Összefoglaló a III. ÓE-BGK Ipari és Szakmai Napról

2019. május 28-án komoly céges érdeklődés mellett, nagy sikerrel zajlott le a Bánki Kar III. Ipari és Szakmai Nap rendezvénye. A programon 24 cég 34 fővel képviseltette magát.

Balogh József dékáni titkárságvezető köszöntötte a szép számban megjelent vendégeket, ismertette a programot és mutatta be a Konferencia Elnökségét, amelyben Prof. Dr. Réger Mihály egyetemi tanár, az Óbudai Egyetem rektora, Prof. Dr. Rajnai Zoltán egyetemi tanár, a Bánki Kar dékánja, Ladányi Krisztina kompetencia- és szervezetfejlesztési egységvezető a Magyar Suzuki Zrt.-től, Valentini Gyula vevőszolgálati igazgató az IVANICS Csoportból és Domszky Péter Security Management Specialist az IT Services Hungary Kft.-től foglaltak helyet. Beszédében kihangsúlyozta, hogy a Kar széleskörű együttműködést kíván kialakítani az ipari és szakmai partnereivel. Ennek szellemében a harmadik alkalommal megrendezésre kerülő „ÓE BGK III. Ipari és Szakmai Nap” középpontjában a gyakorlatorientált mérnökképzés és az ipar elvárásai a fiatal mérnökökkel szemben témakörök állnak. Egyben kiemelte, hogy a rendezvény jól illeszkedik az Óbudai Egyetem „Jubileumi Év 2019” ünnepi rendezvénysorozatához.

Prof. Dr. Réger Mihály, az Egyetem rektora, az 1879-ben alapított jogelőd Budapesti Magyar Királyi Állami Felső Ipariskola jelentőségét méltatta előadásában, majd felvázolta, hogy jelenleg milyen helyet és szerepet tölt be az Egyetem a magyar felsőoktatásban. Bemutatta a hallgatóságnak az Egyetem tradícióit, oktatási portfólióját és a képzési szinteket, kiemelve a gyakorlatorientált mérnökképzés jelentőségét. Előadásában kihangsúlyozta az intézmény vezetése által, az oktatás és képzés módszertani fejlesztése érdekében tett lépéseit, és azt, hogy az egyetem a belső és külső fejlődés katalizátora kíván lenni, ami viszont az ipar szerves jelenléte nélkül nem működhet. Ennek megfelelően az egyetem nagy hangsúlyt fektet a duális és a kooperatív képzési programjának, az ipari szereplők minél szélesebb körében történő megismertetésére, valamint újabb és újabb gyakorló helyek biztosítására. Végezetül, de nem utolsósorban kitért az oktatói és hallgatói innovációk és sikerek bemutatására is.

Prof. Dr. Rajnai Zoltán, a Bánki Kar dékánja előadásában a Kar bemutatását követően kiemelte, hogy a vezetés egyik legfontosabb feladatának tartja a megfelelő szakmai utánpótlás biztosítása érdekében a műszaki képzési területek fejlesztését. A kari vezetés célja az ipari jelenlét tovább növelése, valamint az, hogy a hallgatók a valós ipari környezethez tudjanak alkalmazkodni, és valós ipari problémákkal szembesülhessenek. Az ipari partnerekkel történő találkozó szervezésének gondolata még az első dékáni ciklusában fogalmazódott meg, az első alkalom három évvel ezelőtt került megrendezésre. Dékán úr úgy ítélte meg, hogy beérni látszik a befektetett munka, hiszen a mostani rendezvényen már 24 cég 34 fő képviselőjének részvétele mindennél hitelesebb adat. Beszédében kitért a bevezetésre kerülő projektalapú oktatás fontosságáról, amelyben a hallgatók valódi ipari problémákon dolgozhatnak, s ezek megoldásában felhasználhatják az előadásokon megszerzett tudást. Fontos, hogy a hallgatók naprakész tudással gazdagodjanak, amelyeket korszerű eszközökön szereznek meg, a cégek pedig jó kapcsolatokat építhetnek nemcsak az intézménnyel, hanem a jövő munkavállalóival is. Itt hívta fel a figyelmet a legújabb hallgatói kezdeményezésű projektre, a Formula Student versenyre, amely a jövő egyik komoly kihívása és feladata lehet az egyetemnek. Természetesen itt sem maradhattak el a különböző oktatói és hallgatói innovációs sikereket bemutató képsorok. Beszédének végén kihangsúlyozta, hogy a Kar alapvetően nem anyagi támogatást kér és vár az ipari szereplőktől, hanem minél szélesebb körű szakmai együttműködést.

