ICCECIP 2024 – „A víz, mint az élet és a kritikus infrastruktúra védelem kiemelt eleme”

Az ICCECIP 2024, a 6. Közép-Európai Kritikus Infrastruktúra Védelmi nemzetközi tudományos konferencia 2024. november 7-8-án került megrendezésre az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán. A konferencia a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részeként került lebonyolításra.

Idei mottója a „A víz, mint az élet és a kritikus infrastruktúra védelem kiemelt eleme” volt. Az esemény fővédnöke Dr. Kutnyánszky Zsolt volt, a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára. A nemzetközi konferencia személyes részvétellel, angol nyelven került megrendezésre, melyet Államtitkár úr nyitott meg. Nyitóbeszédében kiemelte, hogy „A víz a legfontosabb élelmiszerünk, így mindenféleképpen kötelességünk megvédeni hazánk erőforrásait. Magyarország a vizek országa. Ez a nemzetközi konferencia nagyon jó alkalom megosztani egymással a jó gyakorlatokat a víz védelmében”

Köszöntőt mondott az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar dékánja Prof. Dr. Rajnai Zoltán, a konferencia tiszteletbeli elnöke. Beszédében kihangsúlyozta, a Honvédelmi Minisztérium és az Óbudai Egyetem szoros együttműködését az oktatás és a kutatás területén:

“Az Egyetemen működő Biztonságtudományi Doktori Iskolának egyik fő kutatási területe a kritikus infrastruktúrák védelme. A doktoranduszok a védelmet biztosító műszaki megoldásokat, lehetőségeket kutatják. Emellett a Honvédelmi Minisztériummal számos más területen is dolgozunk együtt, például a tartalékos toborzásban, a hadiipari mérnöki mesterszak képzésben, illetve egyéb hadiipari specializációkban is”.

A nyitó ceremóniát követően a konferencia a plenáris előadásokkal folytatódott.

Az első plenáris vitaindító előadó Prof. Alexis Rusinek volt, a francia Lorraine Egyetem professzora és a LEM3-UMR CNRS kutatóközpont kutatója. Ezt követően Ondrej Ciz csehországból az amerikai F5cég kiemelt vezető mérnöke és Prof. Dr. Dimén Levente, a romániai Gyulafehérvári Egyetem professzora előadását hallgathatta a közönség, majd Prof. Dr. Lazányi Kornélia az Óbudai Egyetem professzorának előadása zárta a sort.

A második napon a plenáris előadásokat Prof. Dr. Dražan Kozak a horvátországi Slavonski Brod Egyetem professzora nyitotta, őt Dr. Magyar Sándor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezető docense követte előadásával. Plenáris előadást tartott továbbá Téchy Zoltán vezető mérnök és Kovács Zoltán kiberbiztonsági szakértő, az ALEF Corporation Hu munkatársai. A plenáris előadások levezető elnökei Prof. Dr. Dimén Levente, valamint Prof. Dr. Berek Tamás a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánhelyettes professzora, Dr. habil. Kovács Tünde Anna az Óbudai Egyetem docense és Dr. Magyar Sándor voltak.

A kétnapos konferencián a plenáris előadásokat követően a kritikus infrastruktúrák individuális-, kiber-, fizikai- politikai tudományos szekciókban 28 előadást mutattak be az előadók. A konferencia sikerét több külföldi résztvevő is erősítette. A rendezvényen francia, osztrák, lengyel, szerb, román, ukrán, cseh, szlovák, horvát, tunéziai, kazah, török, bangladesi és jordániai, valamint a hazai előadókkal és résztvevőkkel együtt 13 egyetem és 3 szervezet képviseltette magát.

A rendezvény első napját záró gálavacsorán megjelentek a konferenciát támogató F5 és az ALEF képviselői.

Az esemény végén Dr. habil. Kovács Tünde Anna, az ICCECIP konferencia elnöke megköszönte az előadóknak és a résztvevőknek a eseményen való részvételt, továbbá köszönetet mondott a szervezők mellett a konferenciát támogató a F5 és az ALEF képviselőinek. Az Elnök asszony egyúttal meghívta az előadókat a konferenciasorozat hetedik rendezvényére, amely 2025 novemberében került majd megrendezésre ICCECIP 2025 „Az innovatív technológiák a kritikus infrastruktúra védelemben” címmel.

