Alapításának tizenötödik, jogelődintézményeivel együtt 145. évfordulóját ünnepli az Óbudai Egyetem, műszaki felsőoktatási intézményünk, amely immár a 601-800. helyre került a Times Higher Education rangsorában. Prof. Dr. Kovács Levente rektor, Bódis László innovációért felelős helyettes államtitkár és Dr. Cser-Palkovics András, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke egyaránt a nemzetközi ranglétrán történt, mintegy 1400 helynyi előrelépést emelte ki a november 22-én tartott jubileumon, ahol az Óbudai Egyetem díszdoktorává avatták Prof. Dr. Merkely Bélát, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem rektorát, és az eseményen köszöntötték az intézmény új professzorait is.
Ezúton is szeretnénk gratulálni a Bánki Kar új egyetemi tanárainak szakmai előre lépésükhöz, professzori kinevezésükhöz: Prof. Dr. habil Ludányi-Laufer Editnek, a Mechatronikai és Járműtechnikai Intézet igazgatójának, valamint a Gépészeti és Technológiai Intézet – Anyagtechnológiai Intézeti Tanszéken tevékenykedő Prof. Dr. habil Kovács Tündének.
2024. június 14-én került megtartásra Karunkon a Pedagógusnap, melynek keretében oktatóink és munkatársaink elismeréseket vehettek át. Az eseményt Prof. Dr. Felde Imre ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettes nyitotta meg, majd beszédét követően Prof. Dr. Rajnai Zoltán, a Bánki Kar dékánja is köszöntötte a megjelent kollégákat.
Elsőként átadásra került a Kari kiváló oktatói díj, melyet idén Felker Péter egyetemi gyakornok (MEI) vehetett át. A Kar dékánja Kiváló oktatói díjat adományozhat azon kari oktató részére, aki legalább 3 éven keresztül a Kar érdekében színvonalas, eredményes oktatási, oktatásszervezési tevékenységet folytatott.
Felker Péter
Közel 40 éve dolgozik a Bánki Karon, itt is végzett általános gépészmérnökként, majd oktatási informatikusként. Minden félévben 4,0 feletti OMHV eredményt ér el, a szöveges értékelésben is dicsérik az oktatási stílusát, módszereit, a feltöltött anyagokat. Nélkülözhetetlen szerepet vállal a záróvizsgák és az intézet, illetve a kar által szervezett konferenciák, valamint az online értekezletek technikai hátterének biztosításában, a kapcsolódó anyagok elkészítésében. Nemcsak az intézet, hanem a kar minden munkatársa fordulhat hozzá informatikai jellegű kérdésekkel. Az intézetek és a Bánki Kar költözésekor erőn felül vett részt az informatikai rendszer feljavításában / kiépítésében, a rendszerhez történő kapcsolódás biztosításában. A MEI-ben a teljes informatikai hibaelhárítást kezeli. Napi feladatain túlmutatóan példaértékű szorgalommal a Széchenyi Szabad Akadémia programjának színvonalas közvetítését, az eseményen felmerülő kérdések megoldását.
Segítőkészsége, barátságos természete miatt az egész karon kedvelik és elismerik. Az épülettel kapcsolatos tapasztalatainak köszönhetően ötleteire, gyakorlati megoldásaira lehet támaszkodni.
A Kari kiváló munkatársi díjat Baksa Noémi szakértő (TAI) kapta. A Kar dékánja Kiváló munkatárs díjat adományozhat azon kari munkatárs részére, aki legalább 3 éven keresztül a Kar érdekében színvonalas, eredményes tevékenységet folytatott.
Baksa Noémi
2015. február 11-én kezdte munkáját a Gépészeti és Biztonságtudományi Intézetnél, majd 2022. október 1-jétől a Természettudományi és Alapozó Tantárgyi Intézet munkatársa. Utóbbinál egyedül végzi az adminisztrációs teendőket. Az intézeti adminisztrációs feladatait példaértékűen ellátja; ezen felül az oktatással kapcsolatosan maximálisan támogatja az intézeti tantárgyfelelősi és oktatói adminisztrációs munkáját, és jó meglátásaival az oktatás színvonalának növelését is segíti. Az intézet munkatársai kimagaslóan támaszkodhatnak rá.
Átfogó tapasztalattal és tudással rendelkezik a kar működésének vonatkozásában. Az új intézet indulásakor a közösség összekovácslódásában fontos szerepe volt és van, és a gyakorlati vonatkozásban is sokat segített (pl. a költözés koordinálása).
A Dékáni dicséretek átadása következett, a kar dékánja Dékáni Dicséretet adományozhat azon kari dolgozók részére, akik legalább 2 éven keresztül a kar érdekében színvonalas, eredményes munkát fejtettek ki, vagy ezzel egyenértékű rendkívüli teljesítményt nyújtottak. A Dékáni Dicséret ugyanazon dolgozónak háromévenként legfeljebb egy alkalommal adható. Évente legfeljebb nyolc dékáni dicséret adományozható.
