Karácsonyi ajándékkal leptük meg a bakonybánki és lovászpatonai óvodásokat

2023. december 12-én Bakonybánkon és Lovászpatonán jártunk, hogy karácsony alkalmából megajándékozzuk a helyi óvodásokat, ezáltal is tisztelegve Bánki Donát emléke előtt. Mint ismeretes, iskolánk névadója Bakonybánkon született, életének meghatározó részét pedig Lovászpatonán töltötte. Idén a HÖK képviseletében Kovács Zsombor és Balogh Mátyás vettek részt az eseményen, míg a Dékáni Hivatalt Barta Andrea hivatalvezető, valamint Hasilló György munkatárs képviselték.

A bakonybánki óvodások egy-egy Bánkis mikuláscsomagot kaptak, valamint az óvónő részére a Mikulásnap bevételévelét adtuk át – az idei évben 130.000 Forintot adtunk át. Látogatásunkért cserébe karácsonyi énekléssel köszöntöttek minket a gyermekek.

A Hallgatói Önkormányzat kezdeményezésére a Bánkis hallgatók ismét sok szép játékot gyűjtöttek a Gólyatábor, valamint a Mikulásnap alatt. Az így összegyűlt játékokat a lovászpatonai óvodásoknak ajándékoztuk, majd megtekinthettük ünnepi műsorukat, melyet a gyerekek nagyon ügyesen, kitörő örömmel adtak elő. Ezúton is köszönjük a gyermekeknek és az óvoda dolgozóinak a kedves karácsonyi meglepetést, illetve a megvendégelést az óvoda munkatársainak.

Hallgatóinknak pedig köszönjük a segítséget, mellyel óriási örömet tudtak szerezni sok kisgyermeknek!


Karácsonyi ajándékozás a bakonybánki, illetve lovászpatonai óvodában

2022. december 13-án Bakonybánkon és Lovászpatonán jártunk, hogy karácsony alkalmából megajándékozzuk a helyi óvodásokat, ezáltal is tisztelegve Bánki Donát emléke előtt. Mint ismeretes, iskolánk névadója Bakonybánkon született, életének meghatározó részét pedig Lovászpatonán töltötte. Idén a HÖK képviseletében Horváth Gergő HÖK-elnök és Kovács Zsombor vettek részt az eseményen, míg a Dékáni Hivatalt Barta Andrea hivatalvezető, valamint Hasilló György munkatárs képviselték.

A bakonybánki óvodásokhoz egy-egy Bánkis mikuláscsomag kíséretében a Mikulásnap bevételével érkeztünk – az idei évben 85.000 Forintot adtunk át. Ezt követően megtekinthettük karácsonyi előadásukat, mely mindannyiunk szívét elnyerte.

A Hallgatói Önkormányzat kezdeményezésére a Bánkis hallgatók ismét sok szép játékot gyűjtöttek a Gólyatábor, valamint a Mikulásnap alatt, valamint más ajándékokat is vittek magukkal Lovászpatonára. Az így összegyűlt játékokat a helyi óvodásoknak ajándékoztuk, majd megtekinthettük a Mókus csoport ünnepi műsorát, melyet a gyerekek nagyon ügyesen, kitörő örömmel adtak elő. Ezúton is köszönjük a gyermekeknek és az óvoda dolgozóinak ezt a kedves karácsonyi élményt, illetve a megvendégelést az óvoda munkatársainak.

Hallgatóinknak pedig köszönjük a segítséget, mellyel óriási örömet tudtak szerezni sok kisgyermeknek!

