Kirándulás a Hadihajósoknál

Az Óbudai Egyetem Biztonságtudományi Doktori Iskola és a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar hallgatói és dolgozói 2019. április utolsó hétfőjén vehettek részt egy nem minden napi rendezvényen Budapest-Újpest határában, a Duna partján lévő Hadikikötőben. Ez a rendezvény a házigazda, a Magyar Honvédség 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred életét bemutató esemény volt „hadihajókázással” egybekötve.

Az Ezred kijelölt állománya rövid bemutatkozást követően egy robbanóanyag-kereső kutyás bemutatót tartott a majdnem ötven fős látogatói csoport részére. A nagyon élvezetes és részletes kutyás bemutató után a nagy létszámra való tekintettel a látogatói csoport egyik fele a hadihajók felé vette az irányt, míg a másik fele a bemutatótermek felé.

A bemutatótermekben az érdeklődők ízelítőt kaphattak a nehéz és könnyű tűzszerész robot működéséből, valamint betekintést nyerhettek az EOD-9 nehéz tűzszerész ruha viseletének kulisszái mögé. A különböző preparált prezentációs robbanószerek bemutatása a laikusok számára igazi kuriózum volt. A statikus bemutatót egy, az Ezred életét bemutató előadás követte, melyben a résztvevők megismerkedhettek a jogelőd szervezetekkel, azok tevékenységével, valamint az Ezredet érintő elmúlt időszak és a napjaink kihívásaival.

A statikus részt követte a hadihajó „mustra” és a vízre szállás. A matrózok bemutatták az érdeklődő civileknek a hadihajójukat. Stílszerűen – vagy csak a véletlennek köszönhetően – az Óbuda hadihajóval futottunk ki a nyílt Dunára. A Hadikikötőből felhajóztunk a Megyeri hídig, ahol egy harci fordulót mutatott be a hajóval a legénység a közönség nagy örömére. Majd visszahajóztunk a kikötőbe. Menetközben a hajó is bemutatásra került, úgy a fedélzet, mint a kabinok. 

A rendezvény záróakkordja a csoportkép-készítés volt, majd a gazdag élményekkel feltöltődve a látogató csoport, megköszönve a színes és felejthetetlen programokat a szervezőknek, elhagyta a kikötő Duna parti területét.

A résztvevőknek nagyon tetszett a program – ezúton mondunk köszönetet az Ezred parancsnokának, Szilágyi Zsolt ezredes úrnak, valamint a Dr. Daruka Norbert százados úrnak, az ezred hadihajós kiképző tisztjének és Ivanyik Alexandra törzsőrmester asszonynak, az ezred protokoll-zászlósának, valamint az esemény sikeres megvalósításában résztvevő valamennyi katonának. Bízunk benne, hogy a látogatásunkat még sok hasonló fogja követni.

Budapest, 2019. május 9.

Nyikes Zoltán
szervező

Jubileumi Emlékkonferencia és kísérő programok a Bánki Karon

Az Óbudai Egyetem – jogelőd intézményeinek históriája során – neves történelmi dátumait tekintve a 2019-es esztendőben számos kerek évfordulóról emlékezik meg. Egyetemünk a szellemi örökség ápolására, a jelentős évfordulók méltó megünneplésére az idei évet Jubileumi évvé nevezte ki, amelyhez kapcsolódva „140 év a gazdaság és a tudomány szolgálatában” címmel ünnepségsorozatot szervezett.

Ennek a sorozatnak az egyik állomásaként került megrendezésre április 25-én a Bánki Kar szervezésében az egész napos Emlékkonferenciával egybekötött jubileumi ünnepség, a Népszínház utcai épületegyüttes átadásának 130. évfordulója, illetve a Bánki Donát Kar névadásának 65. évfordulója tiszteletére.

A Jubileumi Emlékkonferenciára meghívást kaptak tiszteletbeli polgáraink és Bánki Donát leszármazottai, az egyetem és a társkarok vezetői, a Bánki Kar aktív és nyugdíjas munkatársai, a civil és a szakmai szervezetek, cégek képviselői.

Balogh József dékáni titkárságvezető köszöntötte a szép számban megjelent vendégeket, ismertette a programot és bemutatta a Konferencia Elnökségét, amelyet Prof. Dr. Rajnai Zoltán egyetemi tanár, a Bánki Kar dékánja, Dr. Palásti Kovács Béla PhD. címzetes egyetemi tanár, prodékán, Dr. habil Horváth Sándor címzetes egyetemi tanár, prodékán, Dr. Gáti József címzetes egyetemi docens, az ÓE általános rektorhelyettese, valamint Csőke Antal mérnök urak alkottak. Külön köszöntötték az elnökségben helyet foglaló Dr. Gáti Józsefet, aki a napokban ünnepelte 65. születésnapját, és aki az egyetemen koordinálja a jubileumi emlékévhez kapcsolódó programokat..

Prof. Dr. Rajnai Zoltán ünnepi köszöntőjében kihangsúlyozta, hogy a Karon egyszerre van jelen a történelmi tradíciók ápolása és a kor kihívásainak megfelelő, a jövő igényeire fókuszáló, az új ismereteket magas szinten közvetítő tudásátadás.

A Konferencia előadásai áttekintették intézményünk 140 éves történelmi múltját. Elsőként Dr. habil Horváth Sándor előadására került sor, melyben Bánki Donát életét és munkásságát ismerhette meg a hallgatóság. Bánki Donát egyszerre volt mérnök, tudós és tanár, és mindhárom területen külön-külön is maradandót alkotott. Előadásában kiemelte, hogy milyen üzenetet is hordoz Bánki Donát és családja élete a ma élők számára: a munka, tisztesség, hazaszeretet és a jövőbe vetett hit fontosságát. Legnagyobb példaképeink egyikeként tekinthetünk rá.

Ezt követően Dr. Gáti József tartott tartalmas előadást, melyben technikatörténeti kutatásait felhasználva mutatta a Népszínház utcai épületegyüttes megszületésének történetét és sorsának alakulását: „130 éves a magyar iparügy palotája, a Középipartanoda és a Technológiai Múzeum új otthona” címmel.

Csőke Antal személyesen élte át a Budapesti Magyar Királyi Állami Felső Ipariskola felszámolását, és arculatának eltörlését, mivel középiskolai tanulmányait a jogelőd Bánki Donát Gépipari Technikumban végezte 1948 – 1952. között. Nála hitelesebb előadót erről a történelmi időszakról nem is hallgathatott volna az ünneplő közönség.