Dr. habil. Kovács Tünde Anna
docens, az ICCECIP 2024 elnöke

5. Nemzetközi Közép Európai Kritikus Infrastruktúra konferencia

5th International Conference on Central European Critical Infrastructure Protection – ICCECIP

Idén ismét a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat programjaként került megrendezésre az Óbudai Egyetem, Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán az 5. Nemzetközi Közép Európai Kritikus Infrastruktúra konferencia (5th International Conference on Central European Critical Infrastructure Protection – ICCECIP), melynek idei mottója „Az energiafüggőség hatása a kritikus infrastruktúra védelemre”. A konferencia fővédnöke Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, szervező partnere pedig idén a MH Kiberműveleti Parancsnoksága volt. Az ünnepélyes megnyitón köszöntőt mondott Pozderka Gábor ezredes az MH Kiberműveleti Parancsnokság parancsnoka, valamint a konferencia házigazdája és alapítója Prof. Dr. Rajnai Zoltán az Óbudai Egyetem, Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar dékánja.

A konferencián két nap alatt 8 plenáris és több mint 60 szekció előadás hangzott el. A személyesen megjelent plenáris előadók között volt a kritikus infrastruktúra védelem számos kiemelkedő kutatója, Dr. Pavel Foltin ezredes a csehországi Brünni Védelmi Egyetem rektorhelyettese, Dr. Nagy Judit a Corvinus Egyetem egyetemi docense, Prof. Dr. Kovács László a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora, Fürstner Igor a Szabadkai Alkalmazott Kutatási Főiskola igazgatója, Prof. Adamiak Marcin a Sziléziai Műszaki Egyetem Anyagvizsgáló Laboratóriumának igazgatója, valamint a Zsolnai Egyetem, Védelmi Mérnöki Karáról Dr. Kavicky Vladimir  ezredes Pásztor Ladislavval közös előadást tartott. A Lorrain Egyetemről Prof. Rusinek Alexis valamint a Zsolnai Egyetem, Védelmi Mérnöki Karáról Prof. Dr. Dvorak Zdenek és Dr. Figuli Lucia online tartotta meg plenáris előadását. A résztvevők nagyrésze személyes jelenlétben, marokkói, francia és ugandai résztvevők pedig online mutatták be előadásukat. A hazai résztvevőkön kívül érkeztek előadók a szomszédos Szlovákiából, Romániából, Szerbiából és Ukrajnából is, valamint Lengyelországból, Csehországból. A kritikus infrastruktúra védelemhez kapcsolódtak a szekciók, úgymint fizikai védelem, kiberbiztonság, személyi biztonság, valamint politikai biztonság. Az érdekes és színvonalas előadásokat érdeklődő kérdések követték. A konferencia gálavacsorán az Óbudai Egyetem rektora Prof. Dr. Kovács Levente meleg szavakkal köszöntötte a résztvevőket és bátorította őket, hogy a következő években is vegyenek részt a konferencián előadásaikkal.

Dr. Kovács Tünde


ICCECIP 2021 nemzetközi tudományos konferencia

Az ICCECIP 2021, a Közép-Európai Kritikus Infrastruktúra Védelmi nemzetközi tudományos konferencia november 15-én került megrendezésre. Az idei konferencia már a harmadik volt a 2019-es és a 2020-as konferenciák után. Az esemény az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara és a Milton Friedman Egyetem, valamint a Batthyány Lajos Alapítvány közös szervezésében, idén egy nagyon impozáns helyen, a Lónyay-Hatvany Villában, a Budai Várban került megrendezésre. Az ICCECIP 2021 ezzel az eseménnyel is kapcsolódott a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozathoz. A konferencia idei mottója a „Kinetikus és kibereszközök a kritikus infrastruktúra védelmében” volt.

A konferencia idei fővédnökségét Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárának, miniszter-helyettese vállalta, ahogyan az eddigi konferenciákét is. A konferencia tudományos védnöke Prof. Dr. Maróth Milós, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnöke volt.

A rendezvényt a COVID helyzethez igazodva, hibrid formában tartották meg, angol nyelven. A Fővédnök nevében, Dr. Varga Ferenc Attila ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Igazgatási Főosztály főosztályvezetője üdvözölte a konferencia résztvevőit. Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar nevében Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán, a konferencia tiszteletbeli elnöke köszöntötte a konferenciát. Ezt követően a Milton Friedman Egyetem részéről Dr. Perényi János rektor mondott nyitóbeszédet. Végül, a résztvevőket a házigazda, Batthyány Lajos Alapítvány nevében Pócza István, az Alapítvány szakmai programvezetője üdvözölte.

