Újra 300 kg fölötti teherbírású szerkezet épült a háziversenyen!

2023. november 30-án zajlott őszi tésztahíd-építő háziversenyünk, amelyen bár kevés hallgató bátorkodott nevezni, mégis két igen szép teljesítménynek lehettünk tanúi.

A “Zsiráf” névre hallgató tartószerkezet a maga 986 g tömegével 313,9 kg teherbírást ért el, míg híd kategóriában a 823 g tömegű “HÍD1” 154 kg teherbírást. Versenyen kívül indult a későn befutott “Malac”, ami sajnos csak 10,5 kg teherbírású lett.

Ezúton is szeretnénk gratulálni a részvételhez és a szép teljesítményhez, reméljük, hogy hallgatóink a következő megmérettetésen is részt fognak venni és társaikat is a hídépítésre buzdítják majd.

FantázianévSzerkezet típusaKészítők neveiTömeg (g)Teherbírás (kg)
ZsiráftartóPompor Mátyás, Kovács Péter és Schäffer László986,00313,9
HÍD1hídUnyi Nándor, Kovács Milán823,00154,0
MalactartóPénzes Márton, Nagy Kornél458,0010,5


Gratulálunk az 58. Tudományos Diákköri Konferencia díjazott hallgatóinak

Sikeresen lezajlott az 58. Tudományos Diákköri Konferencia. Az eseményt az egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részeként szervezte meg. A konferencia záróeseményén, 2023. november 29-én hirdettek eredményt, és jutalmazták a nyertes művek szerzőit és konzulenseiket.

A Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar díjazottjainak ezúton is szívből gratulálunk!

Biztonságtechnika szekció

I. díj

Baross Márk Tamás
IOT RENDSZEREK SÉRÜLÉKENYSÉG VIZSGÁLATÁNAK KUTATÁSA
Konzulensek:
Dr. Holik Ildikó, egyetemi docens
Dr. Varga Péter János, egyetemi docens

II. díj

Ujhegyi Bence, Molnár Krisztián
ATMOSZFÉRIKUS RAKÉTA INDÍTÁS BIZTONSÁGI KÖVETELMÉNYEI ÉS AZOK BETARTATÁSÁNAK KIHÍVÁSAI
Konzulens:
Dr. Szűcs Endre, adjunktus

III. díj

Molnár Zoltán
LOKÁLIS HELYMEGHATÁROZÁS ÚJ MÓDSZEREKKEL
Konzulens:
Prof. Dr. Szabolcsi Róbert, egyetemi tanár

Járműtechnika (angol nyelvű) szekció

I. díj

Dunkelberg Mertin, Wittrock Max
AUTOMATIKUS PNEUMATIKUS HENGERMAGASSÁG-SZABÁLYOZÁS CSÖKKENTETT ÉRZÉKENYSÉGGEL A KÜLSŐ ERŐKRE
Konzulens:
Dr. Szakács Tamás, egyetemi docens

Technológiai és gépészeti szekció

I. díj

Kertész Olivér Gábor
FŐTENGELY SZIMERING HÁZÖNTVÉNY ÖNTŐSZERSZÁM ÉLETTARTAMÁNAK NÖVELÉSE, MEGFELELŐ ACÉLMINŐSÉG KIVÁLASZTÁSÁVAL ÉS OPTIMÁLIS HŐKEZELÉSÉVEL
Konzulens:
Dr. Tóth László, egyetemi docens

II. díj

Kerényi Gábor
KOORDINÁTA MÉRÉS CNC MARÓGÉP SEGÍTSÉGÉVEL
Konzulens:
Ráczi Viktor Gergely, egyetemi gyakornok

III. díj

Kovács Gábor, Győrfy Máté
PNEUMOBIL TELEMETRIÁJA
Konzulens:
Pintér Péter Mihály, tanársegéd

