2019. január 25-én 11 órakor tartottuk megemlékezésünket Nádas László igazgató születésének 120. évfordulója alkalmából.
A megemlékezésen Nádas László két unokája, Emőke és ifj. László is jelen volt, valamint az 1948–1952 között a jogelőd technikumba járó évfolyam A osztályából Bakos Imre, Baranyai Péter és Fekete György, aki személyes emlékeit is megosztotta velünk. A B osztályból Popcsa György, az MZ-ből pedig Csőke Antal – utóbbi beszélt Nádas László munkásságáról, és arról az időszakról, amikor Nádas László volt az igazgató, milyen újításokat tervezett és valósított meg az iskolában. Ő is felidézte személyes emlékeit is.
Emlékező szavakat mondott a kar előző dékánja, dr. habil. Horváth Sándor, illetve prof. dr. Rajnai Zoltán jelenlegi dékán is.
Tisztelettel adózunk Nádas László emléke előtt.
A koszorúzással egybekötött ünnepségről készült fotókat itt tekinthetik meg.