A X. Jubileumi RECCS Tésztahíd-építő Világbajnokság kapcsán indult el a Legszebb tésztahíd-építő pályázatunk, amelynek díjátadójára 2022. május 25-én délután fél háromtól került sor.
A pályázat célja ezúttal nem nagy teherbírású hidak elkészítése volt, hanem a hallgatók nyugodtan szabadjára engedhették fantáziájukat, alkotókedvüket, hogy minél érdekesebb hidakat építhessenek.
Az eseményt Prof. Dr. Rajnai Zoltán, a Bánki Kar dékánja nyitotta meg, majd Alexis Rusinekkel, a Francia Intézet Tudományos és Egyetemközi Együttműködésekért felelős Attaséjával közösen átadták a hallgatóknak járó elismeréseket.
A Kar által díjazásban részesült kiemelkedő munkájáért Nemoda Glória, gépészmérnök hallgató, aki a Francia Intézet különdíját is hazavihette különleges hídjával, valamint szintén kiemelkedő munkájáért díjazásban részesült Kovács Márk EHS szakmérnök hallgató, aki a mérnöki precizitás jegyében készítette el hídját.
A Dékáni Hivatal munkatársai a Non-Millau fantázianevű híddal, illetve egy laoszi fahíd (természetesen tésztából) kompozícióval képviselték Karunkat.
A hallgatóknak ezúton is köszönjük a részvételt, az energiát és időt amelyet tanulmányaik közepette hídjaik építésébe fektettek. Továbbá köszönjük a Francia Intézet támogatását a versenyen és az októberben megrendezésre kerülő X. Jubileumi Tésztahíd-építő Világbajnokságon, amelynek patinás helyszínét fogják biztosítani.
Annak érdekében, hogy a jubileumi világbajnokság igazán különleges legyen, valamint minél többen vehessenek részt benne, közvetlenül a verseny előtt középiskolások részére is tervezünk pályázatot hirdetni a legszebb tésztahíd építése témájában, és a most díjazott, valamint az októberig beérkező darabokat ki is állítjuk a Francia Intézetben.
A Gamma Digital Kft. 2018. évben Zalotay Péter Diplomadíjat alapított, melyre az Óbudai Egyetem azon jeles minősítésű szakdolgozatot vagy diplomatervet benyújtó, nappali tagozaton végzett hallgatói pályázhattak, akik dolgozatukat 2021. évében vagy a 2022. januári záróvizsga időszakban védték meg az alábbi intézetek egyikében:
– KVK Automatika Intézet – KVK Műszertechnikai és Automatizálási Intézet – BGK Mechatronikai és Járműtechnikai Intézet
A pályázaton a programozott ipari automatizálás, a járművillamossági és járműelektronikai technológiák vagy a mechatronikai rendszerek témaköreivel foglalkozó dolgozatok vehettek részt.
A díj Zalotay Péter, az Óbudai Egyetem néhai oktatójának portréjával díszített érem alakú bronz emlékplakettel, valamint pénzjutalommal jár. A pályázatokat a Gamma Digital Kft. vezető mérnökei bírálták el. Idén három hallgató került díjazásra.
Karunk hallgatójának és felkészítő tanárának ezúton gratulálunk a kiváló eredményhez, valamint szívből gratulálunk a Kandós hallgatóknak is a sikerhez!
2022. 05. 16-án immár negyedik alkalommal került megrendezésre a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság szakosztályaként működő Magyar Fuzzy Társaság és a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Mechatronikai és Járműtechnikai Intézetének közös szervezésében a Szimpózium a Fuzzy Alapú Mérnöki Rendszerekről (SzaFARi) nevet viselő rendezvény. A konferencia elsődleges célja a BSc, MSc képzésben résztvevő hallgatók tehetséggondozása, tudományos életbe történő bekapcsolódásának támogatása.
Idén először a montenegrói Donja Gorica Egyetem és a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola is bekapcsolódott a szervezésbe. A külföldi résztvevőkre tekintettel a konferencia hibrid formában zajlott, a hazai résztvevők személyesen, a külföldi hallgatók online formában mutatták be munkájukat. Összesen 15 előadást hallhattunk magyar, illetve angol nyelven. A résztvevő hallgatók fuzzy következtetési rendszerekhez, illetve annak rokonterületeihez kapcsolódó kutatásaikat mutatták be. A témák sokszínűsége is jól mutatja a számítási intelligencia alapú megoldások széleskörű alkalmazhatóságát. A járműtechnika, vezérlési feladatok, kockázatértékelés, valamint orvosi alkalmazás egyaránt megjelent a kutatásokban.