A rendezvény plenáris előadásokkal folytatódott. Az első előadást Prof. Dr. Alexis Rusinek, a Francia Nagykövetség Tudományos és Kulturális Attaséja mutatta be. Őt Prof. Dr. Kovács Tibor, az Óbudai Egyetem docense, majd Dr. Kostiantyn Afanasenko, az Ukrán Nemzeti Polgári Védelmi Egyetem docense és Dr. Robert C. Castel, az Izraeli Nemzeti Parkok Hatóságának tudományos munkatársa követte. A plenárisok sorát Prof. Dr. Lazányi Kornélia, az Óbudai Egyetem professzora zárta előadásával.

Az idén egy naposra tervezett konferencián a plenárisok mellett a kritikus infrastruktúrák individuális-, kiber-, fizikai- politikai tudományos szekciókban 21 előadást mutattak be az előadók. A Poszter szekcióban nyolc különböző tudományos kutatási eredményeket tartalmazó poszter került bemutatásra. Az eddigi konferenciák sikerét mutatja az, hogy idén is számos országból érkeztek előadók. A magyarok mellett, lengyel, albán, bosznia-hercegovinai, szerb, román, ukrán, marokkói, francia, iraki, algériai, szíriai, izraeli és kínai előadó volt 16 egyetem és 3 szervezet képviseletében.

A konferencia előadásai és poszterei tudományos cikkek formájában a Honvédségi Szemle, a Belügyi szemle, a Haditechnika, a National Security Review, a Katonai Logisztika, a Közelítések, a Biztonságtudományi Szemle és a Repüléstudományi Közlemények, mint magyar tudományos folyóiratok, valamint a Critical Infrastructure Protection Review és Cyber Security Review brit tudományos folyóiratok, a Security Engineering of Anthropogenic Objects és Rzeczocnawce/Engineering Exper lengyel tudományos folyóiratok, Transactions of the VSB – Technical University of Ostrava Safety Engineering Series cseh tudományos folyóirat és a European Journal of Materials Science and Engineering román tudományos folyóirat számaiban fog megjelenni.

Az esemény végén Prof. Dr. Rajnai Zoltán, Óbudai Egyetem Bánki Kar dékánja, a konferencia tiszteletbeli elnöke megköszönte a poszter szerzők és az előadók részvételét az eseményen, továbbá köszönetet mondott a szervezőknek, és külön köszönetet mondott Dr. Kovács Tünde Anna konferencia elnöknek és Dr. Nyikes Zoltán konferencia alelnöknek, valamint a házigazda részéről Pócza István szakmai programvezetőjének a sikeres és magas színvonalú szervezésért. A Dékán úr egyúttal meghívta az előadókat a konferenciasorozat negyedik rendezvényére, amelyet 2022 novemberében rendeznek meg, ICCECIP 2022 címmel.

Dr. Kovács Tünde Anna
docens, az ICCECIP 2021 elnöke

Dr. Nyikes Zoltán
docens, az ICCECIP 2021 alelnöke

ICCECIP 2020 nemzetközi tudományos konferencia

Idén második alkalommal rendeztük meg a Közép-európai Kritikus Infrastruktúra Védelmi nemzetközi tudományos konferenciát (ICCECIP 2020) november 16-án és 17-én. Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara ezzel az eseménnyel is kapcsolódott a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozathoz. A konferencia idei mottója a „Pandémia kihívásai a kritikus infrastruktúra védelemben” volt.

A rendezvényt a COVID helyzethez igazodva, online formában tartottuk, angol nyelven. A résztvevőket üdvözölte Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán, a konferencia tiszteletbeli elnöke, majd köszönetét fejezte ki Németh Szilárdnak, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárának, miniszter-helyettesének a fővédnökség vállalásáért. Egyúttal megköszönte a konferencia tudományos és szakmai támogatását Prof. Dr. Maróth Miklósnak, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnökének és Prof. Dr. Kovács László dandártábornoknak a Magyar Honvédség Parancsnoksága kiber haderőszemlélőjének.

A rendezvény plenáris előadásokkal folytatódott. A szlovákiai, román, szerb és magyar előadókat követően, két szekcióban a kritikus infrastruktúrák fizikai védelméről, másik két szekcióban pedig a kritikus infrastruktúrák kiber védelméről tartottak összesen 16 előadást a kutatók és a doktoranduszok. A konferencia első napját Dr. Fürstner Igor, a Szabadkai Műszaki Főiskola igazgatója, a konferencia társszervezője zárta.

