Hamarosan befejeződik a Nagy pontosságú burkolat vizsgáló mérési technológia alapjainak kutatási programja

A végéhez közeledik a 2017-1.3.1-VKE-2017-00031 azonosító számú, “Nagy pontosságú burkolat vizsgáló mérési technológia alapjainak kutatási programja” című projekt megvalósítása, melynek keretében egy olyan eszköz és egy olyan eljárás kutatása zajlik, ami a jelenleginél lényegesen pontosabban, nagy sebességgel és sokkal több paraméter vizsgálatával képes képet alkotni egy aljzatról vagy útfelületről.

Sikeresen zárult a XXX. Jubileumi Nemzetközi Hegesztési Konferencia

A Magyar Hegesztési Egyesület a korábban 2020. májusára meghirdetett XXX. Jubileumi Nemzetközi Hegesztési Konferenciáját a COVID_19 járvány miatt kialakult helyzetre tekintettel elhalasztotta, és 2021. január 28–30. között online módon rendezte meg, Dr. Palkovics László akadémikus, Innovációs és Technológiai Miniszter fővédnöksége mellett. A program január 28-án, csütörtök délelőtt, plenáris üléssel kezdődött, délután, majd másnap egész nap, és szombat délelőtt szekcióülésekkel folytatódott.

A konferenciát Dr. Gáti József, a Magyar Hegesztési Egyesület és a Konferencia elnöke nyitotta meg, majd Dr. Nagy Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium iparági stratégiákért és szabályozásért felelős helyettes államtitkárának előadását követhették nyomon a résztvevők. Az előadó közvetlen betekintést nyújtott az ITM fejlesztési stratégiájába, valamint a többi fejlesztendő ágazatban szerepet játszó hegesztési alkalmazásokba.

Az előadást az Egyesület által alapított kitüntetések és kitüntető címek virtuális átadása követte. Ennek keretében Kovács Gábor, Egyetemünk Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Karának nyugdíjas oktatója „Ifjú Hegesztő Szakemberekért” kitüntetésben részesült, míg Dr. Gáti József c. egyetemi docens „Életmű Díjat” vehetett át.

A szünetet követően Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatási és képzési ügyekért felelős alelnöke „A kamarai szerepvállalás az új szakképzési rendszerben” címmel mutatta be prezentációját. Az előadó kitért az új szakképzési rendszer intézményrendszerére, a képzés egyes elemeire, a gazdaság szerepére, valamint a jövőbe mutató feladatokra.

A Plenáris ülés következő előadója Bocz András, a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés műszaki és kereskedelmi igazgatóhelyettese volt, akinek Portász Attilával, közös cikkének címe „Acélipari körkép. Kilátások, kihívások, technológiai és anyagtudományi innováció” volt. A prezentáció lehetővé tette a tájékozódást a világ acéltermeléséről és kihívásairól, a lehetséges válaszokról, a technológiai és anyagtudományi fejlesztési lehetőségekről.

A konferencia újdonságot is kínált, a csütörtöki és a pénteki szekcióüléseket követően tematikus kerekasztal beszélgetésre nyílt lehetőség a Fő támogatók, így a Linde Gáz Magyarország Zrt; a Messer Hungarogáz Kft.; valamint a Flexman Robotics Kft. képviselőivel. A konferencia további támogatói Rehm Hegesztéstechnika Kft., a Crown International Kft., Lincoln Electric Magyarországi Képviselete, valamint a Rechnen Hegesztőház Kft. volt.

A rendezvény szervezői a szerkezetgyártás korszerű anyagai és kötéstechnológiái XXI. században gondolatkört helyezték a konferencia tematikájának középpontjába. A résztvevőknek lehetőségük nyílt a legfrissebb információkat megismerni a korszerű hegesztési eljárásokról és -változatokról, a nagy energiasűrűségű hegesztő eljárásokról, betekintést nyerni a hegesztett kötések és szerkezetek vizsgálatába, a modellezés és szimuláció újabb eredményeibe, a nagyszilárdságú acélötvözetek kutatási eredményeibe, illetve az egyre intenzívebben fejlődő hegesztési automatizálásba és robottechnikába.

A konferencia három napja alatt a több mint 130 regisztrált résztvevő 3 plenáris és 28 további előadást, valamit 3 kerekasztal megbeszélést követhetett nyomon, több mint 14 óra tiszta tanácskozási időben. Az online konferencia kreditpontos képzésnek minősült a nemzetközi és európai hegesztő diplomák tanúsítás rendszerében.

