Büszkeségeink

Galamb felsőipari iskolai tanulmányai befejeztével 1901-ben a diósgyőri vasgyárba került, majd a haditengerészeti katonai szolgálatát követően ösztöndíjjal 1903-ban Németországba utazott. Ösztöndíja elfogytával szakmunkásként dolgozott Brémában, Düsseldorfba, végül Frankfurt am Mainban az Adler gépkocsigyárban. 1904-ben Amerikába utazott a világkiállítást megnézni, majd munkát vállalt. 1905. december 11-én belépett a Ford Motor Company dolgozói közé, ahol az N-modell tervezésével kezdett foglalkozni. Az életpályáját meghatározó T-modell tervezéséhez 1907-ben kezdett hozzá, első feladataként egy bolygóműves sebességváltót tervezett. Nyilatkozata szerint: „megterveztük a T modell többi részét is, például az alvázat és tartozékait. Én voltam a felelős mindenért”.

Az egyszerűen kezelhető és megbízható konstrukció, illetve a kedvező ár annyira megnyerte a vevők tetszését, hogy a típust 1927-ig gyártották, mintegy 15 millió példány került forgalomba. Galamb József és Farkas Jenő terveinek felhasználásával készült a Fordson traktor is, mely az egész világon elterjedt.

Galamb részt vett többek között más Ford gépkocsi modellek tökéletesítésében, fejlesztésében, teherautókat, pályamunkás kocsikat tervezett, dolgozott prototípusok kísérletein, új gyárrészlegek tervezésén és fejlesztésén is. Az első világháború alatt tervezett sebesültszállító autókat, tengeralattjáró-keresőt és könnyű harckocsit, azt követően pedig karosszériát különböző gépkocsikhoz, előkészítette a Liberty repülőgépmotor gyártását. 1920 és 1952 között benyújtott 27 szabadalmi leírása a Ford gépkocsik egyes szerkezeti elemének korszerűsítését szolgálták, pontos mérnöki munkát tükröznek.

1921-ben 100.000 koronás ösztöndíjat alapított a felső ipariskola gépészeti osztályának szegénysorú, de jól tanuló növendékei részére. Hazalátogatásaikor előadásokat is tartott a Magyar Mérnök és Építész Egyletben és a Műszaki Akadémián. Filmeket hozott magával, amelyeket levetítve a szakemberek megismerkedhettek a sorozatgyártás Ford gyárbeli megvalósításával.

Négy évtizedes munkássága az amerikai csoda és érvényesülés példája. 1905-ben a Ford cég még egy 300 főt foglalkoztató kisüzem volt, s 1944-re az USA óriásvállalatainak egyik legnagyobbika lett. Az 1910-es évek közepén napi 250 autót gyártottak, húsz évvel később a termelés napi 10.000 kocsira emelkedett. A megrendeléseket csak szalagszerű szereléssel és gyártással lehetett teljesíteni. E rendkívüli fejlődésben és sikerekben oroszlánrésze volt Galamb József zseniális terveinek. 1955. december 4-én, 74 éves korában a világ egyik legnagyobb autógyártó konszernjének nyugdíjas főmérnökeként hunyt el.

2016-ban az MTA Dísztermében a Magyar Örökség díjat ítélték oda „Galamb Józsefnek, a 20. század autójának megszavazott Ford T-modell főkonstruktőrének munkásságáért”.

1890. július 25-én született Budapesten, a négy elemi elvégzését követően a jogelőd Budapesti Magyar Királyi Állami Felső Ipariskola Gépészeti szakosztályán folytatta tanulmányait. Az iskola tűzoltó tanfolyamán ismerkedett meg a tűzoltás tudományával, és egy életre a tűzoltóügy rendíthetetlen híve lett.

