Domotika konferencia-szekció és nyílt nap a Bánki Karon

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karon indul az országban elsőként 2023. szeptemberétől domotika szakmérnök, illetve domotika szaktanácsadó szakirányú továbbképzési szak. 2023. május 19-én a “A mesterséges intelligencia és a domotika társadalmi és technológiai kérdései a felsőoktatásban” című konferencia témához kapcsolódó szekcióján, valamint az azt követő nyílt nap keretében az érdeklődők betekintést kaphatnak a domotika (okosotthonok) fontosabb területeibe, illetve megismerkedhetnek a szakon oktató kollégák egy részével is.

A domotika szakon végzett hallgatók képesek a megrendelői igények alapján akár rész-, akár komplex domotika rendszerek tervezésére, telepíttetésére, működtetésére, felügyeletére, karbantartására, igény szerinti továbbfejlesztésére azzal a céllal, hogy a megrendelő számára a legmagasabb minőségi követelményeknek is megfelelő biztonságos, kényelmes és modern, akár mesterséges intelligenciával is támogatott lakókörnyezetet teremtsenek.

Az elkövetkező években – többek között a közelmúltban megjelent szabványnak is köszönhetően – az eddiginél is dinamikusabban fog fejlődni az okosotthonok (lakó- és középületek) aránya, s ezzel párhuzamosan a domotika rendszerek tervezéséhez, kivitelezéséhez, üzemeltetéséhez, fejlesztéséhez professzionálisan értő szakemberek iránti kereslet. A Bánki Karon induló domotika képzés erre a piaci igényre kíván szakmérnökök és szaktanácsadók képzésével reagálni. 

Program: https://bgk.uni-obuda.hu/hedy-konferencia-es-domotika-nyilt-nap/