Karácsonyi ajándék a bakonybánki és lovászpatonai óvodásoknak

A tavalyi évben sajnos a pandémia miatt Karunk képviselői nem jutottak el Bakonybánkra, ám idén ismét felkerekedtek és 2021. december 13-án megjárták Bakonybánkot és Lovászpatonát, hogy a szeretet ünnepe alkalmából megajándékozzák a helyi óvodásokat, ezáltal is tisztelegve Bánki Donát emléke előtt. Mint ismeretes, iskolánk névadója Bakonybánkon született, életének meghatározó részét pedig Lovászpatonán töltötte. Karunk képviseletében Barta Andrea délkáni hivatalvezető, Horváth Gergő HÖK-elnök, Polereczki Flórián alelnök és Hasilló György, a dékáni hivatal munkatársa vettek részt az eseményen.

A Hallgatói Önkormányzat kezdeményezésére hallgatóink nagyon sok játékot és sok más finomságot gyűjtöttek össze, amiket a Kar képviselői adtak át a lovászpatonai óvodásoknak.

A bakonybánki óvodásokhoz egy-egy mikuláscsomag kíséretében a Mikulásnap bevételével érkeztünk – az idei évben hatvanezer Forintot adtunk át az óvodavezetőnek. Nagy öröm volt számunkra látni a verseket és énekeket előadó, karácsonyra készülő gyermekeket. Köszönjük szépen a helyi polgármestereknek és óvodavezetőknek, óvónőknek, hogy lehetővé tették számunkra a látogatást.

Ünnepség Bakonybánkon 2021. június 5-én

Minden évben megrendezésre kerül Bakonybánkon a Bánki Donát napi ünnepség, amelyen a falu híres szülöttére, Karunk névadójára, Bánki Donátra emlékezünk. Ugyan a tavalyi évben a pandémia megakadályozta a közös ünneplést, de idén Karunk képviselői ismét részt tudtak venni a programon.

Bakonybánk történelme egészen az I. századig nyúlik vissza, ekkor foglalták el Pannóniát a rómaiak, s az ötszáz éves hódítás nyomai a község területén is fellelhetők. A település régi neve Bank, vagy Bankháza volt. Első okleveles említése 1488-ban Bank néven jegyezte. A község 1623-ban a Szapáry család birtoka lett, és Csesznek várát szolgálta ki. A XIX. században jelentősebb birtokosai az Esterházy, a Hunkár, a Stróbel, a Potyondi és a Dombay családok voltak.

1859. június 6-án itt született Bánki Donát műegyetemi tanár, a világhírű fizikus, a róla elnevezett turbina feltalálója, amely új utakat nyitott a törpe vízierőművek fejlesztésében. 1918-ban nagyszabású tervet dolgozott ki a Vaskapu vízerejének hasznosítására. A Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja volt 1911-től. A vízturbináért Bánkit halála után négy évvel 1926-ban a Magyar Tudományos Akadémia nagyjutalmával tüntette ki.

A településen Bánki emlékszoba áll, valamint a Bánki Donát emlékparkban megtekinthető egy Bánki-féle vízturbina is.

Az emlékparkban gyűltek össze az ünneplők, többek között az Óbudai Egyetem Bánki Karának képviselői, a Bánki alapítvány tagjai, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat képviselete, a Bánki Donát Szakképző Iskola igazgatója, illetve a Bánki család néhány tagja. Elsőként Nagyné Farkas Marianna polgármester asszony mondott beszédet, majd az iskolások előadását követően Dr. Veres Zoltán Komárom-Esztergom Megye jegyzője tartotta meg ünnepi beszédét.

Az egybegyűltek elhelyezték az emlékezés koszorúit az emléktáblánál és Bánki mellszobra előtt. A Kar vezetése részéről Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán és Barta Andrea dékáni hivatalvezető helyeztek el koszorút, illetve a Hallgatói Önkormányzat részéről Horváth Gergő HÖK-elnök és Gazda Péter HÖK-alelnök.