Végzését követően a Schlick gyárban gyári tűzoltó lett, később belépett a Budapesti Önkéntes Tűzoltó Egyletbe, ahol 2012-től szakaszparancsnok, 2013-tól segédtiszti és a szertárosi feladatokat is ellátta. 1914-től hivatásos tűzoltó. 1920-ban beválasztották a Magyar Országos Tűzoltó Szövetség választmányába, 1923-tól székesfővárosi tűzoltó főtiszt, 1937-től tűzoltó parancsnok, 1945-ben a Fővárosi Tűzoltóság főparancsnoka. Az 1950-es évek elején az akkori „politikai játszma” áldozata lett, később rehabilitálták, 1957-ben 43 év szolgálat után került nyugállományba.

Munkásságának talán a legnagyobb eredménye, hogy sikerült – a tűzoltói gyakorlatban alkalmazott legfőbb oltószer – a víz egyeduralmát megtörni. Legjelentősebb elméleti és gyakorlati munkái a száraz és vízkármentes-oltás körébe tartoznak. Kiemelkedő érdemei vannak a porral, valamint a gázzal való oltás elméletének kidolgozásában, és gyakorlatának megteremtésében, így a szárazoltó-gép (1927), a párizsi világkiállításon bemutatott egyetemes szárazoltó-fecskendő (1929), a gáztermelésre átalakított négyütemű robbanómotor (1937) megalkotásában.

Nevéhez fűződik a percenként 100 m³ oltógázt termelő – Jendrassik féle gázturbinát is magába foglaló – tűzoltóberendezés (1942), valamint a gázturbinával egybeépített légcsavaros repülő gépmotorral készült nagyteljesítményű szárazoltó-gép (1957) kifejlesztése.

1955. február 1-jén jelentette be utolsó szabadalmát „Szárazoltó eljárás” címmel, összesen 39 szabadalmi oltalom birtokosa volt, melyek többsége közvetlenül az tűzoltás hatékonyságának javítására irányult. Az általa szabadalmaztatott berendezések alkalmazásával, gázzal, és vele együtt a tűztérbe juttatott porral a vízkármentes tűzoltás, az elektromos tüzek oltása megvalósíthatóvá vált.

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar kiváló tanulójának emlékezve 2022-ben „Szilvay Kornél Tűzvédelmi Konferencia” sorozatot indított. A 2025. évi konferencia keretében került felavatásra a Kar József krt. 6. szám alatti épületének második emeleti aulájában a Szilvay Kornél Emléktábla.

A Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskolán 1971-ben gépgyártástechnológus üzemmérnöki, az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen 1977-ben kitüntetéses alkalmazott matematikusi oklevelet szerzett. 1980-tól 83-ig az MTA SZTAKI-ban aspiráns. A műszaki tudomány kandidátusa címet 1987-ben védte meg, 1988 -ban az ELTE egyetemi doktorrá avatta. A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karán 1997-ben PhD fokozatot szerzett majd még ez évben habilitált. 2004-ben szerezte meg Magyar Tudományos Akadémia Doktora címet.

1971-ben üzemmérnöki diplomával az EVIG-ben helyezkedett el fejlesztő-technológusként, 1972-től az Óbudai Egyetem jogelőd intézményeinél, a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskolán, majd a Budapesti Műszaki Főiskolán dolgozott. 1972 és 1976 között tanszéki üzemmérnök, 1976-1980-ig főiskolai tanársegéd, 1980-ban adjunktussá nevezték ki, 1986-tól docens, 1990-től főiskolai-, 1998-tól egyetemi tanár. 1978-1980 között a Kollégium igazgatója.

1987-től 1990-ig a Főiskola Informatikai és Szervezési Intézetének igazgatója, 1990-1992-ben a Természet- és Számítógéptudományi Tanszék-, 1992-2000 között az Informatikai Tanszék vezetője volt. 2000-től 2009-ig a Budapesti Műszaki Főiskola Matematikai és Számítástudományi Intézetének Igazgatója.

2000-2003-ban a Budapesti Műszaki Főiskola tudományos rektorhelyettese, 2003-tól pedig a Főiskola rektora. Rektori tevékenységének fókuszában a főiskola egyetemmé alakítása állt. Meghatározó szerepe volt az új, a Bologna folyamatnak megfelelő BSc és MSc szakok-, az első doktori iskola megalapításában.

