Átadásra került az új PLC labor a Bánkin

2023. április 25-én délután az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar, valamint a Robotaid Kft. együttműködésében új PLC és irányítástechnikai labor átadására került sor.

A laboratórium célja, hogy az Egyetemen tanuló hallgatók, kutatók és oktatók naprakész ipari tudással és technológiával találkozzanak, amely segíti tanulmányaikat, munkájukat, ezzel is növelve Egyetemünk versenyképességét. A laborban zajlik többek között a PLC szakmérnök hallgatók gyakorlati oktatása is.

Prof. Dr. Rajnai Zoltán a Bánki Kar dékánja köszönetét fejezte ki Misinszky Gábornak, a Robotaid Kft. ügyvezetőjének a labor létrehozásában nyújtott segítségért, valamint a Siemens Zrt-nek és a Rievtech magyarországi képviseletének, a PLCszervíz Kft-nek a széles körű támogatásért.
Meghívott partnerünk volt továbbá a Bosch Rexroth Kft., akivel jelenleg is zajlanak a tárgyalások az ipar4.0 és a robotika oktatása, valamint új eszközök beszerzése terén.

Az eseményen Győri Ernő a Siemens Zrt. Digital Industries diviziójának képviseletében, beszédét követően személyesen adta át a cég további adományát a Kar részére, egy SINAMICS hajtástechnikai oktató bőröndöt.

A laborátadási ceremónia zárásaként Prof. Dr Rajnai Zoltán és Misinszky Gábor felavatták és elhelyezték a labor nevét viselő táblát.

Nyílt Nap a PLC szakmérnök képzésen

Érdekel az IoT? Az Ipar 4.0 vagy a PLC és HMI interfészek programozása?

Akkor a PLC szakmérnök képzés nyílt napján a helyed 2023. április 25-én 18:00 órától! Regisztrálj nyílt napunkra az alábbi űrlapon: https://forms.gle/Ehqa3RJX95j1CXwh6

A PLC szakmérnök képzésen egy újonnan felszerelt laborban tanulhatják meg a hallgatók a PLC szakma rejtelmeit. Oktatóink az iparból és olyan különböző cégektől jönnek, akiknek elméleti és gyakorlati szinten is több éves tapasztalatuk van. A képzés során a hallgatók valós ipari mintaprojekteken és az iparban használt legmodernebb technológiákon keresztül sajátíthatják el az automatizálást és a PLC programozást.

Információ és jelentkezés a képzésre: https://bgk.uni-obuda.hu/plc-szakmernok/