Az előadások és az azokhoz kapcsolódó viták, a kerekasztal megbeszélések, a szakmai videó filmek mind-mind hozzájárultak a résztvevők ismereteinek fejlesztéséhez, a generációk közötti tudás átadásához. További információk a konferencia honlapján, a https://e-vent.space/hegkonf/ felületen érhetők el.

Dr. Gáti József

Őszinte részvéttel tudatjuk, hogy Dudás Györgyné (Éva), volt kolléganőnk 2020. december 10-én elhunyt

Évike 1980-tól nyugdíjba vonulásáig, 33 éven keresztül dolgozott a Bánki Gépgyártástechnológiai Tanszékén előadóként, igazgatási ügyintézőként. Kedves, szerény, segítőkész személyisége egybeforrt a tanszéki adminisztrációval, ahol oktató és hallgató az ügyeit nyugalomban intézhette. Nyugodt egyéniségével, nagy munkabírásával és segítőkészségével tűnt ki az intézetben.

Lelkiismeretesen végezte el a szakcsoport adminisztratív ügyeit, a szakdolgozat-kiírásokat, illetve a záróvizsgákat előkészítő feladatokat, a hallgatókkal való kapcsolattartást, a záróvizsgák zökkenőmentes lebonyolítását.

Munkája elismeréséül 1984-ben, 1995-ben és 2005-ben kapott főigazgatói/dékáni dicséretet. Végigkövette a szervezeti átalakulásokat, az új és újabb vezetőket, s tette a dolgát – sokszor akár az esti órákban is. 2013 szeptemberében, nyugdíjba vonulása után még bejárt és segített nekünk, csak úgy szerelemből, a Tanszékhez való kötődésből…

Egyik utolsó levélváltásunkból idézek: „Hosszú utat tettünk már meg együtt, itt a Bánkiban… jó egészséget, az eddigieknél kevesebb problémát, és még sok-sok szépet és jót kívánok Neked”

Sajnos az élet megpróbáltatásaival és betegségével már nem tudott megküzdeni. A 68 év kevés örömöt és nyugalmat adott Neki, szinte a Tanszék közössége volt számára a menekülő út…

„Küzdöttél, de már nem lehet / a csend ölel át és a szeretet. / Csak az hal meg, akit elfelejtenek…” (Tóth Árpád)

Kedves Évike! Isten Veled, nyugodj békében, emlékezni fogunk Rád!

A Bánki Kar vezetése, dolgozói és az AGI Gyártástechnológiai Intézeti Tanszék (Gépgyártástechnológiai Tanszék) közössége nevében

Dr. Palásti Kovács Béla, prodékán

Temetése 2021. január 29-én, pénteken 11.00 órakor lesz a Budafoki temetőben.

ICCECIP 2020 nemzetközi tudományos konferencia

Idén második alkalommal rendeztük meg a Közép-európai Kritikus Infrastruktúra Védelmi nemzetközi tudományos konferenciát (ICCECIP 2020) november 16-án és 17-én. Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara ezzel az eseménnyel is kapcsolódott a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozathoz. A konferencia idei mottója a „Pandémia kihívásai a kritikus infrastruktúra védelemben” volt.

A rendezvényt a COVID helyzethez igazodva, online formában tartottuk, angol nyelven. A résztvevőket üdvözölte Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán, a konferencia tiszteletbeli elnöke, majd köszönetét fejezte ki Németh Szilárdnak, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárának, miniszter-helyettesének a fővédnökség vállalásáért. Egyúttal megköszönte a konferencia tudományos és szakmai támogatását Prof. Dr. Maróth Miklósnak, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnökének és Prof. Dr. Kovács László dandártábornoknak a Magyar Honvédség Parancsnoksága kiber haderőszemlélőjének.

A rendezvény plenáris előadásokkal folytatódott. A szlovákiai, román, szerb és magyar előadókat követően, két szekcióban a kritikus infrastruktúrák fizikai védelméről, másik két szekcióban pedig a kritikus infrastruktúrák kiber védelméről tartottak összesen 16 előadást a kutatók és a doktoranduszok. A konferencia első napját Dr. Fürstner Igor, a Szabadkai Műszaki Főiskola igazgatója, a konferencia társszervezője zárta.

