2025. December 16-án sikeresen megrendezésre került, immár 13. alkalommal, a Nemzetközi Mechatronikai Diák mikro-Konferencia (IMSmC2025) az Óbudai Egyetem, Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar és a Mechatronikai és Járműtechnikai Intézet közös szervezésében.  

A konferencia hibrid formában került megrendezésre, mivel volt egy előadó a szerbiai VTS Főiskoláról, aki „on-line” formában adott elő, ezért egy „videó-hidat” is kialakítottunk a VTS és a Bánki Kar között.

Az idei esemény méretében, előadások számában és minőségében is eltért az előző évek konferenciáitól, annak köszönhetően, hogy a rendezvény, pályázat formájában elnyerte a „Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI)” támogatását. Ezáltal a pályázati pénzből komolyabb technikai hátteret tudtunk biztosítani, vendégelőadókat tudtunk meghívni, és nem utolsó sorban tudtunk konferencia-ebédet szolgáltatni a konferencián résztvevőknek. Mint tudjuk, a legjobb beszélgetések és a hálózatépítés az ilyen ebédeken (banketteken) születnek.    

A konferencia célja volt, hogy a mechatronikai és a hozzá közel álló tudományok területén lehetőséget adjon a diákoknak, úgy a hazaiaknak, mint a külföldieknek; lehetőséget biztosított arra, hogy megismerjék egymást, elmélyíthessék szakmai tudásukat, fejlesszék prezentációs készségüket és nem utolsó sorban mélyíthessék angol nyelvű kommunikációs jártasságukat.

A diákokra való tekintettel a konferencia ingyenes volt, viszont a gördülékenyebb szervezés miatt, az előadóknak, és az esetleges érdeklődőknek is (tanárok, diákok, látogatók) előre regisztrálniuk kellett az esemény honlapján.  A nemzetközi jellegre való tekintettel, a konferencia hivatalos nyelve az angol volt. Ez már a hetedik alkalom, hogy a konferenciára 4-6 oldalas cikkel lehetett jelentkezni. A cikkek kettős előzetes elbíráláson mentek keresztül, majd ezek alapján került sor az elfogadásukra. Minden elfogadott cikket elő kellett adni a konferencián. A beadott legjobb konferenciacikkekből a szervezők elkészítik a konferencia-sorozat kiadványát, ami elektronikus formában a hivatalos honlapon lesz elérhető.  A kiadvány egy ISBN számmal ellátott hivatalos publikáció, ami külön kérésre, díjazás ellenében, nyomtatva is megjeleníthető. A második hivatalos elbíráláson is sikeresen átmenő konferenciacikkek lehetőséget kapnak a Bánki Kar ISSN számmal regisztrált „Bánki Reports” folyóiratában való megjelenésre.       

A mikro-konferencia szinte teljes egészében „lemásolta” a nagy nemzetközi konferenciák folyamatát. Reggel az előadók regisztrációjával kezdődött, ahol az előadók átvehették a welcome csomagjaikat, majd a hivatalos program szerint folytatódott a nap. 

A megnyitó beszéde után Dr. Nagy István, a konferenciasorozat alapítója, felkérte vendégeinket Prof. Dr. Kovács Tünde oktatási dékánhelyettest és Prof. Dr. Ludányi-Laufer Edit intézetigazgatót, hogy a vendéglátók részéről üdvözöljék a résztvevőket.  Ezek utánegy plenáris előadás következett Dr. habil, István BalajtiTUNGSRAM MOON RADAR ANNIVERSARY MEASUREMENTS: TOPIC OF THE HUNGARIAN ACADEMY OF SCIENCE-200 THAT BUILDS BRIDGES BETWEEN NATIONS” című előadása.

A program szerint az előadások két párhuzamos „off-line” szekcióba rendeződtek, ahol szekciónként 12-12 előadás hangzott el. Minden szekciónak megvolt a szekcióvezetője, akik értékelték a szekcióban elhangzott előadásokat, majd az értékelések alapján megállapításra került a szekció legjobb előadása. A szekciók közepén, a konferencia büféjében szendvicsek, kávék és üdítők csillapították az előadók, látogatók és szervezők éhségét, szomjúságát, majd a  szekciók végeztével az Egyetemi büfében svédasztalos konferencia-ebéd várta a résztvevőket.

A nap végén a szekciók vezetői, szekciónként díjazták a legjobb előadásokat. Ezek alapján 4 díjat osztottak ki, melyek közül a negyedik egy megosztott szerzői és előadói díj volt:

  • Petra Németh: Adatpting Ocean Waves: Innovative System for Wave Energy in Marine robotics (1a. párhuzamos szekció,  elnök:  Dr. Nagy István)
  • Dorina K. Szabó: Mechatronic Systems in EVs: Enhancing Efficiency and Control Through AI and Sensor Integration (1b. párhuzamos, szekció, elnök: Dr. Szakács Tamás)
  • M.E.A. Hamdan: Neuro-Fuzzy Adaptive Path Planning and Global Autonomous Target Tracking in UAVs (2a. párhuzamos szekció, elnök: Prof. Dr. Ludányi-Laufer Edit)
  • Hedi S., R. Bourogaa. Mechatronics in Aeronautics, Autonomous Bird-Strike Avoidance Sensor Modul. (2b. párhuzamos szekció, elnök: Dr. habil Frigyik András)

A konferencia nem jöhetett volna létre, anyagi támogatás nélkül. Ebben a legnagyobb köszönet illeti az NKFI hivatalt, valamint a Magyar Fuzzy Társaságot, ami már negyedik éve támogatja a konferenciát, továbbá az Óbudai Egyetem Bánki Karát és a Kar Dékáni Hivatalát. Természetesen további köszönet illeti a Bánki Kar Mechatronikai és Járműtechnikai Intézetét is,mint szervezőket, akik szinte egy családként segítették a konferencia létrejöttét.

Remélem ez a konferenciasorozat tovább folytatódik, és jövőre még nagyobb létszámmal, több nemzetközi egyetem bevonásával és gazdagabb programmal várhatjuk majd a résztvevőket.

Találkozzunk jövőre is!

A konferenciával kapcsolatos részletesebb információk (fotók, előadások, videó), továbbra is megtalálhatók a konferencia honlapján.  

Dr. Nagy István
alapító elnök