Öregdiák találkozó a Bánkin

35 éves találkozóra került sor a Bánki Karon, ahol az 1989-ben végzett gépész üzemmérnök, mérnöktanár tankör hallgatói jöttek össze.

A Tankör egységét és összetartozását jellemzi, hogy végzésük óta szinte minden évben találkoztak, ez alól csak a covid évei voltak a kivételek. A helyzetet egyszerűsíti, hogy Balogh József, a Kar mestertanára szintén a tankör tagja volt, így a szervezést minden esetben ő fogta össze. A találkozón a végzett 16 főből 14 fő vett részt. Sajnos egy fő már csak “fentről” tudott figyelni bennünket, egy fő pedig külföldön él.

A Bánki Népszínház utcai épületének udvarán volt a gyülekező, ahol Balogh József tankörtárs fogadta az érkezőket. Ezt követően megtekintették a Bánkis hallgatók Formula Student versenyautóját szerelés közben, valamint a PneuLabor különleges járműveit. A program az új épületszárnyban, a Dékáni Hivatal Tanácstermében folytatódott, ahol Prof. Dr. Rajnai Zoltán az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar dékánja köszöntötte a megjelenteket és tájékoztatást adott az Óbudai Egyetemen, illetve a Bánki karon az utóbbi 5 évben történt változásokról. Beszámolt a Bánki karon folyó képzésekről, változásokról, jövőbeni tervekről. Végül dékán úr mindenkinek oklevelet nyújtott át a 35 éves évforduló alkalmából.

Azt ezt követő beszélgetés alkalmával mindenki elmondta, mi történt vele az utolsó találkozás óta, zárásként pedig a Rákóczi téren található Rákóczi Taverna Étterembe vonult vissza a csoport, ahol a beszélgetés folytatódott. Mindenkinek köszönjük szépen a részvételt, igazán szép napot tudhattunk magunk mögött.

Balogh József
mestertanár


„60 évesek” találkozója a Bánkin

2024. május 8-án tartották osztálytalálkozójukat a Bánki Donát Gépipari Technikum 1964-ben végzett diákjai a Bánki Karon. Ez alkalomból az aulában elhelyezett tablójuknál koszorút helyeztek el volt tanáraik és diáktársaik emléke előtt tisztelegve.

Az éves rendszerességgel találkozó volt diákok az Egyetem első jogelőd intézménye alapításának 145. jubileumi évében felidézték emlékeiket, egy-egy diákcsínyt, és órai pillanatokat idézve, kiemelve a technikum nyújtotta alapos és maradandó tudást, a kiváló felkészültségű tanárokat, gyakorlati oktatókat.

Frissítő mellett áttekintést hallhattak az Egyetem elmúlt évtizedei történelmi pillanatairól, a Bánkiban megindult fejlesztésekről, a korábbi „Technológiai Iparmúzeum” épületegyüttesének újra birtokbavételéről.

A 60 éves találkozó alkalmából Barta Andrea dékáni hivatalvezető emléklapot adott át a résztvevőknek.

Dr. Gáti József