Bánkis Pneumobillal és Vespákkal a mellrák ellen

2021. október 22-én pénteken, kora délután került sor a Mellrákinfó Egyesület, a Vespa Club Budapest és az Óbudai Egyetem Bánki Kar PowAir pneumobil csapatának közös figyelemfelkeltő felvonulására a Four Seasons szálloda előtti Széchenyi István téren.

A látványos megmozdulás célja az volt, hogy a résztvevők a mellrák elleni küzdelem hónapja alkalmából felhívják a figyelmet a mammográfiai szűrés, a megelőzés fontosságára. A motoros felvonulást Karunk másod- és harmadéves hallgatói által épített, sűrített levegő meghajtással működő autója vezette, melyet feltűnő, rózsaszín borítással láttak el az alkalomhoz illően.

A csapat figyelemfelkeltő ötlete onnan eredt, hogy az Egyetem autóin több hölgy is dolgozik, illetve sok egyéb munkaterületen, például a motorsportban is, ahol a 10-12 órás munkanapok során könnyen megfeledkezhetnek a nők a szűrővizsgálatokról. A fiatalok a rózsaszín versenyautóval megkeresték Halom Borbálát, a Mellrákinfó Egyesület vezetőjét, és a közös munkával egyenes út vezetett a felvonulás megvalósításáig.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a csapat tagjainak: Éles Levente (vezérlés), Tóth János (pneumatika), Dunavölgyi Dávid, Buza Domonkos és Molnár Márton (gyártás), valamint végül, de nem utolsó sorban Labutyin Máté (menedzsment). Továbbá köszönjük szépen a a csapat nevében a szponzorok és partnerek segítségét, amit az elmúlt 1 év során nyújtottak, valamint külön köszönetet érdemelnek a Bánki Nagyműhelyében dolgozó munkatársak és az OUR Team, az Óbudai Egyetem Formula Student csapatának kompozitos lányai. Köszönjük a Bánki Hallgatói Önkormányzat támogatását és Kovács Gábor, a TindAir pneumobil csapat vezetőjének segítségét is. Köszönjük továbbá a Mechatronikai és Járműtechnikai Intézetnek is a segítséget.

A fotókat köszönjük Dombóvári Tamásnak és a PowAir csapatnak.

Bemutatkoztak pneumobil csapataink

TindAir és PowAir pneumobil csapataink 2021. szeptemberében egy-egy házon belüli projektbemutató keretében megmutatták autóikat, valamint ismertették rövid és hosszú távú terveiket a Kar vezetése és oktató kollégái számára. A bemutatók után szeptember 24-én a nagyközönség számára is nyitva állt a hallgatói műhely, hogy a Kutatók Éjszakája programsorozat keretében tekintsék meg és próbálják ki a sűrített levegő meghajtással működő járműveket.

A nyilvános megjelenések sora ezzel még nem ért véget, ugyanis 2021. október 22-én pénteken 13:00 órától a Széchenyi István téren (a Four Seasons szálloda előtt) a PowAir csapat által épített autó fogja felvezetni a “Vespákkal a mellrák ellen” elnevezésű figyelemfelkeltő motoros felvonulást, hogy ezzel támogassa a mellrák elleni küzdelmet és a megelőzés fontosságát.

Jelentkezz az Országos Logisztikai Csapatbajnokságra!

A Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja immár kilencedik alkalommal országos szintű logisztikai csapatbajnokságot hirdet a felsőoktatási intézmények nappali tagozatos hallgatói részére. Az 1.200.000 Forint összdíjazású verseny célja olyan kiváló tehetséggel és motivációval bíró hallgatókból álló csoportok kiválasztása, akik élethivatásként tekintenek a logisztikára. A részt vevő csapatok a felkészülés, lebonyolítás és a verseny nyújtotta élmény révén is tanulnak-fejlődnek.

A versenyen BSc és MSc képzéseken résztvevő egyetemista és főiskolás nappali tagozatos hallgatók, illetve a felsőoktatási szakképzésben résztvevő diákok vehetnek részt, mérnöki és gazdasági szakokról, magyarországi és határon túli magyar képzésű felsőoktatási intézményekből. A csapatokat 5 fő kell, hogy alkossa és 1 felkészítő tanár. Egy csapatban több, különböző felsőoktatási intézmény hallgatói is részt vehetnek, ez nem kizáró tényező.

További részletek és jelentkezés: https://nlvklub.hu/csapatbajnoksag/

A vírushelyzet ellenére nem csökken a kutatás-fejlesztés a burkolat vizsgáló robot projektben

Habár a járványügyi intézkedések minden téren nehezítik az oktatást, intézményünkben továbbra is folyik a 2017-1.3.1-VKE-2017-00031 azonosító számú, “Nagy pontosságú burkolat vizsgáló mérési technológia alapjainak kutatási programja” című projekt megvalósítása, melynek keretében egy olyan eszköz és egy olyan eljárás kutatása zajlik, ami a jelenleginél lényegesen pontosabban, nagy sebességgel és sokkal több paraméter vizsgálatával képes képet alkotni egy aljzatról, vagy bármilyen padlóról.

A PLC eszközökkel, szenzorokkal felszerelt robot többféle útfelületi mérést végez kollégáink felügyeletével az aktuális mérföldkő mérési szakaszában. A projekt megvalósulása konzorciumi formában történik a Laterex Építő Zrt. és az Óbudai Egyetem együttműködésében.

A projekt összköltsége 1.094,726 millió Ft, a támogatási összeg 729,466 millió Ft.

