Egyetemünk Formula Student csapata is részt vett az idei Techtogether versenyen

Az O.U.R. Team, az Óbudai Egyetem Formula Student csapata idén részt vett az Automotive Hungary rendezésében lebonyolított Techtogether versenyen 2021. november 16-18. között. Csapatunk nagy létszámmal, közel 30 fővel indult a 3 napos rendezvényen, ahol különböző elméleti és gyakorlati feladatokat oldottunk meg. Az összesítést követően a 7. helyen zártunk. Sikerült egy különdíjat is elhoznunk méghozzá a Rhode & Schwarz különdíját, amelyhez egy oszcilloszkópos feladatot kellett megoldani, és ebben mi voltunk a legjobbak.

A versenyen összemérhettük az elméleti és a gyakorlati tudásunkat a többi csapattal, illetve sikerült új kapcsolatokra is szert tennünk, valamint sok hasznos információt és segítséget kaptunk más csapatoktól a versenyautónk építéséhez.

Felvári Bálint
O.U.R. Team csapatkapitány

Búcsúzunk Bihari László kollégánktól

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy munkatársunk, Bihari László Tamás 2021. november 28-án elhunyt. Jövő májusban lett volna 40 éves.

Múlt pénteken írta, hogy covidos lett és sajnos 2021. november 28-án vasárnap elveszítettük.

Alig több, mint egy hét, és már nincs velünk Bihari Laci. Jóravaló, nyugodt, megfontolt ember – őt aztán nemigen lehetett kizökkenteni! Hosszú évek óta a bánkisok családjának tagja, sok-sok éve kezdett gépészmérnöki szakon tanulni nálunk, néhányszor újra kellett kezdenie, de végül az erőfeszítéseit siker koronázta, és megszerezte az oklevelét. És felvételizett a villamosmérnöki szakra, illetve ezzel egy időben villanyszerelő szakképesítést is szerzett. 2019 áprilisában megnősült.

Hallgató korában nem volt olyan bánkis esemény, amiben nem vett részt, pakolt, cipekedett, és jókedvével a társakat is felderítette. Több évig a Hallgatói Önkormányzat oszlopos tagja volt. Neki köszönhető a HÖK által mai napig használt e-problémamegoldó rendszer kidolgozása, emellett a tanulmányi ösztöndíjakkal foglalkozott. A Bánkis G-logó megalkotásában is jelentős szerepe volt, amelyet a megújított logónkban továbbra is használunk.

Komoly barátságokat szerzett, amik a mai napig tartanak. Közben besegített a Tanulmányi Osztályon, majd a Dékáni Hivatalban. Részmunkaidőben dolgozott; kezdetben a közösségi oldalakat és a kari honlapot is ő kezelte, formálta, aztán ahogyan a weboldalak bővültek, úgy módosultak a feladatai is. Az utóbbi hónapokban a teljes honlap fejlesztését végezte, az új arculatnak megfelelő formátumban kellett az oldalakat megújítania – ez egy átfogó nagy munka volt, amivel még nem készült el, és sajnos többé nincs is módja már befejezni.

Nyugodj békében, Laci. A Bánki Kar munkatársai nevében búcsúzunk, és osztozunk a család, a hallgatótársak és a barátok gyászában.

ICCECIP 2021 nemzetközi tudományos konferencia

Az ICCECIP 2021, a Közép-Európai Kritikus Infrastruktúra Védelmi nemzetközi tudományos konferencia november 15-én került megrendezésre. Az idei konferencia már a harmadik volt a 2019-es és a 2020-as konferenciák után. Az esemény az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara és a Milton Friedman Egyetem, valamint a Batthyány Lajos Alapítvány közös szervezésében, idén egy nagyon impozáns helyen, a Lónyay-Hatvany Villában, a Budai Várban került megrendezésre. Az ICCECIP 2021 ezzel az eseménnyel is kapcsolódott a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozathoz. A konferencia idei mottója a „Kinetikus és kibereszközök a kritikus infrastruktúra védelmében” volt.

