Kína Napja az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán

Az Óbudai Egyetemen tanuló kínai hallgatók közötti kapcsolatok elősegítése, a tanulmányi és élettapasztalatok cseréje, valamint a kínai egyetemek és az Óbudai Egyetem jövőbeni együttműködési lehetőségei érdekében 2023. szeptember 26-án a Bánki Karon került megrendezésre az Óbudai Egyetem első Kína Napja. A konferencia hibrid formában zajlott a Bánki Kar új „J” épületszárnyában.

A résztvevők (felszólalásuk sorrendjében):

Prof. Dr. Gulácsi László tudományos rektorhelyettes nyitóbeszédében sok szeretettel üdvözölte a jelenlévőket és röviden ismertette az Óbudai Egyetem jelenlegi helyzetét és a rangsorolás terén elért kiváló eredményeit.

Bial Tibor, nemzetközi ügyekért felelős főigazgató azt javasolta a kínai diákoknak, hogy minél jobban ismerjék meg az Óbudai Egyetemet és hallgatóit, valamint Budapestet és Magyarországot. Hozzátette: tudásukkal, tapasztalataikkal segíthetnek azoknak a hallgatótársaiknak, akik egyetemünkre szeretnének jönni tanulni is bemutatni minket.

Prof. Dr. Rajnai Zoltán a Bánki Kar dékánja köszöntötte a hallgatóságot, majd prezentációjában bemutatta a Kar méltán híres történelmét, valamint betekintést engedett az oktatásba és a pezsgő hallgatói életbe.

Ezután Chen Kun úr, a Kínai Népköztársaság Magyarországi Nagykövetsége Oktatási és Kulturális Iroda tanácsadójának beszéde következett, amelyben kiemelte Magyarország és Kína kapcsolatának fontosságát az oktatásban. Jiao Chao úr, a Central and Eastern Europe – China Science and Technology Exchange Association elnöke beszédében bemutatta a Magyarország és Kína közötti kapcsolatok elmélyítését szolgáló munkáját, kiemelve három nagy horderejű innovációs versenyét, amelyek kiváló gyakorlati lehetőségeket jelenthetnek az Óbudai Egyetem hallgatói számára. Li Jianhao úr, a Chinese Students and Scholars Association elnöke a közös hallgatói tevékenységek létrehozását javasolta.

A konferencián részt vettek:

Mr. Norbert Bencze (Vice president for foreign affairs, DOSZ ambassador), Mr. Li Boyuan (a Central European Trade and Logistics Cooperation Zone munkatársa és a Chinese Students and Scholars Association in Hungary elnöke, a BGE mesterképzéses hallgatója), Mr. Song Yang (BDI doktorandusz hallgató); Mr. Cen Xuanzhen (BDI doktorandusz hallgató); Mr. Asiru (online, ÓE mesterképzéses hallgató); Ms. Urangua Lkhagvasuren (ÓE mesterképzéses hallgató); Ms. Xie Qiongzhen (online, ÓE mesterképzéses hallgató); Ms. Zhang Jinfeng (ÓE mesterképzéses hallgató); Ms. Du Yuwei (ÓE mesterképzéses hallgató); Mr. Zhang Qiaolin (BDI doktorandusz hallgató); Mr. Chen Hairong (BDI doktorandusz hallgató); Ms. Wu Yue (BDI doktorandusz hallgató), valamint további résztvevők a Magyar-Kínai Baráti Társaságtól, az Óbudai Egyetem és más egyetemek kínai hallgatói, valamint az Óbudai Egyetem oktatói és munkatársai.

Ms. Wu Yue


Adatvédelmi és cookie tájékoztató
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar

Kérjük tanulmányozza át az Óbudai Egyetem adatvédelmi és cookie tájékoztatóját.

Amennyiben szükséges, oldalunk cookie beállításait az alábbiakban tudja módosítani.

Feltétlenül szükséges sütik

Ezen sütik a weboldal rendeltetésszerű használatát biztosítják, a weboldal megfelelő működéséhez szükségesek, éppen ezért ezek használatát nem lehet megtiltani.

Funkcionális sütik

Az oldal statisztikai, elemzési célra sütiket használ (pl Google Analytics), azonban a weboldal ezek elfogadása nélkül is használható.

Ezeknek a sütiknek a használata segíti a munkánkat az oldal működésének javításában.

A jelenlegi oldal frissítve: 2023.09.26.