Keynote prezentációt tartott Dr. Kiss Gábor, a GBI igazgatója

Dr. Kiss Gábor, egyetemi docens, a Bánki Kar Gépészeti és Biztonságtudományi Intézet igazgatója, Egyetemünket képviselve Keynote előadást tartott a 2021. szeptember 17-18. között megrendezett “World Summit on Automotive and Autonomous Systems” konferencián, melynek témája idén az Evolution on Automotive, Automobile and Autonomous Vehicle Systems volt. Sikeres előadásához ezúton is gratulálunk!

Jelentkezz az EIVOK-20. Információbiztonsági Szakmai Fórumra

A Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Információbiztonsági Szakosztálya (EIVOK) 2021. október 21-én tartja következő szakmai fórumát, amely az Európai kiberbiztonsági Hónap (ECSM) keretén belül kerül megrendezésre a Nemzeti Kibervédelmi Intézettel együttműködve.

A szervezők a fórumra szeretettel várják a Bánki Kar ezen terület iránt érdeklődő oktatóit és hallgatóit, valamint a Biztonságtudományi Doktori Iskola tagjait, munkatársait.

Az esemény online zajlik majd a Zoom rendszerén. A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezni az alábbi linken lehet: https://www.hte.hu/en/fooldal/-/esemeny/4723767/eivok-20–szakmai-forum

Digitális képek tömörítési eljárásai

A Szabadkai Műszaki Szakfőiskolával ápolt sokéves szakmai kapcsolatnak köszönhetően október 1-jén ismét a Bánki Karra látogatott Póth Miklós, a Szabadkai Főiskola főiskolai tanára, aki ezúttal a digitális képek tömörítési eljárásairól tartott előadást az érdeklődőknek. Az előadáson a digitális képek alapvető tömörítési eljárásaiba nyerhettek betekintést az érdeklődők, megismerve a digitális képek alapvető jellemzőit, a veszteséges, veszteségmentes tömörítés lényegét, valamint a képek közötti különbségek meghatározásának lehetőségeit. A tömörítési eljárások közül a JPEG tömörítési algoritmus lépéseit részletesen is bemutatta az előadó.

Dr. habil Laufer Edit

Prof. Dr. Szabó József ny. repülő vezérőrnagy 2021. október 6-án csatlakozott az égi kötelékhez

Józsi bácsit a Honvéd Kossuth Akadémián 1949. március 14-én avatták tisztté.

Gagarin űrrepülésének hatására autodidakta módon ismerkedett meg az űrdinamika legfontosabb kérdéseivel. 1976-tól részt vett az első szovjet-magyar űrrepülés előkészítésében. Tagja volt a Legfelsőbb Állami Bizottságnak, mint szakértő. Közben kandidátusi, majd az MTA doktora tudományos fokozatot szerzett. Több magas beosztást töltött be a magyar katonai repülésben, több éven keresztül volt repülőfőnök.

Az 1990-ben megalakult a Magyar Hadtudományi Társaság alapító alelnöke volt, majd 1995 és 2004 közt az elnöki tisztséget töltött be. Jelenleg a Magyar Hadtudományi Társaság örökös tagja. Ezen idő alatt közvetlen vagy közvetett formában Egyetemünk több oktatójának segített tudományos karrierjében, egyetemi tanárrá válásában.

Az évek során szerzett tapasztalatai alapján arra az elhatározásra jutott, hogy nyugdíjazása után, a műszaki egyetemi oktatásban vesz részt, s a mérnökjelölteknek űrdinamikát tanít. A Mechatronikai és Járműtechnikai Intézetben hat féléven keresztül oktatta az Űrdinamika tantárgyat, amely feladatot már átadta dr. Szakács Tamás egyetemi docensnek. Rendszeresen tartott előadást a Kutatók Éjszakáin a Bánkin.

Kék eget Józsibácsi!

Bánkisok jártak a Bridgestone gyárban

Szeptember 15-én a Munkavédelmi Szakemberek IX. Országos Fórumának keretében a Bánki mesterszakos biztonságtechnikai mérnök hallgatói munkavédelmi témájú előadáson és gyárlátogatáson vettek részt a környei Bridgestone gumiabroncsgyárban. A résztvevőket a gyár környezetvédelmi vezetője köszöntötte, utána a biztonsági osztályvezető tartott szakmai előadást a munkavédelmi és biztonságtudatosság vállalati
kultúrába integrálhatóságáról.

Az előadást követően a résztvevők a gyár munkavédelmi szakembereinek ismertetője mellett megtekinthették a termelési részleget, ahol megismerhették a gépsorok és eljárások potenciális veszélyeit, valamint a kivédésükre hozott óvintézkedéseket. A tanulmányi kirándulás során a bánkis hallgatók személyesen megfigyelhették a munkavédelmi ismereteik gyakorlati alkalmazását egy valós környezetben, különösen a veszélyes ipari berendezések működtetését illető szabályokat és intézkedéseket; továbbá gyakorló szakemberek tapasztalataiból is új ismereteket szerezhettek.

Szabó Réka

A Bánki Karon járt a Namíbiai Köztársaság Országgyűlésének elnöke

2021. szeptember 24-én látogatást tett a Bánki Karon Prof. Peter Hitjitevi Katjavivi, a Namíbiai Köztársaság Országgyűlésének elnöke, a namíbiai műszaki egyetem fenntartó testületéenk vezetője és felesége, Jane Katjavivi, valamint Cornelia Tjaondjo hivatalvezető-helyettes. Az elnök úr kormányzati meghívásra érkezett Magyarországra, és programjai közé iktatta az Óbudai Egyetem Biztonságtudományi Doktori Iskolájában működő Afrika Kutatóintézet meglátogatását is.

Egyetemünkön ezen a napon zajlott a Kutatók Éjszakája rendezvénysorozata, így elnök úr is részt vett a Bánki Kar néhány programján. Többek között megtekintette a hallgatóink által épített pneumobilokat, és ki is próbálta a levegő meghajtású kisvonatunkat.