Nagyon jól szerepeltek Bánkis hallgatóink az Egyetem és a Bosch közös labirintusversenyén

A Robert Bosch Kft., az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar, a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar és a Neumann János Informatikai Kar közös szervezésében megrendezett szakmai versenyen kilenc csapat mutathatta be robotjait.

A zsűriben az Óbudai Egyetem részéről részt vett Dr. Nagy István és Bakosné Dr. Diószegi Mónika a Bánki Kar, Borsos Döníz és Sándor Tamás a Kandó Kar, a Robert Bosch Kft. képviseletében pedig Dr. Csilling Ákos és Herczegné Dr. Kern Boglárka.

A versenyre a hallgatók már a 2022/2023-as tanév tavaszi félévében elkezdték a készülést: a Projektek az iparból szabadon választható tárgy keretében a három kar oktatóinak részvételével előadásokon vettek részt, majd a benyújtott terveiket a zsűri minősítette a félév során, az elfogadott tervek megvalósításához pedig a Robert Bosch Kft. biztosította az alkatrészeket. A félév zárásaként 2023. júliusában a zsűri értékelte az elkészült robotokat, amik aztán 2023. szeptember 22-én a labirintuspályán bizonyíthatták alkotóik rátermettségét.

A YouTube-on élőben közvetített megmérettetésen kilenc csapat vett részt: Æthra, Clever Car Co., Jerry, Kifli, Maze Runners, MIND1, R, Ratrack, Reboot és az XYZ.

A csapatok a sorrendhúzást követően bemutatták magukat, robotjaikat, majd a pályán demonstrálták a robotok működőképességeit. A verseny első körében háromszor futhattak neki a robotok a labirintuspálya teljesítéséhez, ekkor a köridőt, a mozgás tulajdonságokat (egyenes, fordulás), illetve az RFID detektálást értékelte a zsűri. Az első kör három futamában három csapat (a Reboot, a Ratrack, a Jerry) ment végig a pályán.

Egy rövid közös ebédet követően a 2. körben három csapat mellett egy negyedik csapat is folytatta a versenyt. A 2. kört követően a verseny végeredményét a szoros küzdelem után a zsűri rövid tanácskozás után kihirdette:

Összetett kategória:

1. helyezés: RaTrack csapat, Kiss Csaba (KVK), Noll Ádám (KVK)

2. helyezés: Reboot csapat, Széles Péter (KVK), Szabó Gábor (KVK), Kálmán Attila (BGK)

3. helyezés: Jerry csapat, Csóka Ákos (NIK), ,Szczuka Bendegúz András (NIK), Holczmann Dominik (NIK)

Különdíj: Clever Car Co. csapat, Abdikazakh Aibek (KVK)

Gépészeti különdíj: R csapat, Fonyódi Máté (BGK), Huszti Zoltán (BGK)

Innovációs Zöld: Æthra csapat, Zavaczki Tamás (BGK), Tóth Albert Martin (BGK)

Ezúton is gratulálunk minden versenyzőnek és külön gratulálunk Bánkis hallgatóinknak a nagyszerű eredményekhez!

A nagy sikerre való tekintettel a verseny 2024-ben is megrendezésre kerül, várhatólag 2024.04.26-án.


forrás: https://uni-obuda.hu/2023/09/26/nagy-erdeklodes-ovezte-az-egyetem-es-a-robert-bosch-kft-labirintusversenyet/