Tisztelt Hallgatók!
Engedjék meg, hogy figyelmükbe ajánljam a RECCS Tésztahíd-építő Világbajnokságot, amely az idei évben – immáron 10. alkalommal – május 29-én kerül megrendezésre az Óbudai Egyetemen. A versenyen számos ország egyetemeiről-főiskoláiról érkező mérnökhallgatók mérik össze tudásukat. A legutóbb megrendezett világbajnokságon brazil, lengyel, litván, lett, német, török, valamint erdélyi csapatok vettek részt. Az idei év újdonsága, hogy egy francia csapat is benevezett.
Tésztából hidat…?
A tésztából épített hidak versengése több évtizedes hagyományokkal rendelkezik. Egy erős és szép szerkezet megtervezése és megépítése komoly mérnöki feladat. Alapos statikai-, számítógépes-, anyagvizsgálati- és technológiai ismeretekre, kreativitásra, ügyességre, kitartásra és erős motivációra van szükség a sikeres szerepléshez, és mivel legtöbbször 2-3 fős csapatok indulnak, a team-munka készsége is elengedhetetlen.
A hídszerkezetek építésének és leadásának kikristályosodott szabályrendszere van, amelyet a világbajnokságon neves szakmai zsűri ellenőriz.
Kereskedelmi forgalomban lévő, vagy kizárólag lisztből és tojásból házilag előállított száraztésztából készült hidakkal lehet nevezni, s teljes tömege (a terhelőelemmel, csavarral, csavaranyával, alátéttel együtt) sem haladhatja meg az 1 kilogrammot.
A versenyen az épített hidak teherbírását értékeljük egy erre kifejlesztett berendezéssel. A terhelő erő folyamatosan nő addig, amíg a híd el nem törik.
Ez sokszor igen látványos, és maga a törés nagyon izgalmas folyamat – olykor komoly hanghatással (innen is ered a „RECCS” elnevezés)
A korábbi évekhez hasonlóan ismét szeretnénk az Óbudai Egyetem hallgatóit is bevonni a versenybe. Csatlakozzanak a felhívásunkhoz, hogy csapataink megmérkőzhessenek e nemes küzdelemben.
A világbajnokságon a nevezés ingyenes.
Díjazásban részesül a három legnagyobb teherbírású híd, illetve tartószerkezet. Ezen kívül esztétikai, valamint innovációs kategóriában is versenyt hirdetünk, itt a zsűri az újszerű technikák alkalmazását, a szerkezetek szép megjelenését értékelik.
Mindemellett szeretnénk támogatóink jóvoltából különleges többletet nyújtani a tehetséges hallgatóknak, és az általuk felajánlott különdíjakkal is jutalmazni a valóban kiváló alkotásokat.
Amennyiben fentiek kapcsán kedvet kaptak a tésztahíd-építés izgalmas kihívásában részt venni, az alábbi felületen tudnak tájékozódni a verseny lebonyolításáról, a szabályokról, és a regisztrációról:
Jelentkezési határidő: | 2025. május 10. |
Jelentkezés: | https://reccs.uni-obuda.hu/regisztracio/ |
Szabálykönyv: | https://reccs.uni-obuda.hu/szabalyok/ |
Barta Andrea
dékáni hivatalvezető
barta.andrea@bgk.uni-obuda.hu
A világbajnokságon való részvétellel, illetve a versennyel kapcsolatosan Barta Andreához, a Dékáni Hivatal vezetőjéhez fordulhatnak: barta.andrea@bgk.uni-obuda.hu
