC programjának elkészítése lesz, otthon oldják meg a versenyzők. Különösen fontos feltétel a szerszámpálya optimális kialakítása és a megmunkálási idő minimalizálása. A kész feladatot a csapatok egy 10 perces prezentáció formájában ismertetik a személyes találkozó alkalmával, 5 perces csapatbemutatóval kiegészítve.
- A negyedik forduló feladata egy alkatrész rajzának vizsgálata lesz, a versenyzőknek egy CNC megmunkálásra szánt alkatrész rajzát kell elemezniük kizárólag gyárthatósági – gyártástechnológiai szempontok szerint.
- Az ötödik fordulóban egy már kész megmunkáló program hibáit kell feltárni és kijavítani.
Egyéb tudnivalók és információk
- Az első forduló online tesztjére mutató hivatkozást a versenybe nevezett csapatok tagjai a nevezéskor megadott e-mail címre kapják, a feladat megoldására fordítható időt a rendszer ellenőrzi.
- Az otthon megoldandó feladatot egy erre a célra kialakított tárhelyről kell letölteni a résztvevőknek e-mailben elküldött hivatkozást követve.
- Minden feladat részletesen tartalmazza az értékelés szempontjait, valamint a teljesítés határidejét is.
- A megoldásokat egy erre a célra kialakított tárhelyre kell feltölteni a forduló teljesítésére meghatározott időpontig. (A csapatoknak a verseny helyszínén megbízható internetkapcsolatot biztosítunk.)
- Az első forduló eredményéről a résztvevők azonnal értesítést kapnak. A továbbjutásról e-mailben értesítjük a csapatokat, óvásra és jogorvoslatra az eredmény igazolt kézhezvételétől számított 48 órán belül van lehetőség.
- A versennyel kapcsolatos bármilyen vita esetén a szervezők döntése végleges és kötelező érvényű lesz.
- A feladatok megoldásában a felkészítő tanár nem vehet részt, szerepe kizárólag tanácsadásra, szervezésre, kapcsolattartásra korlátozódik.
- A szervezők fenntartják a jogot a verseny dátumának és időtartamának megváltoztatására. Az esetleges változásokról a szervezők a résztvevőket írásban értesítik.
- A szervezők nem vállalnak felelősséget az esetleges károkért.
- A versenyen való részvétellel a versenyben résztvevők kifejezik egyetértésüket a versenykiírásban szereplő feltételekkel és magukra nézve azokat kötelezőnek ismerik el.
Díjazás
Minden résztvevő csapat „Emléklapot” kap a versenyen való szereplésről.
A végső helyezési sorrendet az öt fordulóban elért összpontszám dönti el. Az első három helyezett tárgyjutalomban részesül és oklevelet kap, valamint trófeaként a verseny logójával díszített serleg modelljét kapja.
A verseny első helyezett csapata a Bánkis ajándékcsomag, trófea és emléklap mellett a HAAS Foundation felajánlásából belépőjegyeket nyer a 2024-es Formula 1 Magyar Nagydíjra, ahol a csapattagok a HAAS prominens ügyfelei között tekinthetik meg a futamot, valamint ugyancsak a HAAS jóvoltából Creality 3D nyomtatót nyernek. És ez még nem minden! Az Enterprise Group ajándékcsomagja 1 éves Solid Edge Prémium ipari licenszt tartalmaz az csapat minden tagja számára, továbbá nagyon értékes 3 napos EdgeCAM képzést! A győztesek az EVOSOFT csomagjában további értékes nyereményekre tehetnek szert, többek között a gyakornoki programban való részvétel, bemutatószobai foglalkozás és szabadulószoba belépők.
A második és harmadik helyezett csapatok sem mennek haza üres kézzel, támogató partnereink számukra is értékes ajándékokkal készülnek!
A nevezés feltételei
- 3 tagú csapatok összeállítása, 1 felkészítő tanár vezetésével,
- bármilyen jogtiszta CAM program használata megengedett,
- a kész megmunkáló programok posztprocesszálása HAAS gépen futtatható formában,
- megbízható, stabil internetkapcsolatra alkalmas laptop,
- a megbeszélések, konzultációk platformjaként a BigBlueButton és/vagy MS Teams alkalmazása,
- szükség szerint a személyes megjelenés.
A jelentkezés módja
A jelentkezés az erre a célra létrehozott online űrlapon lehetséges a kívánt adatok megadásával és a feltételek elfogadásával.
A regisztráció lezárult.