Karácsonyi látogatás a bakonybánki, illetve lovászpatonai óvodában

2019. december 10-én meglátogattuk a bakonybánki, illetve lovászpatonai óvodát, hogy a korábban megrendezésre került Bánki Mikulásnap keretein belül összegyűjtött adományokat átadhassuk az óvodák vezetőségének és a gyermekeknek. Mindkét intézményben karácsonyi produkcióval vártak minket, jó érzés volt látni a szívélyes fogadtatást, illetve a gyermekek arcát, mikor meglátták, mit is hozott nekik a Bánki mikulás. „Jobb adni, mint kapni” – tartja a mondás. Ez különösen igaz, mikor az ember olyan helyre adhat, ahol szükség van rá. Szeretnénk a jövőben is megtartani ezt a már-már hagyománnyá vált kezdeményezést, és ezúton köszönjük az adományozóknak és a szervezőknek is a közreműködést.

Bakonybánki megemlékezés 2019

2019. június 8-án, szombaton került megrendezésre a Bánki Donát emléknap Bakonybánkon, a róla elnevezett emlékhelyen. Mint minden évben, az összejövetel során a falu híres szülöttére emlékeztek a meghívottak, köztük karunk képviselői is. Ez évben a Jubileumi Év keretében zajlott a megemlékezés és koszorúzás, az Óbudai Egyetem Bánki Karán lévő Galéria Art Industriel alkotója Ézsiás István szoborparkot és képtárat alakított ki, melynek ünnepélyes megnyitójára is sor került.

Az ünnepség a hagyományoknak megfelelően a Himnusszal kezdődött, a megnyitó beszédet a település polgármestere, Kovács Kálmán tartotta meg, beszédében felelevenítette, hogy 160 évvel ezelőtt, 1859. június 6-án született Bakonybánkon a méltán híres és sikeres gépészmérnök tudós, kiváló konstruktőr, egyetemi tanár, közéleti ember és igaz hazafi. Ezt követően Dr. habil. Horváth Sándor, az Óbudai Egyetem nagykövete, prodékán, Bakonybánk díszpolgára tartotta meg ünnepi beszédét, majd a helyi iskolások műsora következett. Gondolatébresztő, ügyesen előadott produkciójuk után Czunyiné dr. Bertalan Judit képviselő asszony osztotta meg gondolatait aközönséggel.

A megemlékezés következő részében díszpolgári cím adományozására került sor, ebben az évben Bakonybánk község képviselő-testülete Dr. Gáti József, az Óbudai Egyetem rektori főtanácsadója részére adományozta a címet. Az ünnepséget Komárom-Esztergom megye zászlóavatása zárta le.

A koszorúzást, illetve az emlékhelyen tartandó megemlékezés befejezését jelentő Szózat elhangzása után a közönség átsétált az újonnan kialakított Bánki Donát Turbina Szoborparkhoz, illetve a Tudomány-Művészet-Innováció névre keresztelt modern képtárhoz, amelyet Dohnál Szonja művészettörténész nyitott meg, majd ezt követően beszédet mondott Ézsiás István szobrászművész, a jubileumi művészeti projekt létrehozója.

Megemlékezés Bánki Donát születésének 160. évfordulójáról – Dr. Gáti József részletes összefoglalója

Bánki Donát 1859. június 6-án született a Komárom megyei Bakonybánkon. A korának kiemelkedő tudós személyisége, a gépészmérnök, az egyetemi tanár, az MTA levelező tagja, a kiváló konstruktőr születésének 160. évfordulója alkalmából az Óbudai Egyetem és annak, a tudós nevét viselő Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara megemlékezés sorozatot szervezett. A rendezvénysorozat illeszkedik az Egyetem „140 év a gazdaság és a tudomány szolgálatában” szlogenű jubileumi eseménysorába.

A Bánki megemlékezés június 5-én Bánki Donát Budapest II. kerületi lakóházának helyszínén elhelyezett emléktáblánál koszorúzással kezdődött. A megemlékezésen megjelentek az Óbudai Egyetem, és a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki kara, a Budapesti Műszaki Egyetem Gépészmérnöki Kara, valamint a Magyar Mérnöki Kamara Elnöksége képviselői.