Dr. Palásti Kovács Béla visszatekintésében az 1969 – 2013. közötti időszakról tartott előadásában felvázolta, hogyan lett a technikumból főiskola, milyen oktatásszervezési, technikai és személyi feltételek mentén alakult a Főiskola arculata, és lett a gépészmérnökképzés fellegvára. Betekintést nyerhettünk a 90-es évek Politechnikumának létrejöttébe, majd az ezredforduló integrációs hullámaként létrejövő Budapesti Műszaki Főiskola, és az annak kiteljesedéseként létrejövő Óbudai Egyetem megalakulásának és megerősödésének részleteibe. Zárásként Prof. Dr. Rajnai Zoltán a Bánki Kar jelene és jövője címmel tartott előadást. Kiemelte, hogy a Kar működését a gyakorlatorientált, a gazdaság igényeit kielégítő, magas szintű műszaki alapképzés, mester- és doktori képzés, valamint tudományos kutatás jellemzi. Beszélt napjaink kihívásairól is, a hallgatói érdeklődés és létszám fenntartásáról, az oktatás módszertani megújulásának fontosságáról, és a pályázatokban rejlő financiális lehetőségekről. Kihangsúlyozta, hogy a Bánki erejét a közösség és az egység, illetve a hallgatókkal való kölcsönösen jó kapcsolat jelenti, mely egyben a jövő sikeres működésének a további záloga.

A Jubileumi Emlékkonferenciát követően, már kora délutánba fordulva a vendégek megtekinthették a Tanácsteremben és a Dékáni Hivatal folyosóján berendezett és megújult Tablókiállítást, mely a Népszínház utcai épületét, a Bánki kar történetét idézi fel a kezdeti időktől egészen napjainkig – régi fotók, korabeli anyagok, aktuális leporellók és szórólapok felhasználásával.

Az egész napos programot a Hallgatói Önkormányzat „XXVIII. Hagyományőrző Kupa” rendezvénye zárta, amely mindenki számára könnyed kikapcsolódási lehetőséget biztosított, az udvaron kötetlenebb beszélgetéseket folytathattak jelenlegi és volt bánkisok.

Az egész napot átjárta a meghatottság, az érzelemdús hangulat, hiszen az egymást követő generációk tagjai találkozhattak, olyanok lehettek együtt, akik sok esetben egyszerre voltak tanítványok, később munkatársak, majd akiknek már a tanítványai szintén közöttünk foglaltak helyet.

Elmondhatjuk, hogy rendkívül sikeres és színvonalas programon vagyunk túl, melyről hitelesebb visszaigazolás nem is lehet, mint egy volt nyugdíjas munkatársunk, Dr. habil Tóth Béláné egyetemi tanár professzor asszony levele, melyben a következőket írja:

„… Biztosan tudod, hogy ki mindenki fáradozott az ünnepségen, nekik mind gratulálok. Sok-sok rendezvényen vettem már részt, de ez volt a legtartalmasabb és a legoldottabb is, nem is beszélve a nagyszerű ebédről, a kellemes környezetről és a kedves személyzetről.”

Balogh József
dékáni titkárságvezető

Beszámoló a Jubileumi CLOOS-ÓE-BÁNKI KAR Szimpóziumról

10 évvel ezelőtt indult útjára a CLOOS-ÓE-Bánki Kar Szimpózium sorozat, mely évről-évre nagyszámú érdeklődő mellett a hegesztés szakterület legújabb ismereteit, fejlesztési eredményeit mutatja be a résztvevők számára.

A 2019. április 17-én lebonyolított szakmai találkozónak a tradícióknak megfelelően az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar adott otthon az átadásának 130. évfordulóját ünneplő, Hauszmann Alajos tervezte oktatási épület Bánki Donát termében. A szakmai találkozót Dr. Gáti József az Óbudai Egyetem általános rektorhelyettese, a Magyar Hegesztési Egyesület elnöke nyitotta meg utalva a rendezvénysorozat szakmai jelentőségére, jubileumi eseményekre.

Makk Piroska tulajdonos-ügyvezető köszöntötte a szimpózium sorozat története során legnagyobb érdeklődés mellett zajló programján megjelent érdeklődő kollégákat, kiemelve, hogy ez évben az alapításának 100. évfordulóját ünneplő Carl Cloos Schweisstechnik GmbH jubileumára nem csak e program során emlékeznek, hanem májusban is a cég központjában.

Makk Piroska elismerő ajándék átadásával köszöntötte és röviden méltatta a 65. születésnapját ünneplő Gáti Józsefet. Kiemelte, hogy az ünnepelt meghatározó egyénisége a hazai hegesztési közösségnek, aki jelentős szerepet vállalt az Óbudai Egyetem és a Crown International Kft. együttműködésének kialakításában, a szimpózium sorozat létrejöttében, melynek minden alkalommal levezető elnöke is.

Az első előadót Jan Pitzer urat, a Carl Cloos Schweisstechnik GmbH alkalmazástechnikai mérnökét, aki a „NexT: new excellent Technology in welding, automatization and digitalization” című előadásában ismertette a fejlesztés eredményeit. Előadásának bevezetőjében a cég 100 éves történetét áttekintve kiemelte, hogy a Carl Cloos Schweisstechnik GmbH, amely a névadó Carl Cloos mérnök 1919-es cégalapítása óta a hegesztéstechnika vezető cégei közé tartozik, a jubileumi évben újabb fejlesztésekkel biztosítja technológiavezető szerepét. Az új C-Gate alkalmazásával partnereik egy lépéssel közelebb kerülhetnek az Ipar 4.0 hálózatba kapcsolt termeléshez.

Halász Gábor, a Messer Hungarogáz Kft. nemzetközi hegesztőmérnöke a „Varratminőséget befolyásoló hibaforrások a gázforrástól a hegesztő munkadarabig” címmel tartott előadást, mely arra kereste a választ, hogy mi az oka annak, hogy védőgázos ívhegesztéseknél, ha porozitások vannak a varratban, gyakran hangzik el a vád a hegesztők részéről, hogy: „rossz a gáz”.

Előadásában utalt arra a gyakorlati tapasztalatra, hogy a védőgáz forrás is tartalmazhat szennyeződéseket, de az esetek nagy többségében a szennyezők a gázforrástól a hegesztendő munkadarabokig tartó szakaszon jutnak be a rendszerbe és rontják a védőgáz minőségét, illetve károsítják a hegesztett varratot.

Dr. Gáti József rektorhelyettes „140 év a gazdaság és a tudomány szolgálatában” címmel tartott prezentációjában az intézmény három évszázadon átívelő, az iparoktatástól a felsőoktatásig vezető fejlődési folyamatának főbb állomásait tárta a szimpózium résztvevői elé. Az első jogelőd, a Közép Ipartanodától, a szakiskolán, a Felső Ipariskolán, majd a technikumok időszakán át vezetett az út a Bánki Donát és a Kandó Kálmán, majd később a Könnyűipari Műszaki Főiskola alapításához, az integrált Budapesti Műszaki Főiskola létesítéséhez, majd jogutódjaként a XXI. század Óbudai Egyetemének törvénybe iktatásához.