Időbeosztás
- Nevezési határidő meghosszabbítva! 2023. október 25. (szerda) 23:59-ig
- Az 1. online forduló időpontja: 2023. október 26.
- A személyes jelenléttel rendezett verseny időpontja: 2023. november 10, (péntek), 9:00 óra, a Magyar Tudomány Ünnepe Óbudai Egyetem rendezvény sorozatának keretében
- helyszíne: az Óbudai Egyetem, Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar, 1081 Budapest, Népszínház u. 8
- Az eredményhirdetés és díjátadás időpontja: 2023. november 10, (péntek), 15:30-16:00
A verseny pontos időbeosztását a selejtezőben továbbjutott 6 csapatnak e-mailben küldjük el.
A verseny támogatói
Gene HAAS Foundation
Haas Factory Outlet – Hungary Bartec GmbH
Enterprise Group
evosoft Hungary Kft.
Walter Hungária Kft.
Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar





Lezajlott a II. Bánki-HAAS országos CNC programozási verseny online selejtezője
alapítványtól nagy értékű támogatást nyert a számítógépes gyártás népszerűsítésére. A támogatás felhasználásával meghirdettük szakmai versenyünk második évfolyamát, II. Bánki-HAAS országos CNC programozási verseny címmel.
Az első, online selejtező forduló 2023. október 27-én délután 16:00 és 20:00 óra között zajlott.
Az első fordulót a versenykiírásnak megfelelően online formában szerveztük, minden versenyző névre szóló e-mailben kapta meg a teszt elérhetőségét valamint egy saját belépési kódot, amelyet csak egyszer használhatott fel. Az 50 kérdést tartalmazó teszt megoldásra 45 perc állt rendelkezésre. A csapatok értékelt pontszáma a 3 versenyzőjük által elért összesített pontszám lett.
Az online selejtező összesítését követően az alábbi csapatok jutottak tovább:
Csapat megnevezése | Elért összpontszám | Intézmény |
elHAASalók | 118 | Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem |
NeCAM8 | 118 | Pannon Egyetem |
CAMpions | 117 | Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar |
Marás mágusai | 116 | Óbudai Egyetem Bánki Kar |
CAManiacs | 111 | Óbudai Egyetem Bánki Kar |
Forgács Pandúrok | 105 | Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar |
Továbbá közzétesszük a nem továbbjutó csapatok elért összpontszámait is, nekik sajnos nem sikerült bejutni a következő fordulóba, de nagyon örülünk és köszönjük, hogy részvételükkel megtisztelték versenyünket és gratulálunk eredményeikhez! Bízunk benne, hogy jövőre ismét köreinkben üdvözölhetjük őket.
Csapat megnevezése | Elért összpontszám | Intézmény |
IDMURSEAK | 104 | Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar |
MaSZEk | 92 | Széchenyi István Egyetem |
CAMénymag | 84 | Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem |
MDP | 73 | Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar |
CasCADőrök | 72 | Széchenyi István Egyetem |
GMT Racing Technology | 47 | Deberceni Egyetem Műszaki Kar |
Az élő fordulókra és a díjátadóval egybekötött eredményhirdetésre 2023. november 10-én kerül sor a Bánki Kar Népszínház utcai campusán. További sok sikert kívánunk minden versenyző teamnek!
Beszámoló a II. Bánki-HAAS országos CNC programozási versenyről
2023. november 10-e jelentős nap volt az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Kar életében. Ezen az esős pénteki napon 08:30-kor a regisztrációval vette kezdetét a személyes részvétellel – a Magyar Tudomány Ünnepe keretében – rendezett II. Bánki – HAAS országos CNC programozói verseny. A verseny szervezésére, a díjak vásárlására a Gene HAAS Alapítványnál megpályázott és elnyert 15 000 Eurós támogatásból került sor. A küzdelembe 12 csapat nevezett be, akik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pannon Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar, a Széchenyi István Egyetem, a Debreceni Egyetem Műszaki Kar és a házigazda, egyben rendező Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar hallgatói közül kerültek ki.