Dékáni dicséretben részesült Klie Gábor mestertanár (TAI):
Klie Gábor
Klie Gábor a Bánki Karon mechatronikai mérnökként, 2010-ben pedig kollégaként csatlakozott hozzánk, a Mechatronikai és Járműtechnikai Intézetet erősítette. A Természettudományi és Alapozó tantárgyi Intézet megalakulása óta része a szervezeti egységnek. Határozott jellemével és hasznos vélemény-nyilvánításaival mindig aktívan támogatja az intézetet. Jó kapcsolatteremtő, kellemes kolléga, kimagasló teherbírással.
Egy jelenség, aki népszerű a hallgatók körében is. A hallgatói generáció is elismeri, az túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az egyik legkedveltebb tanár a karon.
Dékáni dicséretben részesült Mohai Ágota egyetem tanársegéd (BKI):
Mohai Ágota
Mohai Ágota az Ybl Karról érkezett 2021-ben. A Kar oktatási ritmusához és elvárásaihoz hamar alkalmazkodva kivívta a hallgatók elismerését, mely az OMVH értékelésekben is rendre megjelenik. Társintézményekkel szépen együttműködik, az intézet tud rá támaszkodni, és a kar munkatársaival is jól megérti magát.
Dékáni dicséretben részesült Dr. Tóth László egyetemi adjunktus (GTI):
Dr. Tóth László
Dr. Tóth László 1991-ben kezdte az Óbudai Egyetem jogelődjénél, majd ipari vállalatoknál helyezkedett el, több cégnél vezetőként tevékenykedett. 2018-ban tért vissza Anyagtechnológiai Intézeti Tanszékére.
Szakmai felkészültségével segíti az Intézet és az Anyagtechnológiai Tanszék fiatal munkatársait, megosztja velük szakmai tapasztalatait, a tanszéki kollégákkal és a Kar más szervezeti egységeinek munkatársaival is jó kapcsolatokat ápol. Nyugodt természetével, segítőkész magatartásával nagyban hozzájárul az Anyagtechnológiai Intézeti Tanszék oktatási és kutatási feladatainak teljesítéséhez.
Hamarosan betölti 65. életévét, amelyhez ezúton is gratulálunk.
A Bánki Kar érdekében végzett eredményes és fáradhatatlan munkájáért, kimagasló szorgalmáért, a munkaidőt meghaladó oktatási vagy egyéb területeken végzett tevékenységéért elismerő oklevelet kapott:
Kocsiné Fábián Margit és Laky Zoltán (TAI)
Dr. Fábián Enikő Réka, Dunavölgyi Dávid és Major Szabolcs (GTI)
Nikitscher Bálint (KKSzK)
Kőműves Katalin, Lantos Zoltán, Visnyei László, Pethő István, Hartmann László és Zentai Judit (DH)
Továbbá a diplomaátadó ünnepségen veheti át oklevelét:
Molnár Péterné (MEI), Kis Ferenc (GTI), Prof. Dr. Michelberger Pál (BKI), Gáti József és Szokira Katalin (KKSzK), Kis-Fürjes Georgina, Tanos Katalin, Révay Gabriella (TI), Dr. Daruka Norbert, Dr. Számadó Róza, Lőrincz Andrea és Kovácsné Füredi Enikő (FKK)
A kar érdekében végzett oktató-nevelő munka színvonalának emeléséért, fáradhatatlan és elhivatott tevékenységének elismeréseként Bánki Plakett kitüntetést kapott Dr. Házi Erzsébet.
Az év oktatója – Hallgatói díjban részesült Stadler Róbert egyetemi tanársegéd, mely elismerést a Hallgatói Önkormányzat elnöke, Kovács Zsombor adott át részére.
Végezetül a Pedagógusnap alkalmával kerültek átadásra a Törzsgárda oklevelek is:
Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán 2023. június 8-án került megrendezésre az idei Pedagógusnap. Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékáni köszöntését és előadását követően az elismerések átadása következett.
A Kar dékánja Kiváló oktatói díjat adományozhat azon kari oktató részére, aki legalább 3 éven keresztül a Kar érdekében színvonalas, eredményes oktatási, oktatásszervezési tevékenységet folytatott.
Kari kiváló oktatói díjban részesült:
Dr. Szabó József egyetemi docens, a Mechatronikai és Járműtechnikai Intézet intézetigazgató-helyettese, a Járműtechnikai Intézeti Tanszék tanszékvezetője.
Dr. Szabó József Zoltán 1990. szeptember 1-je óta dolgozik a Bánki Karon, a Mechatronikai és Járműtechnikai Intézetben, illetve jogelőd szervezeteiben, laborvezetői, tanársegédi, adjunktusi, jelenleg docensi beosztásban. Közel 40 év ipari és 33 év oktatási gyakorlattal a háta mögött az intézetben tanszékvezetői, intézetigazgató-helyettesi feladatokat lát el, illetve oktat a Biztonságtudományi Doktori Iskolában is. Minden félévben 4,8 feletti OHV eredményt ér el, rendkívül népszerű a hallgatók között, a szöveges értékelésben is név szerint dicsérik az oktatási stílusát, módszereit. Rengeteg szakdolgozatot, diplomamunkát konzultál. Rendszeresen szervez a hallgatóknak céglátogatásokat, illetve kapcsolatai révén az intézet az oktatásban hasznosítható adományokat is kap. Az F tanterv járműves specializációjához kapcsolódó tárgyainak koordinálását végezte. Széles körű, az egyetem elismertségét növelő ipari kapcsolatok kialakításának, kutató-fejlesztői tevékenységének, valamint az oktatásban felelősséggel és hivatástudattal ellátott munkájának elismeréseként a Bánki Kar Kari Tanácsának döntése alapján 2023-ban Szabó József nyerte el a Kiváló oktatói díjat.