A konferencia idei fővédnökségét Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkárának, miniszter-helyettese vállalta, ahogyan az eddigi konferenciákét is. A konferencia tudományos védnöke Prof. Dr. Maróth Milós, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnöke volt.

A rendezvényt a COVID helyzethez igazodva, hibrid formában tartották meg, angol nyelven. A Fővédnök nevében, Dr. Varga Ferenc Attila ezredes, a Honvédelmi Minisztérium Védelmi Igazgatási Főosztály főosztályvezetője üdvözölte a konferencia résztvevőit. Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar nevében Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán, a konferencia tiszteletbeli elnöke köszöntötte a konferenciát. Ezt követően a Milton Friedman Egyetem részéről Dr. Perényi János rektor mondott nyitóbeszédet. Végül, a résztvevőket a házigazda, Batthyány Lajos Alapítvány nevében Pócza István, az Alapítvány szakmai programvezetője üdvözölte.

A rendezvény plenáris előadásokkal folytatódott. Az első előadást Prof. Dr. Alexis Rusinek, a Francia Nagykövetség Tudományos és Kulturális Attaséja mutatta be. Őt Prof. Dr. Kovács Tibor, az Óbudai Egyetem docense, majd Dr. Kostiantyn Afanasenko, az Ukrán Nemzeti Polgári Védelmi Egyetem docense és Dr. Robert C. Castel, az Izraeli Nemzeti Parkok Hatóságának tudományos munkatársa követte. A plenárisok sorát Prof. Dr. Lazányi Kornélia, az Óbudai Egyetem professzora zárta előadásával.

Az idén egy naposra tervezett konferencián a plenárisok mellett a kritikus infrastruktúrák individuális-, kiber-, fizikai- politikai tudományos szekciókban 21 előadást mutattak be az előadók. A Poszter szekcióban nyolc különböző tudományos kutatási eredményeket tartalmazó poszter került bemutatásra. Az eddigi konferenciák sikerét mutatja az, hogy idén is számos országból érkeztek előadók. A magyarok mellett, lengyel, albán, bosznia-hercegovinai, szerb, román, ukrán, marokkói, francia, iraki, algériai, szíriai, izraeli és kínai előadó volt 16 egyetem és 3 szervezet képviseletében.

A konferencia előadásai és poszterei tudományos cikkek formájában a Honvédségi Szemle, a Belügyi szemle, a Haditechnika, a National Security Review, a Katonai Logisztika, a Közelítések, a Biztonságtudományi Szemle és a Repüléstudományi Közlemények, mint magyar tudományos folyóiratok, valamint a Critical Infrastructure Protection Review és Cyber Security Review brit tudományos folyóiratok, a Security Engineering of Anthropogenic Objects és Rzeczocnawce/Engineering Exper lengyel tudományos folyóiratok, Transactions of the VSB – Technical University of Ostrava Safety Engineering Series cseh tudományos folyóirat és a European Journal of Materials Science and Engineering román tudományos folyóirat számaiban fog megjelenni.

Az esemény végén Prof. Dr. Rajnai Zoltán, Óbudai Egyetem Bánki Kar dékánja, a konferencia tiszteletbeli elnöke megköszönte a poszter szerzők és az előadók részvételét az eseményen, továbbá köszönetet mondott a szervezőknek, és külön köszönetet mondott Dr. Kovács Tünde Anna konferencia elnöknek és Dr. Nyikes Zoltán konferencia alelnöknek, valamint a házigazda részéről Pócza István szakmai programvezetőjének a sikeres és magas színvonalú szervezésért. A Dékán úr egyúttal meghívta az előadókat a konferenciasorozat negyedik rendezvényére, amelyet 2022 novemberében rendeznek meg, ICCECIP 2022 címmel.