A szekciók legjobb előadói a záró ceremónián oklevelet vehettek át az alábbi munkáikért. Legnagyobb örömünkre a montenegrói hallgató mellett két Bánkis hallgatónk is legjobb előadói díjat kapott:
Anja Stijepović: Marketing using artificial neural network
Hegedűs Martin: Víztakarékos öntözőrendszer vezérlés készítése fuzzy logika segítségével
Répás Péter: Fuzzy hibafa elemzés és használata az önvezető autózásban
Bízunk abban, hogy a külföldi egyetemekkel hosszútávú együttműködést tudunk kialakítani a SzaFARi konferencia szervezésében és azon túl is.
A kapcsolódó publikációk a Bánki Kar folyóiratában, a Bánki Közleményekben jelennek majd meg.
2022. április 29-én került sor az Ez igazi CAMu fantázianévre hallgató, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar által szervezett hallgatói online verseny ünnepélyes díjátadójára, miután 2022. április 20-án lezajlott a megmérettetés utolsó fordulója is.
Az eseményt Prof. Dr. Rajnai Zoltán, a Bánki Kar dékánja nyitotta meg, köszöntötte a megjelent csapattagokat, felkészítő tanáraikat, Dr. Czifra Györgyöt, a verseny főszervezőjét, illetve a díjátadó moderátorát, valamint céges partnereinket: Péntek Györgyöt, fő támogatónk, a HAAS Factory Outlet A Division of Bartec operatív és értékesítési vezetőjét, Gyönyörű Attilát, az Enterprise Group CAM termékvonal vezetőjét, és Elekes Marcellt, a Walter Hungária Kft. képviselőjét.
A különböző hazai felsőoktatási intézményekből érkező hallgatói csapatok között kiélezett verseny zajlott egészen az utolsó körig, a végeredményt is csak a helyszínen ismerhették meg a résztvevők, amely az alábbiak szerint akakult:
Első helyezést ért el az Óbudai Egyetem Bánki Karának CAMgineers nevű csapata 410 ponttal, 5 ponttal megelőzve a második helyezett Nyíregyházi Egyetem NYE-G73 nevű alakulatát. A harmadik helyet az első fordulóban a legtöbb pontot szerző Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi egyetem BME-CAMénymag elnevezésű csapata szerezte meg. A negyedik helyezést a Pécsi Tudományegyetem Pécsi gépészek csapata kaparintotta meg, mögöttük mindössze egy ponttal lemaradva a szintén Bánkis Hengerfejtörők csapata végzett az ötödik helyen, míg hatodikként a második és harmadik forduló éllovasa, a Bánki Haatha névre hallgató csapata futott be. A teljes eredménytábla az egyes forduló pontszámaival együtt a következő képen látható.
Csapat neve
Csapattagok
Felkészítő tanár
CAMgineers
Darázsi János, Jelinkó Tibor, Turner Máté
Dr. Mikó Balázs
NYE-G73
Batári Bence, Lakatos Ernő Levente, Pál András
Százvai Attila
BME-CAMénymag
Lukács Tamás, Magyar Gergely, Mező Imre
Dr. Geier Norbert
Pécsi gépészek
Bogár Balázs, Horváth Máté Viktor, Illés Botond
Fenyvesi Sándor
Hengerfejtörők
Bogyó Vencel, Kósa Dániel, Szekeres Márk
Oláh Ferenc
Haatha
Bencsik Levente, Fekete Attila, Hudák Imre
Ráczi Viktor
FUcad
Füstös Vajk Milán, Kiss Balázs, Vojnovics Kristóf
Fenyvesi Sándor
ZTG22
Kovács Tamás László, Nyeste Zita, Skorcov Gergő
Bekő Balázs
FiKuSh
Finak Zsombor, Kurucz Krisztián, Shakir Tehreem
Fenyvesi Sándor
IDMURESAK
Erni Péter Zsolt, Gyurkó Péter Zoltán, Nagyatádi Martin János
Fenyvesi Sándor
Titkos MIKCAMtyű
Dévényi Kristóf, Gersa Dávid, Pókos Attila
Fenyvesi Sándor
A számítógépes gyártást népszerűsítő szakmai verseny ötlete a Gene Haas Alapítványon keresztül a Karhoz érkezett nagy értékű támogatásnak is köszönhető, valamint további ipari partnereinknek, akik a díjátadón értékes nyereményekkel gazdagították a résztvevő csapatokat.
