Előadások az Anyagtechnológiai Tanszék 60 éves jubileumi konferenciáján

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Anyagtechnológiai Intézeti Tanszéke (alapításkor: Mechanikai Technológia Tanszék) idén, 2023-ban ünnepli alapításának 60. évfordulóját.

Ez alkalomból a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részeként az „ESB 2023 Mérnöki Szimpózium a Bánkiban” konferencia keretében egy „ATT60 JUBILEUMI SZEKCIÓ” került megrendezésre 2023. november 16-án az Óbudai Egyetem Bánki Karán, melyen részt vettek volt és jelenlegi kollégáink, szakmai partnereink, barátaink.

A délelőtti program során konferenciaelőadásokon keresztül került bemutatásra múltunk, jelenünk és jövőbeli terveink, társtanszékeinkkel a kapcsolataink.

Az Anyagtechnológiai Intézeti Tanszék ünnepi szekcióját Dr. habil. Gonda Viktor tanszékvezető egyetemi docens nyitotta meg. A Gépészeti és Technológiai Intézet nevében köszöntőt mondott Dr. Pinke Péter intézetigazgató egyetemi docens, amelyben kiemelte két új egyetemi tanári pályázat előkészítését az intézet számára.

Az Anyagtechnológiai Tanszék történetét az alapítástól napjainkig Dr. Gáti József egyetemi docens mutatta be. A Tanszék fő szakterületei az anyagtudomány, az anyagvizsgálat, a hőkezelés, az alakítástechnológia és a hegesztéstechnológia, melyekkel kapcsolatban Dr. habil. Kovács Tünde egyetemi docens, Dr. habil. Gonda Viktor tanszékvezető egyetemi docens és Dr. Bagyinszki Gyula egyetemi docens készültek előadásokkal. A közelmúltban több konzorciumi projektben részt vállalt a Tanszéki munkaközösség, az elért eredményeket Dr. Pinke Péter intézetigazgató egyetemi docens foglalta össze. A Tanszéki kutatások szorosan kapcsolódnak az Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskolához, melynek bemutatásával Prof. Dr. Réger Mihály egyetemi tanár készült.

A szünet után társtanszékeink képviselőinek előadásaira került sor: Prof. Dr. Hargitai Hajnalka tanszékvezető egyetemi tanár a győri Széchenyi István Egyetem Anyagtudományi és Technológiai Tanszékét mutatta be, valamint kiemelte a titán protézisek 3D nyomtatásban végzett közös kutatómunkát.

Dr. Béres Gábor tudományos dékánhelyettes, tanszékvezető adjunktus a kecskeméti Neumann János Egyetem Innovatív Járművek és Anyagok Tanszékéről, az egyetemi változásokról tartott gondolatébresztő előadást, megemlítve kapcsolatainkat a képlékenyalakításban.

Dr. Lukács Zsolt intézetigazgató egyetemi docens, a Miskolci Egyetem Anyagszerkezettani és Anyagtechnológiai Intézet Mechanikai Technológiai Intézeti Tanszékét mutatta be kiemelve a hegesztés területén végzett közös tevékenységeket, továbbá díszes köszöntő emléklapot adott át munkatársai nevében.

Dr. Pázmán Judit tudományos és kutatási rektorhelyettes, egyetemi docens a Dunaújvárosi Egyetem Gépészeti és Anyagtudományi Tanszékét mutatta be, megemlítve az alumínium ötvözetek könyöksajtolásában végzett közös munkát, és kiemelte azon laborfejlesztéseiket, melyeken keresztül közös anyagvizsgálati lehetőségek adódnak az aktuális nukleáris erőművi fejlesztésekhez.

Dr. Reé András egyetemi docens a Budapesti Műszaki Egyetem Anyagtudomány és Technológia Tanszékével való szoros kapcsolatot mutatta be a főiskolai képzések elindításánál, mely közös oktatási tevékenységet hozott magával. A szoros kapcsolat ma is él, a tudományos területen az MTA Anyagtudományi és Technológiai Tudományos Bizottságban is fellelhető, melynek elnöke Prof. Dr. Szabó Péter János (BME-ATT), elnökhelyettese Prof. Dr. Réger Mihály (ÓE-BGK-ATT) és titkára Prof. Dr. Hargitai Hajnalka (SZE-ATT).

A délutáni program visszaemlékezéssel, kötetlen baráti beszélgetéssel folytatódott.

Dr. habil. Gonda Viktor


Az Anyagtechnológiai Tanszék 60 éves jubileuma (ATT60)

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Anyagtechnológiai Intézeti Tanszéke (alapításkor: Mechanikai Technológia Tanszék) idén ünnepli alapításának 60. évfordulóját.

Ez alkalomból a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részeként az „ESB 2023 Mérnöki Szimpózium a Bánkiban” konferencia keretében az „ATT60 JUBILEUMI SZEKCIÓ”-ban mutatjuk be múltunkat, jelenünket és jövőbeli terveinket, társtanszékeinkkel a kapcsolatainkat; majd visszaemlékezéssel, kötetlen beszélgetéssel zárjuk a jubileumi találkozót.