Közönségdíjas hallgatók

Ujhegyi Bence
Molnár Krisztián
Dunkelberg Mertin
Wittrock Max
Kerényi Gábor


Elérhető a II. Bánki-HAAS országos CNC programozási versenyről készült kisfilm

2023. november 10-e jelentős nap volt az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Kar életében. Ezen az esős pénteki napon vette kezdetét a személyes részvétellel – a Magyar Tudomány Ünnepe keretében – rendezett II. Bánki – HAAS országos CNC programozói verseny. A verseny szervezésére, a díjak vásárlására a Gene HAAS Alapítványnál megpályázott és elnyert 15 000 Eurós támogatásból került sor. A küzdelembe 12 csapat nevezett be, akik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pannon Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar, a Széchenyi István Egyetem, a Debreceni Egyetem Műszaki Kar és a házigazda, egyben rendező Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar hallgatói közül kerültek ki.

Az eseményről készült after movie a Kar hivatalos YouTube csatornájára került feltöltésre, alább megtekinthető:


Beszámoló a II. Bánki-HAAS országos CNC programozási versenyről

2023. november 10-e jelentős nap volt az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Kar életében. Ezen az esős pénteki napon 08:30-kor a regisztrációval vette kezdetét a személyes részvétellel – a Magyar Tudomány Ünnepe keretében – rendezett II. Bánki – HAAS országos CNC programozói verseny. A verseny szervezésére, a díjak vásárlására a Gene HAAS Alapítványnál megpályázott és elnyert 15 000 Eurós támogatásból került sor. A küzdelembe 12 csapat nevezett be, akik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pannon Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar, a Széchenyi István Egyetem, a Debreceni Egyetem Műszaki Kar és a házigazda, egyben rendező Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar hallgatói közül kerültek ki.

Az első selejtező forduló október 27-én zajlott, ahol egy online elődöntő során mérték össze elméleti tudásukat a versenyzők. Az online teszt 50 automatikusan és véletlenszerűen kiválasztott kérdésből állt, a forgácsolástechnológia témaköréből. A tesztet a háromfős csapat minden tagjának külön-külön kellett megoldania, és az így összegyűjtött pontok jelentették a csapat összpontszámát. A személyes részvétellel megtartott versenyre a hat legtöbb pontot elért csapat kvalifikálta magát. A továbbjutó csapatok egy otthon megoldandó feladatot kaptak. A feladat Bánki Donát, a Kar névadója portréjának CNC programozással készített térbeli modelljéből, és a kész program próbafuttatásából állt. A munka menetéről és az eredményről egy videót kellett készíteni, amelyet adott határidőre egy meghatározott tárhelyre kellett feltölteni. A feladat letöltése és a megoldás feltöltése között eltelt időt dokumentáltuk és az értékelés során figyelembe vettük.

November 10-én, a Bánki Karon 09:30-kor kezdődött az igazi megmérettetés. A versenyt Balogh József a BGK oktatója és a Szervezőbizottság operatív vezetője vezette fel, melyben köszöntötte a résztvevőket és bemutatta a házigazda Kar dékánját, a támogató cégek képviselőit ésa szakmai testület, illetve a zsűri tagjait. A versengő csapatokat és felkészítő tanáraikat Prof. Dr. Rajnai Zoltán a Kar dékánja köszöntötte és kívánt egy nagyon jó, szakmailag hasznos és hangulatos versenyt a résztvevőknek. Ezt követően Dr. Czifra György, a BGK oktatója és a Szervezőbizottság szakmai vezetője köszöntötte a versenyzőket és vette kezébe az irányítást, ismertetve a nap forgatókönyvét.