Az első helyezett csapat 3+1 db Forma-1 Magyar Nagydíj belépőt vehetett át Péntek Györgytől, a HAAS operatív és értékesítési vezetőjétől, továbbá a 3 hallgató 1 éves Solid Edge Premium ipari licensszel gyarapodott, míg felkészítő tanárukkal együtt Edgecam képzést nyertek – mely díjakat Gyönyörű Attilától, az Enterprise Group CAM termékvonal vezetőjétől vehették át. Az Egyetem Bánki Kara Creality Ender típusú 3D-nyomtatókat adott a győztes csapat tagjainak, valamint bánkis ajándékocsomagot, emléklapokat és a verseny logójával díszített trófeát. A trófeákat kollégáink készítették Burai István műszaki oktató vezetésével, melyeket a díjátadót követően a műhelyben tartott rövid körbevezetés során adták át a csapatoknak.
A második helyezett csapat szintén kapott trófeát, emléklapokat és bánkis csomagot, továbbá Razer gamer szettet és Huawei Band okoskarkötőket.
A harmadik helyezést elérő csapat tagjai a trófeán, emléklapokon és a bánkis ajándékcsomagon kívül vezeték nélküli fülhallgatót és hordozható SSD-t vehettek át.
A további résztvevő csapatok sem távoztak üres kézzel: bánkis csomagot és emléklapot vihettek haza.
A verseny célja a magyarországi felsőoktatásban tanuló, a számítógéppel támogatott gyártás iránt érdeklődő hallgatók munkájának elismerése, valamint egy szakmai közösség építése, és nem utolsósorban a szakmabeli cégek, vállalkozások figyelmének felkeltése volt. Nagyon örülünk annak, hogy a megmérettetés a résztvevő hallgatók és oktatóik körében is kiemelkedő sikert aratott, ennek köszönhetően biztosan lesz folytatása az eseménynek, azon csapatok is újra tudnak majd próbálkozni, akik jelenleg nem értek el dobogós helyezést.
Ezúton szeretnénk megköszönni a verseny szervezőinek, a lebonyolításban részt vevő munkatársaknak a kitartó munkát, és támogató ipari partnereinknek, a Haas-nak, az Enterprise Group-nak és a Walter Hungária Kft-nek a közreműködést valamint a felajánlott nyereményeket. Köszönjük továbbá minden résztvevő hallgatónak és oktatónak a versenyzést!
Dr. Szűcs Endre 2022. március 29-én délután 15:20-tól tart előadást harckocsi-harcjármű témában. Szeretettel várunk minden érdeklődőt a Biztonságtudományi Szakkollégium és a Bánki Kar szervezésében megvalósuló programon.
Még 2 napig van lehetőséged regisztrálni az “Ez igazi CAMu!” online hallgatói versenyünkre: https://bgk.uni-obuda.hu/hu/camu-verseny Ha érdekel a számítógépes tervezés, és a számítógéppel támogatott gyártás, akkor Neked való az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara által hirdetett egyetemi csapatok online szakmai versenye! Támogatóink a Gene Haas Foundation, a Haas Factory Outlet – Hungary Bartec GmbH Haas Automation, Inc.., az Enterprise Group és a Walter Tools Magyarország!
Az első helyezett csapat (3+1 fő) belépőt nyer a Forma-1 Magyar Nagydíj vasárnapi futamára, 1 éves Solid Edge Prémium ipari licensszel gazdagodik, valamint EdgeCam képzésen is részt vehet! Továbbá a második és harmadik helyezett sem fog búsulni a nyeremények miatt!
Szeretettel várunk olyan egyetemista érdeklődőket, csapatokat és felkészítő tanáraikat, akik komolyan érdeklődnek a számítógépes tervezés, de főleg a számítógéppel támogatott gyártás iránt.