A rendezvény második napja szintén plenáris előadásokkal kezdődött. Az izraeli, egyesült államokbeli és magyar résztvevők tudományos előadását a kritikus infrastruktúrák individuális és politikai biztonságának szekciója követte, 5 előadással. Az esemény végén Dr. Kovács Tünde Anna, az Óbudai Egyetem docense, a konferencia elnöke megköszönte a 3 földrész 11 országából érkezett 7 plenáris- és 21 szekció előadó részvételét az eseményen. Az elnök asszony egyúttal meghívta őket a konferenciasorozat harmadik rendezvényére, amelyet 2021 novemberében rendeznek meg, ICCECIP 2021 címmel.

Dr. Nyikes Zoltán
docens, az ICCECIP 2020 alelnöke

Sikeresen szerepeltünk az idei Techtogether versenyen

Az Óbudai Egyetem Bánki Karának hallgatóiból álló, OE Mobile névre hallgató csapata vett részt az idei Techtogether Automotive Hungary & Ipar Napjai versenyen 2020. október 20-21. között. A különleges két napos, két helyszínen zajló rendezvényen egyetemi mérnökhallgatói csapatok mérték össze tervezési tudásukat a komplex, online és offline is egyaránt zajló versenyen.

Idén jellemzően az önvezetés, az elektromos hajtás, az Ipar 4.0, valamint a digitalizáció témakörei kerültek előtérbe. A csapatoknak előfeladatokat is teljesíteniük kellett a helyszínen zajló megmérettetések előtt, melyek közül több online került megtartásra, amely egy ekkora rendezvény esetében már önmagában kihívást jelentett.

OE Mobile csapatunk tagjai elmondták, hogy nagyon jól érezték magukat, és nagyon sokat tanultak a verseny alatt, mert olyan feladatokkal készültek a szervezők és a cégek, amelyek az ipar különlegességeihez tartoztak, vagy éppen kevesek számára hozzáférhető eszközöket tudtak használni a feladatok megoldásához. Az esemény ideje alatt lehetőségük volt megtekinteni a résztvevő vállalatok által kihozott termékeket, mint például robotkarokat, nagy méretű darukat és versenyautókat.

Az OE Mobile csapat tagjai, akikre idén is büszkék lehetünk:

Gilián Márkó (csapatkapitány), Jancsó Marina, Ferencz Anita, Mátés Lili, Németh Máté, Farkas Dávid, Mátlé Roland, Masztis Máté, Kovács Gábor és Piricz Tamás.

Ezúton gratulálunk a csapat tagjainak részvételéhez és az ügyes feladatmegoldásaikhoz.

Szimpózium a Fuzzy Alapú Mérnöki Rendszerekről (SzaFARi) 2020

2020. szeptember 25-én immár második alkalommal került megrendezésre a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság szakosztályaként működő Magyar Fuzzy Társaság és a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Mechatronikai és Járműtechnikai Intézetének közös szervezésében a Szimpózium a Fuzzy Alapú Mérnöki Rendszerekről (SzaFARi) nevet viselő rendezvény.

A vírushelyzet miatt a májusra tervezett konferencia elhalasztására kényszerültünk, akkor még abban a reményben, hogy szeptemberben már személyesen találkozhatunk. Sajnos erre továbbra sem volt lehetőség, így az online lebonyolítás mellett döntöttünk. A körülmények ellenére is 10 előadó regisztrált a konferenciára, közöttük külföldi hallgatók is, így idén már angol nyelvű szekciót szervezve a konferencia nemzetközivé vált. A résztvevő BSc, MSc és PhD hallgatók fuzzy következtetési rendszerekhez kapcsolódó projektmunkáikat mutatták be. A témák sokszínűsége is jól mutatja a fuzzy megközelítés széleskörű alkalmazhatóságát. A járműtechnikai alkalmazások mellett az anyagmegmunkálás, biztonságtechnika, közgazdaságtudomány és a szerepjátékok témájával foglalkozó előadásokat is hallhattak az érdeklődők.

Idén is díjaztuk a konferencia legjobb előadását, a megosztott díjat Géczi Zsombor mechatronika szakos BSc hallgató és Váczi Dániel doktorjelölt kapta, a következő előadásaikkal:

Géczi Zsombor: Járművek optimális lassítása a közlekedésben

Váczi Dániel: Az emberi tényező fuzzy-alapú kiberbiztonsági kockázatelemzése a minősített információszivárgás szempontjából

A kapcsolódó publikációk közül a legjobbak a Bánki Kar folyóiratában, a Bánki Közleményekben jelennek majd meg.