A Kar dékánja Kiváló munkatárs díjat adományozhat azon kari munkatárs részére, aki legalább 3 éven keresztül a Kar érdekében színvonalas, eredményes tevékenységet folytatott.
Kari kiváló munkatársi díjat kapott:
Hasilló György szakértő, a Felnőttképzési Központ és a Dékáni Hivatal munkatársa.
Hasilló György 2017 szeptemberétől kezdett dolgozni a Bánki Karon, először 4 órás részmunkaidőben, majd teljes munkaidőben, ügyvivő szakértőként. A Felnőttképzési Központba került, itt fél munkaidőben az összes felnőttképzési szak Neptunhoz és a záróvizsgákhoz kapcsolódó nem kevés feladatát látja el, munkaideje másik felében pedig a dékáni hivatali-kari feladatait végzi. Jó kapcsolatot ápol a szakmérnökképzésben oktató kollégákkal és az ott tanulmányokat folytató hallgatókkal egyaránt. Felelős a kari központi weboldal és a Felnőttképzési Központ oldalának tartalmi részéért, a közösségi média aktualitásaiért, ő indította el a kari Instagram felületét, és futtatta fel a Facebook-látogatottságunkat. A Szakdolgozat portál, illetve az OSAP statisztikához tartozó feladatok kari koordinátora. Aktívan vesz részt a kar beiskolázási tevékenységében, rendezvények lebonyolításában. Ugyanakkor nemcsak az FKK vagy a DH-val dolgozik kiváló együttműködésben, hanem gyakorlatilag az összes szervezeti egységgel – legyen szó akár plakátok, szóróanyagok, regisztrációs felületek készítéséről, akár kari rendezvényekről, vagy bármilyen más feladatról, mindig igyekszik segíteni a munkatársaknak. A kari megjelenésünk kreatív megvalósítója. Rendezvényeken fotóz, illetve a kari híreket véglegesíti és közvetíti a központi PR csoport felé. Az elmúlt években számos hosszabb-rövidebb videós anyagot készített az egyes eseményeinkhez kapcsolódóan, amelyek igen népszerűek voltak. Grafikai terveinek és megvalósításainak, illetve sokrétű, eredményes munkájának elismeréseként kari kiváló munkatársi díjban részesül.
A kar dékánja Dékáni Dicséretet adományozhat azon kari dolgozók részére, akik legalább 2 éven keresztül a kar érdekében színvonalas, eredményes munkát fejtettek ki, vagy ezzel egyenértékű rendkívüli teljesítményt nyújtottak.
Dékáni dicséretben részesült:
Dr. Paukó Andrea, a Természettudományi és Alapozó Tantárgyi Intézet egyetemi adjunktusa, Szabó Julianna, a Biztonságtudományi és Kibervédelmi Intézet szakértője, Nagyné Halász Erzsébet, Gépészeti és Technológiai Intézet, Anyagtechnológiai Intézeti Tanszék mesteroktatója, valamint Pintér Péter, a Mechatronikai és Járműtechnikai Intézet, Járműtechnikai Intézeti Tanszék mestertanára.
Dr. Paukó Andrea 2018-ban került a Bánki Karra, az akkori Gépészeti és Biztonságtudományi Intézetbe, majd 2022-től – az intézetek átalakulásával – a Természettudományi és Alapozó tantárgyi Intézetet erősíti. Kimagasló oktatási tevékenységet folytat, alapos felkészültséggel és hozzáértéssel tartja meg szakmai – Mechanika, Gépelemek, Környezetvédelem- vagy éppen a hallgatók egyetemi életét segítő patronáló óráit. Szeret tanítani. Melegszívű, barátságos természete nemcsak a kollégákkal, hanem a hallgatókkal való kapcsolatában is megmutatkozik. Kollégáival segítőkész, figyelmes, miközben az intézetért, a közösségért is jelentős munkát végez. A tésztahíd-építő háziversenyen versenyigazgatóként a szervezésében és lebonyolításában is vezető szerepet vállal. Kiemelkedő oktatói tevékenységének, szakmai és közösségi hozzáállásának elismeréseként dékáni dicséretben részesül
Nagyné Halász Erzsébet 22 éve dolgozik az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Gépészeti és Technológiai Intézet Anyagtechnológiai Intézeti Tanszékén (illetve jogelőd intézményében). A tanszéki munkaközösség oszlopos tagja, kiváló munkát végez az oktatásban. Az anyagismereti és anyagtudományi tárgyak elismert oktatója, a hallgatók évről-évre pozitívan értékelik oktatói munkáját. Jelentős az oktatás-szervezési feladatok terén kifejtett tevékenysége is. Kiemelkedő elkötelezettséggel dolgozott és dolgozik a mérnökasszisztens képzésben, illetve azt követően a FOSZK képzésben, amellyel a hallgatók későbbi BSc tanulmányaiba való integrálódását segíti elő. Folyamatosan részt vesz a hallgatók patronálási és lemorzsolódás csökkentésére irányuló munkákban. Hosszú évek óta végzi a tanszéki órarend készítés sok egyeztetést, nagy odafigyelést igénylő tevékenységét. Idén júliusban nyugdíjba vonul. Lelkiismeretes munkájának, a hallgatókkal való törődésének elismeréseként Dékáni dicséretben részesül.
