A Formula Student csapatunk bemutatta idei terveit

A Bánki Karon 2024. február 9-én került sor a Design Freeze Event-re, az Óbudai Egyetem Formula Student csapatának 2024-es idényét beharangozó, bemutató eseményére, amelyen képviseltette magát az egyetem felső vezetése, valamint egyetemi és Kari munkatársak, támogatók és versenytársak is megjelentek.

Nyitó beszédében köszöntötte a jelen lévőket Prof. Dr. Rajnai Zoltán, a Bánki Kar dékánja, majd ezt követően beszédet mondott Prof. Dr. Felde Imre, ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettes, aki a hallgatói projektek fontosságát emelte ki, és sok sikert kívánt a csapatnak a 2024-es idényre.

A hallgatói projekt bemutatója keretében Labutyin Máté csapatkapitány ismertette a team felépítését, az eddig elért eredményeket és a jövőbeli terveket, amelyek között két megmérettetés is szerepel az idei évben, a Magyarországon megrendezésre kerülő Formula Student East, valamint a Horvátországban rajtoló Student Alpe Adria. E két versenyre kvalifikálta magát a csapat. Ezt követően Kiss Márton Péter konstrukciós vezető a következő versenyautó technikai részleteibe engedett bepillantást a közönségnek, prezentációja végén pedig leleplezésre került a jármű koncepciós modellje. Az autó erőforrását a SZEngine által fejlesztett motor fogja adni, amelyet Pap Róbert, a csapat vezetője mutatott be a közönség számára. A SZEngine projektet az Audi Hungaria Belső Égésű Motorok Tanszéke az Audi Hungaria Motorfejlesztési Részlegével és a Széchenyi István Egyetem hallgatóival közösen hívta életre 2008 év végén. A SZEngine Motorfejlesztő Csapat célja Formula Student verseny-sorozatra optimalizált motor fejlesztése, gyártása és biztosítása több csapat számára.

A számos érdekes újdonságot bemutató előadások után a résztvevők közösen megtekinthették a csapat műhelyét, az első versenyautójukat és részt vehettek a motorindításon.

A 2024-es szezon izgalmasnak ígérkezik, a Bánki Kar nevében ezúton kívánunk élményekben, sikerekben gazdag felkészülést, fejlesztést és versenyzést az OUR Team-nek!


Honvéd Kadétkonferencia a Bánkin

Az Óbudai Egyetem Bánki Kara szolgált helyszínéül a Védelmi Információs Központ Alapítvány szervezésében megrendezésre került Honvéd Kadétkonferenciának 2024. február 8-án.

Az eseményt Faludi Miklós zászlós honvédelmi nevelésért felelős referens, a Puskás Tivadar Távközlési és Informatikai Technikum tanára nyitotta meg, és köszöntötte a jelen lévőket, köztük az Alapítvány elnökét, Dr. Strommer József nyugállományú ezredest, Dr. Ráth Tamás nyugállományú mérnök ezredest és Dr. Muhoray Árpád nyugállományú vezérőrnagy kuratóriumi tagokat, Dr. Horváth Lászlót, a Puskás Tivadar Távközlési és Informatikai Technikum volt igazgatóját, az eseményre négy iskolából ellátogató 112 honvéd kadétot, valamint a Bánki Kar munkatársait és hallgatóit.

Az előadások sorát Kovács Zsombor, a Bánki Kar Hallgatói Önkormányzatának elnöke nyitotta meg, prezentációjában röviden bemutatta Karunk történetét, képzési portfóliónkat, továbbá a hallgató élet érdekességeit. Dr. habil. Farkas Tibor, a Biztonságtudományi és Kibervédelmi Intézet egyetemi docense a tavaly elindult kiberbiztonsági mérnöki szakról tartott részletes ismertetőt, míg Dr. habil. Kiss Gábor egyetemi docens, a Biztonságtudományi és Kibervédelmi Intézet igazgatója a biztonságtechnikai mérnöki szak rejtelmeibe vezette be a hallgatóságot. A Kari bemutatókat követően a Puskás Tivadar Távközlési és Informatikai Technikum négy kadétja tartott érdekfeszítő és színvonalas előadást, név szerint Keszi Olivér, Kiss Gábor, Kovács Levente és Paróczi Gergő.