2010-2014 között az Óbudai Egyetem első rektora, majd 2019 között az Egyetemi Kutatási és Innovációs Központ (EKIK) Irányító Testületének Elnöke, 2019-től az Egyetem Rektor Emeritusa és Professzor Emeritusa, az Egyetemi Kutatási és Innovációs Központ Tanácsadó Testületének Elnöke, a Pályázatokat Véleményező Bizottság Elnöke, a Kutatásetikai Bizottság tagja, az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács belső tagja, a Professzori Tanács, valamint a Szenátus tanácskozási jogú tagja. 2006-2008-ban a Magyar Rektori Konferencia társelnöke, 2008-2009-ben elnöke, 2009-től tiszteletbeli elnöke.

Több nemzetközi konferencia, szimpózium alapítása kötődik a nevéhez, így a több mint két évtizedes múltra visszatekintő IEEE által szponzorált és az Óbudai Egyetem által szervezett INES, az ICCC, a CINTI, a SAMI, és a SISY, emellett számos jelentős nemzetközi konferencia elnöki, társelnöki, programbizottság elnöki tisztségét látta és látja el. 1990-től IEEE tag, 1998-ban beválasztották az IEEE Board of Directors tagjai közé. 1995-től az IEEE Industrial Electronics Society vezetőségének tagja, 2000-2001-ben a Society alelnöke.

1995-től az IEEE Magyar Szekciójának kincstárnoka, majd alelnöke, 2009-től elnöke, 2019-től tiszteletbeli elnöke; alapító elnöke az IEEE Hungary Chapter of Computational Intelligence Society; az IEEE Hungary Chapter of Systems, Man, and Cybernetics Society, az IEEE Hungary Joint Chapter of Industrial Electronics and Robotics & Automation Societies szervezeteknek.

2007-től az IEEE System, Man and Cybernetics Society Board of Governors tagja; 2015-2016-ban Vice-President for Membership and Student Activities, 2019-ben President Elect, 2020-2021-ben President, 2022-2023 között Junior Past President, 2022-től 2023-ig  a Chair of Nomination Committee elnöke, 2024 – 2025 Senior Past President, Chair of Awards and Fellows Evaluation Committee. 2026- Senior Advisor of the SMCS President. 1997-től 2007-ig a Magyar Fuzzy Társaság egyik alapító elnöke, 2008-tól tiszteletbeli elnöke; 2005-2009 között az IFSA alelnöke, 2009-2013-ban kincstárnoka.

Több tudományos folyóirat szerkesztőbizottsági tagja, így például: Computing and Informatics; Journal of Advanced Computational Intelligence; International Journal of Computers, Communications & Control; Transactions of the Universities of Kosice. Az Acta Polytechnica Hungarica alapító főszerkesztője majd tiszteletbeli elnöke. Tagja az Európai Tudományos Akadémiának, és a Szerb és Montenegró Mérnök Akadémiának. A Magyar Mérnök Akadémia tagja, 2008-2012 között alelnöke.

Főbb kutatási területei: Computational Cybernetics (e terület nemzetközileg elfogadott alapítója), fuzzy rendszerek, fuzzy irányítás, robottechnika, robotirányítás, számítógéppel segített folyamattervezés, soft computing. A Google Scholar szerint eredményeit több mint 930 tudományos közleményben publikálta, publikációkra több mint 10.000 hivatkozást kapott.

Nagyszámú kitüntetései közül kiemelést érdemel a 2025-ben átvett a Szent-Györgyi Albert Díj, Honorary Professor of Harbin Institute of Technology, a 2024-es Homage Plaquette Award, Romanian Alliance of Universities of Science and Technology, az Excellency Distinction Award, Universitatea Politechnica Timisoara, Facultatea de Automatica si Calculatoare, a 2023-ban odaítélt Magyar Fuzzy Társaság Nagydíj, a Fellow of the Asia-Pacific Artificial Intelligence Association, a 2019-es Medallion of the Technical University of Kosice, Intelligent Engineering Systems Grand Award, Aurel Vlaicu Plaquette of the Aurel Vlaicu University, Arad, a Platinum Plaquette of Faculty of Mechanical Engineering, Kosice Technical University és az SMC Technical Committee Award to Committee of Computational Cybernetics.