Szabó Julianna már több éve bizonyítja, hogy helyt tud állni a Bánki Kar adminisztrációs ügyeinek intézésében. 2019-ben érkezett a Bánki Kar Gépészeti és Biztonságtudományi Intézetébe. Az újonnan megalakuló Biztonságtudományi és Kibervédelmi Intézetben 2022 novemberétől egyedül végzi a teljes adminisztrációt. Az átalakítás kapcsán felmerülő megváltozott vagy új feladatokat is gördülékenyen és felelőségteljesen látja el. A munkatársak és hallgatók kéréseinek rendre lelkiismeretesen és szakszerűen eleget tesz, kérdéseikre igyekszik minden hozzá tartozó területen releváns választ adni. A kari általános feladatokat pontosan, határidőre készíti el, megbízható és együttműködő munkatárs. Hozzáértő munkájának elismeréseként dékáni dicséretben részesül.
Pintér Péter mechatronikai mérnök, okleveles mérnöktanár 2010 óta az Óbudai Egyetem Bánki Karának főállású oktatója. Mestertanárként a Belsőégésű motorok, a Hő- és áramlástechnika, a Méréstechnika, és a Pneumatika hidraulika tárgyak gyakorlatvezetője, valamint a Környezetvédelem, a Biztonságos anyagmozgatás, és a Munkavédelem a gépiparban / ill. a mechatronikában tárgyak gondozója. A hallgatók pozitívan értékelik, rendszeresen 4,0 feletti minősítést kap. A kezdetektől fontos szerepet vállal a Pneumobil hallgatói kör versenyekre való felkészítésében. 2022 ősze óta a Pneumobil műhely vezetését is ellátja. Tevékenységével hozzájárul a hallgatók kreatív, innovatív munkájához, jó pedagógiai érzékkel irányítja és támogatja őket, teret ad az ötleteiknek, hogy minél teljesebben tudjanak a csapatmunkában kibontakozni, vagy az egyéb kari eseményeken bemutatkozni. A kari rendezvényekre, pl. a Lányok Napjára, a Kutatók éjszakájára, nyári egyetemre, illetve a nyílt napokra programokat szervez, és részt vállal azok lebonyolításában is. Egyéb alkalmakkor pedig, amikor az Egyetem, illetve a Kar népszerűsítése a cél, vezetésével a Pneumobil csapatra mindig lehet számítani. TDK konzulensként részt vesz a hallgatók tehetséggondozásában, ezen felül projektmunkák és szakdolgozatok konzulenseként is hozzájárul a hallgatók mind jobb szakmai felkészítéséhez. A most készülő új, intézeti weblap majdani karbantartását is elvállalta. Mindezek mellett az intézet közössége is mindig számíthat rá, színes egyéniségével jó hangulatot teremt. Eredményes szakmai munkájának elismeréseként dékáni dicséretben részesül.
Dékán úr Elismerő oklevelet adományozott:
Dr. Ancza Erzsébet, oktatási dékánhelyettes, Dr. Horváth Richárd, kutatási dékánhelyettes, valamint Balogh József dékáni titkárságvezető részére.
Horváth Gergő, a Hallgatói Önkormányzat vezetője év oktatója hallgatói díjat adományozott:
Dr. Czifra György a Gépészeti és Technológiai Intézet, Gyártástechnológiai Intézeti Tanszék mestertanára részére.
Törzsgárda emléklapot vehetett át:
35 év
Felker Péter egyetemi gyakornok, Mechatronikai és Járműtechnikai Intézet Keserűné Balázs Tímea igazgatási ügyintéző, Dékáni Hivatal
25 év
Zentai Judit igazgatási ügyintéző, Dékáni Hivatal
20 év
Biró Szabolcs mestertanár, Gépészeti és Technológiai Intézet Kis Ferenc egyetemi gyakornok, Gépészeti és Technológiai Intézet
15 év
Kuti János igazgatási ügyintéző, Gépészeti és Technológiai Intézet Tanos Katalin igazgatási ügyintéző, Oktatási Főigazgatóság Varga Bálint mestertanár, Gépészeti és Technológiai Intézet
10 év
Dr. Bakucz Péter Pál egyetemi docens, Biztonságtudományi és Kibervédelmi Intézet Dunavölgyi Dávid Gábor egyetemi gyakornok, Gépészeti és Technológiai Intézet Horváth András egyetemi tanársegéd, Gépészeti és Technológiai Intézet Hörcsikné Horváth Fruzsina, Mechatronikai és Járműtechnikai Intézet Mészáros Levente egyetemi gyakornok, Gépészeti és Technológiai Intézet Dr. Pokorádi László Károly egyetemi tanár, Mechatronikai és Járműtechnikai Intézet Dr. habil Szlivka Ferenc professor emeritus, Mechatronikai és Járműtechnikai Intézet Szokira Katalin szakértő, Kari Kutatásszervező Központ Varró Csaba mérnöktanár, Gépészeti és Technológiai Intézet
Ezúton is gratulálunk minden kedves munkatársunknak!