Az előadások sorát Dr. Ráth Tamás kuratóriumi tag zárta a kvantumszámítógépekről és a kibervédelem jövőjéről tartott értekezésével.

Az előadásokat követően elismerések átadása következett:

“Az év kadétja” serleget kapott Fási-Szabó Lilla, az Egressy Gábor Két Tanítási Nyelvű Technikum kadétja, valamint Paróczi Gergő, a Puskás Tivadar Technikumból.

A Puskás Technikum négy kadétja kiváló előadásukért oklevélben is részesültek.

A program ezt követően a belső udvaron folytatódott, ahol a fiatalok bepillantást nyerhettek a Pneumobil csapat munkájába, megnézhették kiállított járműveiket és távirányítóval vezérelhető szerszámkocsijukat. Pintér Péter, a Mechatronikai és Járműtechnikai Intézet tanársegéde, illetve Bokodi Ábel csapatvezető röviden elmagyarázták a járművek működési elvét, majd ezt követően az OUR Team, az Óbudai Egyetem Formula Student csapat tagjai mutatták be műhelyüket, versenyautójukat, az új fejlesztéseiket.

Köszönjük szépen a kadétoknak, hogy ellátogattak a Bánkira, valamint köszönjük a Védelmi Információs Központ Alapítványnak a lehetőség megteremtését, továbbá a Bánki Kar oktatóinak, munkatársainak és hallgatóinak a lebonyolításban való közreműködést.


OUR Team – Design Freeze Event

Holnap délután az O.U.R Team, az Egyetem Formula Student csapata tart bemutatót a Bánki Karon.

A Design Freeze Event keretein belül, a csapattagok ismertetik a második versenyautójuk terveit és fejlesztéseit. Az eseményen az egyetem felső vezetése részéről Prof. Dr. Felde Imre ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettes is részt vesz, valamint egyetemi és Kari munkatársak, támogatók és versenytársak is tiszteletüket teszik a bemutatón.

A bemutatóra délután 16:00-kor kerül sor a J. 200-as díszteremben.

Nagy sikert aratott a Bánki Kar harmadik Nyári Egyeteme

A múlt héten került megrendezésre az Óbudai Egyetem Bánki Kar harmadik Nyári Egyeteme 2023. augusztus 1-4. között. A korábbi évekhez képest jelentősen nőtt a résztvevő középiskolások száma, immáron 23 regisztrált érdeklődő fiatal vehetett részt a Bánki programjain.

Az első két nap online zajlott a Big Blue Button rendszerében; izgalmas előadásokkal valamint szakjainkhoz kapcsolódó céges bemutatókkal készültünk. Az első nap szó esett többek között a számítógéppel támogatott gépészeti modellezésről, az ember-robot interakció aspektusairól, a kötéstechnológiákról, a gyártsátechnológiáról és a tűzvédelemről is. Céges partnereink közül ketten mutatkoztak be, Huszár Imre az Anteus Kft-től, Misinszky Gábor pedig a Robotaid Kft. képviseletében tartott előadást.

A második napon is erős előadói mezőnyünk volt, Dr. habil Kiss Gábor az információbiztonság-tudatosságról tartott prezentációt, Dr. Pető Richárd a biztonságtechnika építőiparban betöltött szerepét vizsgálta, míg Dr. Lukács Judit a közelekedésbiztonság területét mutatta be. Dr. Frigyik Béla András a dinamikus rendszerekről tartott elődást, céges partnereink pedig ezt a napot sem hagyták ki: Pusztay Gábor tartott előadást a Walter Kft-től, míg Váczi Dániel a kiberbiztonság kapcsán beszélgetett a résztvevőkkel. Délután Horváth Gergő HÖK-elnök mesélt a Bánki hallgatói életéről, majd egy telefonos kvízjátékra invitáltuk a fiatalokat.

