Munkavédelmi Szimpózium és Továbbképzés a Bánkin

A Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében 2019. november 21-én került megrendezésre a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karon az immáron hagyományosnak tekinthető Munkavédelmi Szimpózium és Továbbképzés, a munkahelyi egészség és biztonság iránt elkötelezett szakmai érdeklődők konferenciája.

A rendezvényen korábbi hallgatóink előadóként mutatkoztak be, és megosztották egymással és a közönséggel azt a tudást, amit tanulmányaik során felhalmoztak, és amely már messze túlmutat a szakdolgozat készítés követelményein.  Dr. Szabó Gyula egyetemi docens, kiemelt szakcsoportvezető a bevezetőjében elmondta, hogy ezek a munkák sokszor még publikálásra is alkalmasak, így ez a rendezvény egyszerre tudományos fórum és lehetőség a gyakorló szakemberek továbbképzésére.

A Szimpóziumon az alábbi előadásokra került sor:

  • Vitos Erzsébet: Kézi anyagmozgatás kockázat csökkentése a kiskereskedelemben
  • Marton Csaba: Élelmiszeripari tanműhely munkavédelmi kockázatértékelése különös tekintettel a liszt expozícióra
  • Cserháti László: Targoncával történő ideiglenes személy emelés
  • Szabó Zoltán: Műanyagipari cég ergonómiai átvilágítása és fejlesztése
  • Dr. Bánné Koncz Zsuzsa, igazságügyi munkavédelmi szakértő: Balesetkivizsgálás (TBC)
  • Páll Tibor (Caola Zrt. munkavédelmi vezetője): Szemléletváltás szükségessége a munkavédelmi szakemberek gondolkodásmódjában
  • Mogyorósi László (Ganteline termékszakértő): Új technológiák a védőruházat alapanyagának területén

A továbbképzés ugyanakkor kiváló lehetőséget teremtett az egykori és jelenlegi hallgatóink egymáshoz, és az egyetemhez fűződő kapcsolatának ápolására és új ismeretségek kialakítására.

Dr. Szabó Gyula
egyetemi docens,
kiemelt szakcsoportvezető