Nevezz 2022. március 23. (szerda) 23:59-ig 3 fős csapatoddal!
Az első három helyezett az értékes jutalmak mellett trófeaként a győztes alkatrész CNC gépen legyártott, a verseny logójával díszített modelljét kapja.
A meghirdetett szakmai verseny célja a magyarországi felsőoktatásban tanuló, a számítógéppel támogatott gyártás iránt érdeklődő hallgatók munkájának elismerése, valamint egy szakmai közösség építése és nem utolsósorban a szakmabeli cégek, vállalkozások figyelmének felkeltése.Szeretettel várunk olyan egyetemista érdeklődőket, csapatokat és felkészítő tanáraikat, akik komolyan érdeklődnek a számítógépes tervezés, de főleg a számítógéppel támogatott gyártás iránt.
Az Óbudai Egyetem és Kaposvár önkormányzatának közös projektjeként valósul meg a Somogy megyei településen az ország első Okosipari Tudományos és Innovációs Parkja – jelentette be Prof. Dr. Kovács Levente rektor március 19-én a BM Heros Zrt. kaposvári csarnokában. Az eseményen Varga Mihály pénzügyminiszter, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány elnöke, Prof. Dr. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Kaposvár polgármestere, Szita Károly a régió iparának fejlesztése mellett az innovációs megoldások kidolgozásának fontosságát is hangsúlyozták, amellyel új vállalkozások létrejöttét segítheti elő az Óbudai Egyetem új, a városban megvalósuló beruházása. Prof. Dr. Kovács Levente 13 helyi céggel írt alá együttműködési szándéknyilatkozatot az innovációs park megvalósításában való közreműködésről.
Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora elmondta, az okosipari technológiai parkot úgy kell érteni, hogy egy digitális ikerpárban valósítja meg az elképzeléseket Budapesten és Kaposváron.
– Budapesten az ipari kutatás kérdésének a mintalaboratóriumai lennének kialakítva, Kaposváron pedig az innovációs csarnokok. Mindezt ötvöznénk az oktatással és a szakképzési centrumokkal együttműködve olyan életmodellpályát építenénk fel a fiatalok számára, ami valóban meg tudja erősíteni az iparosítást. Ráadásul Kaposváron mindezt a duálképzés keretében próbáljuk megvalósítani – mondta a rektor, hozzátéve, hogy a polgári és a hadiipari fejlesztések irányában is maradandót szeretnének alkotni.
Az Óbudai Egyetem rektora prezentációjában ismertette, hogy a közel nulla energiaigényű, magas szintű információs és kommunikációs technológiai, valamint intelligens vezérléstechnikai eszközökkel felszerelt okos-épületben egyebek mellett speciális festékanyagokkal, szóró-eljárásokkal, fémmegmunkálással, kötéstechnológiával és környezetszennyező anyagok újrahasznosításával kapcsolatos kutatásokat és fejlesztéseket végeznek a jövőben. Ezen kívül a hadiipari technológiák fejlesztését is kiemelten kezelik majd. Fő kutatási területek lesznek többek közt: különleges technológiák és hadiruházati anyagok kifejlesztése, páncélzat helyettesítő anyagok kutatása és alkalmazásuk vizsgálata, katonai műveletek digitalizált támogatása. További cél a fiatalok pályára irányítási lehetőségeinek szélesítése, műszaki-természettudományi ismereteinek bővítése, vonzódás erősítése a gépészeti, villamosipari és informatikai képzések felé.
A fentiekkel összefüggően az alábbi, a tudományos és innovációs park célterületéhez kapcsolódó, a fejlesztésekhez szorosan illeszkedő képzések elindítását is tervezi az Óbudai Egyetem. Biztonságtechnikai mérnöki alapszakon, valamint a Gépészmérnöki alapszak Haditechnikai specializációján és a Fegyver és lőszertechnikai specializáción új duális képzéseket alakít ki a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar, legkésőbb a pályázat benyújtásától számított 5 éven belül. Emellett Hadiipari mérnöki mesterképzési szakot alapít, kidolgozza a szak indítási anyagát és elindítja a képzést a pályázat benyújtásától számított 5 éven belül. A Biztonságtudományi Doktori iskola képzési rendszerében új doktori programot indít a pályázat benyújtásától számított 7 éven belül Hadiipari Kutatás-fejlesztési doktori program címmel.