Dr. Kovács Tünde Anna
docens, az ICCECIP 2021 elnöke

Dr. Nyikes Zoltán
docens, az ICCECIP 2021 alelnöke

Véradás a Bánkin

2021.11.03-án újra megnyilvánult a Bánkis hallgatók segítőkészsége. A Bánki Donát Szakkollégium, a Bánki Hallgatói Önkormányzata és a Biztonságtechnikai Szakkollégium közös szervezésében, több mint 50 lelkes hallgatónk adott vért segítve ezzel a magyar társadalmat. Igazán büszkék lehetünk rájuk, hogy ebben a vészterhes időben is önzetlenül segítették a nehéz helyzetben lévő egészségügyet. 10 órától 15 óráig a hallgatók folyamatosa érkeztek az egészségügyi szabályokat betartva maszkban, megfelelő távolságot tartva. Az Országos Vérellátó munkatársai folyamatosan tudták a munkájukat végezni.

Köszönjük a Véradó Hallgatóknak a segítséget!

Hallgatóink a Szolnoki Helikopterbázison jártak

november 12-én kihelyezett foglalkozás keretében a Bánki Kar gépészmérnöki szakos, repülőműszaki specializációt választó hallgatói látogatást tehettek az MH. 86. Szolnoki Helikopterbázison, ahol egész napos program keretében ismerkedhettek meg a különböző repülési szimulátorokkal, tanulmányozták az oktatásra szánt műhelyeket, valamint a régi és új helikopterek karbantartására szolgáló hangárokat. Külön érdekesség volt, hogy hallgatóink megnézhették a Magyar Honvédség új többcélú Airbus H145M típusú helikoptereit is.

Előadások kiberbiztonsági témákban

2021. október 28-án, a Kiberbiztonsági Hónap keretében Karunk dékánja és Magyarország nemzeti kiberkoordinátora, Prof. Dr. Rajnai Zoltán tartott előadást a Széchenyi Szabad Akadémia által rendezett eseményen.

Előadásának témája a kiberbiztonság dimenziói voltak a kormányzati és az üzleti életben, amely prezentáció során érdekes és naprakész információkat nyújtott a kiberbiztonság hazai és nemzetközi helyzetéről.

E hónapban újabb témába vágó programra kerül sor, folytatódik ugyanis A jövő nagy kihívása: kiberbiztonság és kiberhadviselés c. konferencia-sorozat, amelynek 3. részében a “Bitcoin és Blockchain” témája kerül előtérbe.

2021. november 30-án, a korábbi alkalomhoz hasonlóan ismét online formában kerül megrendezésre a Magyar Természettudományi Társulat és az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar konferencia-sorozatának 3. felvonása.
A 2009-ben hódító útjára indult blockchain és bitcoin témakörét körbejárva izgalmas előadásokra kerül sor a délután 14:00 órától kezdődő programon, szó lesz a crypto valuta történetéről, felhasználási lehetőségeiről, vagy akár a technológia alkalmazhatóságáról a SMART települések rendszerének kialakításában.

Sikeres volt a Bosch + Óbudai Egyetem rendezvénysorozatának első előadása

2021. november 9-én útjára indult a Bosch közreműködésével egy Hallgatóknak szóló új rendezvénysorozat az egyetemen. Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán kollégium Bosch multifunkcionális termét avattuk fel a nyitórendezvénnyel.

Az érdeklődés várakozáson felüli volt, közel 70 fő vett részt az eseményen.

Az est fő meghívottja Serrano Viktor volt, aki a Neumann kar iskolapadjaiból meg sem állt egészen a Bosch osztályvezetői posztjáig. Értékes emberi, szakmai és életút tanácsokon túl rengeteg hallgatói kérdést válaszolt meg az önvezető járművek témakörben. A hallgatók nyitottak és aktívak voltak az este folyamán, köszönet nekik a jó hangulatért!

A következő interaktív előadást november 23-ra tervezzük, melynek következő meghívott előadója már célirányosan az ÖNVEZETŐ JÁRMŰVEK témakörre fókuszál. Várunk minden kedves Hallgatót, figyeljétek a pontos felhívást az esemény előtt!