Korábbi elismerései közül kiemelkedik a Rudolf Kalman Distinguished Professor of Obuda University and IEEE HS, a International Fuzzy Systems Association Fellow, a Honorary Consul of Wroclaw University of Science and Technology, a Doctor Honoris Causa, Slovak University of Technology in Bratislava, a Doctor Honoris Causa, Óbudai Egyetem, a Pro Óbuda díj, a Széchenyi István Emlékplakett, Széchenyi István Egyetem, a Bánki Donát Emlékérem, Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar, a Honorary Professor, Wroclaw University of Technology, Az év közéleti oktatója, Óbudai Egyetem, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozat), a Díszoklevél és Babérkoszorú Arany Fokozat Kitüntetés, Szent István Egyetem, a Nagy Medál, Technical University of Kosice, a Bánki Donát Emlékérem, Budapesti Műszaki Főiskola Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar, a Gábor Dénes-díj, a Neumann-díj, a Doctor Honoris Causa, Politehnica University of Timisoara, Romania, a Doctor Honoris Causa, Technical University of Kosice, Slovakia, az IEEE Fellow, a Gazdasági Miniszter Elismerő Oklevél, a Széchenyi Professzori Ösztöndíj, valamint a Miniszteri Dicséret.

1969-71 között a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskolán végzett gépész üzemmérnöki tanulmányokat, majd 1974-ben szerzett alkalmazott matematikusi diplomát az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen. A műszaki tudomány kandidátusa címet 1982-ben, a Magyar Tudományos Akadémia Doktora címet 1995-ben szerezte meg.

Bánkis tanulmányai lezárultával, 1971-től a Gépipari Technológiai Intézetben helyezkedett el, 1979-től a Vasipari Kutatóintézetben dolgozott kutatási munkatársként. 1989-től a Bánki Donát Műszaki Főiskola docense, 1995-től a Budapest Műszaki Főiskola főiskolai tanára. 2002-től a Széchenyi István, 2003-tól az Óbudai Egyetem egyetemi tanára, majd az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karának professzor emeritusa.

A magyar műszaki felsőoktatás meghatározó alakjaként részt vett a Magyar Rektori Konferencia, a Bolognai folyamat bizottságai, a Magyar Akkreditációs Bizottság, az OTKA, a MTESZ Oktatáspolitikai Bizottság és számos egyéb szakmai bizottság munkájában. A mechatronikai mérnök alapszak alapítója a Széchenyi Egyetemen, mely munkásságának eredményeként az országban elsőként a Széchenyi Egyetemen indult meg az új szakon az oktatás. Szaktudását a magyar anyagtudományi és képfeldolgozási szakma és a felsőoktatási intézmények számára kamatoztatta az országos szintű oktatás-politikai stratégiák kidolgozása, illetve a Bolognai folyamat Magyarországi meghonosítása során.

Réti Tamás professzor több mint öt évtizede végez kiemelkedő színvonalú kutatói tevékenységet az anyagtudományok és technológiák tudományterületén. Szakmai érdeklődésének középpontjában – a gépészmérnöki és alkalmazott matematikusi végzettségéhez illeszkedően – elsősorban az anyagtudományi folyamatok és jelenségek matematikai alapon történő megközelítési lehetőségeinek felderítése állt.