Dr. Laufer Edit

Izrael Állam nagykövetének látogatása a Bánki Karon

Izrael Állam nagykövete, Yacov Hadas-Handelsman úr június 25-én látogatást tett a Bánki Karon. A dékán meghívására érkező újonnan kinevezett diplomatának Prof. Dr. Rajnai Zoltán bemutatta az Egyetem és a Kar történetét, képzéseit, a magyar hallgatók mellett a külföldi hallgatók részvételét képzéseinkben.

Egyebek mellett megbeszélést folytattak a hazai és nemzetközi kiberbiztonság helyzetéről, a kritikus infrastruktúrák védelméről és a magyar-izraeli együttműködési lehetőségekről. A megbeszélésen kitértek a kiberbiztonsági képzések magyarországi lehetőségeire, és ezekben az izraeli cégek esetleges szerepvállalásaira.

A jó hangulatú megbeszélés végén nagykövet úr megtekintette a Ford-T modellt és más restaurált járműveket.

Robbantástechnikai szakmérnök képzés végzős hallgatói Nyírbátori silórobbantáson

A Robbantástechnikai szakmérnök/szakember szakirányú továbbképzési szak végzős hallgatói, az Építmények robbantásos bontása tantárgyat oktató, dr. Földesi János (ny. egyetemi docens, a műszaki tudomány kandidátusa) meghívására május 25-én megtekintették a nyírbátori Unilever telephelyén egy vasbeton gabonasiló robbantásos bontását.

Hallgatóink tanulmányaik során számos hasonló nagyszabású, komoly előkészületekkel járó robbantáson vettek részt, amelyek mind hozzájárultak tanulmányaik sikeres elvégzéséhez.

A robbantáson készült vidofelvételt alább láthatják:

10 000 $ támogatásban részesült az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar, a Gene Haas Alapítvány jóvoltából

2020. június 24-én a Kar Igazgatótanácsának ülésén került átadásra a Gene Haas Alapítvány által megítélt 10 000 $-os támogatás. A támogatásról szóló csekket Péntek György a Haas Bartec GmbH magyarországi értékesítési vezetője adta át a Kar vezetői részére.

A HAAS Automation Inc a világ egyik legnagyobb, 100% amerikai magántulajdonban lévő szerszámgépgyártó vállalata, mely 1983-as alapítását követően, töretlenül követi azt az elvét, ami szerint a folyamatos fejlődés egyenlő a magasabb termelékenységgel! A vállalat fő profilja CNC függőleges- és vízszintes megmunkáló központok, CNC esztergák és forgóasztalok fejlesztése és gyártása. A HAAS a globális ipari jelenléten felül évek óta aktívan részt vesz a technikai sportok világában (Forma-1, Nascar), illetve világszerte partner a CNC oktatásban mind az ipari vállalatok, mind az oktatási intézmények tekintetében. Számos HTEC központ (HAAS Technical Education Center) működik sikeresen annak érdekében, hogy a hallgatók modern, a mai kornak megfelelő gépeken, megfizethető technológiával, szoros kapcsolatban az iparág képviselőivel kaphassanak egy jövőképet a CNC oktatásról.

A szerszámgépek világméretű értékesítésében nagy szerepet kap a HAAS viszonteladói hálózata, amelyet HAAS Factory Outlet-nek neveztek el. Magyarországon ezt a feladatot az osztrák székhelyű Bartec GmbH látja el, melynek értékesítési vezetője Péntek György az ÓE BGK volt hallgatója. Ennek köszönhetően talált egymásra 2017 decemberében és kötött Együttműködési Megállapodást a HAAS Bartec GmbH és az ÓE BGK. A hosszútávra tervezett kimagasló partneri kapcsolat alapjaiként a Bartec GmbH 2018 februárjában ingyenesen helyezte ki határozott időre a Bánki Kar Gépműhelyébe a HAAS egyik nagysikerű oktatási célú gépét, egy új MiniMill-EDU típusú marógépet. A projekt részét képezte még további 4 db HAAS vezérlés szimulátor is, amely hatékonyan lehetővé tette, valamint remekül kiegészítette a CNC programozás lépéseinek elsajátítását és a hallgatók gyakorlatorientált oktatását. 2018 májusában rendkívül nagy sikerrel került megrendezésre az első közös, ”HAAS & ÓE-BGK CNC Konferencia – Az ipar és az oktatás kapcsolatának fontossága napjainkban” címmel.