Az első feladatban egy kézi programozási feladatot kellett megoldani. A versenyzők a BGK laborjában kezdték a munkát, előre előkészített környezetben, majd a kész programot – már akinek sikerült megoldani maradéktalanul – lefuttatták a gépműhelyben és a programozott alkatrészt le is gyártották, bizonyítva ezzel a program használhatóságát. A következő forduló a Kar nagyelőadójában zajlott. Ekkor minden csapat 5 perces prezentációban mutatta be az intézményt, ahonnan érkezett, majd 10 percben ismertette az otthon megoldott feladat eredményét. Az előadást a zsűri értékelte a végeredmény kialakításánál. A bemutatók után következett a jól megérdemelt ebéd. A kora délutáni feladat során, egy rajzbírálat került sorra, amelynek keretében egy alkatrész műhelyrajzán kellet megkeresni azokat a hibákat, amelyek lehetetlenné tették a munkadarab legyártását. Az utolsó fordulóban egy kész CNC program hibáinak megkeresése és felismerése szerepelt.

Az eredmények kiértékelését szakmai zsűri végezte, amelynek tagjait az esemény fő szponzora Péntek György a HAAS, valamint a további támogató cégek, Gyönyörű Attila az ENTERPRISE és Takács József a WALTER cég képviselői, illetve a feladatokat elkészítő BGK–s kollégák, Burai István György, Ráczi Viktor Gergely és Dr. Varga Bálint alkották.

A küzdelem befejezését követően a versenyt támogató cégek, az EVOSOFT, az ENETRPRISE, a WALTER és a főtámogató HAAS képviselőinek bemutatkozó előadásai következtek.

Az előadások alatt és a kávészünetben a zsűri értékelte az elért eredményeket és meghozta döntését, amelyet Dr. Czifra György, a BGK oktatója és a Szervezőbizottság szakmai vezetője ismertetett, átadva a minden résztvevőnek kijáró elismerő oklevelet. A versenyben az első három helyen végzett csapatnak Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán úr adta át a helyezésnek megfelelő oklevelet, valamint a szponzorok által felajánlott díjakat és az otthoni feladat során létrehozott portré gravírozott modelljét. A legjobb csapatnév birtokosa különdíjat vehetett át, amelyről a szervezőbizottság menet közben titkos szavazással döntött, látva az ötletesebbnél ötletesebb csapatneveket. A különdíjat az elHAASalók csapata kapta.

Az első helyezett elHAASalók csapata, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hallgatóiból állt. A fődíj a csapat minden tagjának kijáró 3D nyomtató, valamint a csapatnak és a felkészítő tanárnak is a HAAS cég által felajánlott Forma 1-es belépő a 2024-es versenyszezon Magyar Nagydíjára. A második helyezett csapat, a Marás Mágusai, akik az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar hallgatóiból verbuválódtak. A harmadik helyet, a CAMpions csapata foglalta el, a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar képviseletében. A díjakat a Gene HAAS Alapítványnál pályázott és elnyert támogatásból vásárolt, valamint az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara, a HAAS, az ENTERPRISE, az EVOSOFT és a WALTER cégek által felajánlott ajándékok alkották. A csapatok sorrendje és az egyes fordulók eredményei az alábbi összefoglaló táblázatban találhatók:


Csapat1. forduló2. forduló3. forduló4. forduló5. fordulóÖSSZESENHelyezés
elHAASalók11480251001004191.
Marás mágusai118778570644142.
CAMpions118713590723863.
NeCAM8120746560403594.
CAManiacs1077010100603475.
Forgács Pandúrok119751090443386.

És akkor álljon itt az első három helyezett csapat névsora, megörökítve az utókornak az elért eredményüket:

1. helyezett:    

„elHAASalók”
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

Bányász Kristóf
Hegedüs András
Kupcsok Péter
Felkészítő tanár: Dr. Jacsó Ádám

2. helyezett

„Marás mágusai” 
ÓE Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar

Kerényi Gábor
Varga Zsolt
Várkonyi Péter Pál
Felkészítő tanár: Stadler Róbert Gábor

3. helyezett

„CAMpions
Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar

Pakodi Ferenc
Rumbach Roland Bálint
Siska Dávid Attila
Felkészítő tanár: Fenyvesi Sándor