“Mi vagyunk azok, akik a jövő mérnöknemzedékét képezzük, amellyel elsődlegesen járulunk hozzá a tudásalapú társadalom építéséhez, nemzetünk versenyképességének növeléséhez. A tudás pedig határokon átívelő, ereje nemzetegyesítő” – hangsúlyozta Prof. Dr. Kovács Levente, a Kárpát-medencében oktató pedagógusokhoz szóló ünnepen 2023. június 2-án.
Az eseményen Professor Emeritus címet vehetett át:
Dr. Dusza János, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Gépészeti és Technológiai Intézet egyetemi tanára, valamint Dr. Szlivka Ferenc, a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Mechatronikai és Járműtechnikai Intézet egyetemi tanára.
Dr. Dusza János a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Gépészeti és Technológiai Intézetének egyetemi tanára, az Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola törzstagja és doktori tanácsának tagja és témavezetője. A kerámia- és nanokompozitok, anyagszerkezeti és mechanikai tulajdonságainak vizsgálata területén kiemelkedő kutatói és publikációs tevékenységet végzett. Szlovákiai magyarként nagyon szoros kapcsolatot ápol a budapesti és a szlovák akadémiai intézményekkel, tudományos munkásságával nagymértékben elősegítette a kari és a doktori iskolai kutatási tevékenységet.
Dr. Szlivka Ferenc CSc egyetemi tanár a műszaki tudományok doktora, 2013 óta dolgozik Budapesten az Óbudai Egyetem munkatársaként. Tudományos érdeklődése, kutatási területe széleskörű, melyek közül a legfontosabbak az Áramlástan, az Áramlástechnikai gépek, Axiális ventilátorok tervezése, Szél- és Vízturbinák fejlesztése, Kémények biztonsági problémáinak elemzése, valamint Légellátó hálózatok biztonsági problémáinak vizsgálata. Oktatási tevékenysége több egyetemhez is kötődik. Bár több évig volt a Dunaújvárosi Főiskola Műszaki Intézet Gépészeti Tanszékének vezetője, 2013-tól az Óbudai Egyetemen kutatómunkájához kapcsolódó szaktantárgyakat oktat, Hő és Áramlástechnikát, Pneumatika – Hidraulikát, Gépjármű-hidraulikát. Oktatómunkája mellett évtizedek óta részt vesz az egyetemi és az országos TDK konferenciákon konzulensként, bírálóként és szervezőként is.
Az Óbudai Egyetem díszérmét és oklevelet vehetett át:
Dr. Hanka László, egyetemi docens, a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Természettudományi és Alapozó Tantárgyi Intézet oktatója.
Dr. Hanka László okleveles matematika-fizika szakos diplomáját 1991-ben szerezte meg, PhD fokozatát 2011-ben vehette át summa cum laude minősítéssel katonai műszaki tudományok tudományterületen. A felsőoktatásban 25 éve oktat, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara 2007-től foglalkoztatja, kezdetben részmunkaidős, majd 2011-től teljes állású adjunktusként. 2021-től egyetemi docens. Dr. Hanka László hosszú ideje a kari-egyetemi matematika oktatás oszlopos tagja. 2016 óta irányítja, szervezi a matematika szakcsoport oktatási tevékenységét. A matematikai tárgyak magyar és angol nyelvű előadásait és gyakorlatait vezeti mind nappali, mind levelező tagozaton. Felzárkóztató órákat is vállal annak érdekében, hogy a hallgatók minél könnyebben tudják elsajátítani a tananyagot. 2021-ben a hallgatók szavazatai alapján az Év oktatójának választotta a Bánki Kar Hallgatói Önkormányzata.
Rektori dicséretben részesült:
Kovács Gábor, a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar gépészmérnök hallgatója
Kovács Gábor 2019-ben kezdte meg tanulmányait az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán nappali gépészmérnöki BSc szakon. Tanulmányai mellett 2020-ban csatlakozott a karon működő pneumobil csapathoz, amelynek tagjaként a kezdetektől rengeteg időt áldozott a rábízott feladatok elvégzésére. 2021-ben Flex-Air csapat vezetője lett. Pneumobil csapatvezetői feladata mellett a 2022. februárjától a Mechatronikai és Járműtechnikai Intézet munkáját segíti demonstrátori pozícióban. Feladatai elsősorban a Járműtechnika, illetve a Pneumobil Műhely támogatását biztosítják. 2022-ben Pintér Péter irányításával készített „Több független hengeres pneumobil motor” című TDK dolgozatával első helyezést ért el.
Törzsgárda tag elismerésben részesült:
Prof. Dr. Szlivka Ferenc, a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Mechatronikai és Járműtechnikai Intézet egyetemi tanára.
