Sikeresen lezajlott a negyedik SzaFARi konferencia

2022. 05. 16-án immár negyedik alkalommal került megrendezésre a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság szakosztályaként működő Magyar Fuzzy Társaság és a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Mechatronikai és Járműtechnikai Intézetének közös szervezésében a Szimpózium a Fuzzy Alapú Mérnöki Rendszerekről (SzaFARi) nevet viselő rendezvény. A konferencia elsődleges célja a BSc, MSc képzésben résztvevő hallgatók tehetséggondozása, tudományos életbe történő bekapcsolódásának támogatása.

Idén először a montenegrói Donja Gorica Egyetem és a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola is bekapcsolódott a szervezésbe. A külföldi résztvevőkre tekintettel a konferencia hibrid formában zajlott, a hazai résztvevők személyesen, a külföldi hallgatók online formában mutatták be munkájukat. Összesen 15 előadást hallhattunk magyar, illetve angol nyelven. A résztvevő hallgatók fuzzy következtetési rendszerekhez, illetve annak rokonterületeihez kapcsolódó kutatásaikat mutatták be. A témák sokszínűsége is jól mutatja a számítási intelligencia alapú megoldások széleskörű alkalmazhatóságát. A járműtechnika, vezérlési feladatok, kockázatértékelés, valamint orvosi alkalmazás egyaránt megjelent a kutatásokban.

A szekciók legjobb előadói a záró ceremónián oklevelet vehettek át az alábbi munkáikért. Legnagyobb örömünkre a montenegrói hallgató mellett két Bánkis hallgatónk is legjobb előadói díjat kapott:

Anja Stijepović: Marketing using artificial neural network

Hegedűs Martin: Víztakarékos öntözőrendszer vezérlés készítése fuzzy logika segítségével

Répás Péter: Fuzzy hibafa elemzés és használata az önvezető autózásban

Bízunk abban, hogy a külföldi egyetemekkel hosszútávú együttműködést tudunk kialakítani a SzaFARi konferencia szervezésében és azon túl is.

A kapcsolódó publikációk a Bánki Kar folyóiratában, a Bánki Közleményekben jelennek majd meg.

A konferencia weblapja: http://old.bgk.uni-obuda.hu/mei/SzaFARi/2022/index.php