Ujvári János diplomadíj-pályázat felhívás a 2024/25 tanév őszi félévében végzős hallgatók részére

A részletes pályázati felhívás itt található: https://www.sztnh.gov.hu/sites/default/files/ujdp_palyazati_felhivas_2024-25_osz.pdf

Az Ujvári János diplomadíj-pályázat célja segíteni a felsőoktatási tanulmányaik végéhez közeledő hallgatókat, hogy diplomadolgozatuk témáját megfelelő szakmai támogatás mellett szellemitulajdon-védelmi szempontból is megvizsgálják, és feltérképezzék az általuk választott téma szellemitulajdon-védelmi vonatkozásait, illetve oltalmazhatósági lehetőségeit.

A pályamű írása közben a hallgatók megismerhetik a szellemitulajdon-védelem elméleti alapjait, és betekintést kaphatnak eszközrendszerének gazdasági és jogi jelentőségébe gyakorlati oldalról is. A hallgatók a pályázaton való részvétellel olyan tudáshoz jutnak, amit a későbbiekben a munkaerőpiacon kutatóként, mérnökként vagy bármilyen más hivatás keretében is hasznosítani tudnak.

A pályázók köre

A pályázaton azok a felsőfokú alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók vehetnek részt, akik a 2024-25. tanév őszi félévének végén fejezik be tanulmányaikat.

A pályázati díj összege és annak elbírálása

A pályázatokat az SZTNH által kijelölt szakértőkből álló bizottság értékeli. A négy meghirdetett kategória mindegyikében az első három helyezett kerül díjazásra az alábbiak szerint:

  • első díj 250 000 Ft,
  • második díj 200 000 Ft,
  • harmadik díj 150 000 Ft.

A SZTNH fenntartja a jogot, hogy a pályaművek tartalma és színvonala alapján változtasson a kategóriák, illetve a kiadott díjak számán.

Határidők

  • A pályázati szándék regisztrálásának határideje:     2024. december 2.
  • A diplomadíj-pályázat elkészítésének határideje:    2025. március 21.

A pályázat menete

  1. A pályázati szándék jelzése a központi ujvaridiplomadij@hipo.gov.hu pályázati email címen az alábbi adatokkal a regisztrációs határidőig:
  2. a pályázó adatai: neve, email címe, képző intézményének neve, a kar megjelölésével,
  3. a diploma/szakdolgozat címe és rövid vázlata,
  4. annak megjelölése, hogy milyen szellemitulajdon-védelmi kategóriában kíván indulni és milyen szellemitulajdon-védelmi témában vizsgálja meg a dolgozatának tartalmát.
  5. A fentiekben részletezett pályázati feltételek teljesítése.
  6. A diplomamunkába/szakdolgozatba integrált pályázati dolgozat elkészítése és leadása a megjelölt határidőre. A diplomamunka/szakdolgozat tartalmát az SZTNH kizárólag abból a szempontból vizsgálja, hogy milyen mélységben sikerült a hallgatónak a lehetséges szellemitulajdon-védelmi vonatkozásokat feltárni.

Részletes leírás a kiírásban: https://www.sztnh.gov.hu/sites/default/files/ujdp_palyazati_felhivas_2024-25_osz.pdf