2018. június 9-én szombaton került megrendezésre a Bánki Donát emléknap Bakonybánkon, a róla elnevezett emlékhelyen. Mint minden évben, az összejövetel során a falu híres szülöttére emlékeztek a meghívottak, köztük karunk képviselői is. Az ünnepség a hagyományoknak megfelelően a Himnusszal kezdődött, Karácson Zoltán vezényletével a zirci fúvósok előadásában. Az ünnepséget a település polgármestere, Kovács Kálmán nyitotta meg, beszédében felelevenítette, hogy 159 évvel ezelőtt, 1859. június 6-án született Bakonybánkon a méltán híres és sikeres gépészmérnök tudós, kiváló konstruktőr, egyetemi tanár, közéleti ember és igaz hazafi. Ezt követően prof. dr. Rajnai Zoltán dékán úr tartotta meg ünnepi beszédét, majd a helyi iskolások műsora következett. Gondolatébresztő, ügyesen előadott produkciójuk után Czunyiné dr. Bertalan Judit képviselő asszony osztotta meg gondolatait a közönséggel.
Ahogyan a tavalyi ünnepségen is, ezúttal is beszédet mondott dr. Horváth Sándor, karunk pro-dékánja, Bakonybánk díszpolgára. Felszólalása ezúttal nemcsak a nagyszerű Bánki Donátról szólt, hanem az ő nyomdokain tevékenykedett fiatalról, kedves hallgatónkról, kollégánkról, Piros Gergőről, aki tragikus váratlansággal elhunyt 2018. május 12-én. Piros Gergő a Dékáni Hivatal munkatársa, hallgatói szerződéssel 2016. november 1-je óta dolgozott nálunk 4 órás munkaidőben, külkapcsolati munkatársként. Mechatronikai mérnöki tanulmányait nálunk folytatta. Hallgatóként és kollégaként is odaadással, a kar érdekeit maximálisan szem előtt tartva nagy hozzáértéssel és tapasztalattal végezte munkáját. Jó kapcsolatot ápolt hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel egyaránt. Emlékének tisztelegve a Bánki Donát emlékszobában elhelyezésre került a fényképe.
A megemlékezés következő részében díszpolgári cím adományozására került sor, ebben az évben Bakonybánk község képviselő-testülete Csillag Jenőné, született Korbély Ilona nyugdíjas pedagógusnak adományozta a címet. Ilonka néninek, akit Bakonybánkon fiatal és idős egyaránt tanító néninek hív még ma is, Bakonybánkon volt az első és egyetlen munkahelye, ahonnan 38 év 186 nap után ment nyugdíjba. Mindvégig alsósokat tanított, több száz bakonybánki és bakonyszombathelyi gyereket, többnyire összevont osztályokban. Munkáját mindig hivatásnak, nem egyszerű pénzkeresésnek tartotta. Közismert volt tanítási elve: „Követelek Tőled, mert becsüllek!”.
Ilonka néni a pedagógusi munkán kívül is sokoldalú tevékenységet végzett: évekig bábszakkört, vöröskeresztes szakkört vezetett, utóbbit felnőtteknek is, műsoros estekre készítette fel kis tanítványait, és több évtizedig vezette a helyi könyvtárat. Részt vállalt a Bánki Donát emlékkönyv szerkesztésében, és könyvtárosként gyakran kalauzolta az emlékkiállításra érkező vendégeket.
Ezt követően Bánki Donát díj átadására került sor – a díjat évente az a bakonybánki nyolcadikos diák kaphatja, aki 8 évfolyamon keresztül tanúsított példamutató magatartásával, kiváló tanulmányi eredményével és közösségi munkájával azt a nevelőtestület döntése alapján kiérdemli. Idén ezt a díjat Tóth Zsaklin Zsüliett kapta.
A koszorúzást, illetve az emlékhelyen tartandó megemlékezés befejezését jelentő Szózat elhangzása után Piros Gergőre emlékeztünk a Bánki emlékszobában. Végezetül a megjelent vendégek kötetlen beszélgetésre és vendégfogadásra voltak hivatalosak a kultúrotthonban.
A Bánki Kar nevében ezúton köszönjük meg a lehetőséget arra, hogy kollégánkra ily módon is megemlékezhettünk, és hogy a község is velünk együtt emlékezett, továbbá köszönjük, hogy névadónk részére minden évben külön napot szentelnek, és ezen napon mi is jelen lehettünk.