Habilitált doktori fokozatot szerzett:
Dr. Kollár Csaba, a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Természettudományi és Alapozó Tantárgyi Intézet kutatási főmunkatársa.
PhD doktori fokozatot szerzett:
Hell Péter Miksa, a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Biztonságtudományi és Kibervédelmi Intézet egyetemi tanársegéde.
Dr. Réger Mihály egyetemi tanár kiemelkedő, a felsőfokú szakirányú oktatásban és a fiatalok selmeci szellemben történő nevelésében szerzett érdemei elismeréséül az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület 2023. május 20-i Küldöttgyűlésén Christoph Traugott Delius emlékérem kitüntetésben részesült. Az elismerést az OMBKE elnökétől Dr. Hatala Páltól vette át. A Christoph Traugott Delius emlékérmet 1972. áprilisában alapította az egyesület a selmecbányai Bányászati Akadémia első tanára emlékére a bányászati oktatás, továbbá az egész Osztrák-Magyar Monarchia bányászatának szervezése terén szerzett érdemei megörökítésére.
A Gépipari Tudományos Egyesület 2023. május 11-én megtartott küldöttgyűlésén Műszaki Irodalmi Díjjal tüntette ki oktatóinkat – Varga Bálint mestertanárt és Dr. Mikó Balázs egyetemi docenst (BGK-GTI) a “CAD modelling of the chip shape in case of ball-end milling” című cikkükért (Mérnöki és Informatikai Megoldások/Engineering and IT Solutions 2022. 3(2):30-38). Ugyancsak Műszaki Irodalmi Díjban részesült Dr. Lázár-Fülep Tímea egyetemi adjunktus (BGK-TAI) a “Scientific Research Review on Dependability of Complex Automotive Systems Developed towards Autonomous Driving” című cikkéért (Periodica Polytechnica Transportation Engineering 2022. 50(2):142–145).
Véget ért a 36. OTDK, melyen az erős versenyben a Bánki Kar hallgatói két dobogós helyezést, két különdíjat és egy elismerést is szereztek:
Had- és Rendészettudományi Szekcióban, Biztonságtechnika, biztonságtechnika-történet tagozaton Molnár Krisztián és Ujhegyi Bence “Tengeralattjáró balesetek és okainak feltárása” című munkájukkal 3. helyezést szereztek. Témavezetőik: Dr. Fábián Enikő Réka, Dr. Szűcs Endre
Műszaki Tudományi Szekcióban, Géptervezés, számítógéppel segített tervezés tagozaton Csányi Mihály “Versenyautó-csonkállvány strukturális felépítésének optimalizálása” című dolgozatával 2. helyezést ért el. Témavezetője: Dr. Molnár Ildikó
Műszaki Tudományi Szekcióban, Additív technológiák tagozaton Tóth Lilla Éva “3D nyomtatott egyedi geometriák vizsgálata” című dolgozatával különdíjat szerzett. Témavezetője: Dr. Horváth Richárd
Ugyan csak Műszaki Tudományi Szekcióban, Anyagtudomány, anyagvizsgálat tagozaton Abdulrahman Yousef Hassan Moheb “Inkrementális alakítás modellezése és kísérleti alkalmazása” című dolgozatával különdíjat érdemelt. Témavezetője: Dr. Gonda Viktor
Műszaki Tudományi Szekcióban, Járműmérnöki Tudományok tagozaton Kiss Márton Péter “Motorfejlesztés Formula Student versenyautóhoz” dolgozatával az NKE Víztudományi Kar elismerését érdemelte ki. Témavezetője: Dr. Molnár Ildikó
Alábbi hallgatóink szintén szépen szerepeltek az országos megmérettetésen:
Had- és Rendészettudományi Szekció, Biztonság és védelempolitika tagozat: Turós Tímea “A humán erőforrás és a szolgálati állatok alkalmazásának feltételei és jelentősége a kiemelt biztonsági kockázatú sportesemények biztosításában”. Témavezetője: Dr. Szűcs Endre adjunktus
Had- és Rendészettudományi Szekció, Haditechnika, Katonai logisztika tagozat: Kinczel Tamás Bence “T-72-es harckocsi modernizálása, drón védelem”. Témavezetője: Dr. Szűcs Endre adjunktus
Had- és Rendészettudományi Szekció, Kiberbiztonság technikai aspektusai tagozat: Gózon Fanni Zsuzsanna “Hierarchikus fuzzy alapú kiberbiztonsági kockázatértékelő modell”. Témavezetője: Dr. habil Laufer Edit egyetemi docens és Váczi Dániel IT biztonsági tanácsadó, cyex OÜ
Műszaki Tudományi Szekció, Anyagtudomány, anyagvizsgálat tagozat: Szőke-Tóth Éva “PVD bevonatok minősítése keménységméréssel”. Témavezetője: Dr. Horváth Richárd egyetemi docens és Prof. Dr. Réger Mihály egyetemi tanár
Műszaki Tudományi Szekció, Víztudomány tagozat: Wéber József “Körner Creativtec Magic 600 ismertető, állapot áttekintés”. Témavezető: Burai István György műszaki oktató
Nagyon köszönjük előadóinknak a színvonalas prezentációkat, valamint gratulálunk a díjazottaknak és konzulenseiknek a kiváló eredményekhez!