Az intézmény 140 éves történetét áttekintve végezetül utalt a 2009. november 23-án törvénybe iktatott XXI. századi Óbudai Egyetemre, mely az 1395-ben alapított, majd 1410-ben újjáalapított középkori Óbudai Egyetem szellemiségét kívánja életben tartani, a tradíciók ápolásával, a haladás és a fejlődés együttes biztosításával.

A kávészünetet követően Bíró Tamás, az AV-Leiter TLC Kft. nemzetközi hegesztőmérnöke a „Robothegesztés a darugyártásban” témakörű előadásában rámutatott arra, hogy az emelőgépek, mobil daruk gyártásában is egyre elterjedtebb a hegesztés gépesítése, robotosítása.

A programon résztvevők a Kemper cég képviselője, „Past, present and future” című előadásával kaptak ízelítőt a vállalat tevékenységéről, majd Majoros Zsolt, a KL-System Kft. kereskedelmi vezetője „Hegesztés és egészség” összefüggéseit feltáró előadást követhette nyomon a megjelent nagyszámú érdeklődő.

A délelőtti program záró előadásában Dr. Kővágó Csaba, az Állatorvostudományi Egyetem Gyógyszertani és Méregtani Tanszékének tudományos munkatársa, a MAHEG Hegesztés Munkavédelme Bizottsági tagja „Az ívhegesztés során felszabaduló füst fémtartalmának sorsa a szervezetben” című előadásával hívta fel a figyelmet arra, hogy milyen veszélyeket rejt a hegesztő üzemek levegője, és milyen védekezésre van lehetőség.

Az ebédszünet és párhuzamosan gyakorlati hegesztési bemutatók következtek. Ennek során a résztvevők bepillantást nyerhettek az ultrahangos hegesztés rejtelmeibe, valamint egy CLOOS Qineo Pulse Pro 451 típusú kézi hegesztő áramforráson élőben láthatták a Rapid Pulse speciális eljárásváltozatot.

A délutáni programot Jan Pitzer, a Carl Cloos Schweisstechnik GmbH alkalmazástechnikai mérnöke nyitotta „Automatization and digitalization Cloos Gateway” témájú előadásával, melyben az előadó az automatizált hegesztő rendszerek számos példáját szemléltette, így pl. traktor fülkék, mobil daruk, teherautó alkatrészek gyártási folyamatában.

Az ezt követő, már hagyományossá vált sorsoláson a szerencsések a Crown International Kft., illetve a partner szervezetek hasznos ajándékait vehették át, a főnyeremény egy bevont elektródás inverteres hegesztőgép volt.

A szimpózium meglepetés-programmal, kvíz játékkal folytatódott, melynek során a résztvevők Bogár Anita vezetésével okos-telefon alkalmazására épülő kvízjátékban vettek részt. A legeredményesebb résztvevő a vásárosnaményi Hunor Hotel és Étteremben két személyes, korlátlan wellness használattal járó ajándékutalványt vehetett át.

A szimpózium zárszavában Dr. Gáti József elismerését és köszönetét fejezte ki Makk Piroskának a 10 évvel ezelőtt elindított konferenciasorozat sikeres szakmai programsorozatának szervezéséért. Elismeréssel szólt a Crown International Kft. tulajdonos-ügyvezetője kiemelkedő együttműködéséről az Óbudai Egyetem hallgatói képzését támogató Cloos robot laboratórium működtetéséért, melynek elismeréseként Makk Piroska az elmúlt évben az Óbudai Egyetem Mecénása kitüntetésben részesült.

Végezetül megköszönte az előadók gondos felkészülését és színvonalas előadását, a hallgatóság figyelmét és érdeklődését. A résztvevők a Magyar Hegesztéstechnikai és Anyagvizsgálati Egyesülés által kiadott, a nemzetközi és európai hegesztő diplomák továbbképzési rendszerének igazolását vehették át.

Az Óbudai Egyetem hivatalos összefoglalója a XXXIV. OTDK Had- És Rendészettudományi Szekcióról

2019. április 16-18. között az Óbudai Egyetem adott otthont a kétévente megrendezett hallgatói tudományos seregszemlének, a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had-és Rendészettudományi Szekciójának.

A 2015-ben megrendezett XXXII. OTDK Műszaki Tudományi Szekciójának sikere alapozta meg azt, hogy 2019-ben az Óbudai Egyetem szervezésében valósult meg többek között a Had-és Rendészettudományi Szekció lebonyolítása.

A Had- és Rendészettudományi Szekció iránti érdeklődés már évek óta növekvő, a pályamunkák száma folyamatosan nőtt. A védelmi jellegű témakörök mellett a hadtörténelem, a hadijog, a nemzetközi kapcsolatok, az iparbiztonság, a kibervédelem, a had- és rendészettörténet, valamint a drónok alkalmazása is szerepet kapott az előadásokban. A hallgatók 166 pályamunkát küldtek be, amelyeket a Szakbizottság 18 tagozatba sorolt be.

A Szekció tagozataiban bemutatott tudományos előadásokat elnökből és két tagból álló zsűri értékelte, esetenként a gazdasági életből és a közszférából, valamint határon túli magyar felsőoktatási delegált tagokkal kiegészülve.

A XXXIV. OTDK Had- és Rendészettudományi Szekció április 16-ai nyitó rendezvényén részt vett Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Dr. Németh József ezredes, a Rendészeti Tudományos Tanács elnöke, Prof. Dr. Padányi József vezérőrnagy, az OTDT HRT SZB elnöke, Prof. Dr. Mezey Barna, az OTDT alelnöke, Prof. Dr. Réger Mihály, az Óbudai Egyetem rektora, Földesi Gabriella, az Óbudai Egyetem kancellárja, Dr. Gáti József, az Óbudai Egyetem általános rektorhelyettese, valamint Prof. Dr. Rajnai Zoltán, dékán, az OTDK Had- és Rendészettudományi szekciójának ügyvezető elnöke.

Dr. Réger Mihály professzor, az Egyetem rektora köszöntőjében hangsúlyozta: „Egyetemünk ösztönzi a legtehetségesebb hallgatók képességeinek kibontakoztatását, bevonja őket az érdeklődésükre számot tartó kutatási területekbe, tudományos diákköri munkákba. A tehetséggondozás e formája egyetemi stratégiai szempontból kiemelt jelentőségű, mivel ezek a hallgatók jelentik a doktori iskolák és az oktatói-kutatói utánpótlás legfőbb humán erőforrás bázisát”.

Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter köszöntötte a jelenlévőket, beszédében a fiatalok tudományos munkájának fontosságára hívta fel a figyelmet. „Ez az a felgyorsult világ, amelynek egyik legfontosabb szegmense a biztonság kérdése, amelyért mi, a jelen, és Önök, a jövő nemzedéke felelünk. Ezért van rendkívül nagy jelentősége az Önök tudományos elkötelezettségének” – mondta a honvédelmi miniszter.

