Diplomaátadó ünnepség 2024. nyár (szakirányú továbbképzések)

2024. július 12-én, a Bánki Kar történetében első alkalommal került megrendezésre a Felnőttképzési Központ által koordinált szakirányú továbbképzések közös Ünnepélyes Diplomaátadó Ünnepsége. A jeles alkalmat a Kar hagyományainak megfelelően a Gaudeamus dallamára bevonuló elnökség, valamint a Himnusz közös meghallgatása nyitotta meg.

Dr. Számadó Róza, a Felnőttképzési Központ vezetője és az ünnepség levezető elnöke köszöntötte a megjelent hallgatókat, hozzátartozóikat, továbbá bemutatta az elnökség tagjait: Prof. Dr. Felde Imre ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettes, Prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán, Dr. Ancza Erzsébet oktatási dékánhelyettes, Dr. Horváth Richárd kutatási dékánhelyettes és Mondics-Kurmay Lívia oktatási igazgató.

Prof. Dr. Felde Imre rektorhelyettes és Prof. Dr. Rajnai Zoltán ünnepi beszédeit követően az oklevelek ünnepélyes átadása következett, amely az egyes képzésenként került átadásra Dékán úr és az adott képzés vezetője részvételével.

A Bánki Karon ebben a félévben szakirányú továbbképzéseken összesen 160 fő végzett,

Elismerések

Elismerő oklevelet kapott Dr. Számadó Róza a Felnőttképzési Központ vezetője. Ez az oklevél Központvezetőnk rendkívüli munkáját és elkötelezettségét ismeri el. Elhivatottsága, kitartása és víziója nélkülözhetetlen intézményünk sikeréhez és folyamatos fejlődéséhez.

Elismerő oklevelet kaptak továbbá a Felnőttképzési Központ munkatársai, Lőrincz Andrea és Kovácsné Füredi Enikő. Az oklevél nem csupán a kitartó munkájuk és elkötelezettségük, hanem a folyamatos fejlődés iránti fogékonyságuk elismerése is.

Elismerő oklevelet kapott Hervay Péter a Veterán-gépjármű restaurátor szakmérnök / szakember képzésvezetője. Munkája és elkötelezettsége példaértékű, hiszen szakértelme és szenvedélye nélkülözhetetlen a képzésünk sikeréhez.

Ünnepélyes keretek között gratuláltunk Dr. habil. Daruka Norbert habilitációjához aki a Felnőttképzési Központ Robbantástechnikai szakmérnök képzésünk képzésvezetője.

Mind az Egyetem, mind a Kar nevében szívből gratulálunk végzős hallgatóinknak és a kitüntetetteknek, és kívánunk további sok sikert és jó egészséget életükben!

Adatvédelmi és cookie tájékoztató
Óbudai Egyetem - Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar

Kérjük tanulmányozza át az Óbudai Egyetem adatvédelmi és cookie tájékoztatóját.

Amennyiben szükséges, oldalunk cookie beállításait az alábbiakban tudja módosítani.

Feltétlenül szükséges sütik

Ezen sütik a weboldal rendeltetésszerű használatát biztosítják, a weboldal megfelelő működéséhez szükségesek, éppen ezért ezek használatát nem lehet megtiltani.

Funkcionális sütik

Az oldal statisztikai, elemzési célra sütiket használ (pl Google Analytics), azonban a weboldal ezek elfogadása nélkül is használható.

Ezeknek a sütiknek a használata segíti a munkánkat az oldal működésének javításában.

A jelenlegi oldal frissítve: 2024.07.17.