2022. november 17-én került megrendezésre Karunkon az Arany Díszoklevelek átadása az 1972-ben, a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskolán, Karunk jogelőd intézményében 50 éve főiskolai diplomát szerzett hallgatóink számára. A Díszoklevelet olyan volt diákjainknak adományozzuk, akik közmegbecsülésre méltó magatartásukkal, valamint szakmai munkájukkal és egész életútjukkal Intézményünk hírnevét öregbítették.
Az elmúlt évek pandémiás időszakban nem volt alkalmunk a mostanihoz hasonló eseményt tartani, ezért ezen ünnepélyes alkalomra meghívtuk az 1970-ben és 1971-ben végzett, az előző két évben Arany Díszoklevelet kapott volt hallgatóinkat is, hogy személyesen is gratulálhassunk nekik.
Az eseményt Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán úr nyitotta meg. Beszédében összefoglalta Karunk múltját és jelenét: a kezdeti Budapesti Állami Közép-Ipartanodától majd Állami Felsőipariskolától az 1954-es évig, amikor az iskola alapításának 75. évfordulójára felvette Bánki Donát nevét, majd a technikumi évektől a főiskolává válásig, s végül a jelenkorig, az Óbudai Egyetem 2010-es megalakulásáig, megemlékezve a főbb eseményekről. Bemutatta karunk oktatási és tudományos portfólióját, eredményeit, a mostani Bánki Kar hallgatói életét. Köszöntő beszéde után Dr. Palásti-Kovács Béla, Karunk prodékánja tartott színvonalas beszédet, melyben számos érdekes emléket idézett fel közösen a hallgatósággal.
A beszédek után az Arany Díszoklevelek ünnepélyes átadása következett.
A Bánki Kar dékánja Arany Díszoklevelet adományozott az 1972-ben végzett hallgatók részére:
Bányi Gábor
Bucsányi László
Debreczy Zoltán
Fárbás Istvánné (Budaházy Lívia)
Hámori György
Hegedűs László
Ignácz György
Mendel Márton
Nix Vilmos
Posch Péter
Simsik József
Szabó Rezső
Vizi György
(Az ünnepélyes átadáson megjelenni nem tudó aranydiplomások postai úton kapják meg oklevelüket)
Ezt követően a tavaly és tavalyelőtti évben Arany Díszoklevelet szerzett volt hallgatóinkat köszöntöttük. Utólag is nagy szeretettel gratulálunk azoknak is, akik most nem tudtak eljönni, és azoknak is, akik megtiszteltek látogatásukkal.
A kiállított Arany Díszoklevelek:
1971-ben végzettek:
Csikós Nagy István
Csörgei Gyula
Fabini Henrik István
Horváth János
Horváth Jánosné/Géczy Ágnes
Körösi János
Szabó Attila
Szemerszky László
Tuba Ferenc
1970-ben végzettek:
Balogh Andor Ambrus
Barsi Mária Anna
Bereczky Vilmos
Déri András
Dr. Bató András
Fenyvesi József
Kármán Éva
Kovács Ferenc
Nyíri Miklósné Szőllösi Mária
Soós Sándor
Szemere István
Szucsány György
Windberger László
A köszöntések után az ünnepeltek nevében Hámori György tartott beszédet, majd a többi évfolyam volt hallgatói is hozzászóltak.
A beszédeket Illés Mihály tanársegéd kollégánk klarinétjátéka követte, majd a meghívottak meglepetésére Kovács Ferencné szavalta el Keresztury Dezső odaillő versét.
Az ünnepség zárásaként kötetlen beszélgetés zajlott, régmúltról, közös ismerősökről, a rég nem látott hallgatótársakról. Nagyon jólesően hallgattuk a visszaemlékezéseket, az Alma Materhez kapcsolódó pozitív szavakat. Jó volt személyesen is találkoznunk az érintettekkel, és annak is örülünk, hogy ők maguk is ismét egymásra találtak Intézményünk falai között, ott, ahol annak idején szakmai útjukat megkezdték.
Elismerő oklevelet, valamint az OBO BETTERMAN Hungary Kft. és a Bánki Kar felajánlásában Media Markt ajándékutalványt vehettek át az 54. Tudományos Diákköri Konferencia díjazott pályamunkáit készítő hallgatók a 2021. december 15-án megtartott Kari Igazgatótanácsi ülésen.
Anyagtechnológia és anyagvizsgálat szekcióban II. helyezett Nyisztor Olivér (A SZÍVÓDÁSI ÜREGEK VIZSGÁLATA RONCSOLÁSOS ÉS RONCSOLÁSMENTES MÓDSZEREKKEL ÖNTÖTT ALUMÍNIUM ALKATRÉSZEKNÉL / Konzulens: Oláh Ferenc, tanszéki mérnök), I. helyezett Hartdégen Bertalan (TECHNOLÓGIÁK HATÁSA AUSZTENITES KORRÓZIÓÁLLÓ ACÉLOK LÉZERSUGARAS HEGESZTÉSÉRE / Konzulens: Dr. Fábián Enikő Réka, egyetemi docens).