A Science Park néven ismert kutatás-fejlesztési központ egy zöldmezős beruházással megvalósuló nagy ívű program, amelynek költségvetése 15 milliárd forint. A terület infrastrukturális fejlesztése már megindult, lezárul a távközlési és adathálózati tervezés, idén megkezdődnek a kivitelezési munkák. A beruházás tervezetten 2025-re zárul.
Az eseményen bejelentették, hogy a BM Heros gyárában hamarosan indul a harcjárművek fejlesztése, valamint egy tudományos park létrehozásáról írtak alá szándéknyilatkozatot. – Rövidesen megkezdődik negyven Gidrán típusú, Törökországban gyártott harcjármű rádiótechnikai, elektronikai eszközökkel való felszerelése Kaposváron, később pedig további száz példányhoz helyben gyártanak alkatrészeket is – jelentette be Dr. Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos hozzátéve, hogy ezekből a harcjárművekből már korábban tízet vásárolt a magyar honvédség, és további százat tervez beszerezni.
A 2022. február 25-i Bánki Diplomaátadó Ünnepséget rendhagyó módon a Budapest Kongresszusi Központban rendeztük meg, amelyen több, mint 250 frissen végzett alap- és mesterszakos magyar és külföldi hallgató vehette át oklevelét vagy igazolását.
Az elnökség tagjainak ünnepélyes bevonulása a “Gaudeamus” dallamára történt. A Himnuszt követően Balogh József mestertanár, dékáni titkárságvezető – mint az ünnepély levezető elnöke – az Elnökség bemutatása után üdvözölte a megjelent kollégákat, hallgatókat és hozzátartozóikat. Az Elnökség tagjai idén – bevonulásuk sorrendjében: dr. Ancza Erzsébet oktatási dékánhelyettes, Balogh József mestertanár, dékáni titkárságvezető, prof. Dr. Rajnai Zoltán dékán, dr. habil Felde Imre ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettes, dr. Horváth Richárd kutatási dékánhelyettes és Horváth Gergő HÖK elnök.
Rektorhelyettes úr köszöntője után az Ünnepi beszédet Rajnai Zoltán dékán úr tartotta meg. Ebben kiemelte, hogy a végzősök értékes diplomához jutottak a Bánki Karon, amelyet nem volt könnyű megszerezni. Nehéz és kemény vizsgákon vannak túl a hallgatók, de a szigorúságnak az volt az oka, hogy a nálunk végzett mérnökök megállják a helyüket a nemzetközi versenyben. Ez a diploma egyfajta megelőlegező bizalmat jelent a végzősök számára, hogy olyan tudás, készségek és képességek birtokában vannak, amik alkalmassá teszik őket a műszaki problémák, feladatok leküzdésében.
Az ünnepi beszédeket követően került sor az oklevelek, igazolások átadására gépészmérnöki, had- és biztonságtechnikai mérnöki, illetve biztonságtechnikai mérnöki, valamint mechatronikai mérnöki, továbbá műszaki szakoktató és mérnöktanári szakon. Idén először duális képzésben részt vett hallgatók is átvehetik az oklevelüket. A BSc képzésben 188 hallgató kapott oklevelet, 57 végzős igazolást vehetett át. MSc képzésben 20 oklevelet adott át Dékán úr. A hallgatók Dékán úrtól vehették át diplomájukat, amelyet követően főhajtással tisztelegtek a Bánkis zászló előtt.
A diplomaátadási ceremónia után a hallgatói elismerő oklevelek átadása következett.