A verseny zárásakor Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán úr kihangsúlyozta, hogy a lehető legjobb helyre került a Gene HAAS Alapítvány támogatása, mivel a Bánki Kar nagy hangsúlyt fektet a gyakorlatorientált mérnökképzésre, és folyamatosan törekszik a hallgatók CNC technológiával kapcsolatos tantárgyainak fejlesztésére, az oktatás minőségének emelésére. A Kar élni tudott a lehetőséggel és reményei szerint folytatódni fog a versenysorozat, mivel a hagyományteremtésnek az alapjait sikerült lerakni. Dékán úr egyben köszönetét fejezte ki a főtámogató HAAS Automation Inc., illetve személyesen Péntek Györgynek a Karnak nyújtott támogatásért, és reményét fejezte ki, hogy hosszútávon fenntartható lesz az együttműködés, hiszen ez mindkét fél számára egy gyümölcsöző szakmai kapcsolatot jelent.

Péntek György, a főtámogató HAAS Automation Inc. képviseletében, zárszavait a következő felvezetéssel kezdte: ’A képzésnek és az iparnak kéz a kézben kell járnia.”

Beszédében kiemelte, hogy a Haas által kínált támogatási rendszer összességében egy olyan ipari és oktatási kezdeményezés, ami a legmodernebb szerszámgépeket és a hozzá kapcsolódó CNC-segédeszközöket teszi mindenki számára elérhetővé. A cél az, hogy a tanulók és hallgatók releváns szakmai képzést kapjanak, megismerjék az iparági trendeket és az új technológiákat.

„Hogy mit nyerünk mi? Egy Forma–1-es csapattal is rendelkező, vezető szerszámgépgyártó cég termékeit és filozófiáját ismerhetik meg a jövő szakemberei, technikusai, mérnökei és döntéshozói. Ez mind a fémipar, mind a Haas számára hosszú távú értéket teremt.”

Dr. Czifra György a Szervezőbizottság nevében is köszönetet mondott az eseményt támogató partnereknek, a HAAS, az ENTERPRISE, a WALTER és az EVOSOFT cégeknek, valamint a Bánki Kar vezetésének erkölcsi és anyagi támogatásáért, illetve minden kollégánknak a szakmai és a technikai feltételek biztosításáért, a verseny színvonalas lebonyolításában való közreműködésért. Búcsúzásként mindenkinek sok sikert kívánt további szakmai fejlődéséhez.

A sikeres verseny további erőt ad a szervezőknek a folytatáshoz, ezért már most elkezdtük a következő, III. évfolyam szervezésének előkészületeit.

A Szervezőbizottság részéről:

Dr. Czifra György
szakmai vezető

Balogh József
operatív vezető


A Gene Haas Alapítvány támogatásában részesült a Bánki Kar

A BGK Kari Tanács ülése keretében 2023. november 8-án került sor a Gene Haas Alapítvány által kiírt pályázaton elnyert 15 000 € támogatás Ünnepélyes átadására. A támogatásról szóló jelképes csekket Péntek György a Haas Factory Outlet A Division of Bartec magyarországi operatív és értékesítési igazgatója adta át, Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán részére.

A HAAS Automation Inc. a világ egyik legnagyobb, 100% amerikai magántulajdonban lévő szerszámgépgyártó vállalata. A globális ipari jelenléten felül évek óta aktívan részt vesz a technikai sportok világában (Formula-1, Nascar), illetve világszerte partner a CNC oktatásban. Teszi mindezt azért, hogy a hallgatók modern, a mai kornak megfelelő gépeken, megfizethető technológiával kaphassanak képet a CNC technológia térhódításáról. Gene Haas úr, a Haas Automation Inc. alapítója és tulajdonosa által korábban létrehozott Gene Haas Alapítvány minden évben pályázati keretek között anyagilag támogatja azokat az európai oktatási intézményeket és hallgatóikat, akik a CNC oktatás minőségi fejlesztésében és népszerűsítésében részt vesznek és élenjárnak. Az elmúlt időszakban szoros szakmai kapcsolat alakult ki a Cég magyarországi képviselete és az Óbudai Egyetem Bánki Kara között, mely alapvetően annak volt köszönhető, hogy Péntek György a Bánki Kar hallgatója volt, és ezer szállal kötődik az alma materhez.