Dr. Gáti József köszöntőjét és Bánki Donát munkásságát bemutató rendhagyó beszédét követően az emléktáblánál koszorút helyett el a Magyar Mérnöki Kamara képviseletében Nagy Gyula elnök, az Óbudai Egyetem nevében Dr. Réger Mihály az Egyetem rektora, és az Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki kara képviseletében Dr. Horváth Richárd, a Kar dékánhelyettese.

Másnap, június 6-án, a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karon emlékülés keretében ismerhették meg a jelenlévők a tudós munkásságát. Dr. Rajnai Zoltán dékán megnyitó szavait követően Dr. Gáti József c. egyetemi docens, technikatörténész „Bánki Donát emlékezete”, és Dr. Horváth Sándor c. egyetemi tanár „Bánki Donát a mérnök géniusz” című előadását követhették nyomon a résztvevők.

A program zárásaként a Népszínház utcai telephely udvarán lévő emlékhelynél koszorúzásra került sor. Az Óbudai Egyetem képviseletében Dr. Réger Mihály rektor és Földesi Gabriella kancellár, a Bánki Kar nevében Dr. Rajnai Zoltán dékán, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kara képviseletében Dr. Czigány Tibor professzor, dékán, a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara képviseletében Kassai Ferenc elnök, Dr. Horváth Sándor és Kőrösi Mária a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület megbízásából, ifj. Juhász Ákos, a Bánki Donát Hagyományőrző Kör nevében, valamint az 1948-1952 között a Magyar Királyi Felső Ipariskolában tanulmányokat folytató évfolyam képviseletében Fekete György és Csőke Antal helyezett el koszorút.

Az emléknapot Bánki Farkasréti sírkertben lévő sírjának megkoszorúzása zárta, ahol Dr. Réger Mihály, és Dr. Gáti József az Egyetem nevében, a Bánki Donát Hagyományőrző Kör képviseletében ifj. Juhász Ákos, a BME nevében Dr. Kovács Ádám dékánhelyettes, a Bánki család részéről Komlós László helyezte el az emlékezés virágait.

Június 7-én az Óbudai Egyetem Bécsi úti szoborparkjában megemlékezéssel és koszorúzással folytatódott a jubileumi programsorozat. A résztvevők Bánki Donát mellett a 150 éve, 1869 július 8-án, Pesten született Kandó Kálmán gépészmérnökre, a nagyfeszültségű háromfázisú, ipari frekvenciájú váltakozó áramú vontatás első alkalmazójára, a fázisváltó kidolgozójára, a vasút villamosítás úttörőjére, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjára is emlékeztek.

Dr. Gáti József megnyitó és megemlékező gondolatait követően. Dr. Réger Mihály rektor úr és Földesi Gabriella kancellár asszony, a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar képviseletében Dr. Rajnai Zoltán dékán, és Dr. Nádai László egyetemi docens, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar dékánja helyezte el az emlékezés koszorúját a karok névadói szobránál.

Az ünnepséggel egy időben a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem „K” épületében elhelyezett Bánki Donát szobornál koszorút helyezett el intézményünk képviseletében Dr. Horváth Richárd dékánhelyettes.