A konferencia színvonalas megrendezéséhez, a legjobb szakmai teljesítményt nyújtó hallgatók díjazásához a gazdasági élet meghatározó szereplői nyújtottak arany, ezüst és bronz fokozatú támogatást. A díjazást segítette az Óbudai Egyetem szervezői által létrehozott patrónusi rendszer, – melynek keretében vállalkozások, egyesületek anyagi támogatást nyújtva „fogadtak örökbe” egy-egy tagozatot.

A Szekció szakmai-szabadidős programjában katonai, rendőri és kormányzati szereplők részvételével kerekasztal beszélgetésre is sor került a védelmi képességek és a hadiipar fejlesztése témakörben. A középiskolások részére drónreptetés, tésztahíd építés, alternatív meghajtású járművek bemutatója, interaktív városrész bemutató és a Rendőrmúzeum megtekintése is szerepelt a programban.

A nagy érdeklődéssel várt eredményhirdetés és egyben díjkiosztó a konferencia harmadik napján, záróünnepségén keretében zajlott. A rendezvényen elnökségében foglalt helyet Prof. Dr. Padányi József vezérőrnagy, az OTDT HRT SZB elnöke, Prof. Dr. Szendrő Péter, az OTDT elnöke, Prof. Dr. Réger Mihály, az Óbudai Egyetem rektora, Földesi Gabriella, az Óbudai Egyetem kancellárja, Dr. Gáti József, az Óbudai Egyetem általános rektorhelyettese, valamint Prof. Dr. Rajnai Zoltán, dékán, az OTDK Had- és Rendészettudományi szekciójának ügyvezető elnöke.

Az esemény zárása alkalmából Dr. Gáti József az Óbudai Egyetem általános rektorhelyettese köszöntötte az ünnepség résztvevőit. Az ünnepi közönségnek szólva hangsúlyozta „Nyugodtan mondhatom, hogy a tudományos diákkörösök e nemes vetélkedésben, – minden résztvevő győztes. Ifjú kollégáim tudományos kutatástervezési ismeretek birtokában, konzulensük támogatásával kutatási tapasztalatokkal gazdagodtak, megismerhették új eredmények elérésének élményét, összemérhették felkészültségüket társaikkal. A konzulensi feladatokat felvállaló oktató kollégáim igyekvő, a tudományos ismeretek iránt fogékony, elkötelezett, bízom benne, hogy a saját élményeimhez hasonlóan gyakran csillogó szemű ifjú kollégákkal gazdagodtak, aki jelenthetik a doktori képzés és az oktatói utánpótlást.”

A Had-és Rendészettudományi Szekció Az 54 első-, második-, harmadik díjból a legtöbbet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) ifjú kutatói vehettek át, összesen 44-et, a Szegedi Tudományegyetem (SzTE) hallgatói 4-gyel, az Óbudai Egyetemet (ÓE) képviselők 3-mal, a Széchenyi István Egyetem (SzE) hallgatói 1-gyel térhettek haza intézményeikbe. Az NKE 24; az ÓE és az ELTE 2-2, míg az SzTE és a SzE hallgatói 1-1 különdíjjal vehettek át.

Az Óbudai Egyetem hallgatói közül a Biztonságtechnika tagozatban első helyezést ért el Sándor Barnabás (BGK) „Vezeték nélküli hálózatok felderítése UAV segítségével” előadásával, témavezető Dr. Kovács Tibor, Váczi Dániel, Őszi Arnold és Dr. Horváth Tamás volt. Második helyezett Dudás Martin Achilles (BGK): „A modern biztonsági-átvilágítási technológiák vizsgálata a személyátvizsgálás során” című dolgozatával, témavezető Dr. Szűcs Endre és Solymár Zoltán. Különdíjban részesült Sándor Barnabás (BGK):„Közbeékelődéses támadás vizsgálata vezeték nélküli hálózaton” című előadásával, témavezető Dr. Kiss Gábor, valamint Németh Áron (BGK) „Az első elektromos biztonságtechnikai riasztórendszer áttekintése” előadásával, témavezető Illés Mihály Sándor, Dr. Szűcs Endre.

Biztonság-és védelempolitika tagozatban második helyezést ért el Hajduk Dániel János (BGK) „Az Európai Unióba irányuló migráció általános biztonsági vizsgálata” című dolgozatával, témavezető Horváth András.

A Szekció sikeres lebonyolítását biztosította az Országos Tudományos Diákköri Tanács, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Magyar Tudományos Akadémia fővédnökségével, továbbá a felsőoktatásban érintett minisztériumok és országos hatáskörű szervezetek, az OTDT Szakmai Bizottságok, alapítványok szakmai és anyagi támogatása.

A Had-és Rendészettudományi Szekció Arany fokozatú támogatója a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő ZRt., a Belügyminisztérium HEROS Javító, Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi ZRt., valamint a Diákhitel Központ ZRt.

A díjak átadását követően a rendezvény zárásaként Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán, az OTDK Had- és Rendészettudományi szekciójának ügyvezető elnöke ünnepélyesen átadta a stafétát a 2021-ben megrendezésre kerülő XXXV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia szervezőjének, Dr. Pohl Árpádnak, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar dékánjának.

Bánkis sikerek az OTDK 2019-en – Összefoglaló az eseményről

Eredmények

2019. április 16-18. között zajlott az OTDK Had- És Rendészettudományi Szekciója az ÓE – Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar rendezésében. Hallgatóink nem csak hogy helytálltak a megmérettetésen, de kiváló eredményeket is sikerült felmutatniuk. Biztonságtechnika tagozatban első helyezett lett Sándor Barnabás a “Vezeték nélküli hálózatok felderítése UAV segítségével” című pályamunkájával. Témavezetői Dr. Kovács Tibor, Váczi Dániel, Őszi Arnold és Dr. Horváth Tamás voltak.

Második helyezést ért el Dudás Martin Achilles “A modern biztonsági-átvilágítási technológiák vizsgálata a személyátvizsgálás során” című pályamunkájával, témavezetői voltak: Dr. Szűcs Endre és Solymár Zoltán.

Különdíjat kapott Németh Áron “Az első elektromos biztonságtechnikai riasztórendszer áttekintése” című pályaművével, témavezetői Illés Mihály Sándor és Dr. Szűcs Endre voltak.

Ugyancsak ebben a tagozatban Sándor Barnabás is különdíjat érdemelt a “Közbeékelődéses támadás vizsgálata vezeték nélküli hálózaton” pályamunkával, témavezetője Dr. Kiss Gábor volt. Továbbá a legkiemelkedőbb prezentációért járó elismerést is Sándor Barnabás gyűjtötte be, ezáltal részt vehet a Magyar Tudományos Akadémia prezentációs díjversenyén.