Biztonságtechnika és technikatörténet szekcióban III. helyezett Kenzhetayev Yernar (ARCFELISMERŐ ALGORITMUS FEJLESZTÉSE / Konzulensek: Dr. habil Laufer Edit, egyetemi docens és Dr. Nagy István, egyetemi docens), II. helyezett Horváth Orsolya Margit (ARCFELISMERÉS ÉS HITELESÍTÉS CSÖKKENTETT BIOMETRIAI ADATOK ALAPJÁN / Konzulens: Prof. Dr. Kovács Tibor, egyetemi docens), I. helyezett Ujhegyi Bence, Molnár Krisztián (TENGERALATTJÁRÓ BALESETEK ÉS OKAINAK FELTÁRÁSA / Konzulensek: Dr. Fábián Enikő Réka, egyetemi docens és Dr. Szűcs Endre, adjunktus.
Mechatronika és járműtechnika szekcióban I. helyezett Antal Gábor (SZÍV- ÉS ÉRRENDSZERI MEGBETEGEDÉS KOCKÁZATÁT BECSLŐ FUZZY MODELL MEGALKOTÁSA / Konzulens: Dr. habil Laufer Edit, egyetemi docens).
Közönségdíjas hallgatók: Falta Bonifác, Ujhegyi Bence, Molnár Krisztián, Antal Gábor
Az ülésen átadásra került ezen kívül a Kari Kiváló Oktatói Díj, amelyet Hanka László egyetemi docens, a Mechatronikai és Járműtechnikai Intézet matematikai, informatikai kiemelt szakcsoportvezetője kapott, valamint a Kari Kiváló Oktatást Támogató Munkatársi Díj, amelyet Varga Bance a Mechatronikai és Járműtechnikai Intézet tanszéki mérnöke vehetett át.
Kezdetét vette a közel egy hónapig tartó Magyar Tudomány Ünnepe eseménysorozat az Óbudai Egyetemen, melynek keretében rekordszámú programot tartanak Intézményünkben november hónapban. Az ünnepi nyitónapra november 3-án került sor a Bécsi úti campuson, ahol többek között átadásra kerültek a Nemzeti Kiválósági Ösztöndíj oklevelek is.
A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi 204. törvény, valamint a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. kormányrendelet alapján a felsőoktatásért felelős miniszter nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat adományoz a 2021/2022. tanévre a felsőoktatási intézmények által felterjesztett hallgatók részére, a kormányrendeletben meghatározott létszámkeret figyelembevételével.
Nemzeti Kiválósági Ösztöndíj oklevelet vehetett át a Bánki Karról
alapképzési szakon:
Barna Bianka Rita
Bayaraa Burtejin
Bondor Csaba
Brabanti Kristóf
Cocchioni Vince
Falta Bonifác
Kostyál Levente
Nagygyörgy Péter Károly
Szekeres András Béla
mesterképzési szakon:
Mónus László József
Az Új Nemzeti Kiválóság Program 2016-ban indult, több témakörben kiírt ösztöndíjpályázatokat magában foglaló program, amelynek célja, hogy a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogassa. Az ÚNKP olyan alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló hallgatókat, doktorjelölteket, valamint fiatal oktatókat, kutatókat támogat, akik a programban részt vevő felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak.
A 2020/2021 ÚNKP nyertesek 2021. június 15-i konferencia-előadásai közül a szekcióvezetők értékelése alapján a Bánki Karon kiváló minősítést nyertek a következő előadók:
Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj
Hetyei Csaba: Vírusok és baktériumok terjedésének áramlástani modellezése metrókocsi légterében
Bálint Krisztián: Biztonsági kamerákon alapuló online jelenléti ívkészítő rendszer megoldásai
Horváth Orsolya Margit: Hőkamerák alkalmazhatósága oktatási épületek optimalizált kiürítésére
Témavezetők Karunkról: Prof. dr. Szlivka Ferenc, Prof. Dr. Berek Lajos, Prof. Dr. Kovács Tibor
A díjazottak teljes listáját és a forrásként szolgáló cikket Egyetemünk weboldalán olvashatják.
A Magyar Tudomány Ünnepe – A fiatal kutatóké a jövőA Magyar Tudomány Ünnepe – A fiatal kutatóké a jövőA Magyar Tudomány Ünnepe – A fiatal kutatóké a jövőA Magyar Tudomány Ünnepe – A fiatal kutatóké a jövő
Amennyiben szükséges, oldalunk cookie beállításait az alábbiakban tudja módosítani.
Feltétlenül szükséges sütik
Ezen sütik a weboldal rendeltetésszerű használatát biztosítják, a weboldal megfelelő működéséhez szükségesek, éppen ezért ezek használatát nem lehet megtiltani.
Funkcionális sütik
Az oldal statisztikai, elemzési célra sütiket használ (pl Google Analytics), azonban a weboldal ezek elfogadása nélkül is használható.
Ezeknek a sütiknek a használata segíti a munkánkat az oldal működésének javításában.
Please enable Strictly Necessary Cookies first so that we can save your preferences!