Pályafutásának első húsz évében tudományos és ipari kutatóintézetekben tevékenykedett. Ebben az időszakban elsősorban az újrakristályosodási és átalakulási folyamatok matematikai leírási lehetőségeivel, valamint fémes szövetszerkezetek kvantitatív metallográfiai jellemzésével foglalkozott. Ez utóbbi tématerületen az anyagi rendszereket alkotó szövetelemek és fázisok síkbeli és térbeli sajátosságainak meghatározása és ezek kapcsolatának tisztázása állt kutatásainak fókuszában.

Az 1980-as évektől kezdve a mikroszerkezetek képelemzési lehetőségeinek kutatása mellett egyre inkább az acélok edzési-megeresztési és termokémiai kezelésének matematikai modellezési kérdései foglalkoztatták. Többféle, az üzemi gyakorlatban is alkalmazható predikciós módszert dolgozott ki a hőkezelési és felületkezelési folyamatok eredményének előrejelzésére. Ebben az időszakban – felsőoktatási oktató-kutatóként anyagtudományi és anyagtechnológiai jegyzetek elkészítésében is meghatározó szerepet vállalt.

Pályafutásának második szakaszában elsősorban az anyagi szerkezetek (cellurális, nanocső, fullerén, polikristályos, periodikus, atomi és molekuláris szerkezetek) topológiai és gráfelméleti kérdéseire irányult. Kiemelkedő külföldi kutatókkal együttműködve ebben az témakörben 58 elméleti tanulmányt publikált, melynek mintegy fele D1, Q1, Q2 minősítésű folyóiratban jelent meg. 2019-től a gráfelméleti és topológiai vonatkozású cikkeinek száma 22, melyből 11 esetben Q1, vagy Q2 minősítésű a tanulmányt publikáló folyóirat. Összességében több mint 319 magyar és idegen nyelvű tanulmány, cikk szerzője, mely kutatási eredményeket tartalmazó publikációkra több mint 2700 hivatkozást kapott a Researchgate adatbázis szerint.

Publikációi jelentek meg az alábbi országok tudományos könyveiben, folyóirataiban, konferencia kiadványaiban: Amerikai Egyesült Államok, Anglia, Argentína. Franciaország, Horvátország, Irán, Japán, Kína, Kuvait, Lengyelország, Mexikó, Mongólia, Németország, Nigéria, Oroszország, Portugália, Románia, Svédország, Szaúd-Arábia, Szerbia, Szlovénia, Törökország. A magyar nyelven kívül, publikációi jelentek meg angol, francia, német, lengyel és román nyelven.

Réti Tamás a kutatómunkája mellett mély szakmai hozzáértéssel és empátiával oktatta és oktatja az egyetemi hallgatókat és doktoranduszokat. Etikai, emberi magatartása példaként állítható az ifjúság elé. Szakterületének kiváló művelőjeként számos hazai és nemzetközi projekt sikeres megvalósítása fűződik nevéhez. Hazai és külföldi felsőoktatási intézményekben, konferenciákon tartott előadásaival elkötelezetten tevékenykedik a nemzetközi kapcsolatok erősítésén és bővítésén az anyagtudományi oktatás és kutatás terén.

A hazai tudományos közéletben is aktív szerepet tölt be. Köztestületi belépése óta az MTA Műszaki Osztály Anyagtudományok és Technológiák Tudományos Bizottságának meghatározó tagja, és a minősítési eljárásokban is számos alkalommal vállalt aktív szerepet.

Pályafutása során több szakmai kitüntetésben részesült: 1973-ban Kiváló ifjú mérnök (Gépipari Technológiai Intézet), 1985-ben a VASKUT Nívódíj II. fokozatát vehette át, 1997-ben a Széchényi professzori ösztöndíjat, 2001-ben  Budapesti Műszaki Főiskola Év kutatója díjat, 2015-ben a Magyar Anyagtudományi Egyesület nívódíját ítélték oda számára. 2022-ben Magyar Érdemrend Tisztikereszttel, 2025-ben a Magyar Tudományos Akadémia Akadémiai Díjával, míg 2026-ban az Erdélyi Múzeum-Egyesület Fides et vocatio kitüntetésével ismerték el kiemelkedő alkotó tevékenységét.