Információk a Jubileumi Arany Díszoklevelek átadása kapcsán

A jelenlegi járványhelyzet, a megbetegedések számának növekedése miatt sajnos úgy látjuk, hogy nagy kockázatot jelentene a személyes megjelenés Egyetemünkön, ezért kénytelenek voltunk meghozni azt a döntést, hogy a november végére tervezett Jubileumi Arany Díszoklevelek ünnepélyes átadóját nem tartjuk meg.

Az okleveleket postán fogjuk elküldeni az érintetteknek a megadott címeikre.

Remélhetőleg a következő év nyarán már sort keríthetünk erre a várva várt eseményre, és akkor biztonsággal meghívhatjuk Önöket (az 1970-es és az 1971-es évfolyamot is), hogy végre személyesen tudjunk gratulálni az 50 éves jubileumhoz.

Jó egészséget kívánunk Önöknek!

Kiváló eredmények a tésztahíd-építő háziversenyen

2020. november 12-én lemértük és összetörtük a Bánki Tésztahíd-építő háziversenyre leadott szerkezeteket. Kiváló eredményeknek lehettünk szemtanúi, 278,2 kg és 320,1 kg teherbírású tartókat láthattunk. Sajnos a koronavírus terjedése közbeszólt, melynek okán rövidítenünk kellett a leadási határidőt, így sajnos több hallgatónknak nem volt lehetősége versenyezni. De ami késik, nem múlik! A következő háziversenyünket remélhetőleg már a megszokott körülmények között rendezhetjük meg, és ott várjuk szeretettel hallgatóinkat.
Gratulálunk Mátlé Rolandnak, Laky Norbertnek, Czigány Bencének és Nyisztor Péternek a szép eredményért! Tekintsék meg a versenyről készült kis videónkat.

Bánkis oklevelek a Magyar Tudomány Ünnepe nyitónapján

Kezdetét vette a közel egy hónapig tartó Magyar Tudomány Ünnepe eseménysorozat az Óbudai Egyetemen, melynek keretében rekordszámú programot tartanak Intézményünkben november hónapban. Az ünnepi nyitónapra november 3-án került sor a Bécsi úti campuson, ahol többek között átadásra kerültek a Nemzeti Kiválósági Ösztöndíj oklevelek is.

A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi 204. törvény, valamint a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. kormányrendelet alapján a felsőoktatásért felelős miniszter nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat adományoz a 2021/2022. tanévre a felsőoktatási intézmények által felterjesztett hallgatók részére, a kormányrendeletben meghatározott létszámkeret figyelembevételével.

Nemzeti Kiválósági Ösztöndíj oklevelet vehetett át a Bánki Karról

alapképzési szakon:

  • Barna Bianka Rita
  • Bayaraa Burtejin
  • Bondor Csaba
  • Brabanti Kristóf
  • Cocchioni Vince
  • Falta Bonifác
  • Kostyál Levente
  • Nagygyörgy Péter Károly
  • Szekeres András Béla

mesterképzési szakon:

  • Mónus László József

Az Új Nemzeti Kiválóság Program 2016-ban indult, több témakörben kiírt ösztöndíjpályázatokat magában foglaló program, amelynek célja, hogy a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogassa. Az ÚNKP olyan alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló hallgatókat, doktorjelölteket, valamint fiatal oktatókat, kutatókat támogat, akik a programban részt vevő felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak.

A 2020/2021 ÚNKP nyertesek 2021. június 15-i konferencia-előadásai közül a szekcióvezetők értékelése alapján a Bánki Karon kiváló minősítést nyertek a következő előadók:

Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj

  • Hetyei Csaba: Vírusok és baktériumok terjedésének áramlástani modellezése metrókocsi légterében
  • Bálint Krisztián: Biztonsági kamerákon alapuló online jelenléti ívkészítő rendszer megoldásai

Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj

  • Horváth Orsolya Margit: Hőkamerák alkalmazhatósága oktatási épületek optimalizált kiürítésére

Témavezetők Karunkról: Prof. dr. Szlivka Ferenc, Prof. Dr. Berek Lajos, Prof. Dr. Kovács Tibor

A díjazottak teljes listáját és a forrásként szolgáló cikket Egyetemünk weboldalán olvashatják.