A Kari Tanács a kiváló tanulmányi eredményt elérő hallgatók munkájának elismeréseként „Kiemelkedő tanulmányi munkáért” oklevelet és emléktárgyat adományozott az alábbi hallgatók részére:
Ardeleán Péter gépészmérnöki Bóna László mechatronikai mérnöki Braun Bálint János biztonságtechnikai mérnöki Cocchioni Vince gépészmérnöki Cziráki Tamás biztonságtechnikai mérnöki Castro Costa Francisco Douglas mechatronikai mérnöki (angol nyelven) Fazekas Mátyás István mechatronikai mérnöki Gál Balázs gépészmérnöki Gorzó Máté biztonságtechnikai mérnöki Kalmár Péter László biztonságtechnikai mérnöki Krebsz Tamás biztonságtechnikai mérnöki Kurucz Tamás mechatronikai mérnöki Nagy Sándor biztonságtechnikai mérnöki Nagygyörgy Péter Károly biztonságtechnikai mérnöki Palik Norbert gépészmérnöki Péter Attila biztonságtechnikai mérnöki Práth Bence gépészmérnöki Szabó Zoltán biztonságtechnikai mérnöki Szekeres András Béla mechatronikai mérnöki Szörcsök Martin György gépészmérnöki Szrenka Gergely András gépészmérnöki
Külön kiemelésre kerültek azok, akik kitüntetéssel végeztek, ők tanulmányaikban végig példamutató szorgalommal haladtak. Ennek elismeréseként oklevelet és emléktárgyat vehettek át az alábbi hallgatók:
Turai Márk Ádám mechatronikai mérnök kitüntetéses Péter Gergely okleveles gépészmérnök kitüntetéses Abed Weam okleveles mechatronikai mérnök
Miután a kitüntetett hallgatók átvették díjaikat, a mérnöki fogadalomtétel következett, melyet hagyományaink szerint mindig az egyik díjazott olvas elő. Idén Szekeres András Béla mechatronikai mérnök kapta e megtisztelő feladatot.
A fogadalomtétel elmondása után a hallgatók nevében Horváth Gergő HÖK-elnök búcsúztatta a végzetteket, valamint a Hallgatói Önkormányzatban nyújtott kiemelkedő munkájáért emléktárgyat adott át Gyenese Péternek, Bekő Bálintnak, Szőke Leventének és Gazda Péternek.
A Diplomaátadó ünnepség zárásaként az Egyetem és Karunk vezetése köszönetet mondott mindazoknak, akik megjelenésükkel megtisztelték ünnepségünket.
Itt is megragadjuk az alkalmat és ismét gratulálunk a végzősöknek, a kitüntetetteknek és kívánunk további nagyon sok sikert és jó egészséget! Egyetemi Karunkon eltölött éveiket jó szívvel őrizzék meg és ha tehetik tartsák a kapcsolatot a Karral, hogy akár majd az Önök cége lehessen a jövőben együttműködő partnerünk.
Ezúton köszönjük a Tanulmányi Irodának, a Dékáni Hivatalnak és a Hallgatói Önkormányzatnak a Diplomaátadó szervezésében, lebonyolításában nyújtott segítséget.
Ez igazi CAMu! néven egyetemi hallgatói csapatok online versenyét hirdeti meg az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kara a a Gene HAAS Foundation, a Haas Factory Outlet – Hungary Bartec GmbH, az Enterprise Group és a Walter Tools Magyarország támogatásával!
Nevezz 2022. március 23. (szerda) 23:59-ig 3 fős csapatoddal! Az első három helyezett értékes jutalomban részesül, valamint trófeaként a győztes alkatrész CNC gépen legyártott, a verseny logójával díszített modelljét kapja. A meghirdetett szakmai verseny célja a magyarországi felsőoktatásban tanuló, a számítógéppel támogatott gyártás iránt érdeklődő hallgatók munkájának elismerése, valamint egy szakmai közösség építése és nem utolsósorban a szakmabeli cégek, vállalkozások figyelmének felkeltése.
Szeretettel várunk olyan egyetemista érdeklődőket, csapatokat és felkészítő tanáraikat, akik komolyan érdeklődnek a számítógépes tervezés, de főleg a számítógéppel támogatott gyártás iránt.
Amennyiben szükséges, oldalunk cookie beállításait az alábbiakban tudja módosítani.
Feltétlenül szükséges sütik
Ezen sütik a weboldal rendeltetésszerű használatát biztosítják, a weboldal megfelelő működéséhez szükségesek, éppen ezért ezek használatát nem lehet megtiltani.
Funkcionális sütik
Az oldal statisztikai, elemzési célra sütiket használ (pl Google Analytics), azonban a weboldal ezek elfogadása nélkül is használható.
Ezeknek a sütiknek a használata segíti a munkánkat az oldal működésének javításában.
Please enable Strictly Necessary Cookies first so that we can save your preferences!