Az első selejtező forduló október 27-én zajlott, ahol egy online elődöntő során mérték össze elméleti tudásukat a versenyzők. Az online teszt 50 automatikusan és véletlenszerűen kiválasztott kérdésből állt, a forgácsolástechnológia témaköréből. A tesztet a háromfős csapat minden tagjának külön-külön kellett megoldania, és az így összegyűjtött pontok jelentették a csapat összpontszámát. A személyes részvétellel megtartott versenyre a hat legtöbb pontot elért csapat kvalifikálta magát. A továbbjutó csapatok egy otthon megoldandó feladatot kaptak. A feladat Bánki Donát, a Kar névadója portréjának CNC programozással készített térbeli modelljéből, és a kész program próbafuttatásából állt. A munka menetéről és az eredményről egy videót kellett készíteni, amelyet adott határidőre egy meghatározott tárhelyre kellett feltölteni. A feladat letöltése és a megoldás feltöltése között eltelt időt dokumentáltuk és az értékelés során figyelembe vettük.
November 10-én, a Bánki Karon 09:30-kor kezdődött az igazi megmérettetés. A versenyt Balogh József a BGK oktatója és a Szervezőbizottság operatív vezetője vezette fel, melyben köszöntötte a résztvevőket és bemutatta a házigazda Kar dékánját, a támogató cégek képviselőit ésa szakmai testület, illetve a zsűri tagjait. A versengő csapatokat és felkészítő tanáraikat Prof. Dr. Rajnai Zoltán a Kar dékánja köszöntötte és kívánt egy nagyon jó, szakmailag hasznos és hangulatos versenyt a résztvevőknek. Ezt követően Dr. Czifra György, a BGK oktatója és a Szervezőbizottság szakmai vezetője köszöntötte a versenyzőket és vette kezébe az irányítást, ismertetve a nap forgatókönyvét.
Az első feladatban egy kézi programozási feladatot kellett megoldani. A versenyzők a BGK laborjában kezdték a munkát, előre előkészített környezetben, majd a kész programot – már akinek sikerült megoldani maradéktalanul – lefuttatták a gépműhelyben és a programozott alkatrészt le is gyártották, bizonyítva ezzel a program használhatóságát. A következő forduló a Kar nagyelőadójában zajlott. Ekkor minden csapat 5 perces prezentációban mutatta be az intézményt, ahonnan érkezett, majd 10 percben ismertette az otthon megoldott feladat eredményét. Az előadást a zsűri értékelte a végeredmény kialakításánál. A bemutatók után következett a jól megérdemelt ebéd. A kora délutáni feladat során, egy rajzbírálat került sorra, amelynek keretében egy alkatrész műhelyrajzán kellet megkeresni azokat a hibákat, amelyek lehetetlenné tették a munkadarab legyártását. Az utolsó fordulóban egy kész CNC program hibáinak megkeresése és felismerése szerepelt.
Az eredmények kiértékelését szakmai zsűri végezte, amelynek tagjait az esemény fő szponzora Péntek György a HAAS, valamint a további támogató cégek, Gyönyörű Attila az ENTERPRISE és Takács József a WALTER cég képviselői, illetve a feladatokat elkészítő BGK–s kollégák, Burai István György, Ráczi Viktor Gergely és Dr. Varga Bálint alkották.
A küzdelem befejezését követően a versenyt támogató cégek, az EVOSOFT, az ENETRPRISE, a WALTER és a főtámogató HAAS képviselőinek bemutatkozó előadásai következtek.
Az előadások alatt és a kávészünetben a zsűri értékelte az elért eredményeket és meghozta döntését, amelyet Dr. Czifra György, a BGK oktatója és a Szervezőbizottság szakmai vezetője ismertetett, átadva a minden résztvevőnek kijáró elismerő oklevelet. A versenyben az első három helyen végzett csapatnak Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán úr adta át a helyezésnek megfelelő oklevelet, valamint a szponzorok által felajánlott díjakat és az otthoni feladat során létrehozott portré gravírozott modelljét. A legjobb csapatnév birtokosa különdíjat vehetett át, amelyről a szervezőbizottság menet közben titkos szavazással döntött, látva az ötletesebbnél ötletesebb csapatneveket. A különdíjat az elHAASalók csapata kapta.