Biztonság- és védelempolitika tagozatban második helyezést ért el Hajduk Dániel János “Az Európai Unióba irányuló migráció általános biztonsági vizsgálata” című pályamunkájával, témavezetője Hováth András volt.

Továbbá nagyon szépen szerepelt Péczka Polett “Gépjárművek fékezést segítő rendszereinek fejlesztése az út-kerék közötti online kapcsolatának vizsgálatával” című pályamunkájával Biztonságtechnika tagozatban, témavezetője: Moharos István volt. Reining Márton Tűzvédelem és mentésirányítás tagozatban “Az nukleáris erőművek tűzvédelmének tanulmányozása” című pályaművével indult, témavezetője Dr. Nagy Rudolf volt. A Biztonság- és védelempolitika tagozatban Kun Tamás, az ÓE KGK hallgatója is szépen szerepelt “Az Európai Menekültválság Biztonságpolitikai Aspektusai” című pályamunkájával, témavezetője: Prof. Dr. Takács István József volt.

A Kar nevében ezúton is gratulálunk hallgatóink eredményeihez, a további tanulmányaikhoz, tudományos tevékenységeikhez pedig sok sikert kívánunk!

Összefoglaló a Záró Ünnepségről

A 17-i egész napos tagozati üléseket követően másnap, április 18-án 9 órakor kezdődött el a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had- És Rendészettudományi Szekciójának eredményhirdetéssel egybekötött záró eseménye.

Az ünnepség elnökségi tagjai között helyet foglalt Mihócza Zoltán altábornagy úr, a Magyar Honvédség Parancsnokság Törzsfőnöke, Réger Mihály professzor úr, az Óbudai Egyetem rektora, Szendrő Péter professzor úr, rector emeritus, az OTDT elnöke, Prof. Dr. Padányi József vezérőrnagy úr, az OTDT HRT SZB elnöke, Dr. Ruzsonyi Péter dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar dékánja, Dr. Gáti József, az Óbudai Egyetem általános rektorhelyettese, illetve Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán, az OTDK Had- És Rendészettudományi Szekció ügyvezető elnöke.

Az ünnepi beszédek meghallgatása után a várva várt eredményhirdetés következett. Az első hat tagozat díjait átadta Mihócza Zoltán altábornagy úr, míg a 7-12. tagozat díjait Prof. Dr. Padányi József vezérőrnagy úr adta át a díjazott hallgatóknak. A 13-18. tagozatok díjait Dr. Gáti József és Prof. Dr. Szendrő Péter urak adták át.

Az első három helyezettek díjazását követően a különdíjazásban részesülő hallgatókat szólítottuk a pulpitushoz, majd a legkiemelkedőbb prezentáció előadóját, aki így részt vehet a Magyar Tudományos Akadémia prezentációs díjversenyén. Minden tagozat első helyezettje pályázhat a Pro Scientia aranyérem elnyerésére.

A díjak átadása után az OTDK HRT Szekció részéről Rajnai Zoltán dékán úr adta át a Szekció stafétáját Pohl Árpád dékán úrnak, hivatalosan is lezárva ezzel a XXXIV. OTDK Had- És Rendészettudományi Szekcióját.

A XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Had- És Rendészettudományi Szekciójának Szervezőbizottsága köszönetét fejezi ki a konzulenseknek, zsűritagoknak, állami és tudományos szervezeteknek, szponzoroknak a rendezvényhez nyújtott segítségükért. A Had-és Rendészettudományi Szekció Arany fokozatú támogatója a Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő ZRt volt.

Összefoglaló az OTDK HRT megnyitó ünnepségéről

Tartalmas napon vagyunk túl, ugyanis lezajlott a XXXIV. OTDK Had- És Rendészettudományi Szekciójának első felvonása. Reggel 9 órakor vette kezdetét az ünnepélyes megnyitó, amelyen az a megtiszteltetés ért minket, hogy Dr. Benkő Tibor úr, Magyarország honvédelmi minisztere az elnökség tagjai között foglalt helyet. Az elnökség tagjai voltak továbbá: Mezey Barna professzor úr, az OTDT alelnöke, Réger Mihály professzor úr, az Óbudai Egyetem rektora, Földesi Gabriella úrhölgy, az Óbudai Egyetem kancellárja, Dr. Gáti József, az Óbudai Egyetem általános rektorhelyettese, Dr. Padányi József vezérőrnagy úr, az OTDT HRT SZB elnöke, Dr. Németh József ezredes úr, a Rendészeti Tudományos Tanács elnöke, Rajnai Zoltán professzor úr, az OTDK HRT Szekció ügyvezető elnöke.

A megnyitó ünnepségen megjelent többek között Dr. Mészáros Bence rendőr ezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar nemzetközi dékánhelyettese, Dr. Jedlovszky-Hajdú Angéla, a Pro Scientia aranyérmesek társaságának elnöke, valamint Schmidt Petra, a Had- És Rendészettudományi Roska Tamás Tudományos Előadás idei évi nyertese.

Miután Miniszter úr megtartotta ünnepi beszédét, Prof. Dr. Mezey Barna úr is a pulpitushoz lépett, hogy köszöntse az OTDK résztvevőit.

Padányi József vezérőrnagy úr gondolatait követően Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán úr kért szót, majd egy rövid videorészlettel emlékeztünk Roska Tamás professzor úrra, a Széchenyi- és Bolyai-díjas akadémikusra, a celluláris hullámszámítógép architektúrájának megalkotójára, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának alapító dékánjára, a hazai bionikai képzés megteremtőjére. Tudományos tevékenységét számtalan hazai és nemzetközi díjjal ismerték el.
Roska Tamás tudós volt, aki fiatalok generációit indította el a világszínvonalú kutatómunka felé.

A Had- és Rendészettudományi Szekció Roska Tamás Tudományos Előadás pályázat idei nyertese Schmidt Petra, aki a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen, katasztrófavédelem szakirányon végzett (2011-ben Pro Scientia aranyérmet nyert), tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Földtudományok Doktori Iskolájában folytatta, majd ugyanitt 2017-ben “Progresszív, lakosságfelkészítési, szabályozási stratégia kialakítása – különös tekintettel az éghajlati eredetű természeti folyamatokra” – címmel sikeresen megvédte doktori értekezését. 
Schmidt Petra  százados jelenleg az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred, 52. Oszlányi Kornél Területvédelmi Zászlóaljának beosztott tisztje.

Érdekfeszítő előadását követően a Roska Tamás tudományos munkásságának elismeréseként az OTDT Tanács alelnöke, Prof. Dr. Mezey Barna Roska Tamás ezüstérmet, valamint 300.000 Ft pénzdíjat adományozott.