A szakmai együttműködésnek köszönhetően 2018 februárjában ingyenesen helyeztek ki egy MiniMill-EDU típusú marógépet, valamint 4 db HAAS vezérlés szimulátort a Kar Gépműhelyébe. 2018 májusában nagy sikerrel került megrendezésre az első közös, ”HAAS & ÓE-BGK CNC Konferencia – Az ipar és az oktatás kapcsolatának fontossága napjainkban” címmel. 2019 végére érdemelte ki és kapta meg a Kar azt a lehetőséget, hogy Magyarországról elsőként pályázhasson az Alapítványnál. A megfelelő szakmai munka és kapcsolatrendszer eredményeként, akkor az alapítvány 10 000 $ támogatásban részesítette a Kart. 2022. tavaszán nagy érdeklődéssel került megrendezésre 11 felsőoktatási intézmény csapatának a részvételével az Ez igazi CAMu országos CNC verseny

Az idei évben ez utóbbi verseny folytatására, és a CNC oktatás népszerűsítésére fókuszálva nyújtottuk be a pályázatunkat. Az alapítvány pozitív döntése alapján, a Kar 15 000 € támogatásban részesült. A díjazásból hosszas szervező és előkészítő munkát követően került meghirdetésre, a II. Bánki-HAAS Országos CNC Programozási Verseny”. A versenyre 12 felsőoktatási intézmény csapata jelentkezett és a selejtezőt követően 6 csapat vesz részt a Magyar Tudomány Ünnepe Egyetemi Rendezvénysorozata keretében, november 10-én megrendezésre kerülő döntőben.

A jelképes csekk Ünnepélyes átadásán Péntek György kihangsúlyozta, hogy a lehető legjobb helyre került a pénz, mivel a Bánki Kar nagy hangsúlyt fektet a gyakorlatorientált mérnökképzésre, és folyamatosan törekszik a hallgatók CNC technológiával kapcsolatos tantárgyainak fejlesztésére, az oktatás minőségének emelésére. Rajnai Zoltán dékán köszönetét fejezte ki a Cégnek, illetve személyesen Péntek Györgynek a Karnak nyújtott támogatásért, és reményét fejezte ki, hogy hosszútávon fenntartható lesz az együttműködés, hiszen ez mindkét fél számára egy gyümölcsöző szakmai kapcsolatot jelent.

Balogh József
mestertanár
ipari kapcsolatok kari koordinátor
dékáni titkárságvezető


Lezajlott a II. Bánki-HAAS országos CNC programozási verseny online selejtezője

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara a GENE HAAS FOUNDATION alapítványtól nagy értékű támogatást nyert a számítógépes gyártás népszerűsítésére. A támogatás felhasználásával meghirdettük szakmai versenyünk második évfolyamát, II. Bánki-HAAS országos CNC programozási verseny címmel.

Az első, online selejtező forduló 2023. október 27-én délután 16:00 és 20:00 óra között zajlott.

Az első fordulót a versenykiírásnak megfelelően online formában szerveztük, minden versenyző névre szóló e-mailben kapta meg a teszt elérhetőségét valamint egy saját belépési kódot, amelyet csak egyszer használhatott fel. Az 50 kérdést tartalmazó teszt megoldásra 45 perc állt rendelkezésre. A csapatok értékelt pontszáma a 3 versenyzőjük által elért összesített pontszám lett.

