Végzett bánkis hallgatónk nyerte “Az év információvédelmi dolgozata 2024” díjat

Nyáron záróvizsgázott hallgatónk, Dóka Fanni biztonságtechnikai mérnök nyerte „Az év információvédelmi dolgozata 2024” díjat „BSc szakdolgozat” kategóriában. A szakdolgozat címe: „Középvállalkozás információbiztonsági állapotfelmérése”. Konzulense Dr. habil. Kollár Csaba volt.

A pályázat a Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület által évente kerül kiírásra, az idei díjakat 2024. szeptember 18-án adták át az Egyesület szakmai fórumán a Lurdy Házban, ahol a győzelmekért járó Herendi porceléánfigurák, illetve a támogató, a Fortix Consulting Kft. által felkínált díjak és pénzjutalmak is átadásra kerültek.

A pályázat célja, hogy az Egyesület népszerűsítse az egyre elterjedő nemzetközi gyakorlatokat, és hogy támogassa az információ- és adatvédelem kultúrájának kialakítását azoknak a diploma,- és szakdolgozatoknak, valamint tanulmányoknak a díjazásával, amelyek alkotói a tématerületükön kiemelkedőt alkottak.

A kiváló eredményhez ezúton is szívből gratulálunk!

Prof. Dr. Michelberger Pál

Matematikából legjobban teljesítő hallgatóink – 2023/2024/1. félév

Tisztelt Hallgatóink!

Szeretnénk hagyományt teremteni Karunkon a legjobb eredményeket elérő hallgatók nevének felsorolásával, ezért a Bánki Kar Vezetősége és Oktatói nevében ezúton gratulálunk az 1. évfolyamon matematikából jeles eredményt elérő hallgatóknak. Kívánunk nekik további sikeres féléveket!


2023/24  1. félév
I. évfolyam (BSc)
Matematikából a legjobban teljesítő hallgatók

NévSzakVizsgaÖsszpontszámEredmény
Szemenyei Pétergépész48,092,5jeles
Papp Andrásmechatronika48,088,0jeles
Palkovics Tamásmechatronika44,586,5jeles
Czigány Leventegépész43,585,5jeles
Surányi Zombormechatronika43,085,0jeles
Cseh Mátégépész41,585,0jeles