Rengeteg érdeklődő volt kíváncsi a Bánki Kutatók Éjszakája programjaira

Idén sikerült túlszárnyalni a tavalyi létszámot, több, mint 1300 érdeklődőt vonzott az Óbudai Egyetem Bánki Kara a 2023. szeptember 29-én megrendezett Kutatók Éjszakáján. Több, mint 50 program és előadás közül választhattak a részt vevők, a skála nagyon széles volt, mindenki megtalálhatta számítását a hegesztéstől kezdve, a mesterséges intelligencián át egészen a kobot betanításáig. A nagyműhelyben ezúttal Bánkis kulcstartó gyártására volt lehetőség, míg az udvaron MacGyver nyomában különböző érdekes kísérletekre figyelhettek fel az oda látogatók. Az évről-évre fejlődő Tesla-tekercs látványos bemutatója, valamint a pneumobilok és Formula Student bemutatójára is sokan voltak kíváncsiak.

Számos kiváló szakmai előadásra és interaktív bemutatóra is sor került az este folyamán, volt szó a fémek anatómiájáról, az adatrejtésről, több ízben a mesterséges intelligenciáról és kapcsolódó területeiről, a deep web rejtelmeiről, a haditechnikai eszközökről, az automatizált 3D nyomtatásról. Megismerkedhettek az érdeklődők az ergonomikus markolatokkal, a robotprogramozással és a PLC-kkel, de lehetőségük nyílt csapágyszerelésre, megtudhatták, milyen digitális képtömörítési eljárásokat ismerünk vagy éppen hogy milyen kutatni az App Inventorral. A hallgatók segítségével látványos kísérleteket láthattak egyszerű, hétköznapi konyhai eszközökkel, és nemcsak az old gamereknek jelentett remek kikapcsolódást elmerülni a régi számítógépes játékokban.

Eleinte főleg a kicsik kapcsolódtak ki Ollóvágta Pista bácsinál, ám később már a nagyobbak, felnőttek is leültek hajtogatni, kivágni néhány papírjószágot. Kézműveskedni Nettinél is lehetett, a büfében pedig nem csak enni, inni és beszélgetni lehetett, hanem volt lehetőség lejátszani egy-egy gyors asztalitenisz meccset. És különleges szórakozás volt a Körútra kisétálni, követve a Guruló zongorát, mosolyt csalva a Blaha Lujza tér utazóközönségének arcára is. Reméljük, mindenki nagyszerű élményekkel és emlékekkel távozott a Bánki Kar Kutatók Éjszakája eseményéről, köszönjük szépen ezúton is a szervező kollégáknak és oktatóinknak, diákjainknak, valamint a Hallgatói Önkormányzatnak az aktív részvételt. Jövőre ismét várunk mindenkit szeretettel!