Az eseménysorozatot június 8-ánBánki szülőhelyén, Bakonybánkon rendezett Emléknap zárta, ahol megemlékezésre és koszorúzásra kerül sor a Bánki Donát Emlékparkban. A megjelenteket Kovács Kálmán polgármester köszöntötte, majd Dr. Horváth Sándor, az Óbudai Egyetem c. egyetemi tanára, a Község díszpolgára köszöntője hangzott el, melyben elsősorban Bánki Donát emberi nagyságát emelte ki. Idézte Sasvári Géza professzort, aki így emlékezett Bánkira: “A nagy tudós egyben a legjobb ember is volt.” Rámutatott, hogy Bánki Donát sok vonatkozásban – pl. a környezettudatos gondolkodásban – messze megelőzte korát. Bejelentette, hogy a művészeteket tisztelő Bánki Donát tiszteletére szülőfalujában felavatásra kerül a “Bánki Donát Turbina Szoborpark” és a tudomány-művészet-innováció szoros kapcsolatát bemutató modern képtár. A megvalósult művészeti projekt az Óbudai Egyetemen működő “Bánki Donát Art Industrial Galéria“-hoz hasonlóan azokat a korabeli és mai modern művészeti törekvéseket mutatja be, amelyek Bánki Donát korát és szellemi kontextusát – a jelen korral összekötve – idézik meg.

A bakonybánki kisiskolások ünnepi műsorát követően Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő asszony kapcsolódva Horváth Sándor beszédéhez Bánki nemzeti elkötelezettségét, példamutatását helyezte beszéde középpontjába.

Bakonybánk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2015-ben alkotott rendeletével létesített Díszpolgári címet, melyet 2019-ben Dr. Gáti József az Óbudai Egyetem címzetes egyetemi docense, rektori főtanácsadója, korábbi általános rektorhelyettese részére ítélte oda. Az indoklásban elhangzott, hogy „Gáti József Bánki életművének kiváló kutatója, a tudósról számtalan előadást, megemlékezést tartott, vele kapcsolatban számos publikációt jelentetett meg. A Bánki Donát, a mérnök géniusz című nagyszerű könyv szerzője. 10 éve aktív tagja volt a Bánki Donát Emlékhónap szervező bizottságának, vezetésével valósult meg a Bánki életművet bemutató tablósorozat és videó összeállítás. Védnöksége alatt készült el a Bánki Donát mellszobor és a Bánki Donát emlékérem is. A bakonybánki megemlékezések rendszeres résztvevője, több esetben volt az ünnepség szónoka.”

Bakonybánk község képviselő-testülete díszpolgári címet adományozott továbbá Dr. Málnási Csizmadia Béla professzornak, aki már nem vehette át az elismerést: május 29-én méltósággal viselt súlyos betegséget követően eltávozott közülünk, a díj átadására június 14-én kerül sor családja részére.

Az ünnepség alkalmából, gyémánt díszoklevélben részesült Szilágyi Erzsébet Ilona és Csillag Jenőné tanítónő, akik a 60 éve szerzett oklevelük alapján, közmegbecsülésre méltóan teljesítette hivatásuk elismerésül részesültek a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara elismerésében.

A megemlékezés adott alkalmat arra, hogy Popovics György, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke megyezászlót adományozzon a Községnek, majd Bánki Donát emléktáblájának és mellszobrának koszorúzására került sor.

A Zirci Fúvósok közreműködése mellett a község, a Bánki nevét viselő intézmények és egyesületek képviselői, Czunyiné dr. Bertalan Juditot, Popovics Györgyöt, követően koszorút helyezett el Dr. Gáti József és Dr. Horváth Sándor az egyetem nevében, Dr. Rajnai Zoltán és Bartha Andrea a Bánki Kar képviseletében, a díszpolgárok nevében Szilágyi Erzsébet Ilona és Dr. Gáti József, Dr. Horváth Sándor és Kőrösi Mária, a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület megbízásából.

A nap központi eseménye a Bánki Donát Jubileumi Művészeti Projekt ünnepélyes felavatása volt, melynek művészeti létrehozója Ézsiás István szobrászművész. Ennek részeként „Turbina-formációk” és mechatronikai szellemű kortárs konstruktív modern szobrok kerültek bemutatásra a Bánki Donát Turbina Szoborparkban. Ezt követően a Tudomány- Művészet-Innováció című Modern Képtár átadására került sor. A képtári kollekció azokat a korabeli és mai modern művészeti törekvéseket mutatja be a teljesség igénye nélkül, amelyek Bánki Donát korát és szellemi kontextusát – a jelen korral összekötve – idézik meg. Avató beszédet Dohnál Szonja művészettörténész mondta.