Ezzel véget ért a megnyitó ünnepség, azután a zsűri tagjai tájékoztató programon vettek részt, majd ebédszünetet követően megkezdődtek a tagozati ülések, a mai napon 7 tagozatra került sor. Holnap folytatódik a rendezvény, a G épület mellett immáron az A épületben is lesznek előadások. Sikeres konferenciát, színvonalas és értékes előadásokat kívánnak a szervezők.

Összefoglaló a 2019. március 15-i megemlékezésről és kiállításról

2019. március 14-én csütörtökön tartottuk meg az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére rendezett megemlékezésünket a földszinti aulában. A köszöntő beszédet prof. dr. Rajnai Zoltán dékán úr mondta el, melyben kiemelte, hogy a Bánki Kar szép hagyományához hűen nemzeti ünnepeinken mindig megemlékezünk és tisztelgünk hőseink emléke előtt.

Miután közösen meghallgattuk a Himnuszt, dr. Szűcs Endre adjunktus, mb. intézetigazgató megtartotta ünnepi beszédét, majd Török Máté, tiszteletbeli polgárunk, a Misztrál együttes alapítója zenélt és énekelt.

A forradalom és a szabadságharc itt él velünk, és itt él bennünk. Kitörölhetetlen része az életünknek, nemzeti identitásunknak, a közösségnek, ami keretet ad az életünknek és összekapcsol mindenkit, minden itt élő embert egymással; és azokkal a nemzedékekkel, akik itt éltek és haltak Magyarország földjén.

Hazánk történelmének egyik legdicsőbb, szívünkhöz talán legközelebb álló korszakának, az 1848-1849-es forradalomnak és szabadságharcnak minden bizonnyal egyik legtöbbet idézett szavait a Nemzeti dalban találjuk: „Talpra magyar, hí a haza, itt az idő, most vagy soha!”

Az ünnepi beszédet és a kis ünnepségünket lezáró Szózatot követően Rehorovics Anita festő-restaurátor-művész, „Magyar tájak és hangulatok” elnevezésű kiállításának megnyitója következett, melyet dékán úr nyitott meg.

Rehorovics Anita 1983-ban született. A festő szakot a budapesti Török Pál Képzőművészeti Szakközépiskolában végezte el. 2004 évben felvételt nyert a Budapesti Képzőművészeti Egyetem festő-restaurátor szakára. A művésznő saját elmondása szerint a restaurátori munka kötöttségét tájképek, életképek festésével színesíti. Festményei többségén a tájak különleges adottsága, szépsége jelenik meg. A tájképeken különösen a fény-árnyék hangulatteremtő, pillanatonként változó formáját igyekszik visszaadni. Legjobban a folyók, tavak, és a patakok vizének anyagszerűsége, csillogása, a vízfelületen látható képi világ változása, szépsége inspirálja alkotásra.

Munkássága során több elismeréssel gazdagodott, ezek közül a legfontosabb a Domanovszky Endre dicséret, a Képző és Iparművészeti Szakközépiskolák országos rajzversenyén elért I. hely, és a Nyiss Ránk országos képzőművészeti pályázaton elért I. hely.

Több csoportos kiállításon vett részt, például a Nemzeti Múzeumban kiállították diplomamunkáját, a „Fára festett férfiportrét”. Ezen kívül a Munkácsy pályázaton és kiállításon a Volksbank Galériában, és Firenzében is bemutatásra kerültek alkotásai. Önálló kiállításait 2008-tól láthatja a közönség. Anita célja a saját alkotások létrehozása mellett, hogy régi műalkotásokat is helyreállítson.

Búcsúzunk Ivancsó Lászlótól

Mély megrendüléssel értesültünk arról, hogy Ivancsó László, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar tanszéki mérnöke 2019. március 9-én, életének 70. évében méltósággal viselt szenvedés után elhunyt.

Ivancsó László 1949. június 26-án született a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírparasznyán, itt járt óvodába és általános iskolába. Középiskolai tanulmányait a nagy múltú nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnáziumban kezdte, melyet időközben ipari szakközépiskolává alakítottak. Így másodévben az autószerelő szakirányon folytatta tanulmányait, itt érettségizett jó eredménnyel. Alakítás-technológusi üzemmérnöki diplomát a Miskolci Nehézipari Egyetem Főiskolai Kara levelező tagozatán szerzett.

1971-től a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola Mechanikai Technológia Tanszékén helyezkedett el, mint tanszéki mechanikus, majd szakoktató lett, később tanszéki mérnökként tevékenykedett. 1976-ban autogén- és villamos ívhegesztő képesítést szerzett. Egész életében – igazodva az intézmény fejlődésével járó elvárásokhoz, – folyamatosan képezte magát.

A legfontosabb munkaterülete mindig a gyakorlati oktatás volt, így gyakorlatvezetőként közreműködött a képlékenyalakítás, az anyagvizsgálat, a hőkezelés és a hegesztés tárgyak oktatásában, azok műszeres méréseinek megtervezésében, előkészítésében és vezetésében. Aktívan közreműködött a tanszék laborfejlesztési tevékenységében, eszközök tervezésében, kivitelezésében. Hosszú éveken át vezetett gyakorlatot a nemzetközi hegesztő-technológus és specialista képzésben.

Rendszeresen konzultált tudományos diákkörös hallgatókat, segítette a végzősök szakdolgozatainak és diplomafeladatainak elkészítését, felkészülését a védésre. Szívvel-lélekkel támogatta a Bánki Karon a Hegesztő Szakkör megalakulását, a programok lebonyolítását és a Szakkör tagjainak felkészülését az országos hegesztő versenyekre.

Ivancsó László aktívan közreműködött a tanszéken folyó kutató fejlesztő munkákban, ezek közül is kiemelkedik a Paksi Atomerőmű Zrt-vel kialakított K+F együttműködés, az anyagfáradási vizsgálatok végzése a Vasipari Kutatóintézettel közös projektekben, kutatási célprogramokban való közreműködés.

Hosszú évek során megszerzett méréstechnikai, laboratóriumi eszköz tervezési, kivitelezési gyakorlatát hasznosítva önzetlenül támogatta a tanszéki kollégák tudományos fokozatának megszerzéséhez kapcsolódó laboratóriumi mérések szervezését, lebonyolítását, számos esetben az adatok feldolgozását.

Ivancsó László az önálló Bánki Főiskola, majd az integrált Budapest Műszaki Főiskola, illetve az Óbudai Egyetem közéleti tevékenységeiből is részt vállalt. Bekapcsolódott a Főiskola, valamint a Kar kiállításainak, jubileumi megemlékezéseinek megvalósításába, a BMF nem oktató dolgozói képviseletét látta el az integrált Főiskolai Tanácsban, közreműködött a szakszervezeti programok, tanszéki szakmai események lebonyolításában. Életpályája elismeréséül Dékáni Dicséretben részesült, majd 42 éves odaadó munkát követően nyugdíjba vonulásakor Rektori Dicséretet vehetett át.