Az online selejtező összesítését követően az alábbi csapatok jutottak tovább:

Csapat megnevezéseElért összpontszámIntézmény
elHAASalók118Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
NeCAM8118Pannon Egyetem
CAMpions117Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar
Marás mágusai116Óbudai Egyetem Bánki Kar
CAManiacs111Óbudai Egyetem Bánki Kar
Forgács Pandúrok105Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar

Továbbá közzétesszük a nem továbbjutó csapatok elért összpontszámait is, nekik sajnos nem sikerült bejutni a következő fordulóba, de nagyon örülünk és köszönjük, hogy részvételükkel megtisztelték versenyünket és gratulálunk eredményeikhez! Bízunk benne, hogy jövőre ismét köreinkben üdvözölhetjük őket.

Csapat megnevezéseElért összpontszámIntézmény
IDMURSEAK104Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar
MaSZEk92Széchenyi István Egyetem
CAMénymag84Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
MDP73Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kar
CasCADőrök72Széchenyi István Egyetem
GMT Racing Technology47Deberceni Egyetem Műszaki Kar

Az élő fordulókra és a díjátadóval egybekötött eredményhirdetésre 2023. november 10-én kerül sor a Bánki Kar Népszínház utcai campusán. További sok sikert kívánunk minden versenyző teamnek!

A verseny hivatalos aloldala: https://bgk.uni-obuda.hu/banki-haas-cnc-verseny/

Vegyél részt az ország első számú CNC programozó versenyén és nyerj értékes ajándékokat!

A hosszú hétvégére való tekintettel meghosszabbítjuk a II. Bánki-HAAS országos CNC programozási verseny regisztrációs határidejét 2023. október 25-ig! Jelentkezz most!

Továbbá lerántjuk a leplet arról is, hogy a tapasztalatszerzésen és kapcsolatépítésen kívül miért érdemes a Bánkiban ringbe szállni a legjobb CNC programozói címért!

A verseny első helyezett csapata a Bánkis ajándékcsomag, trófea és emléklap mellett a HAAS Foundation felajánlásából belépőjegyeket nyer a 2024-es Formula 1 Magyar Nagydíjra, ahol a csapattagok a HAAS prominens ügyfelei között tekinthetik meg a futamot, valamint ugyancsak a HAAS jóvoltából Creality 3D nyomtatót nyernek. És ez még nem minden! Az Enterprise Group ajándékcsomagja 1 éves Solid Edge Prémium ipari licenszt tartalmaz az csapat minden tagja számára, továbbá nagyon értékes 3 napos EdgeCAM képzést! A győztesek az EVOSOFT csomagjában további értékes nyereményekre tehetnek szert, többek között a gyakornoki programban való részvétel, bemutatószobai foglalkozás és szabadulószoba belépők.

A második és harmadik helyezett csapatok sem mennek haza üres kézzel, támogató partnereink számukra is értékes ajándékokkal készülnek!

Bizony, megéri részt venni az ország első számú CNC programozási versenyén, ne maradj le!

Arass sikert a kombájn tervezés terepén – CLAAS UniTech Mérnökverseny

A CLAAS UniTech Mérnökverseny a kombájn építés szakmai rejtelmeivel és kihívásával tér vissza, ahol a résztvevő csapatok megmutathatják, mennyire elkötelezett mérnökpalánták.

A verseny során egy gépcsoport tervezésére van lehetőség, amely alkalmas egy magajáró arató-cséplőgép egyes funkcióinak végrehajtására. A gépcsoportnak három fő egységből kell állnia: a kombájnból, amely végzi a legtöbb funkciót, az adapterből, amely a terményt a fő egységbe juttatja, és a szállítókocsiból, amely szállítja az adaptert, és a kombájn húzza.

Nincsenek előírások a gépek méretére, tömegére, anyaghasználatára, feliratokra vagy díszítésekre vonatkozóan. A pályázóknak a Versenykiírásban szereplő követelmények és a döntő feladatok figyelembevételével kell kialakítaniuk a gépcsoportjukat.

Legyél kreatív és tervezd meg a legjobb szerkezetet csapatoddal a versenyen!

