Tanulmányi kirándulásokon jártak a harcjármű-technika specializáción tanuló hallgatóink

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar gépészmérnök harcjármű-technika specializáción tanuló hallgatóival a félév során négy szakmai kiránduláson vettünk részt.

A szakmai kirándulások a Haditechnikai eszközök rendszertan tantárgyhoz szorosan kapcsolódtak.
Az első kirándulás Szentendrén volt 2023. március 23-án a Helyőrségi Nyílt Napon. A kiránduláson a hallgatók megnézték a harcjárműveket (Gidrán, Lynx, BTR-80A) és a többi haditechnikai eszközt.
A Leopárd 2A4 harckocsi járószerkezetéről a harckocsi vezető Tóth Béla főtörzsőrmester úr szakszerű és érdekes információkat osztott meg a hallgatókkal. Köszönetünket fejezzük ki érte.



A második kirándulás Tatán volt 2023. április 21-én MH Klapka György 1. Páncélosdandár nyílt napján, amelyen a Biztonságtudományi Szakkollégium és a Biztonságtudományi Doktori Iskola hallgatói közül is voltak jelen érdeklődők.
A dandár eszközei mellett, amerikai, olasz és horvát katonák által bemutatott eszközöket is megnéztük.
Az eszközök közül egy harckocsi és egy önjáró löveg mozgását is megfigyeltük. A telepített tábori javítóműhelyben megnéztük egy Leopárd 2A4 harckocsi nyitott motorterét, valamint a harckocsi toronyba is be lehetett mászni. A javítóműhelyben és az a mögött elhelyezett logisztikai technikai eszközökről részletes információkat kaptunk Gyarmati Gábor alezredes úrtól, melyet ezúton is nagyon köszönünk!



A harmadik kirándulás az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrednél volt 2023. május 19-én. Az ezred technikai eszközei közül célirányosan a terepjáró tehergépkocsikat és az aknák ellen védelmet nyújtó Cougar-t néztük meg. Az eszközökről Tilinger Dániel hadnagy és Farkas Péter szakaszvezető urak adtak információkat, ők mutatták meg a járművek részeit és ismertették azok rendeltetését. Nagyon szépen köszönjük a ránk fordított idejüket és az értékes információkat!



A negyedik kirándulás kettő helyszínt érintett 2023. június 15-én Gödöllőn az HM Currus Zrt.-nél és Visontán az MVM Mátra Energia Zrt-nél.
Gödöllőn kaptunk egy általános ismertetést a Zrt. múltjáról és jelenéről, majd megnéztük a műhelyeket, ahol különböző haditechnikai eszközöket láttunk, amelyek éppen javítás alatt voltak.



Visontán Kovács Olivér biztonsági igazgató és Tomonyiczka András őrségparancsnok tették lehetővé a szakmai kirándulást, melyen a gépészmérnök, biztonságtechnikai mérnöki alapképzés nappali tagozaton tanuló hallgatóink, tanáraink és adminisztrációban dolgozó kolléganőink és kollégáink vettek részt.
Információkat kaptunk az erőmű rendeltetéséről, a biztonsági igazgatóság működéséről, a fegyveres biztonsági őrség és a magánbiztonsági szolgálat tevékenységéről. Az erőmű olyan területeit néztük meg, amelyek látogathatóak voltak. A Visontai kiránduláson a biztonságtechnikai mérnöki alapképzés nappali tagozaton tanuló hallgatóink, tanáraink és adminisztrációban dolgozó kolléganőink és kollégáink a gyakorlatban látták egy nagyvállalat biztonságáért dolgozókat és munkakörülményeiket. Ezúton is köszönjük a lehetőséget.

A négy tartalmas szakmai kiránduláson a gépészmérnök harcjármű-technika specializáción tanuló hallgatók olyan új, kézzel fogható információkat kaptak, amelyek a tanteremben nem adhatók át.
A kirándulásokon vendéglátóink mindvégig lelkiismeretesen segítették a haditechnikai eszközök megismerését.

Dr. Szűcs Endre