A rendezvény második napja szintén plenáris előadásokkal kezdődött. Az izraeli, egyesült államokbeli és magyar résztvevők tudományos előadását a kritikus infrastruktúrák individuális és politikai biztonságának szekciója követte, 5 előadással. Az esemény végén Dr. Kovács Tünde Anna, az Óbudai Egyetem docense, a konferencia elnöke megköszönte a 3 földrész 11 országából érkezett 7 plenáris- és 21 szekció előadó részvételét az eseményen. Az elnök asszony egyúttal meghívta őket a konferenciasorozat harmadik rendezvényére, amelyet 2021 novemberében rendeznek meg, ICCECIP 2021 címmel.

Dr. Nyikes Zoltán
docens, az ICCECIP 2020 alelnöke

ICCECIP 2019 Közép-európai Kritikus Infrastruktúra Védelem Nemzetközi Konferencia a Bánki Karon

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat részeként, november 18-19-én került megrendezésre az ICCECIP 2019, az International Conference on Central European Critical Infrastructure Protection című nemzetközi tudományos konferencia és workshop.

A házigazda Kar kutatási és képzési tevékenysége közvetlenül csatlakozik a konferencia programjához, hiszen Magyarországon egyedül az intézményben folyik biztonságtechnikai mérnökök képzése alap-, mester-, valamint szakirányú továbbképzés keretében, illetve PhD képzés során, lefedve a kritikus infrastruktúra védelem teljes spektrumát, így a fizikai-, és kiberbiztonság, a polgári védelem, a politikai biztonság területét.

A Kar kutatási programjában is jelentős szerepet tölt be a kritikus infrastruktúra kutatása, így pl. a fizikai védelem területén – a robbanással és lövedékekkel szemben magas ellenálló képességű – kompozitok kutatása, a vészhelyzet esetében azonnal alkalmazható mobil kórházak, illetve segélyhelyek fejlesztése, vagy a kiberbiztonság területén alkalmazható új módszerek.

A Bánki Kar és a többi V4 ország partner egyetemeivel évek óra tartó együttműködés eredményeként létrejött konferencián a szervezők mellett francia, ukrán, vietnámi, izraeli, szlovén és szerb résztvevők is bemutatták a kritikus infrastruktúra védelem és a biztonságtudomány területén elért kutatási eredményeiket. A 13 ország tudományos kutatóit felvonultató nemzetközi konferencián, a plenáris ülés keretében nyolc előadás hangzott el francia, izraeli, lengyel, cseh, vietnámi, szlovén, szlovák és magyar előadóktól, melyeket szekció ülések követtek. Az öt szekció során 28 előadás hangzott el a kritikus infrastruktúra témaköréből.

A “Tudománnyal a fejlődésért és a békéért” jelmondatú konferencia programjában, a fentiekben kiemelt témakörök mellett, teret kapott a kritikus infrastruktúra minden olyan létfontosságú eleme, mely a napi létszükségletek biztosításához elengedhetetlen, pl. ivóvíz, élelmiszer, egészségügyi szolgáltatás, energia, szállítás biztonsága mellett a kiberbiztonságot is érinti. A program során a hallgatóság követhette a háborús vagy terrortámadás elleni védekezés módszereit, a természeti katasztrófák okozta káresetek megelőzését, illetve a bekövetkezése esetén enyhítési lehetőségeit összegző előadásokat.

A szervezők gondoskodtak a magyar folklór bemutatásáról is. Egy népitánc bemutatóval kedveskedtek a konferencia nemzetközi és hazai közönségének.

A második napon a szervezők egy workshop-ot rendeztek. A résztvevő külföldi egyetemekkel az együttműködés lehetőségeiről tárgyaltak. A workshop moderátora Dr. Leopold Kruszka volt Lengyelországból. A Szabadkai Műszaki Főiskola intézetigazgatója, Dr. Igor Fürstner, a főiskola részvételével megvalósuló erasmus + projektet mutatta be, majd más pályázatokról egyeztettek az együttműködés keretében. Ebéd után pedig egy napsütéses városnézésen vettek részt a konferencia érdeklődő vendégei.

A konferencia és a workshop a kutatási eredményeivel hozzájárul a térség azonos történelmi és kulturális múltú országainak biztonságához, a kritikus infrastruktúrák problémamentes üzemeltetéséhez, a védelmi képesség közös fejlesztéséhez, biztosítva a térség országai jövőbeni együttműködését.

Készítette:

Dr. Gáti József
Dr. Nyikes Zoltán
Dr. Kovács Tünde Anna

Fotó:

Tóth Viktória
Dr. Nyikes Zoltán
Durbák György