Sikeres volt a Kutatók Éjszakája a Bánki Karon

Nagyszerű hangulatban, 900 érdeklődővel zajlott az idei Kutatók Éjszakája programunk 2021. szeptember 24-én. Ahogyan minden évben, idén is csatlakozott az Óbudai Egyetem a több mint tíz évvel ezelőtt indult kezdeményezéshez, és a korábbi évekhez hasonlóan idén is minden korosztály számára érdekes és izgalmas programokkal készültünk itt a Bánki Karon.

Közel 50 helyszínt látogathattak betérő vendégeink a délután és este folyamán, a tudományos előadásoktól kezdve a csapágyszerelésen át számos érdekes bemutatóra került sor, míg az udvaron pneumobiljainkat tudták kipróbálni az érdeklődők; a kicsik és nagyok előszeretettel utaztak csühögő vonatunkon, vagy éppen a guruló zongorán, amellyel még az épület körül is megtettünk néhány kört a csodálkozó autósok és gyalogosok legnagyobb örömére.

Sok fiatal érdeklődött a dark webről szóló előadás iránt, de ugyanilyen kapós volt a kémiai kísérletekről szóló bemutató is, ahogyan a robotprogramozás, az információbiztonság, a fuzzy logika vagy a biztonságos okosotthonok témaköre is. Természetesen nem csak hallgathattak a nézők, hanem ki is próbálhatták magukat a nagy műhelyben, ahol a különböző esztergagépeken tudtak dolgozni, „pihenésképpen” pedig a büfében vehettek asztalitenisz leckéket. Gyakorlatilag minden előadásunk teltházas volt, ami külön motiváló volt előadóink számára.

Sokan jártak a gőzgépes programon, a 3D nyomtató kör bemutatóján, a csokoládé kokilla öntésen és a biogáz laborban is. A 3D makett épületekre is rengetegen voltak kíváncsiak. Sötétedés után az udvaron került bemutatásra egyik hallgatónk saját építésű Tesla-tekercse, amely villámokat volt képes előállítani. Nagyközönség előtt, személyesen erre most került először sor, emiatt még különlegesebb volt ez a debütálás.

Összességében elmondható, hogy az egy éves kihagyás után jó volt újra személyesen résztvenni a Kutatók Éjszakáján , nagyon pozitív és inspiráló hogy ennyien érdeklődtek a programjaink iránt, és hogy bejárták az épületet.

A szervező és résztvevő munkatársainknak és hallgatóinknak, valamint a szomszédos Karok munkatársainak köszönjük szépen a segítséget. Jövőre ismét találkozunk!