Bakonybánk Község Önkormányzatának fogadását követően az Egyetem képviselői Lovászpatonára, Bánki gyerekkori lakhelyére látogattak, ahol Dr. Gáti József és Dr. Rajnai Zoltán az Egyetem, Kőrösi Mária a MEVE, és Pintér Imre, a község polgármestere megkoszorúzta az iskola falán elhelyezett emléktáblát.

Dr. Gáti József

Bánkis hallgatók karácsonyi ajándéka óvodásoknak

Idén hetedik alkalommal járt karunk Bakonybánkon és Lovászpatonán, hogy a szeretet ünnepe alkalmából megajándékozzuk a helyi óvodásokat, ezáltal is tisztelegve Bánki Donát emléke előtt. Mint ismeretes, iskolánk névadója Bakonybánkon született, életének meghatározó részét pedig Lovászpatonán töltötte. Idén a HÖK képviseletében Trunk Dániel (elnök) és Szőke Levente vettek részt az eseményen, míg a Dékáni Hivatalt Barta Andrea hivatalvezető, valamint Hasilló György munkatárs képviselte.

Karácsonyi ajándék ovisoknak a Bánkis hallgatóktól

2018. december 12-én szerdán, immáron nyolcadik alkalommal járt karunk Bakonybánkon és Lovászpatonán, hogy a szeretet ünnepe alkalmából megajándékozzuk a helyi óvodásokat, ezáltal is tisztelegve Bánki Donát emléke előtt. Mint ismeretes, iskolánk névadója Bakonybánkon született, életének meghatározó részét pedig Lovászpatonán töltötte. Idén a HÖK képviseletében Bekő Bálint HÖK-elnök és Szőke Levente vettek részt az eseményen, míg a Dékáni Hivatalt Barta Andrea hivatalvezető, valamint Hasilló György munkatárs képviselte.

A bakonybánki óvodásokhoz egy-egy Bánkis mikuláscsomag kíséretében a Mikulásnap bevételével érkeztünk – az idei évben jelképesen, nagyméretű csekken (és utóbb valóságosan is) hetvenezer Forintot adtunk át. A gyerekek közös énekléssel leptek meg minket, melyet ezúton is nagyon köszönünk. Továbbá köszönjük a megvendégelést a bakonybánki polgármesternek.

A Hallgatói Önkormányzat kezdeményezésére a hallgatók ismét sok szép játékot gyűjtöttek a Gólyatábor, valamint a Mikulásnap alatt, valamint más ajándékokat is vittek magukkal Lovászpatonára. Az így összegyűlt játékokat a helyi óvodásoknak ajándékoztuk, akik közül a legnagyobbak ünnepi műsorral készültek, melyet nagyon ügyesen, kitörő örömmel adtak elő. Ezúton is köszönjük a gyermekeknek és az óvoda dolgozóinak ezt a kedves karácsonyi élményt, illetve a megvendégelést az óvoda vezetőjének.

Hallgatóinknak pedig köszönjük a segítséget, mellyel óriási örömet tudtak szerezni sok kisgyermeknek!

Bánki Nap Bakonybánkon 2018

2018. június 9-én szombaton került megrendezésre a Bánki Donát emléknap Bakonybánkon, a róla elnevezett emlékhelyen. Mint minden évben, az összejövetel során a falu híres szülöttére emlékeztek a meghívottak, köztük karunk képviselői is. Az ünnepség a hagyományoknak megfelelően a Himnusszal kezdődött, Karácson Zoltán vezényletével a zirci fúvósok előadásában. Az ünnepséget a település polgármestere, Kovács Kálmán nyitotta meg, beszédében felelevenítette, hogy 159 évvel ezelőtt, 1859. június 6-án született Bakonybánkon a méltán híres és sikeres gépészmérnök tudós, kiváló konstruktőr, egyetemi tanár, közéleti ember és igaz hazafi. Ezt követően prof. dr. Rajnai Zoltán dékán úr tartotta meg ünnepi beszédét, majd a helyi iskolások műsora következett. Gondolatébresztő, ügyesen előadott produkciójuk után Czunyiné dr. Bertalan Judit képviselő asszony osztotta meg gondolatait a közönséggel.

