Az idei, 2017-es eseményt szeptember 29-én, a pákozdi csata évfordulóján rendezték meg országszerte. Ezen évek óta részt vesz a Bánki épületében levő Könyvtár is. Az oktatáshoz kapcsolódó harckocsi maketteken keresztül mutatjuk be dr. Szűcs Endre ny.h. alezredes úrral közösen ezen eszközök fejlődésének történetét. Néhány héttel ezelőtt bővítettük a repertoárunkat négy hadihajóval. Ezek közül a látogatók választhattak egyet, aminek a történetét, érdekességeit röviden ismertettem. A három előadásrész (a II. világháborús időszakból származó, a háború utáni harckocsik, valamint egy hajó) után egy TOTÓ kitöltése következett. Megfelelő számú (8) helyes válasz esetén egy kicsi, összepattintható járművet lehetett nyerni. Közel nyolcvan darabot osztottunk ki a látogatók között. Körülbelül százharminc vendéget fogadtunk, akik közül többen is második, harmadik, sőt negyedik éve tisztelnek meg minket látogatásukkal. Nem tudunk pontos számot mondani, mert amint befejeződött az egyik turnus, már kezdődött is a következő. Az est folyamán nyolc előadást tartottunk. Az utolsót már másnap hajnali fél egykor fejeztük be. Mivel az épület ilyenkor mindenki előtt nyitva áll, így bárki bejöhetett. Két látogató mély nyomot hagyott bennem. Az ő történetüket szeretném megosztani.
Az egyik előadásunk első harmadában egy hölgy jött be egy pohár sörrel(!) a kezében. Leült a leghátsó sorba, és rögvest elkezdett újságot olvasni. Ezt a tevékenységet – enyhén feltűnő zörgéssel lapozgatva – egészen az előadás végéig folytatta. Akadtak, akiket ez nem zavart, de ők mind a Könyvtár előtt, a folyosón tartózkodtak. Amikor a teszt kitöltésére került sor, akkor végre hajlandó volt abbahagyni az olvasgatást. Kitöltötte, de csak hat helyes választ adott, így nem kaphatott nyereményt. Erre alkudozni kezdett, hogy ő itt a legidősebb, ráadásul az egyetlen nő és egyébként is, úgy ért el hat találatot, hogy az előadást nem is hallgatta, mert újságot olvasott. Mit mondjak, nehezen jutottam szóhoz, mert ilyen mértékű orcátlansággal még nem nagyon találkoztam. Udvariasságom utolsó morzsáit összekapargatva magyaráztam el a már korábban ismertetett játékszabályt, diszkréten elhallgatva a könyvtárban és az előadásokon elvárt viselkedési normák minimumát, amit neki utcahosszal sikerült alulmúlni.
A másik eset sokkal kellemesebb volt. Egy ifjú hölgy a teszt egyik kérdésére, ami arra irányult, hogy ki volt a trafalgari csatában a győztes tengernagy, aki az ütközetben az életét vesztette, a válaszok közül (Horatio Nelson, Francis Drake, Jack Sparrow) a helyeset, Nelsont jelölte meg. Azonban a Karib-tenger kalózai című filmből ismert Jack Sparrow neve mellé tett egy kis piros szívet és a következőt írta mellé: „nem a válaszom, de jó lenne…”
Nos, az ilyen és a hozzá hasonlóan aranyos, valamint a többször visszatérők miatt érdemes évről-évre vállalni – anyagi, sőt néha erkölcsi elismerés nélkül is – a napi munka után egy újabb nyolc órás műszakot. Azok a fiatalok, akik eljönnek meghallgatni az épületben a közel ötven előadásból néhányat, amikor eljutnak életükben ahhoz a pillanathoz, hogy továbbtanulásukhoz felsőoktatási intézményt válasszanak, akkor az itt töltött kellemes órák miatt döntenek esetleg az Óbudai Egyetem mellett.
Volt-e már ilyen? Igen, egy tavaly diplomázott hallgatónk mesélte, hogy harmadikos középiskolásként járt nálunk ilyenkor, és ezért is jelölte be a Bánkit.
Lesz-e még ilyen? Nem tudom, de merem remélni, hogy lesznek még páran ilyenek, mert akkor érdemes volt elcsigázva és kimerülten hajnali kettőkor bezuhanni az ágyamba. Mert ne feledjük, hogy ezek a fiatalok a mi jövőnk!
Széll Gábor
– a Népszínház utcai tagkönyvtár vezetője –
Fotó: Merényi Zita