1974-ben nősült meg, felesége közgazdász, első gyermekük 1976-ban érkezett. A kisleányt 1984-ben fiúgyermek követte. Gyermekeit nagy szeretettel és odaadással nevelte feleségével; lányuk bölcsész, fiuk közgazdász diplomát szerzett. Életét két unokája tette teljessé. Családi életét mindennél előbbre helyezte, de bárki fordult hozzá, soha nem mulasztotta el, hogy segítsen. Igazi férj, családapa, barát, kolléga, tanár egyéniség volt, sajátos humorával hozzájárult az összetartó tanszéki közösség kialakulásához.

Gyászolják családja tagjai, barátai, kollégái, és hallgatói, akik tőle nem csak a szakmát sajátították el, hanem nyitottságot a világra, derűt, kiállást is tanultak. Búcsúztatása folyó év március 22-én, 12:00-tól kerül sor a zugligeti Szent Család-plébániatemplom urnatemetőjében (Budapest, Szarvas Gábor u. 52.).

Kedves Laci, nyugodj békében!

Gáti József

Beszámoló a Diplomaátadó Ünnepségről 2019. február

A 2019. évi februári diplomaátadó ünnepséget a korábbi évekhez hasonlóan a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban rendeztük, február 22-én, a szokásoknak megfelelően 14 órától.

Az Elnökség tagjainak ünnepélyes bevonulása a ’Gaudeamus’ dallamára történt. A Himnusz után dr. Drégelyi-Kiss Ágota kutatási dékánhelyettes asszony – mint az ünnepély levezető elnöke – az Elnökség bemutatása után üdvözölte a tiszteletbeli polgárokat, a hallgatókat, a kollégákat, a céges vendégeket, illetve a szép számban megjelenő kísérőket. Az Elnökség tagjai az idén – bevonulásuk sorrendjében: dr. Ancza Erzsébet oktatási dékánhelyettes, dr. Gáti József általános rektorhelyettes,  prof. dr. Rajnai Zoltán dékán, dr. Drégelyi-Kiss Ágota kutatási dékánhelyettes és Bekő Bálint HÖK elnök.

Rektorhelyettes úr köszöntője után az Ünnepi beszédet Rajnai Zoltán dékán úr tartotta meg, melyben kiemelte, hogy a végzősök értékes diplomához jutottak a Bánki Karon, amelyet nem volt könnyű megszerezni. Nehéz és kemény vizsgákon vannak túl a hallgatók, de a szigorúságnak az volt az oka, hogy a nálunk végzett mérnökök megállják a helyüket a nemzetközi versenyben. Ez a diploma egyfajta megelőlegező bizalmat jelent a végzősök számára, hogy olyan tudás, készségek és képességek birtokában vannak, amik alkalmassá teszik őket a műszaki problémák, feladatok leküzdésében.

Az ünnepi beszédeket követően került sor az oklevelek, igazolások átadására.  Idén BSc képzésben 146 hallgató kapott oklevelet, 41 végzős igazolást vehetett át. MSc képzésben 10 oklevelet és 1 igazolást adott át Dékán úr.

A hallgatók Dékán úrtól vehették át diplomájukat, amelyet követően ünnepélyesen megérintették a bánkis zászlót.

A diplomaátadási ceremónia után a különböző elismerő oklevelek átadása következett.

A Kari Tanács a kiváló tanulmányi eredményt elérő hallgatók munkájának elismeréseként „Kiemelkedő tanulmányi munkáért” oklevelet és emléktárgyat adományozott Szabó Eszter had- és biztonságtechnikai mérnök részére.

Az idei diplomaterv pályázaton a bírálóbizottság javaslata alapján Fejes Gergő Richárd BSc gépészmérnök dolgozata került elismerésre. Fejes Gergő Richárd a tanulmányai alatt közel két éves kutatómunkát folytatott ezen a területen, eredményeit „Az emelt hőmérsékletű könyöksajtolás vizsgálata” c. kimagasló szintű szakdolgozatában foglalta össze. A Tudományos Műhely e munka elismeréseként I. díjban részesítette, amely oklevélből és könyvutalványból állt.

Ezt követően a Reinhold és Carmen Würth Alapítvány három hallgatót részesített ösztöndíjban kiemelkedő tanulmányi eredményéért. Az alapítványt a magyarországi Würth Szereléstechnika Kft. 1991-ben hozta létre. Az Alapítvány fő tevékenységei közé tartozik a szociálisan hátrányos helyzetű, de jól tanuló egyetemi és főiskolai hallgatók tanulásának ösztöndíjakkal történő segítése, amely rendszeres havi ösztöndíjat jelent. Az elsimeréseket az Alapítvány képviseletében Vig Richárd és dr. Habil Horváth Sándor, karunk előző dékánja adta át Berecz Csilla Éva biztonságtechnikai mérnökhallgatónak, díjban részesült továbbá – de családi okokból nem tudott részt venni az eseményen – Német Áron biztonságtechnikai mérnökhallgató és Horváth Fruzsina gépészmérnökhallgató. Részükre eljuttattuk az elismerést.

Ezen kívül idén először a Tudományos Diákköri Konferencián elért kimagasló teljesítményéért a Würth Szereléstechnika Kft. tárgyjutalmában részesült Farkas Levente mechatronikai mérnök.

Miután a kitüntetett hallgatók átvették díjaikat, a mérnöki fogadalomtétel következett, melyetidén Gergely Balázs gépészmérnök olvasott fel.

A diplomaátadó ünnepség karunk egyik legjelentősebb eseménye, ilyenkor kerülhet sor kitüntetések, címek adományozására is.

A Kar dékánja Dékáni Dicséretet és Bánki Emlékérmet adományozhat azon kari munkatársak részére, akik huzamosabb ideig a Kar érdekében színvonalas, eredményes munkát fejtettek ki, illetve az Egyetemmel folytatott együttműködés révén az oktató-nevelő tevékenységet hathatósan segítették, vagy segítik. Az idei évben Dékáni Dicséretet és Bánki Emlékérmet kapott dr. Ruszinkó Endre egyetemi docens.

Dr. Ruszinkó Endre a közelmúltban védte meg a Magyar Tudományos Akadémia doktori címét, kiemelkedő eredményei vannak az idegen nyelvű tárgyak oktatása terén. Tudományos kutatásaival nemcsak kari, hanem egyetemi szinten is élenjáró eredményeket ért el. Kutatási-oktatási tevékenységével pozitív példát mutat, ezért dékáni dicséretben és Bánki Emlékérem elismerésben részesül. Gratulálunk, munkájához további sok sikert kívánunk!

Hagyományaink szerint a diplomaátadó ünnepségen került sor a Tiszteletbeli polgár kitüntető cím átadására.