Ahogyan a tavalyi ünnepségen is, ezúttal is beszédet mondott dr. Horváth Sándor, karunk pro-dékánja, Bakonybánk díszpolgára. Felszólalása ezúttal nemcsak a nagyszerű Bánki Donátról szólt, hanem az ő nyomdokain tevékenykedett fiatalról, kedves hallgatónkról, kollégánkról, Piros Gergőről, aki tragikus váratlansággal elhunyt 2018. május 12-én. Piros Gergő a Dékáni Hivatal munkatársa, hallgatói szerződéssel 2016. november 1-je óta dolgozott nálunk 4 órás munkaidőben, külkapcsolati munkatársként. Mechatronikai mérnöki tanulmányait nálunk folytatta. Hallgatóként és kollégaként is odaadással, a kar érdekeit maximálisan szem előtt tartva nagy hozzáértéssel és tapasztalattal végezte munkáját. Jó kapcsolatot ápolt hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel egyaránt. Emlékének tisztelegve a Bánki Donát emlékszobában elhelyezésre került a fényképe.

A megemlékezés következő részében díszpolgári cím adományozására került sor, ebben az évben Bakonybánk község képviselő-testülete Csillag Jenőné, született Korbély Ilona nyugdíjas pedagógusnak adományozta a címet. Ilonka néninek, akit Bakonybánkon fiatal és idős egyaránt tanító néninek hív még ma is, Bakonybánkon volt az első és egyetlen munkahelye, ahonnan 38 év 186 nap után ment nyugdíjba. Mindvégig alsósokat tanított, több száz bakonybánki és bakonyszombathelyi gyereket, többnyire összevont osztályokban. Munkáját mindig hivatásnak, nem egyszerű pénzkeresésnek tartotta. Közismert volt tanítási elve: „Követelek Tőled, mert becsüllek!”.

Ilonka néni a pedagógusi munkán kívül is sokoldalú tevékenységet végzett: évekig bábszakkört, vöröskeresztes szakkört vezetett, utóbbit felnőtteknek is, műsoros estekre készítette fel kis tanítványait, és több évtizedig vezette a helyi könyvtárat. Részt vállalt a Bánki Donát emlékkönyv szerkesztésében, és könyvtárosként gyakran kalauzolta az emlékkiállításra érkező vendégeket.

Ezt követően Bánki Donát díj átadására került sor  – a díjat évente az a bakonybánki nyolcadikos diák kaphatja, aki 8 évfolyamon keresztül tanúsított példamutató magatartásával, kiváló tanulmányi eredményével és közösségi munkájával azt a nevelőtestület döntése alapján kiérdemli. Idén ezt a díjat Tóth Zsaklin Zsüliett  kapta.

A koszorúzást, illetve az emlékhelyen tartandó megemlékezés befejezését jelentő Szózat elhangzása után Piros Gergőre emlékeztünk a Bánki emlékszobában. Végezetül a megjelent vendégek kötetlen beszélgetésre és vendégfogadásra voltak hivatalosak a kultúrotthonban.

A Bánki Kar nevében ezúton köszönjük meg a lehetőséget arra, hogy kollégánkra ily módon is megemlékezhettünk, és hogy a község is velünk együtt emlékezett, továbbá köszönjük, hogy névadónk részére minden évben külön napot szentelnek, és ezen napon mi is jelen lehettünk.