Az első helyezett elHAASalók csapata, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatóiból állt. A fődíj a csapat minden tagjának kijáró 3D nyomtató, valamint a csapatnak és a felkészítő tanárnak is a HAAS cég által felajánlott Forma 1-es belépő a 2024-es versenyszezon Magyar Nagydíjára. A második helyezett csapat, a Marás Mágusai, akik az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar hallgatóiból verbuválódtak. A harmadik helyet, a CAMpions csapata foglalta el, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar képviseletében. A díjakat a Gene HAAS Alapítványnál pályázott és elnyert támogatásból vásárolt, valamint az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara, a HAAS, az ENTERPRISE, az EVOSOFT és a WALTER cégek által felajánlott ajándékok alkották. A csapatok sorrendje és az egyes fordulók eredményei az alábbi összefoglaló táblázatban találhatók:
Csapat | 1. forduló | 2. forduló | 3. forduló | 4. forduló | 5. forduló | ÖSSZESEN | Helyezés |
elHAASalók | 114 | 80 | 25 | 100 | 100 | 419 | 1. |
Marás mágusai | 118 | 77 | 85 | 70 | 64 | 414 | 2. |
CAMpions | 118 | 71 | 35 | 90 | 72 | 386 | 3. |
NeCAM8 | 120 | 74 | 65 | 60 | 40 | 359 | 4. |
CAManiacs | 107 | 70 | 10 | 100 | 60 | 347 | 5. |
Forgács Pandúrok | 119 | 75 | 10 | 90 | 44 | 338 | 6. |
És akkor álljon itt az első három helyezett csapat névsora, megörökítve az utókornak az elért eredményüket:
1. helyezett:
„elHAASalók”
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Bányász Kristóf
Hegedüs András
Kupcsok Péter
Felkészítő tanár: Dr. Jacsó Ádám
2. helyezett
„Marás mágusai”
ÓE Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar
Kerényi Gábor
Varga Zsolt
Várkonyi Péter Pál
Felkészítő tanár: Stadler Róbert Gábor
3. helyezett
„CAMpions
Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar
Pakodi Ferenc
Rumbach Roland Bálint
Siska Dávid Attila
Felkészítő tanár: Fenyvesi Sándor
A verseny zárásakor Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán úr kihangsúlyozta, hogy a lehető legjobb helyre került a Gene HAAS Alapítvány támogatása, mivel a Bánki Kar nagy hangsúlyt fektet a gyakorlatorientált mérnökképzésre, és folyamatosan törekszik a hallgatók CNC technológiával kapcsolatos tantárgyainak fejlesztésére, az oktatás minőségének emelésére. A Kar élni tudott a lehetőséggel és reményei szerint folytatódni fog a versenysorozat, mivel a hagyományteremtésnek az alapjait sikerült lerakni. Dékán úr egyben köszönetét fejezte ki a főtámogató HAAS Automation Inc., illetve személyesen Péntek Györgynek a Karnak nyújtott támogatásért, és reményét fejezte ki, hogy hosszútávon fenntartható lesz az együttműködés, hiszen ez mindkét fél számára egy gyümölcsöző szakmai kapcsolatot jelent.
Péntek György, a főtámogató HAAS Automation Inc. képviseletében, zárszavait a következő felvezetéssel kezdte: ’A képzésnek és az iparnak kéz a kézben kell járnia.”
Beszédében kiemelte, hogy a Haas által kínált támogatási rendszer összességében egy olyan ipari és oktatási kezdeményezés, ami a legmodernebb szerszámgépeket és a hozzá kapcsolódó CNC-segédeszközöket teszi mindenki számára elérhetővé. A cél az, hogy a tanulók és hallgatók releváns szakmai képzést kapjanak, megismerjék az iparági trendeket és az új technológiákat.
„Hogy mit nyerünk mi? Egy Forma–1-es csapattal is rendelkező, vezető szerszámgépgyártó cég termékeit és filozófiáját ismerhetik meg a jövő szakemberei, technikusai, mérnökei és döntéshozói. Ez mind a fémipar, mind a Haas számára hosszú távú értéket teremt.”
Dr. Czifra György a Szervezőbizottság nevében is köszönetet mondott az eseményt támogató partnereknek, a HAAS, az ENTERPRISE, a WALTER és az EVOSOFT cégeknek, valamint a Bánki Kar vezetésének erkölcsi és anyagi támogatásáért, illetve minden kollégánknak a szakmai és a technikai feltételek biztosításáért, a verseny színvonalas lebonyolításában való közreműködésért. Búcsúzásként mindenkinek sok sikert kívánt további szakmai fejlődéséhez.
A sikeres verseny további erőt ad a szervezőknek a folytatáshoz, ezért már most elkezdtük a következő, III. évfolyam szervezésének előkészületeit.
A Szervezőbizottság részéről:
Dr. Czifra György
szakmai vezető
Balogh József
operatív vezető




































































