A kar dékánja a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Tiszteletbeli polgára kitüntető címet adományozhat azon – az egyetemmel közalkalmazotti jogviszonyban nem álló – személynek, aki a hazai és/vagy nemzetközi közélet, az ország, a magyar gazdasági élet, a tudomány, művelődésügy, a felsőoktatás fejlesztése, a fejlődés érdekében végzett tevékenységével kiemelkedő eredményeket ért el, és tevékenységével segíti a Kar munkáját, sokat tesz annak elismertségéért.

A Bánki Karon az üzemeltetés, karbantartás és műszaki diagnosztika oktatása terén kifejtett több évtizedes munkáját elismerve és megköszönve dékán úr Tiszteletbeli Polgár kitüntető címet adományozott Dr. Dömötör Ferencnek.

Dr. Dömötör Ferenc több mint 25 éve vesz részt az Óbudai Egyetem és a jogelőd Bánki Donát Műszaki Főiskola képzési programjában, a rezgésdiagnosztika és a karbantartás oktatásának fejlesztésében. E hosszú idő alatt szerzőként, vagy társszerzőként számtalan tudományos cikk, szakkönyv, előadás és konferencia részvétel fémjelzi a közös munkát. Az utóbbi öt évben szakdolgozatok bírálójaként, szakmai cikkek, tananyagok lektoraként és nem utolsósorban óraadóként a Mechatronikai Rendszerek Diagnosztikája tantárgyban magyar, illetve angol nyelvű előadásaival segíti a Mechatronikai és Járműtechnikai Intézet munkáját.

Dr. Dömötör Ferenc gépészmérnöki oklevelét a Miskolci Nehézipari Egyetemen szerezte 1976-ban. Pályáját a Ganz-MÁVAG-ban kezdte, ahol főként szivattyúk rezgésvizsgálatával foglalkozott, egyetemi doktori disszertációját is e témakörben védte meg 1984-ben. Nevéhez fűződik a Jammu & Kashmir State vízerőmű (India) szerelésvezetése. 1990-től 1999-ig az SKF cég munkatársa, ahol előbb itthon, majd Nagy-Britanniában (1996-97) dolgozott csapágy diagnosztikai területen. 1999-2009 között az Alcoa multinacionális cég munkatársaként különféle vezetői beosztásokban Székesfehérvárott, Olaszországban és Oroszországban dolgozott. Széleskörű nyelvi felkészültségét mutatja, hogy német, angol, orosz nyelvből felsőfokú, francia és olasz nyelvből középfokú nyelvvizsgával rendelkezik. Szerkesztésében olyan rezgésdiagnosztikai alapművek jelentek meg, mint a Rezgésdiagnosztika elemei (1996, SKF), vagy a Rezgésdiagnosztika I. és II. kötet (2008 és 2010, Dunaújváros), melyekre napjaink fiatal kutatói és egyetemi hallgatói is számos hivatkozást tesznek. 2009-től 2016-os nyugdíjba vonulásáig egyetemi adjunktusként dolgozott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, ahol 2014-ben szerzett PhD fokozatot.

Mindig fontosnak tartotta az ifjúság képzését, több felsőfokú oktatási intézményben (a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, a győri Széchenyi István Egyetem AUDI tanszéken német nyelven, a Dunaújvárosi Egyetemen angol nyelven, az Óbudai Egyetem Bánki Karán magyar és angol nyelven) meghívott oktatóként vesz részt a képzésben. 2018-ban a Dunaújvárosi Egyetem címzetes egyetemi tanárrá nevezte ki.

Szívből gratulálunk az elismeréshez!

Karunkon évek óta hagyomány, hogy az ilyen jeles ünnepi alkalmakkor köszönetünket és megbecsülésünket fejezzük ki azoknak a cégeknek, akik az elmúlt időszakban szakmai együttműködésükkel, támogatásukkal hozzájárultak ahhoz, hogy hatékonyabban, a valós ipari igényeknek megfelelően alakíthassuk képzéseinket.

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar vezetése nevében a következő cégek kaptak elismerő oklevelet eddigi támogatásuk és szakmai, partneri együttműködésüknek köszönhetően:

1.           Az AVENTICS Hungary Kft.-nek.

Az AVENTICS Hungary Kft. képviseletében Daragó Gábor gyártási és mérnökségi igazgató úr vette át dékán úrtól az elismerő oklevelet.

2.           Az Ivanics Csoportnak.

Az Ivanics Csoport képviseletében Ivanics Lajos tulajdonos, ügyvezető igazgató úr vette át dékán úrtól átvenni az elismerő oklevelet.

3.           A Magyar Suzuki Zrt.-nek.

A Magyar Suzuki Zrt. képviseletében Dr. Urbán László vezérigazgató úr vette át dékán úrtól az elismerő oklevelet.

4.           A Rendvédelmi és Magánbiztonsági Oktatásért és Kutatásért Alapítványnak.

A REMOK Alapítvány képviseletében Szabó Lajos úr,  az Alapítvány kuratóriumának elnöke vette át dékán úrtól az elismerő oklevelet!

5.           A WÜRTH Szereléstechnika Kft.-nek.

A WÜRTH Szereléstechnika Kft. képviseletében Vig Richárd marketingvezető úr vette át dékán úrtól az elismerő oklevelet.

A diplomaátadó ünnepség zárásaként dr. Drégelyi-Kiss Ágota megköszönte a Tanulmányi Osztály, a Dékáni Hivatal munkatársainak, illetve a HÖK-nek a diplomaátadóhoz nyújtott segítséget. Gratulált a diplomát szerzett hallgatóknak, és a kitüntetetteknek. A Szózat végén az Elnökség elhagyta a termet, s ezzel hivatalosan véget ért a 2019. évi téli diplomaátadó ünnepség.

Az eseményről készült fényképek elérhetőségét az érintettek részére Neptun-üzenet formájában megküldtük!

Nádas László igazgatóra emlékeztünk

2019. január 25-én 11 órakor tartottuk megemlékezésünket Nádas László igazgató születésének 120. évfordulója alkalmából. 

A megemlékezésen Nádas László két unokája, Emőke és ifj. László is jelen volt, valamint az 1948–1952 között a jogelőd technikumba járó évfolyam A osztályából Bakos Imre, Baranyai Péter és Fekete György, aki személyes emlékeit is megosztotta velünk. A B osztályból Popcsa György, az MZ-ből pedig Csőke Antal – utóbbi beszélt Nádas László munkásságáról, és arról az időszakról, amikor Nádas László volt az igazgató, milyen újításokat tervezett és valósított meg az iskolában. Ő is felidézte személyes emlékeit is. 
Emlékező szavakat mondott a kar előző dékánja, dr. habil. Horváth Sándor, illetve prof. dr. Rajnai Zoltán jelenlegi dékán is.

Tisztelettel adózunk Nádas László emléke előtt.

A koszorúzással egybekötött ünnepségről készült fotókat itt tekinthetik meg.

Csőke Antal írása nyomán