A harmadik napon végre személyesen is találkozhattunk a lelkes diákokkal, akikkel a Népszínház utcából indultunk el együtt a Hungaroringre, hogy kilátogassunk a Formula Student East versenyre, amelyen egyetemi csapatunk az OUR Team is elindult újonnan elkészült OUR FSV-1 versenyautójukkal. Jó időt fogtunk ki, a szikrázó napsütésben volt lehetőségünk körbejárni a boxutcát, valamint a csapat tagjai készséggel álltak rendelkezésünkre és válaszoltak a fiatalok számtalan kérdésére. Ezúton is köszönjük, hogy vendégül láttak minket az istállóban. Mindezek mellett nagy élmény volt az is, hogy a többi egyetemi csapatot is láthattuk felkészülés közben, és hogy bepillanthattunk a kulisszák mögé: hogyan is zajlik egy-egy alkatrész tesztelése, ellenőrzése. A Bánki Karra visszaérve az udvaron gyűltünk össze, ahol a HÖK tagjai finomabbnál-finomabb grillhúsokat és kolbászokat sütöttek, miközben a résztvevő diákokkal beszélgettek az egyetemről, a szakokról, és kötetlenül bármiről. Nagyon örülünk, hogy sikerült igazi bulihangulatot teremteni és mindenki jól érezte magát.

A negyedik napon ismét személyes programra került sor, a kar munkatársai ekkor mutatták be a laborokat és műhelyeket, a diákok megtekintették a hegesztő labort (Dunavölgyi Dávid és Kuti János), a biztonságtechnika labort (Őszi Arnold és Hell Péter), a nagyműhelyt (Ráczi Viktor), a pneumobil műhelyt (Pintér Péter és a pneumobil csapat tagjai), a lean labort (Tóth Georgina), a robotika labort, ahol nem csak a robotokról (Varga Bence), hanem a PLC-kről (Csillik Luca demonstrátor) is sok érdekességet hallhattak. Bakosné Diószegi Mónika a biogáz laborban tartott foglalkozást. A műhelyek bejárását az ebéd követte, a HÖK séfjei ezúttal spagettit készítettek; ebéd után pedig sor került az eredményhirdetésre és a díjak átadására, melyre Dr. Ancza Erzsébet oktatási dékánhelyettes asszonyt  kértük fel.

Az online kvízjátékon harmadik helyezést ért el Fehér Dénes, második helyezést ért el Varnyú Bálint, és az első helyet Mórocz Hanna szerezte meg. A helyezést elérők emléklapot és értékes tárgynyereményt, bánkis relikviákat kaptak. A pénteki nap élő kvízjátékán harmadik helyet szereztek: Májer Martin, Kovács Merse és Mórocz Hanna. Második helyet szereztek: Mudrák Balázs, Hegedűs Bálint, Oroszi Konrád és Varnyú Bálint. Az első helyet pedig Fehér Dénes szerezte meg. Ezúton is gratulálunk!

A Nyári Egyetemen való részvételért minden diák tanúsítványt kapott.

Nagyon köszönjük mindannyiuknak, hogy minket választottak, és a nyár közepén nálunk töltötték az időt. Reméljük, legalább olyan jól érezték magukat, mint a szervezők – és legalább annyi élménnyel gazdagodtak, mint mi magunk is.


Egyetemünk Formula Student csapata is részt vett az idei Techtogether versenyen

Az O.U.R. Team, az Óbudai Egyetem Formula Student csapata idén részt vett az Automotive Hungary rendezésében lebonyolított Techtogether versenyen 2021. november 16-18. között. Csapatunk nagy létszámmal, közel 30 fővel indult a 3 napos rendezvényen, ahol különböző elméleti és gyakorlati feladatokat oldottunk meg. Az összesítést követően a 7. helyen zártunk. Sikerült egy különdíjat is elhoznunk méghozzá a Rhode & Schwarz különdíját, amelyhez egy oszcilloszkópos feladatot kellett megoldani, és ebben mi voltunk a legjobbak.

A versenyen összemérhettük az elméleti és a gyakorlati tudásunkat a többi csapattal, illetve sikerült új kapcsolatokra is szert tennünk, valamint sok hasznos információt és segítséget kaptunk más csapatoktól a versenyautónk építéséhez.

Felvári Bálint
O.U.R. Team csapatkapitány

Elkészült az Egyetem Formula Student csapatának weblapja

Elkészült az Obuda University Racing Team, vagyis az O.U.R. Team csapat honlapja! Látogassátok meg őket és tudjatok meg minél többet a csapattagokról, a csapat életéről, munkájáról, a Formula Student világáról. Hogy mindig legyen friss információtok, kövessétek őket Facebook és Instagram oldalukon is!
http://ourteam.hu/
https://www.facebook.com/OURTeamFormulaStudent/
https://www.instagram.com/ourteamracing/