Gene Haas Úr, a Haas Automation Inc alapítója és tulajdonosa által korábban létrehozott Gene Haas Alapítvány (GHF), minden évben pályázati keretek között anyagilag támogatja azokat az európai oktatási intézményeket és hallgatóikat, akik a CNC oktatás minőségi fejlesztésében és népszerűsítésében részt vesznek és élenjárnak. További célkitűzése az Alapítványnak, hogy minél több hallgató számára tegye vonzóvá és érdekessé a CNC programozás és megmunkálás világát. Az elmúlt időszakban folyamatos szakmai kapcsolat zajlott a magyarországi képviselet munkatársai és az Egyetem között. Számos bemutató és előadás került kidolgozásra, illetve a MiniMill-EDU megmunkáló gép szerves része lett a hallgatók gyakorlati képzésének. 2019 végére érdemelte ki és kapta meg a Kar azt a lehetőséget, hogy Magyarországról elsőként pályázhasson az Alapítványnál. A megfelelő szakmai munka és kapcsolatrendszer eredményeként, az alapítvány 10 000 $ támogatásban részesítette a Kart.

A támogatás felhasználásával szeretnénk minél hatékonyabbá tenni a hallgatók CNC technológiával kapcsolatos tantárgyainak az oktatását, a tárgyi feltételrendszert, illetve növelni a hallgatók személyes fejlődési lehetőségét, továbbá még vonzóbbá tenni a CNC-s jövőképet.

Balogh József
mestertanár
dékáni titkárságvezető

Együttműködési Keretmegállapodást kötött a Linde Magyarország Anyagmozgatási Kft. és az Óbudai Egyetem Bánki Kara

Az elmúlt év végén kezdődtek meg a tárgyalások az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész- és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar, valamint a Linde Magyarország Anyagmozgatási Kft. (www.linde-mh.hu) között egy lehetséges jövőbeni szakmai együttműködés lehetőségéről.

A Linde Anyagmozgatási Kft. nagy teljesítményű, az ügyfelek egyedi felhasználási igényeire szabott anyagáramlási megoldásokat fejleszt, amelyekkel a felhasználók fenntartható versenyelőnyökhöz juthatnak. Világviszonylatban a vállalat az emelővillás targoncák és a raktártechnikai gépek egyik legnagyobb gyártója, több mint 50 éve példaértékű megoldásokat nyújt az anyagmozgató gépek, a flottakezelés, vezetéstámogató rendszerek és szervizajánlatok területén. A Linde több, mint 100 országban van jelen saját fióktelepeivel. A vállalat nemzetközi hálózatához Németországban, Franciaországban, Csehországban, az Egyesült Államokban és Kínában működő termelő- és összeszerelő gyárak, valamint több mint 700 értékesítési és szerviztelephely tartozik.

Ezen szakterületek rendkívül jól illeszkednek a kar képzési portfóliójához, a gyakorlati gépész, mechatronika és biztonságtechnikai mérnökképzés fejlesztéséhez. Február végén Dr. Horváth Richárd kutatási dékánhelyettes vezetésével egy kari delegáció vett részt egy gyárlátogatáson, ahol tartalmas, minden részletre kitérő bemutatkozás mellett a felek megerősítették együttműködési szándékukat.

Az Együttműködési Keretmegállapodás aláírására előzetesen március 12-én került volna sor, de sajnos a koronavírus járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet korlátozásai felülírták terveinket. A nyár eleji enyhítő intézkedések lehetővé tették, hogy a Cég vezetése is viszontlátogatást tegyen az Egyetemen. Ennek megfelelően 2020. június 17-én aláírásra kerülhetett az Együttműködési Keretmegállapodás, amelyen Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán és a Kar vezetése fogadta a Cég képviseletében – Pesthy Péter ügyvezető igazgató vezetésével – érkező 3 fős delegációt.

A megállapodás aláírásakor, ugyan egy negyedévet megcsúszva, de azonnal megindultak az egyeztetések, hogy tartalommal töltsük meg az együttműködést. Ennek első körben megfogalmazott lehetőségeit, a szeptemberben induló félévre a projektmunka tantárgyhoz meghirdetett témák, a kooperatív képzés meghirdetése, illetve az őszi TDK témafelhívásai jelenthetik. A felek megegyeztek abban is, hogy kölcsönösen tájékoztatják egymást az általuk szervezett szakmai konferenciák, továbbképzések és oktatások, illetve a K + F és egyéb pályázati lehetőségekről.

Reményeink szerint ennek a szakmai együttműködésnek legnagyobb nyertesei a hallgatók lesznek, akik egy újabb cég életébe nyerhetnek bepillantást, illetve az adott szakterülethez kapcsolódó gyakorlati problémák és feladatok megoldásának a lehetőségével is megismerkedhetnek.

Balogh József
dékáni titkárságvezető