A teljes versenykiírás és a további részletek az alábbi weboldalon tekinthetők meg: https://www.unitechcompetition.com/verseny

X-Challenge ötletverseny

Kedves X-Challenge Pályázó!

Készen állsz a városi mobilitás forradalmasítására? Vagy éppen a fenntartható közlekedés jövőjének alakítására, amely alapjaiban változtatja meg a jelenleg ismert városi közlekedést Budapest mértani közepén, a X. kerületben?

Tarts velünk az X-Challenge Városi mikromobilitás versenyen és koncepcióddal aktívan járulj hozzá a zöldebb kerület megteremtéséhez, a közlekedési szokások változtatásával egy fenntarthatóbb élet megvalósításához.

A mikromobilitás innovációs kihívás jövőbe látó középiskolásokat, egyetemistákat, vállalkozókat, gondolkodókat és a városok szerelmeseit kívánja megszólítani és felkérni olyan ötletes koncepciók, víziók, konkrét akciótervek kidolgozására, amelyben például a különböző generációk eltérő mobilitási igényeit figyelembe véve vagy különböző mikromobilitási eszközök alkalmazásával és mobilitási csomópontok kialakításával elérhetővé válhat a jövő fenntartható, zöld kerülete.

Az ötletverseny fő témája az mikromobilitás, így a jelentkezők ötleteinek, megoldásainak kapcsolódnia kell ezen területek legalább egyikéhez:

  • városi mobilitás forradalmasítása
  • fenntartható közlekedés jövője
  • zöldebb kerület megteremtése
  • közlekedési szokások megváltoztatása
  • mobilitási csomópontok kialakítása
  • bármely más mikromobilitással kapcsolatos ötlet vagy megoldás

Itt az idő, hogy akár egyedül vagy csapatban, újragondold és formáld a városi közlekedést!
A pályázati anyagokat 2023. október 16. éjfélig várjuk.

A versennyel és a pályázattal kapcsolatos részleteket itt találod: https://xgain.hu/x-challenge/

Nincs rossz ötlet, minden koncepció értékes!

Az X-GAIN csapata https://xgain.hu/


Elindult a nevezés a II. Bánki-HAAS országos CNC programozási versenyre!

Ha egyetemista vagy és érdekel a számítógépes tervezés és főleg a számítógéppel támogatott gyártás, akkor ne habozz, nevezz csapatoddal 2023. október 20. (péntek)-ig az online jelentkezési űrlapon!

https://bgk.uni-obuda.hu/banki-haas-cnc-verseny/

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara a GENE HAAS FOUNDATION alapítványtól nagy értékű támogatást nyert a számítógépes gyártás népszerűsítésére. A támogatás felhasználásával 2023-ban is meghirdetjük szakmai versenyünk második évfolyamát, II. Bánki-HAAS országos CNC programozási verseny címmel.

A meghirdetett verseny célja a magyarországi felsőoktatásban tanuló, a számítógéppel támogatott gyártás iránt érdeklődő hallgatók munkájának elismerése, valamint egy szakmai közösség építése és nem utolsósorban a szakmabeli cégek, vállalkozások figyelmének felkeltése.

Szeretettel várunk olyan 3 fős nappali és levelező egyetemista hallgatókból álló csapatokat és felkészítő tanáraikat, akik komolyan érdeklődnek a számítógépes tervezés, és különösen a számítógéppel támogatott gyártás iránt.

A versenyt több fordulóban szervezzük, egy online selejtező, egy házi feladat és egy személyes részvétellel megtartott, 3 körből álló küzdelem formájában.

Az első három helyezett értékes tárgyjutalomban részesül és oklevelet kap, valamint trófeaként a verseny logójával díszített serleg modelljét kapja.

Részletes versenykiírás és nevezési űrlap: https://bgk.uni-obuda.hu/banki-haas-cnc-verseny/

Nevezési határidő: 2023. október 20. (péntek) 23:59