Tanulmányi kirándulás a hadiipari mérnöki mester szakos hallgatókkal

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar hadiipari mérnöki mester szakon tanuló hallgatóival március hónapban szakmai kiránduláson vettünk részt. A szakmai kirándulás a Földi és légi járműtechnika tantárgyhoz szorosan kapcsolódott.

A szakmai kirándulás keretében 2025. március 6-án a GAMMA Zrt. telephelyét látogattuk meg Budapesten. A hallgatók meghallgatták Zsitnyányi Attila vezérigazgató úr céget bemutató előadását, melyben sok információ hangzott el a hadiiparról és a KOMONDOR járműről. Az előadást követően a vezérigazgató úr bemutatta a telephelyet, majd dinamikus bemutatóra került sor: a Zrt. telephelyén lévő tesztpályán megtapasztalhattuk a KOMONDOR járműben ülve annak menettulajdonságait.

Vezérigazgató úr részére ezúton is köszönetünket fejezzük ki, hogy lehetővé tette a látogatást, megtartotta a színvonalas előadást és lehetővé tette a telephely és a KOMODOR testközelből történő megismerését.

Dr. Szűcs Endre