Az Egyetem vezetőinek prezentációit követően a program az előzetesen felkért cégek képviselőinek előadásaival folytatódott. Ennek keretében Ladányi Krisztina kompetencia- és szervezetfejlesztési egységvezető, a Magyar Suzuki Zrt., Valentini Gyula vevőszolgálati igazgató, az IVANICS Csoport és Domszky Péter Security Management Specialist, az IT Services Hungary Kft. részéről foglalták össze és mondták el véleményüket, elvárásaikat a kibocsátott mérnökökkel szemben. Nagyon érdekes volt meghallgatni egy multinacionális autógyártó cég, egy családi tulajdonban lévő kereskedő cég és az IT területet képviselő nemzetközi cég magyarországi leányvállalatának megközelítésében, hogy mik a legfontosabb kompetenciák, amit elvárnak, miként értékelik a végzett mérnökhallgatók felkészültségét és a pályakezdéssel kapcsolatos reményeiket. Külön érdekesség volt egy-egy területen bepillantást nyerni a belső szervezeti struktúrába és a karrierépítés lehetőségeinek folyamatába.

A program második blokkjában laborbemutatókra került sor, melynek keretében három csoportban, egymást váltva tekinteték meg a résztvevők a Biztonságtechnika labort, a Koordináta mérőlabort, a Catia labort, a Gépműhelyt, az Ipari CT anyagvizsgáló labort és az Alternatív hajtású járművek labort.

Az ebédet követően a délutáni harmadik blokkban, Dr. Ancza Erzsébet oktatási dékánhelyettesMoharos István oktatási igazgató és Balogh József dékáni titkárságvezető koordinálásával, interaktív konzultáció vette kezdetét, melynek keretében nagyon aktív beszélgetés alakult ki az oktatási rendszer hibáiról, az iskolapadokban ülő hallgatók generációs problémáiról. Nagyon sok cég képviselője kapcsolódott és csatolt vissza a délelőtti előadások témájához is, ahol a saját pozitív és negatív tapasztalataikat osztották meg a többiekkel, a gyakorlatorientált mérnökképzés, és az ipar elvárásai a fiatal mérnökökkel témakörben. Természetesen szó esett a lehetséges szakmai és oktatási együttműködés konkrét lehetőségeiről is.

Elmondhatjuk, hogy rendkívül sikeres és színvonalas programon vagyunk túl. A rendezvény a Kar oktatási és kutatási lehetőségeinek bemutatásán túl az ipari szereplők és az oktatási intézmény közötti kapcsolatban rejlő lehetőségek bemutatását is támogatta. Úgy gondoljuk, hogy a tavaszi félév során eddig lebonyolított rendezvényeink (OTDK 2019. – Had- és Rendészettudományi Szekció, Jubileumi Emlékkonferencia – a Népszínház utcai épületegyüttes 130. évfordulója és a Bánki Donát név felvételének 65. évfordulója tiszteletére, a IX. RECCS 2019. – Tésztahíd építő Világbajnokság), a mostani ÓE BGK III. Ipari és Szakmai Nap sikeres megrendezése tovább öregbíti és messzire viszik jó hírét a Bánki Karnak!

Balogh József
mérnöktanár,
dékáni titkárságvezető